Nem sok idő telt el, de Lauri megfürdött és indult, hogy lefeküdhessen aludni. Elég későre járt már az idő. Levette köntösét, felmászott a magas matracra, és becsúszott a magas takaró alá. Hanyatt feküdt, és a plafont bámulta.

-         Úgy nézel ki – mondta a Lauri -, mint egy szűz lány, akit feláldoznak. Még ha kedvem lenne is hozzá, hogy megpróbáljam felébreszteni benned a szenvedélyt, szentségtörésnek érezném. Azt hiszem, nyugodt lehetsz, zavartalan lesz az álmod.

-         Hogy megpróbáld? Ezt udvariasan mondtad, meg kell hagyni.

-         Inkább csak igyekeztem pontos lenni. És persze gyáva is vagyok, félek, hogy megint megnyomod az oldalamat, miközben bekötözöd.

-         De hol fogsz aludni? Csak nem gondoltad komolyan, hogy itt mellettem?

-         Nem voltam elég világos? Nem szép tőlem, de azért nem kell aggódnod. Melletted fogok aludni.

Angelica nem válaszolt semmit. Jobbnak látta ebben a helyzetben csendben maradni.

A tűz vörös fényében égett. A falakon ugrándozó fényt bámulva feküdtek egymás mellett, és a lángok halk pattogását hallgatták.

            Angelica hallotta saját szívdobogását. Számolta az ütéseket. Feszült izmokkal feküdt, várta mikor mozdul meg Lauri.

Kis idő múla, mikor a tűz már csak halvány narancssárgán izzott, végül elaludtak.

            Valami sikorgó hang, majd tompa puffanás ébresztette fel őket. Angelica egy mozdulattal felült az ágyban.

-         Nincs semmi baj – mondta LAuri. – Csak az egyik szomszéd ás.

-         Tessék? – kérdezte zavartan. – Ás? De hát miért?

-         Nem bízik felnőtt fiaiban, sem fiatal feleségében, sem pedig a bankokban. Az ásója azonban nem akarja a pénzét, mélyre hatol, és nem árulja el a titkokat.

-         De te tudsz róla, és más is megtudhatja, aki követi a hangot.

-         Lehet, de elég biztonságban érzi magát. A saját birtokán van.

-         Ha te mondod.

A zaj ugyan közelebbinek tűnt, de már ő is felfedezte milyen messzire szállnak a hangok ezekben a hátsó udvarokban.

Lauri elmosolyodott a hangján hallatszott.

-         Énekeljek neked egy altató dalt, hogy újra el tudjál aludni? Vagy mint egy gondos dajka: ringassalak el? Esetleg egy jó nagy adag brandyt kérsz?

-         Egyikre sincs szükség. – felelte Angelica szigorúan.

-         Kár.

Olyan érzése támadt, hogy Lauri nézi őt. Viszketett a karja, de megpróbált nem odafigyelni. Nem akarta, hogy újabb megjegyzéseknek legyen kitéve, mert fészkelődik. Attól félt, hogy hálóinge kivágása többet mutat a kelleténél, mert az egyik mellén hűvös levegőt érzett.

            Amikor legközelebb kinyitotta a szemét, nappali fény volt. Valami halk zajra ébredt fel. Az erkélyajtó nyitva állt. Lauri az erkélyen állt, összehúzva köntösét. Arckifejezése nem teljes elégedettséget tükrözött.

-         Valami baj van?

-         Gyere, és nézd meg – felelte meg sem fordulva.

Angelica felkelt és menet közben bújt bele köntösébe. Lauri ránézett, amikor megállt mellette, ő visszanézett, és kérdően felhúzta a szemöldökét. A férfi az udvar felé intett a fejével.

            Angelica megfordult, lenézett, és a meglepettségtől elakadt a lélegzete. Eltűntek a gallyak, a gizgaz és a szemét, ami beborította az udvart. A helyén szürke kővel kirakott terecske terült el, közepén fekete kovácsoltvas szökőkúttal. A növények újak és kicsik voltak, a föld feketén bukkant ki közöttük.

