Csak páran lehettek bent a hangok alapján.

- Állj vissza, és kuss!

- Jó, de még meddig?

- Amíg nem jön az a hülye picsa! Tünés a helyedre!

- Jó, de ha valami gáz lenne?

- Oh, csak nem félsz egy dhampírtól? Háhá, beszaribb vagy mint gondoltam.

- Nem azt mondom, csak lehetnénk óvatosabbak is.

- Akkor fogd be a pofád! …Beszari.

Távoli léptek hallatszottak.

- Barátaim, nyugalom. - a másik kettő egyből elhallgatott. - Másra tartogassátok az energiátokat. - hangzott olyan gyomorforgatóan nyájasan, amennyire démon még nem beszélt. - Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én már nagyon kajás vagyok. - fémek zörgése szűrődött ki, olyan volt, mint amikor egy rácson húznak végig valamit. - Igazán siethetnének már.

Ennyi elég volt Amynek. Csak 3an vannak a többiek kajáért mentek, talán egy darabig nem jönnek vissza. Gondolta, most kell lecsapnia.

Kibiztosította a pisztolyokat, aztán berúgta az ajtót. Szabadjára engedte a benne tomboló dühöt és feszültséget. Gyors, könyörtelen vérfürdőt rendezett. Amelyik a földre került, annak addig lőtte a fejét, míg szét nem ment. És mivel csak hárman voltak, hamar végzett.

Csak most nézett szét igazán. Egy nagy betonteremben volt. Körülötte befóliázott, régi bútorok álltak, meg egy dohányzóasztal teli fegyverekkel. Végre megpillantotta a fémes hang forrását. Valóban rács volt, mögötte a mészárlás láttán teljesen lefagyott srácokkal. Gerard, Tomi, Ray, Bob, Mikey. Mind megvoltak, bár nem a legjobb passzban.

Amy felkapta a mellette lévő asztalról a kulcscsomót, és elindult, hogy kinyissa a ketrec ajtaját. Ám ekkor éles fájdalmat érzett a hátában. Majd még egyet, és még egyet. Apró nyílvesszők voltak. Azonnal megfordult, fegyvereit támadójára emelte, és lőtt. De az az alak gyorsabb volt nála. Egy pillanat alatt mögötte termett, közben mély, tátongó sebet vágott a nő karjára. Amy sem volt rest. A mozdulat alatt sikerült eltalálnia a rejtélyes lényt. Ezzel nyert egy kis időt, hogy ránézhessen a karjára, mert nem értette, miért fájt neki annyira. A vágás nem húzódott össze, sőt úgy tűnt, hogy még növekszik is. Nem úgy nézett ki mint egy vágott seb. A széle megégett, és a környéke azonnal belilult. Viszont nem volt ideje ezzel foglalkozni. Ellenfelére, pontosabban annak hűlt helyére szegezte a két 45öst.

Megint bőrén érezte a forró penge marását. Erre már ő is kardot rántott, illetve hát tőrt. Nem is akármilyet, ráadásul sikeresen. A támadója hátrahőkölt, és a fal mentén a földre kuporodott.

- Mi a szar ez?! - kérdezte üvöltve, miközben remegő kézzel kihúzta combjából a kést. Úgy marta, mintha valami sav lett volna. A feloldódó bőre pedig úgy gőzölgött, mint a vasárnapi ebéd.

- Tudod, az alkimisták imádják… Szívás! - mondta Amy gúnyosan.

- Szerintem te szívsz jobban.

Amy csak pillanatokkal később értette meg a célzást. Érezte, hogy a sebéből sugárzó fájdalom bejárja a testét, és hogy elhagyja minden ereje. Eltántorgott az egyik fotelig, és a támlájára támaszkodott. Csak akkor látta, hogy a lilafolt mennyire szétterjedt a kezén. Még elmosódva hallotta a démon önelégült kacaját, és érezte a tompa ütést, ahogy a földre került. Aztán minden elsötétült.

Iszonyúan nehéznek érezte szemhéjait, de lassan sikerült felnyitnia őket. A homályban Gerard arca körvonalazódott. Gyengéden cirógatta a nő arcát, és hatalmas csókot nyomott a kézfejére.

