Teltek a napok, hetek. Már egy hónapja, hogy a srácok - Tomival és Táltossal karöltve - Visszamentek és folytatták megszokott életüket. A kapcsolatuk Amyvel persze nem szakadt meg. Sőt, minden nap beszéltek, és a kötelék csak erősödött. Ha abban a pár napban nem sikerült volna megismerniük egymást, mostanra ez akkor is sikerült. Frankie, Ray Bob és Mikey imádták Amyt. Mintha egy messzi, különleges nővérük lett volna, akire mindig számíthattak. Aki mindig ott volt, csak egy karnyújtásnyira, mégis messze.

Igaz, sokat változott az elmúlt hónapban Dúlszinak és barátainak, és a velük való együttélésnek köszönhetően. Már nem nyomta el annyira a másik énjét. Rájött, hogy nélküle nem teljes. Egész életében ezt kereste, de most hogy megtalálta, még több bűntudattal kell elviselnie.

A távolság ellenére Gerarddal is csak közelebb kerültek egymáshoz. De még mennyire…

Tomi is megszokta végre az új környezetét, az új „családját”. Tökéletesen beilleszkedett. Olyan volt, mintha már évek óta ismernék egymást. Minden buliban, hülyeségben benne volt, emellett ott segített, ahol csak tudott. És közben szorgalmasan irogatott, jelentett Amynek. Semmi szokatlan jelenség nem mutatkozott a környéken, egészen pár nappal ezelőttig.

Különös áramingadozások és -kimaradások borzolták a kedélyeket, ezek után megnőtt az eltűnések száma az adott városban. Így utóbb New Jerseyben, mert Amy tanácsára a srácok hazamentek. Ő pedig repülőre ült, és meg sem állt Jerseyig.

Határozottan lépdelt az utcán az esti szürkületben. Térdét a vállán átvetett olajzöld táskája verdeste. Már csak pár méterre volt a háztól, mikor meggyorsította lépteit. Az ajtó tárva-nyitva találta, a zárat feltépték. Lehajolt, ujjait végighúzta az ajtón lévő ”szántásokon”. Látszólag valami nagy karmolásai voltak.

Az egész ház úgy nézett ki, mintha hurrikán söpört volna végig rajta. A szekrények, asztalok feldöntve, a holmik egymás hegyén-hátán hevertek a földön.

Elindult, hogy végigjárja a szobákat. Vérszagot érzett, és amint lepillantott meglátta a padlón a hatalmas vörös tócsát. Vonszolásnyomok és vércseppek borították a nappalit is. Most már futott. Keresztül a szobán, fel az emeletre. Közben mindenhova benézett. Az emeleti folyosón megállt. Halkan szívverést hallott, és elindult abba az irányba.

A kis hálószoba ugyan úgy fel volt dúlva: a szekrény az ágyra döntve, az utcára néző ablakocska kitörve. Az ágy mögül egy hatalmas sebből vérző láb látszott csak ki. A nő odarohant, és felállította a szekrényt. Frankie feküdt alatta. A fejéből is folyt a vér: felszakadt a szemöldöke. Hatalmas pofont kaphatott. Szemeit összeszorította, kezét erőtlenül feje elé emelte, és próbált összébb kuporodni. Halálra volt rémülve, már a következő ütést várta, hiszen nem tudta, ki van ott.

Amy letérdelt hozzá, végigsimította vértől csillogó haját, arcát, majd szelíden odasúgta neki.

- Nem kell félned. Csak én vagyok. - leült mellé. Óvatosan a feje alá nyúlt, hogy megtartsa azt, és lassan a karjaiba vette Frankiet.

- Amy…

- Szia. - lágyan rámosolygott. Próbálta megnyugtatni, de legalábbis éreztetni vele, hogy most már biztonságban van. - Mi történt: Hol vannak a többiek?

- Ránk törték az ajtót. Négyen voltak, és volt egy hatalmas… Elvitték, elhurcolták őket. - a hangja fáradt, fájdalommal teli volt.

