Nem a legjobb előjelekkel vágtunk neki történelmünk 14. tavaszának. Történt ugyanis, hogy a hosszú téli szünet alatt mininmum 6 ember közölte velünk, hogy ezentúl (vidékre-külföldre költözés, munka és egyéb dolgok miatt) jóval kevesebbet tudnak a társaságunkba lenni. Aki volt már ilyen "kistábor" tagja, az tudja, hogy ez a pár ember kiválása mekkora érvágást jelent egy max 15 fős tábor esetében. Ennek ellénere a (fél) szezon első felében nem volt különösebb probléma, igen nagy lendülettel kezdtük az évet. A gondok csak tavasz közepén jelentkeztek, de ebben szerepe volt csapatunk harmatgyenge teljesítmények is. De nézzük sorjában:
Focira és szurkolásra kiéhezve várta a brigád a tavaszi szezon kezdetét. A második fordulóban Mezőkövesden vizitáltunk szinte teljes létszámban. Ez a nap viszont inkább a balhékról piázásról és a csapat szánalmas vereségéről marad emlékezetes mintsem a szurkolásról, és a magas létszámról.
A következő utunk Kazincbarcikára vezetett már alacsonyabb létszámban, viszont mérsékeltebb alkohol fogyasztása mellett egy jó szurkolást nyomtunk.
Ugyanez a hozzáállás jelemezte a Kecskemét elleni hazai meccset, ahol már füstöket is bevetettünk hangunk mellett.
Vecsésen egy erős átlagot hoztunk ki magunkból. Itt viszont már rezgett a léc, mivel megint kikaptunk csakúgy mint tavasszal eddig mindenhol...
A Tuzsér elleni hazain végre megtört a jég és nem várt fölényű győzelmet arattunk, ahol hazai pályán szerintem a tavasz legjobb szurkolását mutattuk be, némi piróval fűszerezve.
Ezután következett az év meccse a Vác ellen idegenben, ahol mind létszámban, látványban, szurkolásban, hozzáállásban a maximumot hoztuk ki magunkból. Az már csak hab volt a tortán, hogy mindezt egy gyönyörű stadionban tehettük, velünk szemben a váci ultrákkal, és végre a csapatunk is nyert.
A Tököl ellen a hétvégi bulizásnak köszönhetően egy hullafáradt társaságtól egy átlagos szurkolásra tellett. Ezen a meccsen sajnos egy törés állt be a brigád eddig bemutatott teljesítményén, és a hátralévő meccseken- leszámítva az utolsó két fordulót- (akár otthon, akár idegenben) csak 3-4 ember lézengett mindenféle hang és látvány nélkül: Szolnokon négyen, Orosházán hárman, Makón ketten árválkodtunk a vendégszektorban.
Az utolsó forduló viszont minden képzeletünket felülmúlta. Az előzetes hírek alapján-miszerint a "kedves szomszédaink" vetettek szemet klubunkra- szinte biztosak voltunk benne, hogy kiesik és 96 év után megszűnik szeretett csapatunk. Ehhezképest Bőcsön a lefújás után a bentmaradásnak örülhettünk-a képek és a beszámoló nem is adják át teljesen, hogy milyen megkönnyebülés lett úrrá játékoson, szurkolón egyaránt.
Mindent egybevetve 13 éves fennállásunk talán (de az elmúlt 4-5 év biztosan) legnehezebb évét tudhatjuk magunk mögött. Ősszel egy sima közepes félévet hagytunk hátra, az igazi gondok tavasszal kezdődtek. Már említettem, hogy rögtön év elején minimum 6 tag kivált sorainkból, de az igazi bajt a csapat elmúlt éveknek leggyengébb és legérthetetlenebb szereplése okozta. Az évközbeni edzőváltás (leszámítva a váci meccset) egyáltalán nem hozott változást, ezért úgygondoljuk (persze utólag könnyű okosnak lenni) semmi értelme nem volt, főleg nem úgy hogy az eddigi vezetőedzőt pályaedzőnek tették meg. És bár a csapatösszeállításba nem szólhatunk bele, de azt végkép nem értettük, hogy amikor már jóidelye a kiesőzónában, vagy annak közvetlen közelében tanyáztunk, akkor miért azt az embert kellett bűnbaknak kikiáltani és a kezdőcsapatból száműzni, aki szerintünk a győzelmet a legjobban akarta. Névszerint Varga Attilára gondolunk. Ennek ellnére egy-két játékossal kifejezetten jó viszony ki alakult ki, ami nem mondható el az utóbbi évekre. Erre bizonyíték, hogy nyáron többektől is kaptunk e-maileket, ahol az egész éves teljesítményünket köszönték meg.
Idén sem mondtunk le arról a szokásunkról, hogy a felnőtt csapat meccsei mellett, ha időnk engedte az ifistáink fellépésein is többször feltüntünk. Ezek a találkozások többnyire csak sörözésben és minimális szurkolásban merültek ki. De azért szomorú, hogy ezeknek a meccseknek a csapat részéről semmilyen visszhangja nem volt...
Pozitívum volt, hogy a tavasz folyamán kölcsönösen többször látogattuk egymás meccseit kaposvári barátainkkal, akiknek külön köszönettel tartozunk, mivel legnehezebb időszakunkban álltak ki mellettünk és ott támogattak minket ahol tudtak. Örülönk, hogy a magyar lelátói mozgalom egyik legrégebbi barátsága ebben az évben tovább erősödött, és már nemcsak egymás meccseinek látogatásában merül ki, hanem sok bulizásban, koncertekben és több személyes barátság kialakulásában.
Így alakult ez az év, örölünk, hogy megmenekültünk, de mindenki felkészült a legrosszabbra. Köszönünk mindenkitől bármilyen támogatást amit az évközben kaptunk. Szebb jövőt!


HáZé