~Avatar FanSite~ Az Avatár - Aang legendája ( Avatar - The last airbender)
Az állatsegédek

Az állatsegédek

Az Avatárok gyakran rendelkeztek/rendelkeznek olyan "kiskedvenccel", akik nem csak egy hobbiállatot képviselnek hanem annál jóval többet! Igaz nem mindig csak az avatároknak vannak állatsegédjeik, de erről majd később. :P vagyis a menüpont bővülőben! :)

Aang és Appa: Aang még kicsi korában kapta Appát, a Déli levegő templomban, amikor Appa nem volt nagyobb egy elefántnál:). Aang kb akkor 6-8 éves lehetett és az idők folyamán nagyon hozzánőt Aanghoz, mondhatnábk ugy is mogy együtt nőtek fel. Majd, mikor Aang 12 éves korában elszökött a Déli levegő templomból, akkor is Appával indult neki az útnak, de a vihar miatt végül is lehibernálódtak. Appa is képes levegőt idomítani, de természetesen nem ugy mint egy igazi légidomár. Aang és barátai, sokat utaznak Appával, sőt még egy fa nyereget is hord hogy kénylemesebb legyen rajta az utazás, és hogy ne potyogjon le róla a Aangék holmija. Ezenkívül Aang még egy bölény sípot is vásárol /a föld királyságában 1 részpénzért/, amit csak és kizárólag Appa hall meg de akár több kilóméteres  messziségből is! Mikor elrabolják Appát, Aang nagyon kétségbe esik, állatkájával együtt elveszíti a reményt is, de Katara bíztatja hogy ugyis megtalálja Appát, vagyis vissza adja neki a reményt. Appa legalább annyira kötödik Aanghoz mint gazdija  ő hozzá. Az Appa elveszett napjai című részben egész végig Aangra emlékezik vissza. Végül mégis minden jóra forul és Aang és Appa egy harc közebén végre újra egymásra találnak.

Jah igen, és mielött lefelejteném Appa egy bölény és egy manate keveréke.

Aang és Appa

 

Roku és a sárkánya:

Amikor csak Roku a történetben szerepel, szinte mindig láthatjuk hatalmas kék sárkányát is. Ez a sárkány akárcsak Appa, tud repülni. Ám ő már szellem, Roku avatárral együt. Ez a sárkány képes látomásokat megosztani Aanggal mégpedig úgy hogy a "bajuszát" /bocs de nem tudom jobban elmagyarázni/ a fiú homlokához érinti. Így komunikálhat Aang Rokuval a sárkányán át is. Roku sárkány vezeti el Aangot a templomába.

Roku sárkánya ^

 

Bumi és Borzas: Bumi "állatkája" ez az igen bizar küldejű, de annál kedvesebb majom kecske keverék :). Inkább csak állatkája Bumi királynak mint szolgája. Borzas különösen kedveli, ha valaki a hasát vakargatja. Ha kedves emberekkkel találkozik csóválja a farkát is^^. 

Borzas

 
Navigation

Menü
 

HotLinks

   

Site Infos

Admin: Lizi

E-mail: [X]

Topic: Avatár

Name: Avatar FanSite ©

Open: 2006. 12. 05.

Design: Zuko, the Fire Prince

Top: 229

Regisztráltak: 335

Partners:

 

Vote Please!

Avatar's Top Fansites/Forum List

 
 
Vajon hányan jártak már itt?
Indulás: 2006-12-05
 

látotagó olvassa a lapot.

 

Tetszik a honlap?

Ha igen állítsd be

 Kezdőlapnak!

 
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre