Ötödik fejezet

Tamás megbeszélte az utat Frankyvel, majd elindul a busz vége felé. Bob megragadta a karját.

- Várj. - az egyik szekrényben kotorászott. Egy kis, fehér dobozt vett elő. - Tessék. - odaadta Tominak.

- Köszi. Már akartam kérni. - kinyitotta - Fertőtlenítő, kötszerek… és egy csipesz. - alaposan szemügyre vette - Hát, nem a legjobb, de megfelel.

Leült Amyékhez.

- Tudom, hogy kemény csaj vagy, azért

- Toomii! Kapkodd már ki azokat a rohadt golyókat, aztán álljunk meg valahol zabálni. - Tomi nekiállt.

- Aha, csak az a baj, hogy erre most se időnk, se lehetőségünk.

- Miért?

Egy: elég durván nézel ki

- Szívós dög vagyok.

- Ne vágj közbe! A másik: még ha meg is állnánk valahol, hogy csinálnád?! Fényes nappal van. Meglátnak.

- Jól van nagyokos, mit   SSSSZZ! Óvatosabban!

- Bocs.

- Mit javasolsz?

- Hát… Ne kapd fel a vizet… kóstolj meg.

- Hülye! Szerintem ez nagyon szar ötlet. Te is jól tudod.

- Jó, akkor máshogy csináljuk. - előre ment Bobbal.

G rátette a kezét a nő vállára.

 - Nyugi, megoldja a srác. Profinak tűnik.

- Tudom. - suttogta - Pedig még csak húsz éves. El sem végezte az orvosit, de gyakorlata már sok van.

Tomi visszajött, kezében egy pohár vérrel.

- Idd meg! - odaadta a csajnak.

- Nem vagy normális! Kinek a vére?!

Bob rámutatott Tamásra.

- Most már tök mindegy. Idd meg, így is elég kevés… Aztán pihenj egy kicsit. - mondta, és előre ment Frankhez. Amy megitta a vért, ezután ott a padlón elfeküdt. 

A buszon mindenki aludt kivéve Frankyt és Tomit. Szépen lassan haladtak Magyarország belseje felé.

- Van egy kis innivaló mögötted, - mutatott Franky az ülés mögé - vegyél ki egy kólát, meg magadnak valamit.

Tamás megfordult, kivett két kólát a hűtőládából. Az egyiket odaadta a mellette ülőnek.

- Kössz!- kibontotta - …Szóval, tetszik neked a csaj.

- Dehogy! Nem, csak…

- Ne tagadd. Nem tudod. Ahogy ránézel, ahogy törődsz vele… Megvágtad érte a kezed.

Azt bárki megtette volna. - Frank várt.

Tomi megadta magát.   Nagyot sóhajtott.

- De igazad van… Beszéltem vele erről. Azt mondta, nem illünk össze. Túl durva hozzám.  Ráadásul bátor, és… hát, félig vámpír.

- Hát, van benne valami. - mondta kicsit gúnyosan.

- Akár hiszed, akár nem, ő kedves és jófej. Csak nem keveri a munkát és a magánéletet. Plusz szeret keménynek tűnni.

- Nem azért mondtam, csak tényleg van benne valami.

- De azt is mondta, hogy olyan vagyok neki, mintha a kis öccse lennék. Vagyis akkor azért csak szeret… Valahogyan. - nevettek - Viszont igaza van. Nem illünk össze. Sokkal másabb, mint én. Neki inkább valami művész alak kéne. Tuti nem én. Ő, hogy is mondjam… elvont, elvontabb. Kemény, mégis szeretetreméltó. Én pedig… az a betoji, kis, aranyos doki vagyok.

- Na igen. Eléggé különböztök. Bár azt mondják az ellentétek vonzzák egymást. - nagyot húzott a kólából. - Nos, hová is megyünk?

- Egy poros kisvárosba… Vagy valahova arra. Egészen pontosat nem tudok, csak sejtegetem.

Reggel hét körül felébredt Amy. Hátul még mindenki aludt, így előre ment a többiekhez.

- Heló! Merre járunk?

- Jó reggelt! Hét múlt, most hagytuk el Pestet. - mondta Tomi büszkén.

- Jó. Akkor már nem vagyunk olyan messze.

- Mitől is? - kérdezte gyanakvóan.

- A kastélytól.

- Tudtam.

- Azért nem mondtam el senkinek, hogy létezik, vagy hogy még áll, ki hogy tudja, mert az ilyenek úgyis eljutnak a nagykutya fülébe. Másrészt meg jól jön egy olyan hely, amiről senki sem tud, ahol elbújhatsz, ha kell.

