Cuaki története

-Ööööö.....lehetne lassabban?
-Oh, bocs, hát persze!-válaszoltam neki.
-Meséld el, ki vagy te, és honnan ismered Narakut?-szegezte a kérdést Cuakinak, a fényistennő.
-És miért pont Cuaki a neved? Nekem nagyon ismerős.-gondolkodott hangosan Kagome.
-Hát...kezdem ott, hogy apukám kutyaszellem volt. Őt örököltem...-kezdett bele meséjébe miközben az égnek szegezte tekintetét.
-És az anyukád?-kérdeztem.
-Az anyukám a sötét erdők démonkirályának a lánya. Az az a hercegnője. Emlékszem rá, hogy nyukámnak volt egy nagyon jó barátnője...
-És ki volt az?-így a vízistennő.
-Most mondanám! Cubakinak hívták. Egy papnő volt.
-Tudtam, hogy valahonnan ismerős.-ráncolta össze a szemöldökét a hanyou.
-Ismeritek?-kérdezte a mesélő.
-Hogyne ismernénk! Narakuval szövetkezett és gonosz átkot küldött Kagoméra!
-Akkor sötét papnővé vált?
-Igen. De többé már nem lesz vele bajunk.
-Meghalt.-hajtotta le fejét Cuaki.
-Folytatsd!-mondtuk egyszerre.
-Őróla kaptam a nevem. De nemcsak anyukámnak, hanem apukámnak is volt egy nagyon jó barátja. Ha jól emlékszem akkor a neve...-ekkor mindenki bagolyszemekkel bámult rá.-Inutashio.-jelentette ki, mire mindenkinek tátva maradt a szája.
-Ki...kit mondtál?-dadogott a hanyou.
-Inutashiot. Miért?
-Inuyasha. De hisz az az édesapád!-mondtuk Hikari és én.
-Tudom tudom.
-Az apukád volt?-kérdezte meglepetten Cuaki.
-Igen.
-Hallottam arról, hogy van egy fia, vagy kettő?-vakarta meg a fejét.
-Kettő.-válaszolt Inu és lehajtotta a fejét.
-Látom nem nagyon örülsz neki.
-Nagyon?! Pf! Haha.-rakott ki magára egy "kínzó" mosolyt.
-El sem tudod képzelni, milyen testvéri szeretet van köztük!-mondta Sango.
-El tudom képzelni.
-Folytatsd!-rivallt rá a hanyou.
-Két nappal ez előtt, ezen a fán ültem, mikor megszólított valaki. Azt mondta, hogy az ékkőszilánkot akarja és ha nem adom oda neki, akkor megöl.
-Várj! Kitalálom. Nem adtad oda neki.-szólalt meg a fényistennő.
-Persze, hogy nem! Megtámadt. Sokáig harcoltunk. Sikerült ejtenem rajta kisebb sebeket, de mondom csak kisebbeket! Nem voltak súlyosak. Legalábbis annyira nem, mint amilyenek az enyémek voltak.-itt lehajtotta a fejét.-Ekkor a földön fekve megláttam apukám és anyukám. Jöttek megmenteni. Ha jobban meggondolom csak akartak. Anyukám, Suzuna is sokáig harcolt vele apukám segítségével. De...de...-könnyek szöktek a szemébe.
-De?-kérdeztük, bár felesleges volt.
-Az a szellem egy támadást intézve anyukám felé, mellém esett. Közvetlen mellém. Tele volt sebbel. Rámnézett és egy enyhe mosollyal azt mondta, hogy legyek erős. Majd...majd...meghalt. Akkor még nem fogtam fel, mi is történik. Apukám felé fordultam. Néztem ahogy harcol, de ő sem több szerencsével rengeteg sebbel az oldalán térdre rogyott...én...én ezt a kendőt ami a fejemen van le akartam venni, de apukám nem engette. Azt mondta, hogy ha megteszem nagy kutyaszellemmé válok és ha a kardom nincs a közelben addig gyilkolok ha nekem nem szimpatikus személlyel találkozok, amíg meg nem halok. Végtére is felálltam. Apukám megparancsolta, hogy meneküljek. Először csak álltam...álltam még egy ideig...pontosabban addig míg apukám el nem kezdett futni felém. Azt üvöltözte egyfolytában, meneküljek...meneküljek. Megindultam az erdő belsejébe apukám követett. Egy ösvényen. Hátra-hátra tekintgettem s láttam, hogy apukám futva felém harcol a magát Narakunak nevező szellem ellen. Én ezután már csak egy robbanást hallottam...csak egyet és utána többet nem hallottam lépteket csak a magamét...azt szaporán. Majd megálltam és visszatekintettem. Senki sem volt ott. Még édesapám se. PEDIG Ő KÖVETETT!-kiálltotta az utóbbit.-Mégsem láttam. Nem ő már nem volt ott vagy sehol...vi...vissza indultam azon a sövényen. Ugyanazon, amelyen arrafele mentem. Félve, sérülten rángattam a fejem minden irányba. Féltem...igen bevallom féltem. Mikor elérkeztem oda ahol utóljára hallottam követő lépteket, szétnéztem. Vérnyomot láttam és mellette édesapámat feküdni. Leguggoltam hozzá. Arcát magam felé fordítottam s figyeltem lélegzik e. Kinyitotta a szemét. Rámnézett és enyhén elmosolyodott pont, mint édesanyám.