- Ssssssss, nyugodj meg. Minden rendben lesz.

- Öt perce történt… még utolérheted őket, segíts nekik. - alig volt már magánál, mégis próbált volna felülni, hogy induljanak végre.

- Frankie, nem emberek tették, igaz? Öt perc alatt pedig még egy ember is simán elmenekül. És nem hagynálak itt. - mosolygott halványan.

Frankie most megtört kölyökkutya-szemeiből sugárzott a hála és a szeretet.

Amy felvette a mellette heverő rongydarabot, ami talán még egy póló lehetett. Vigyázva rányomta Frank sebére, és letörölte a vért az arcáról. Felállt, kezével lesöpörte az ágyat, ezzel megszabadítva a törmelékektől, majd ráfektette az ekkorra már eszméletlen férfit. A szomszéd szobából kerített rá takarót, aztán behozta a fürdőszobából az elsősegélyládát, és ellátta a sebeit.

Leült a földre az ágy mellé. Zsebéből elhúzta a mobilját. Hazatelefonált.

- Dúlszi, nagy gáz van! Vitesd körbe a Véres kardot, és küldj el egy 100 fős csapatot. Sőt, most rögtön utánam jöhetne Ati a csapatával, de egy… 20 fő minimum kéne!

- Hé, hé, hé! Amy, állj már le! Mi történt?

- Elrabolták a srácokat. Csak Franket hagyták itt, de ő is rossz bőrben van.

- Jó, azért a Véres kard túlzás.

- Nem, nem az!

- Jól van, maradj a seggeden. De tényleg! Ne keresd őket, mert pont ezt várják. Szóval, semmi magán akció, világos? Szerzek repülőt, és holnap ott leszünk. Így oké?

- Oké, de siess.

- Rendben, de tényleg ne menj sehova. Egyedül könnyen elintézhetnek.

Már 10 is elmúlt. Amy nagyjából rendet rakott a házban, és összeszedte a még jó, használható dolgokat. A kis emeleti hálószobában rendezkedett be. Egy széttört ágyból vitt magának matracot, talált párnákat és pokrócokat. A szekrényt a betört ablak elé húzta, hogy ne legyen huzat, és hogy ne lássanak be. Így megengedhetett magának némi fényt. Felcsukott egy asztalilámpát, majd Frankievel szemben megcsinálta a vackát. Bemászott a helyére, ölébe vette laptopját, és keresgélt…

Hajnali 3-4 körül arra ébredt, hogy figyelik. Frank volt az. Az ágya szélén ült. Fel akart állni, de sehogy sem ment neki. Amy gyors felpattant, és elkapta, mielőtt még elesett volna. Karját átvetette vállán, majd visszafektette.

- Hová akarsz menni?

- Sehová, csak… csak felébredtem, én nem tudtam visszaaludni. Gondoltam járok egyet

- Ne mászkálj. - leült az ágya szélére. - Sok vért vesztettél, és elég durván néz ki a lábad. Hiába tettem rá zöld trutyit, ez még így is felszakadhat.

Frank csak szótlanul feküdt, a plafont bámulva. Az emlékek kavarogtak a fejében, ráadásul a lába is piszkosul fájt. Nem csoda, hogy nem tudott aludni. Amy megfogta a kezét, és megdörzsölte a karját.

- Nézek valami fájdalomcsillapítót.

Pár perc múlva megjelent néhány pirulával, meg egy bögre teával.

- Hát, nem túl erősek, de a semminél jobb. Tessék.

- Köszi. - bevette őket, majd teával öblített. - Uh, de furcsa íze van.

- Levendula, gyógynövények… Idd csak meg. Jót tesz.

Frankie mint a jó kisgyerek bólintott, és szót fogadott.

- Próbálj meg pihenni

Frank nem válaszolt, csak lesütötte szemét, és háttal a nőnek oldalára feküdt.