***

Aztán Dúlszit látta. Úgy üvöltött vele, mint egy rossz gyerekkel.

- Ha rendbe jössz, szétrúgom a segged! Csakhogy tudjam, miért nem tudsz elülni rajta!

***

A következő kép megint Gerard volt. Édesen aludt mellette. Keze a nő kezén pihent. Az arcát és a karját is számos seb, horzsolás és véraláfutás borította.

Amy óvatosan kihúzta kezét Gee keze alól, majd felült. Körbenézett a szobában. A bútorok egy része ismeretlen volt számára, viszont a hely nem. A Way-házban volt, az ifjabbakéban. Kicsit rendbe hozták… Tőle nem messze a kanapén Tomi feküdt. A nő hangtalanul mögé lopózott, és betakarta. Ekkor megpillantotta a rikító fehér kötést a karján. Lefejtette kezéről. A seb begyógyult, de furcsa módon csúnya heget hagyott maga után.

Lement a nappaliba. Csak Franket találta ott. Már egészen jó bőrben volt. Csendben, felpockolt lábakkal ült a fotelban, és nézte a tévét.

- Szia!

- Szia. Hogy vagy? - kérdezte Frank.

- Vámpírul, kutya bajom. Mit nézel?

- A bárányok hallgatnak.

- Az jó. - leült mellé a másik fotelba.

Pár percig így ültek, és nézték a filmet. Aztán Frankie törte meg a csendet.

- Mondtam, hogy meg kellett volna várnod Dúlszit.

- Talán igen, de jól sültek el a dolgok.

- De történhetett volna máshogy is. - az arca teljesen komoly volt.

- Jól van, oké. Elismerem, igazad van …Mr. Fejtágító.

- Nem azért mondom, hogy csesztesselek. Gee szeret téged. Nagyon. Tudom, ismerem. Most is, egy tapodtat sem mozdult mellőled. Fogta a kezed, vigyázott rád, pedig ő is elég szarul fest, festett. Ahogy mindannyian… És azzal, hogy egyedül mentél utánuk, nem csak a saját életedet, hanem az övéket is veszélybe sodortad. A másik meg az, hogy halálra aggódtam magam miattad is. - mondta halvány mosoly kíséretében Frankie.

- Nem haragszol rám?

- Hogyan haragudnék? De tudod,mi… Nagyon szoros a barátságunk. És nem élném túl, ha valami történne bármelyikükkel. Megértesz?

- Persze. Amúgy, Frankie, elmesélnéd, hogy mi történt? Mármint, mondjuk, hogy kerültem ide? Meg ilyenek. Mert azt hiszem jó ideig ki lehettem ütve, és ööö.. nem dereng csak pár kép, és emlékfoszlány.

- Majd én elmesélem. - szólalt meg egy ismerős férfihang a háta mögött. Tomi volt az.

- Szia. - mosolygott rá Amy. - Na, dobd le magad.

Tamás elnyúlt a kanapén, és kezdte mondanivalóját.

- Valami vámpír méreggel küldtek padlóra. Először nem tudtam, mit csináljak, de aztán Dúlszi felvilágosított: ne csináljak semmit. Rendbe hozod magad, mert ugye megölni nem tudnak, legalábbis így nem. Ja, Dúlsziék szabadítottak ki, és hoztak haza.

- Rémlik valami.

- Itt vannak a városban valahol, de nem akartak velünk maradni.

- Biztos vadásznak.

- Fényes nappal?

- Ja, még nem tűnt fel. - ránézett az ablakra. A redőnyök le voltak eresztve. - Te hogy vagy? - fordult vissza a fiú felé.

- Köszi, megvagyok. Egy-két lila folttal, zúzódással megúsztam.

- És a srácok?

- Mikeyt és Rayt bevittem a kórházba. Mikeynak belső vérzése volt, meg mázlija. Raynek pedig vér kellett. De már jól vannak. Pár nap és hazajöhetnek.

- Bob és Gee?

- Bobbynak eltört a bal karja, plusz a vágások, horzsolások. Gerardnak pedig két bordája repedt meg.

- Szzzzzz! Basszus. Egy csomót agyaltam miután elmentetek is, hogy jó ötlet volt-e ez így. Mármint lehet, hogy csak haza kellett volna jönnötök, - Frankre pillantott. - vagy simán folytatnotok ott mindent, ahol abbahagytátok. Nekünk meg maradni a hátsónkon otthon.

- Már mindegy. - szólt közbe Frankie. - Egyébként szerintem akkor is ugyan ez lett volna. Sőt, járhattunk volna rosszabbul is.

- jaj Frankie, most jut eszembe. Hoztam neked valamit. - mondta Amy, miután meglátta a fogason lógó táskáját.

Kivett belőle egy túrórudit, és odadobta Franknek.

- ne már! Túrórudi, Amy? - kérdezte Tomi meglepetten. - Miért pont az?

- Miért, mit kellett volna hoznom?

- Nem, nem nem. Ez nagyon is jó. - mondta Frankie, miközben kétpofára tömte a Piros pöttyöst.

- Jól van fiúk, tévézzetek. - szólt kicsit később Amy. - Asszem én visszamegyek. - ezzel felment az emeletre.

- Azt hiszem én is megyek.

- Ne Tomi. Szerintem ne most menj utána. Majd később beszélgettek. Addig pedig, a bárányok hallgatnak.

- Oké, de hozok sört.

Amy szép csendben visszafeküdt Gee mellé. Nézte, ahogy aludt. Nézte gondtalan arcát, kisimult vonásait. Nyugodt és békés volt. A nő alig bírta megállni, hogy ne ölelje magához. Majd ahogy átpillantott Gerard válla felett, meglátta az ismerős szürke szőrkupacot.

Csengettek. Táltos szemei hirtelen kipattantak. Átugrotta az ágyat, amin Amyék feküdtek, és loholt lefelé, a bejárathoz. Gerard is mocorogni kezdett, és fel is ébredt. Amy láttán elmosolyodott, de lassan ő is kinyitotta szemeit.

Hosszú pillanatok teltek azzal, hogy egymás tekintetét fürkészték. Végül is Gee kapott először észbe.

- Jött valaki. - egy hirtelen mozdulattal fel akart ülni, de ugyan olyan hirtelen vissza is dőlt egy ”Jajj basszus!!” kíséretében. Fájtak azok a repedt bordák.

- Basszus, már megint elfelejtettem.

A nő csak mosolygott. Kicsit viccesnek, és ügyetlennek, de aranyosnak találta az előbbi jelenetet.

- Mi olyan vicces? - kérdezte Gerard tettetett sértettséggel.

- Semmi. - válaszolt még mindig vigyorogva. - Csak, ez aranyos volt.

- Inkább fájdalmas.

- Azért csak túléled?

- Hát… nem biztos. Sajnos. - mondta Gee a szomorúan haldoklót játszva. Amy a párnájába fúrva fejét nevetett.

- Ilyen vicces vagyok? Szégyelld magad, kiröhögsz egy haldoklót. - a végét már ő is elröhögte. Aztán -már figyelve sérülésére- közelebb csusszant a nőhöz, és átkarolta. Kezét a lány derekára csúsztatta. Egészen közel húzta magához, homlokát az ő homlokához érintette.

- Kinevettél? - kérdezte hamiskásan, és finoman csikizni kezdte.

- Neeee! Ne csináld. - nyögte ki Amy,mert a nevetéstől nem nagyon tudott beszélni.

- De.

- Igen? Akkor ezt figyeld. - majd ő is támadásba lendült, bár csak vigyázva.

- Héééé! Engem nem ér! Eltört a bordám, eltört a bordám!

- Csak megrepedt, különben meg a talpad nincs eltörve.

- Nem baj, de fáj, ha röhögök.

- Na jó, akkor megkegyelmezek. - fölémászott, és közelebb hajolt hozzá. - De csak egy csókért cserébe.

- Máris, kisasszony. - egy gyors kis puszit nyomott a nő ajkaira, aztán megragadta, és fordított egyet magukon. Most Gee volt felül. Amy meglepődött, hisz nem számított erre, de mire megszólalhatott volna, már szenvedélyesen csókolóztak. Nem vadul, csak szerelmesen.

Ekkor Bob lépett be a szobába.