Képzeletemben

ébredő hajnallal ülök kint a kertben
cigarettafüstön át merengő lelkem
keres képzeletében éledő csodát

nem látom a körülvevő valóságot
elmúl hét hiányába belehalt álmok
a való lét milliónyi pillanata

álarcba kövült bábként éltem életem
keltem feküdtem átléptem nappalokat
csupán vágyam élt: mielőbb holnap legyen

holnap mai tizennyolc már csak tizenhét
s ha a holnap elmúlik a holnapután
már eggyel kevesebb nap kétségbeesés

már csak három nap Kicsim - ezt írtad tegnap
de hány óra hány perc másodperc pillanat
a vánszorgó idő börtönében élni

hányszor dobban még addig a magányos szív
kétségek közt sürgetve idő ketrecét
minden dobbanásával létemen feszít

magamba visszafordul a külső világ
jövő álomképével csapja be magát
édes bódító szerelmes filmet vetít:

érintés ölelés szemek tükörvágya
lágy borzongás vulkánból feltörő láva
majd viharból megszelídült halk suhogás

ó mily mesés már szinte borzongva érzem
amint éned valóságba varázsolja
hiányodból született fim a képzelet

nyújtanám kezem ajkad érintésére
tested testem ívén tűzként átsöpörne
de levegőt simít az öntudatlan kéz

még két nap huszonnégy óra sok ezer perc
szívemnek többezerévnyi végtelen kín
mit csakis szerelmes szíved gyógyíthat meg