Amy is lehajtotta fejét. Tudta jól mit érezhetett Frank, de nem tudott mit tenni, nem tudta mit mondhatna. Ehelyett inkább közelebb ült hozzá, és simogatta, dörzsölgette a hátát. Egészen addig, míg el nem aludt.

Ezután kiment a ház elé, leült, és nekidőlt a falnak. Rágyújtott. Az utcát figyelve fújta a füstöt.

Nem kellet sokáig ott ülnie. Egy 20as srác sétált a járdán. A szájából lógott a cigi. Zsebeiben turkált az öngyújtóját keresve. Pár méterre járt Amytől, mikor a lány odaszólt neki:

- Adjak tüzet?

- Megköszönném. - mondta mosolyogva a fiú, aztán lehajolt a nőhöz…

Éles fájdalmat érzett nyakában. Felüvöltött, majd pillanatokkal később arra eszmélt, hogy már a földön fekszik, és a saját vérében úszik, a támadója pedig már eltűnt.

Összeszedte magát, és felült. Zavartan körbenézett. Nem értette, mi történt. Egyes egyedül volt az utcában. Az egész olyan volt, mintha csak egy rémálom lett volna, de a nyakán tátongó mély sebet igen is valóságosnak találta. Lassan felállt, eltántorgott a sarokig, aztán befordult és eltűnt a házak között.

Amy a tetőről figyelte, majd visszament lefeküdni. Halkan, óvatosan lépdelt a szobában, nehogy felébressze Franket. Az ágya előtt megállt. Nézte, ahogy alszik. Tudta jól, mit szólna az előbb történtekhez. Eddig is sokat gondolkozott azon, hogy mit szólnak a srácok, ha megtudják, hogy ő is ugyan úgy, mint a többi vámpír, emberekre vadászik, de eddig még nem kellett ténylegesen szembesülnie ezzel a kérdéssel. De abban biztos volt, nem fog tetszeni nekik. Lefeküdt…

Félhomály borította a szobát. Valószínűleg az eltakart ablak miatt, mert egyébként már 11 óra is elmúlt. Amy felült az ágyán. Nagyot nyújtózkodott, és megdörzsölte szemeit, hogy lásson is végre valamit az álmosságtól. Amy laptopjával szórakozva ült az ágyon.

- Nézd ki jött. - mondta a sarok felé mutatva.

A sarokban egy szürke szőrcsomó feküdt összegömbölyödve. A nő szája széles mosolyra húzódott.

- Táltos!

A szőrcsomó felállt, nagyot nyújtózott, és a hívó szóra odament gazdájához.

- Nem tudom hogy került ide. Mikor felébredtem már itt volt.

- Nézd, ő is tele van sebekkel. - mondta a lány, miközben Táltost vizsgálgatta.

- Megpróbált megvédeni minket. Mikor a nagy nekirontott Mikeynak, eléugrott, de az a szemét falhoz csapta. Elég rendesen. Aztán az egyikük hirtelen megragadott, és leterített. Sikerült kicsúsznom alóla, aztán ide kerültem. …Azóta most látom először.

Amy megvakargatta Táltos fülét, megsimogatta, majd felállt. Odament Frankiehez, és leült mellé.

- Frankie, figyelj, nem kell beszélned róla, ha nem szeretnél. Viszont én szeretném tudni, hogy mi történt tegnap.

A férfi nagyot sóhajtott. Összecsukta a laptopot, és lelökte a takarójára. Belenézett Amy szemébe. A tekintete kétségbeesett volt.

- Nézd, én… szóval az az igazság, hogy mocskosul félek. Remélem nem az igazságtól, de…

- De?

- Nagyon elintéztek minket. Tényleg nagyon durván. Gondolom, láttad a vért a padlón. Hehh, a padlón? Hiszen mindenhol az volt. A mi vérünk! Ez a négy szarzsák beszabadult ide, és úgy játszo6tt velünk, mint holmi rongybabákkal… És aztán, elvitték őket… Engem meg itt hagytak. Miért épp engem?! Miért én vagyok a szerencsés?

