Ikeristennők

Kaedéhez visszaérve a csapat többi tagja is csatlakozott hozzánk, hogy folytathassuk utunkat.
-Inuyasha! Pihenjünk egy kicsit.
-Igazad van Sango. Milyen szép ez a hely! Nem bírom ki, hogy ne mártózzam meg ebben a tóban.
-Veled tartok.
-Mi is megyünk. Ugye, Norie!
-Szerintem is lepihenhetnénk.-mondta Miroku perverz mosoly kiséretében.
-Miroku!
A víz kellemesen meleg volt.
-Kagome, hogy állsz Inuyashával?-kérdezte Sango. Erre mi is kíváncsiak voltunk.
-Hogy mi? Hogy állnék? Mire célzol?-tette fel a kérdést bár tudta, hogy mire céloz barátnője.
-Tudod te azt nagyon jól.-vágtam közbe.
-Hát...öö...se...sehogy. No és te Mirokuval?
-Az egy perverz disznó! Miért kell minden nőtől megkérdeznie, hogy lenne-e a gyermekei anyja?-kiabálta. Ezt a fiúk is meghallották.
-Ezek meg kiről beszélnek?-verejtékezett a szégyentől a szerzetes.
-Nem ismerős? Pedig nap mint nap találkozol vele.
-Majd leszokik róla. Elvégre téged szeret.-magyarázta Hikari.
Mikor kimentünk a vízből, felöltözve, Kagome pokrócán száradtunk meg. A nap már lemenőben járt, mikor meghallottunk egy női beszédet. Hozzánk szólt.
-Hogy merészeltek az engedélyem nélkül inni és fürdeni e tóban s arrébb a folyóban?!
-Ki vagy?-szólítottuk meg. Ekkor egy női alak rajzolódott ki a tó partjánál és felénk közeledett.
-A vizistennő vagyok.
-Bocsáss meg! Nem tudhattuk, hogy nem lehet megfürdetni ebben a tóban.-ment elé a miko.
-Semmi baj. Nem vagyok én olyan gonosz, hogy ne engedjem meg. Nem tűntök veszélyesnek. Meggyőződésem, hogy semmi rosszat nem akartok nekünk.
-Nekünk?
-Igen. Nekem és az ikertestvéremnek.
-És ő ki?
-A fényistennő.
Mivel már sötétedett tüzet raktunk, körbeültük majd úgy beszélgettünk tovább.
-Hogyan lehet egy vízistennőnek fényistennő az ikertestvére?
-Úgy, hogy egy napon a fény a vizen megcsillant és fényesebbé, szebbé tette azt. Édesapánk volt a fényisten, édesanyánk pedig a vízistennő. Ők ketten egymásba szerettek és megszülettünk mi. Testvérem apánkat, én pedig anyánkat örököltem. Így lehetünk mi ikrek.-mesélte életét, mikor egy írányból hatalmas fény közeledett felénk.
-Sziasztok. Úgy látom a testvérem veletek van. Őt kerestem.
-Ők jó emberek nyugodtan ülj le ide mellém.
-Most, hogy már nincs több látogatónk, megkérdezhetem, hogy...Norie, lennél a gyermekeim anyja?
-Mi van? Nem!
-Hikari, lennél....
-Nem.
-Vízistennő, le...
-Nem.
-Fényistennő, valóra váltanád egyetlen álmomat?
-Miroku! Hagyd már őket békén!-ugrott neki Sango.
-Javíthatatlan.-jelentette ki Inuyasha.
-Ékkőszilánkot érzek nagyon közel van már egy ideje. Van nálatok ékkőszilánk?
-Van. Legalábbis nálam.
-Hány darab?-fogta meg a téma a hanyout.
-Csak egy.-válaszolta a két lány.
-Gondolom a szilánkok nyomában vagytok.
-Igen.
-Tudjátok mi világéletünkben magányosak voltunk. 1 hónapban 1-2 ember ellátogat erre a helyre, de mikor megjelenünk, mert egy kis társaságra, közös beszélgetésre vágyunk, megilyednek és elfutnak. Azthiszik bántani akarjuk őket. Az egyik nap viszont egy nagyerejü szellem látogatott el hozzánk. Az ékkőszilánkokat kereste. Testvéremtől meg tudta szerezni, de tőlem nem.
-Hogy hívják azt a szellemet?
-Naraku. Ő ölte meg a szüleinket 50 évvel ez előtt.
-Milyen sokminden történt abban az időben!-sóhajtozott Hikari.
-Akkor kezdődtek a borzalmak.-egy könny simogatta meg arcát a fényistennőnek.
-Tartsatok velünk és együtt bosszútállunk azért a sok borzalomért, amit Naraku okozott mindannyiunknak.
-Nincs kifogásunk ellene.
Lassan leszállt az est. Mindenki nyugovóra tért. Másnap reggel összepakoltunk és immáron 10-en folytattuk útunkat.

           Folytatom!