Azt mondta, hogy a kardokat vigyem el biztonságos helyre, mert hatalmas erő lakozik bennük.Totosai készítette őket így érthető. Mikor ennek a végére ért még halkan és akadozva hozzátte, hogy legyek jó és erős. Lehunyta szemét és többet nem hallottam se lélegezni sem beszélni...se...se mozogni, nevetni, engem szidni. Nem láttam többet szamorúnak. Nem láttam többet vidámnak, mérgesnek, álmosnak vagy épp ébernek.-ennél elsírta magát, mint akkor mikor ez történt.-Továbbsétáltam. Apám holtestét cipelve. Itt ennél a rétnél, ahol most vagyunk, anyukám mellé letettem. Őhozzá is lehajoltam. De már nem élt. egy kis idő múlva, miután megnyugodtam annyira hogy el tudjam temetni élettelen testüket, a kardokat elvettem és biztonságos helyre vittem. Szüleimet pedig a föld örök nyugalmába temettem. Oda ahol nincs vakító fény. Sötét van és kellemesen meleg a szívnek. Ők ott vannak ahol nincs háború csak béke.-mondta és mégjobban elkezdett sírni.
Minden lány sírt a történeten. Inuyasha és Miroku maga elé bámúlt szomorúan és nagyokat sóhalytozott. Shippou a lányokkal együtt sírt. Ezt kirarába rejtette el. Az az fejével belébújt. Kirara csak szomorúan nézett.
-Sajnálom.-nyögte ki a hanyou.
-Nem te tehetsz róla. Megesküszöm, hogy Naraku ezért még megfizet! Igen ezt ígérem!-így Cuaki.
-Csatlakozz hozzánk.-ajánlotta fel a szerzetes.
-Jó.
-Térjünk el ettől a témától. Túl szomorú.-mondtam egy picit szipogva.
-Rendben.-mondta Cuaki és egy apró mosolyt erőltetett arcára.
-Cuaki. Nincs kedved velem együtt átvészelni ezeket a nehéz időket? És nem lennél a gyermekeim anyja?-mászott mellé Miroku. Sango erre rögtön felkapta a fejét.
-Eltaláltad. Nem!
-Miroku! Hagyd már! Nem veszed észre, hogy szomorú? Mellesleg most mesélte el a két nappal ezelőtt történteket.-üvöltötte a szellemírtó.
-Jó, jó.-adta meg magát.
-Akkor induljunk.-pattant föl helyéről Cuaki.
-Máris? Nemrég érkeztünk.-nézek rá.
-Minél hamarabb meg a karom találni azt a mocskot.-mosolygott hátra, mintha semmi sem történt volna.
-És a kardokkal mi lesz?-kérdezte Hikari.
-Várjatok.-ezzel elviharzott. De amilyen gyorsan ment, olyan gyorsan is ért vissza. Az oldalán lévőn kívül két karddal a kezében.
-Ezek milyen kardok?-ment hozzá Shippou.
-Az apukámé, az anyukámé és az enyém.-mutogat rájuk.
-És mi a nevük?
-A anyukáménak simán Suzuna kard, az apukámé az apukám nevét viseli, az az Demon.
-A tiedet?-kérdezte a vízistennő.
-Tensan. Egy messzebb lévő magashegy nevére hasonlít. Ugyanúgy, mint az enyém és Cubaki sötét papnőé.
-Akkor indulhatunk?-fényistennő.
-Persze. De elmondjátok, hogy nektek mi a konkrét nevetek? Mert nem szeretném folyton azt mondogatni, hogy víz és fényistennő.
-Rie.-szólalt meg a fényistennő.
-Anami-felelt a vízistennő is.
-Rendben. Akkor Norie, Hikari, Rie, Anami, Sango, Miroku, Inuyasha, Kagome, Shippou és Kirara. Indulunk.-jelentette ki és így már 11-en folytattuk útunkat. Ha Kirarát nem vesszük személynek akkor csak 10-en.

          Folytatása köv.