- E miatt ne legyen bűntudatod. Nem te tehetsz róla.

- Tudom, de ez, ez akkor is… Nagyon félek, hogy… szóval, hogy ők már…

- Ne Frank, erre gondolnod se szabad.

- De te nem láttad, hogy néztek ki. Rayen törték ketté az asztalt, Gerardot kivágták az ablakon, Bob meg… ott feküdt a sarokban félájultan. Orrából szájából ömlött a vér.

- Tomi?

- Tomi… talán még őt kímélték meg a legjobban.

- Na látod, akkor nem kell annyira aggódnod. Tomi nem hülyegyerek, segít nekik, ellátja a sérüléseiket, és vigyáz rájuk. Ne félj.

- Hallom a hangodon, hogy te is félsz. - szemei a nedvességtől csillogtak. Olyan volt, mint egy kis törött szárnyú galamb. Amy nem tudta megállni, hogy ne ölelje át.

- Én hiszem, hogy minden rendben lesz. Este pedig Dúlsziékkal karöltve megkeresem, és hazahozom őket. - már meg is volt a terve: Táltos elvezeti őket a fogvatartóikhoz, végeznek azokkal a démonokkal, és kiszabadítják a srácokat.

De nem bírta a tétlenséget. Ha csak belegondolt milyen helyre vihették őket, miket művelhettek velük abban a pillanatban is… Tudta, hogy nem ölik meg őket, hiszen csalik, de nem bírt ott ülni, és várni. Frankiet is csak azért hagyták ott, hogy elmondhassa, mi történt.

Tisztában volt azzal, hogy számítanak erre a lépésére, de már nem érdekelte. Menni akart a saját feje után.

- Figyelj, Frankie. Fél óra és jövök. - közben megtöltötte a kezében lévő pisztolyt. - Itt hagyhatlak addig?

- Hová mész?

- Nem fontos. Itt hagyhatlak?

- Persze, nem vagyok már kiskölyök, de nem kéne egyedül menned. Várd meg Dúlsziékat.

- Csak körbeszaglászok. - odaadta Franknek a stukkert, magának is eltett kettőt, intett Táltosnak, aztán elviharzott.

Táltos pár sarokkal arrébb, egy eldugott aknafedélhez vezette Amyt. Lementek.

A nő kifinomult érzékeivel tájékozódott a sötét útvesztőben. Kéken világító szemeivel a falakat fürkészte. Léptei nyomán csobogott a víz. Kis, szennyes pocsolya folydogált alatta. Patkányok hangjait lehetett hallani, és vízcsobogást. Amy igyekezett minél halkabban követni Táltost.

Több mint fél órája mehettek már, mikor feltűnt neki valami. Túl nagy volt a csend. Gyanúsan nagy. Sem egy patkányt, sem a víz csobogását nem lehetett hallani. A pocsolya is egyre inkább felszáradt alóluk.

Enyhe emelkedőn tartottak felfelé. Pillanatokon belül eltűnt a megszokott csatornaforma. Ez a hely száraz volt, és leginkább egy pincére emlékeztetett.

Táltos megállt. Elveszthette a nyomot, vagy csak legutóbb eddig jött. Gazdájához fordult a reakcióját figyelve, és a következő ”lépést” várva. A nő leguggolt mellé, megvakargatta a füle tövét, és megdörzsölgette az oldalát. Mindezt dicséret, vagy köszönetképp.

- Jól van Táltos, cserélünk. Most te leszel az én hátvédem. - lassan, mindent figyelve, de mégis határozottan lépdelt előre. Szeme a terepet pásztázta. A falak betonból voltak, csupaszon hagyva. Kicsit olyan volt, mint egy világháborús bunker.

A helység végében megpillantott egy ajtót. Illetve csak annak szürke körvonalait látta, vámpírszemének köszönhetően. Odalépett hozzá, rátapasztotta fülét, és hallgatta a benti eseményeket.