XIV. Lajos asztalánál Versailles-ban

A Napkirály magányos lakomái

XIV. Lajos nemcsak a legnagyobb, de a legmagányosabb ínyence is volt birodalmának. Minden délben belépett a versailles-i palota étkezőtermébe, leült a kis négyszögletű asztal mellé, a szaténszalvéta csücskét begyűrte a mellénye kivágásába, és várta az ételt. Körülötte nyüzsgött a pohárnok és az étekfogó, előtte tolongtak az udvaroncok, birodalmának legnagyobb emberei. Áhitattal figyelték, hogy uruk elégedett-e.

A Napkirály nyilvános étkezései fényűzésének és hatalmának legjelentősebb látványosságai közé tartoztak, és még inkább kihangsúlyozták a király különbözőségét a többi embertől. XIV. Lajos sohasem lépett halandó emberként a „színpadra”, akár a reggeli öltözködésről, akár annak a bizonyos helynek a megközelítéséről volt szó, ahová még ő, a király is gyalog járt. Mindig a barokk király szerepében lépett fel. Ő volt az állam megtestesítője.
A magányos uralkodói étkezés előadásakor XIV. Lajos semmit sem bízott a véletlenre, minden szigorú forgatókönyv szerint zajlott. A királyi ház életét szabályozó rendeletek 26. pontja hajszálpontosan megszabta, hogyan tálaljanak. A királyi gárda két tagjának kellett vállhoz támasztott fegyverrel elől masírozni. Mögöttük haladt a terem ajtónállója, az udvarmester következett, majd a szolgálatra rendelt nemes. Őket követte a konyhai személyzet serege. A katonai kíséret adta a menet szertartásos fényét, de azt is hivatott megakadályozni, hogy a király ételeit útközben ellopják vagy megmérgezzék. A konyha ugyanis csaknem fél kilométerre volt az ebédlőtől.
Amint Lajos helyet foglalt, odanyújtották neki az asztalkendőt. Ez a kitüntető jog bátyját, Fülöpöt illette meg. Illatos párnák között nyújtotta át a szalvétát egy ezüst hajócskában, együtt a sótartóval és egy kis késsel. Ezután bejött az udvarmester, meghajolt a hajócska előtt, majd a szolgálatra rendelt nemes az első tálat az asztalra helyezte. A Napkirály nem nyújtott fényes látványt étkezés közben. Annak ellenére, hogy a villa már a XVII. század közepe óta az asztal tartozéka volt, ő régi szokás szerint kézzel és késsel evett. Emellett hiányos fogsora miatt nem tudott rágni, így csak nyeldekelte a falatokat. 1658 óta még nehezebben ment neki az evés egy operáció miatt. Az orvos az összes bal felső fogát kihúzta, s az állkapcsa is eltört és részben el kellett távolítani. Ennek következményeként – a sebek gyógyulása után – az italok egy része elfolyt az orra felé.
Mialatt a király evett, a legnagyobb feszültség uralkodott a teremben. Lajos bármely kis gesztusa a kegy fokmérője volt az udvaroncok számára. Így különleges megtiszteltetésnek számított, ha a király valakit megszólított, vagy arra kért, hogy foglaljon helyet az odakészített kis székecskén. A legnagyobb megtiszteltetés azonban az volt, ha a király valakit arra szólított fel, hogy foglaljon helyet az asztalnál.
Mialatt XIV. Lajos harcoltatta a nemességet a kegyeiért, teljesen ellenőrzése alatt tartotta őket. Nem sokkal korábban, 1648-ban ugyanis nemesi felkelés tört ki látszólag az adók csökkentése miatt. Valójában, persze, a hatalom birtoklása volt a tét. XIV. Lajos uralmát csak 1652-ben tudta visszaállítani, azonban szilárd elhatározása volt, hogy az úgynevezett Fronde napjainak sohasem szabad visszatérnie. Többé nem lázadhatott fel ellene a nemesség. A számítása bevált, az ancien régime végéig a nyilvános királyi étkezés a leghatásosabb eszköz volt a francia király mindenhatóságának kinyilvánítására, s a nemesség alávetettségének bizonyítására.

Babics Anna
(A Damals nyomán)