Mi, mint foglyok.

Nehezen mi is elaludtunk. Nem sokáig húztuk a lóbőrt. Rie sugárzó vidámsággal ébredt fel. Ezzel minket is felkeltve. Anami frissítőként vízzel ébresztett minket.
-Na...ne már!-takarta szemét Hikari.
-Óóóóóóóó! Csurom víz lettem! Ez most mire volt jó?-pattantam fel.
-Eh. Pont erre.-nevettek(Rie, Anami).
-Ezt még visszakapjátok!-nézett mérgesen Cuaki.
-Segítek!-csatlakozott Aby.
-Veletek tartok.-ült melléjük Sango.
-Ebből nem maradok ki.-rohant melléjük Kagome.
-Oó. Kisebb bajt szimatolok.-nevetett Rie és elkezdtük kergetni az ikreket. Felkeltve az alvó fiúkat.
-Ezek egy percre sem tudnak nyugton maradni?!-dörzsölgette álmosan a szemét Inu.
-Úgy tűnik.-ült fel Shippou.
-Ezekben aztán van életerő!-nézett minket csillogó szemekkel Miroku.
Mi már egy kicsit messzebb jártunk, mint a fiúk, ezért ők nem láthattak és Inu szerencséjére nem is hallhattak minket.
-Kicsit idegesítő ez a csönd.-idegeskedett a hanyou.
-Eddig a zaj idegesített, ha jól emlékszem.-nézett rá Shippou.
-Engem nem idegesít, hanem gyanít valamire ez a nagy csönd.-kezdte a szerzetes.-Eddig akármilyen messze is jártak tőlünk a lányok, mindig lehetett hallani ahogy nevetnek vagy épp azt, hogy énekelnek. Nem lehetnek azért annyira messze nem?
-Hát nem is tudom. Ezek bármire képesek.-így Shippou.
-Akkor keressük meg őket.-javasolta Inu.
-Jó ötlet. És hol kezdjük?-nézett kérdőn rá Shippou.
-Talán még lehet érezni a szagukat.
-Akkor szaglássz!-utasította Miroku.
Egy kis idő múlva...
-Megvan!
-Mi Inuyasha?
-Rie szaga. Érzem. De csak az övét.
-Kezdetnek az is elég. Merre vezet?-türelmetlenkedett Miroku.
-Kövessetek!
Fél napon keresztül kerestek minket, míg nem egy hatalmas épülettel találták szembe magukat.
-Itt lennének bent?-remegett a rókaszellem.
-Igen.
-Ugye Miroku mi kint maradunk.-remegett tovább.
-Nem. Mind bemegyünk. Inuyashának elkell a segítség.
-MI! Dehogy kell! Felőlem itt kint is maradhattok.
-Ugyan Inuyasha. De most mindegy. Menjünk inkább.
-Muszáj?-hátrállt Shippou.
-Nem! Itt is maradhatsz.-vágták rá egyszerre.
Ez a 3 tagú csapat bement a vár kinézetű épületbe. Már jócskán benn voltak, mikor minden elsötétült. Megjelentünk előttük körbe kötözve. Hogyha valamelyikőnknek lenne különleges képessége, ne tudja használni. Nem voltunk magunknál.
-Rie, Anami, Sango, Kagome, Norie, Hikari, Cuaki, Aby!-ordították.
-No mi az? A megmentésükre jöttetek, ugye?-hallatszott a sötétség mélyéből.
-Ki az?!-nézett össze-vissza Miroku.
-A vár ura.
-Miért tartod fogva őket?!-fogta meg kardját a hanyou.
-Semmi szükség nincs arra a kardra. Semmi.-nevetett halkan magában.
-Válaszolj!
-Ezeknek a lányoknak mind különösen nagy erejük van.
-Mire kell neked?-folytatta Miroku.
-A vár védelmére. Naraku eltűnt és ezért a kisebb rangú szellemek kimerészkedtek rejtekhelyeikről. Ez a vár védelem nélkül semmi védelmet nem nyújt.
-És te nem vagy elég erős!-emelte meg fejét Shippou, mintha olyan okosat mondott volna.
-Nem! Csak az én erőm nem elég ahhoz, hogy ezt a várat megvédjem! Ez az otthonom! A mindenem....viszont ők....ők segíthetnek.
-Hogyan?-kíváncsiskodott a félszellem.
-Elmondom: a szellemírtó csonttőrője, a papnő nyila és íja, a többi ereje és kardja. Ezekből megalkothatom a legendás kardot.
-Legendás kard? Az meg mire jó?-hozta értelmetlen formályát Shippou.
-A világ legerősebb kardja. Kell hozzá egy papnő ereje s még egy szellemírtő fegyvere. Kell még bele humor s jókedv meg még egy kis szomorúság. Kell hozzá még a barátnők vagy féltestvérek kardja. Még kell hozzá fény és víz.
-És ez mind megtalálható bennük.-mondta maga elé halkan a szerzetes.