- Jól jött ki.

- Jól jött ki, de a főnököt sem ejtették a fejére. Rá fog jönni, úgyhogy csak pár napot töltünk majd ott.

- Rendben. Utána hova?

- Fogalmam sincs. Majd kitaláljuk. - és leült hozzájuk.

Pár percig csönd volt. A nő boldogan nézte az ismerős tájat. Aztán újra Tamáshoz fordult

- Köszönöm. - csak ennyit mondott. Halkan, de jól érthetően. A fiú nem válaszolt. Belenézett Amy szemébe, és bólintott. A tekintete melegséget árasztott. Elmosolyodott. A nő egy kicsit zavarba jött, megcirógatta ’öcsikéje’ fejét.

- Nem akarsz kicsit pihenni? - kérdezte Amy Franktől.

- Messze van még?

- Egy jó órányira.

- Hát,… - Franky a fejét vakarta.

- Hajts ki a következő pihenőnél. Cserélünk.

- Kössz! - ezzel kihajtott a pihenőhöz.       Aztán elment aludni.

Kb. tíz perc múlva megjelent Gerard is, kicsit álmos fejjel. Tomi viszont furcsán viselkedett. Ránézett, majd inkább a tájat bámulta.

Fél perccel később otthagyta őket.

- Mi baja van? - kérdezte G miközben leült.

- Semmi, nem tudom. - Hangzott a válasz egykedvűen.

- Na, hová megyünk?

- A kedvenc helyemre. A kastélyomhoz… Meglátod, jó kis hely. És gyönyörű.

- Olyan szép mint te?

Amy elmosolyodott.

- Nem, sokkal szebb. De leginkább… az én világom. Hehe, kívül szép, de amikor belépsz… Van egy szál cigid?

- Persze! - kivett egyet, meggyújtotta neki. A lány bólintott - Köszönöm amit az éjjel tettél értem, értünk… És, sajnálom ezt az egészet. - ő is rágyújtott.

- Ne sajnáld. Nem te tehetsz róla. Sőt, kezdem azt hinni, hogy én kevertelek bele titeket ebbe az egészbe.

- Hogyan?

- Van egy elméletem, de még kicsit sem tiszta. - nagyot szippantott a cigarettájából - Szóval, valaki ellenem hangolja a barátaimat és az embereimet. Rajtuk keresztül mindent megtud rólam: a fajtámról, az igazi barátaimról, vagy a kedvenc bandámról. Így kerültetek bele… 

Vagyis olyan dolgokat keres, amire biztos ráharapok, amin keresztül megfoghat… Ki akar nyírni, csak azt tudnám, hogy miért.

- Vagy hogy ki a hunyó.

- A nagykutya! Ez tuti.

- Nem igazán értem.

- Én sem, ne aggódj. - nevettek.

Gerard elgondolkozott.

- Akkor talán pár napig veletek kéne maradnunk. Ugye?

- Mindenképpen. Legalább is, míg nem rendeződnek a dolgok.

- Tudtam! És a turné?!

- És az életed?!

Pár percig hallgattak. Mind a ketten tudták, hogy ennek nem így kellett volna zajlania. Tudták, hogy valahol mind kettejüknek igaza van.

Úgy fél órával később megálltak egy kis városban, valami vegyesbolt előtt. Amy kiszállt a buszból és megfordult.

- Nem jössz? - kérdezte Gerardtól.

- Hová? Vegyesboltba?! Minek?

- Be kell vásárolnunk. Kell 4-5 napi kaja.

- Szuper. - mondta egykedvűen, de a lány után ment.

Sok karton ásványvizet, sört, üdítőt, konzervet vettek, meg egy csomó más kaját. Kp-val fizettek, aztán tovább hajtottak.

Nem telt el egy óra, jelöletlen, sáros útra fordultak. G nagyot nézett.

- Ez… kicsit sáros, kicsit vizes, kicsit mocsaras. - magyarázta Amy.

- Aha.

- Ennek a helynek az az előnye, hogy csak az talál oda, aki ismeri az utat. Aki nem, az elsüllyed.

- Okos! De…

- Nyugi, tudom az utat.

- Tehát ez most valami erősen vidéki, jól védett rejtek, ráadásul kastély?

- Valami olyasmi. Kapaszkodj, ez most elég rázós lesz.

Egy réten mentek nádasok, mocsarak és fák között. Valóban igazi útvesztő volt.

Megérkeztek.

Kiszálltak a buszból. Gerard szóhoz sem jutott.