-Hm. Várjunk csak! Így csak fele olyan erős lesz a kard. Kell még bele bátorság, vakmerőség, meggondoltság és meggondolatlanság, egy kis félelem és bújdosás, hűség. A legutolsó...a...bosszúvágy, mely mindannyiótokban megvan. És aki iránt azt érzitek...az Naraku.
-E...ez nem hangzik túl jól.-hátrállt Shippou.
-Bizony nem! De mit akarsz azzal a karddal?-próbált mindent kiszedni az ismeretlenből Miroku.
-Természetesen világuralmat, s majd Naraku legyőzését.
-Nincs túl sok időm fecsegni. Álljatok be szépen a burokba! A lányok mellé.
-Eszünk ágában sincs! Belőlünk nem lesz kard!-kelt ki magából Inu.
-Belőletek nem is. Az erőtökből, fegyvereitek erejéből.
-És...akkor......velünk mi lesz?-remegett a rókaszellem.
-Ti az alatvalóim lesztek. Parancsaimat kérdések nélkül teljesítitek.
-Azt lesheted! Szélborda!
A vár eltűnt. Mi a földön már nem összekötözve feküdtünk. A nagy sötétség után a természetes fény egy kicsit rosszul esett mindenkinek, aki magánál volt. Ezek a fiúk voltak.
-Felébresszük őket?-türelmetlenkedtt a hanyou.
-Hát...igaz már ideje lenne indulni.
-Akkor én megyek és felkeltem őket.-tette ki a perverz mosolyt az arcára Miroku.
-Azt már nem! Majd én meg Shippou! Te a távolból nézel minket.
-Jól van na! Jó leszek megígérem.
-Akkor jöhetsz, de rajtad tartjuk a szemünket.-próbált fenyegetően nézni Shippou.
Miután magunkhoz tértünk újra útnak indultunk.
-A legerősebb kard. Belőlünk?-torpant meg egy percre Rie.
-Igen. De már nem.-nyugtatta meg testvére.
-Szerintem azért megpróbálhatnánk megalkotni azt a kardot.-gondolkodott hangosan Sango.
-Mi...mi te megőrültél?-fordult felé Inu.
-Ez csak egy ötlet volt.
-De ha megalkotnánk, akkor azzal le tudjuk győzni Narakut.-így Kagome.
-Keh. Persze.-és így Inu.
-A kard utat mutat.-szólalt meg Aby.
-Ezt meg honnan szeded?-lépett mellé, Rie és Anami.
-Ezt hallom.
-Hallod? De hol? Ki mondja?-mentem én is mellé bnőmmel.
-Magamban...egy hang. De lehet, hogy képzelődöm.
-Milyen eredetű a hang?-érdeklődött Cuaki.
-Férfi hang. Nagyon halk...nagyon. De ismerős.
-Ismerős? El tudod mondani, hogy kié?
-Én világéletemben magányos voltam. Senkivel sem beszéltem. Soha...egészen addig, amíg ti be nem léptetek az erdőmbe. Nem volt soha ellenfelem. Nem ismertem a gonoszt, sem a jót. Magányos voltam. És mégis ismerős a hang, de nem tiközületek való.
-Családtag? Nem lehetséges?
-Nem emlékszem senkire. Én az erdőm környékén lévő falu jókedvéből születtem. Szellem vagyok. Mégis normális. Olyan mint Cuaki vagy az istennők. Hús vér szellem. Csak a származásom más.
-Még mindig hallod azt a hangot? Mi is volt az?
-A kard utat mutat.
-Jó de mifelé? Semmi mást nem hallasz?-vette át a faggatást Hikari.
-Le...legyőzni Narakut. Ez a boldogsághoz is egy út.
-Ez a másik amit hallasz?
-Igen. És rájöttem, hogy ki a hang tuljdonosa.
-És ki?-néztünk rá.
-A miénk. Az erőnké.
-Mié?-nézett egész értelmesen Sango XD.
-Az erőnké. Nem hallottad?-fordult felé Rie.
-Szóval az erőnk azt sugalja, hogy teremtsük meg a kardot.-nézett a semmibe Anami.
-Elmegyek. Megkérdezem Totosait, hogyan lehetne ezt megtenni.
Inu elment megérdeklődni ezt az egész dolgot. Feleslegesen ment egyedül, mert vissza kellett jönnie értünk. Majd, mikor már mindenki ott volt, meghallgattok Totosait.
-Hogyan készülhet el a kard?-érdeklődtünk.
-Magától. A kard elkészítéséhez még én sem kellek. Fegyvereiteket egymásra kell rakni, de úgy, hogy mindenki a sajátját fogja. El nem engedhetitek a készítése alatt. Bennetek megvan mindaz, mi a kard készítéséhez szükséges.
-És azzal le tudjuk győzni Narakut?-Inut a témának csak ez a része érdekelte.
-Ez nem kérdés. Ez a kard nagyon erős. A világon kétségkívül a legerősebb.

        Folyt. Köv.