            Tegnap este még semmi sem volt, reggelre pedig itt termett egy kert. Nagy munka lehetett mindezt megcsinálni: lefektetni a vízvezetékeket a szökőkútnak, kővel kirakni az utakat, felásni az ágyásokat, és elültetni a virágokat.

-         Bámulatos – mondta. – Hogy tudtad megcsinálni?

-         Tetszik?

-         Hogy is ne tetszene? – De hirtelen elhallgatott, mert rájött valamire. – Szóval a szomszéd, aki elássa a pénzét, ugye? Én pedig hittem neked.

Lauri egy pillanatra elmosolyodott.

-         Ha valamit másképp szeretnél, csak szólnod kell, és megcsinálják És csak szerettelek volna meglepni.

-         Ez sikerült. És valóban megváltoztathatom ha akarom?

-         Bármit. Vagy ha úgy tetszik mindent.

Olyan meleg hangon mondta ezt amilyet még nem hallott tőle. Hosszú ideig álltak így, és nézték egymást.

Angelica szeme lassacskán elsötétült, elkomorodott.

-         Meg kellene köszönnöm – mondta. – És meg is tenném, csakhogy még nem tudom, mit vársz cserébe egy ilyen ajándékért.

-         Igazán remekül kitalálod, milyen ember vagyok, és mi vezérel. Ezek szerint hiábavaló volna azt tettetnem, hogy semmit sem akarok. No, és nem szeretnék csalódást okozni neked. Tehát azt kell válaszolnom, hogy a ma éjszaka ellenére azt akarom, hogy meghozd a végső áldozatot.

Angelica arra számított, hogy tagadni fogja , vagy legföljebb halványan célozgat. Hitetlenkedve kérdezte:

-         Beismered?

-         Ugye, milyen megdöbbentő ilyen romlott kijelentést hallani? Különösen a te szűzies, érintetlen fülednek. De számomra végtelen gyönyör lenne. Ha megadnád nekem, amire vágyom. Én pedig kétszeresen is viszonoznám, mélyen belemerülnék, és hosszan kitartanám.

-         Hagyd abba! – kiáltott, és elfordult tőle.

-         Miért vagy úgy felháborodva? Vagy talán nem is vagy olyan ártatlan, mint velem elhiteted? Talán már tudod is mire vágyom?

-         Ártatlan vagyok vagy sem, ki tudom találni – felelte.

-         Igen? Neve is van a dolognak. Azt is tudod?

-         Nem! De nem is akarom.

-         De hiszen olyan szép szó. Oly sok örömet és boldogságot rejteget!

A lány megrázta a fejét.

- Ó, hogyne! És oly nagy megaláztatást.

- Úgy gondolod? Az egyéniséged alapján nem hittem volna.

- Nem tudsz te semmit az én egyéniségemről! Te semmi mással nem törődsz, csak …

- Az a szó – vágott közbe Lauri halkan, de élesen -: szerelem.

Lauri figyelmesen nézte a lány elképedt arcát, kereste, mi rejtőzhet mögötte. Nem elégítette ki a hiúságát, nem érzékenyült el hálásan, esze ágában sincs megadni magát.

Hirtelen elgondolkozott milyen élete lehetett. Az embernek gyerekkorában meg kell tanulnia szeretni: szeretetet adni és elfogadni. Akinek ez nem jut az súlyos sérüléseket szenved.

-         Szerelem. Ismételte halkan Angelica.

Lauri elmosolyodott.

-         Egy nyolcbetűs szó ami azt jelenti, hogy…

-         Tudom mit jelent – vágott közbe Angelica hirtelen. – De el sem tudom képzelni, miért említetted. És főleg miért vársz szerelmet egy kertért cserébe. A szerelemnek semmi köze a hálához.

-         Igazad van. Tapintatlan voltam, ugye? Tudod, zokon vettem, hogy szerinted minden tettem mögött számítás áll.

-         Azt akarod mondani, hogy nem így van?

Lauri elgondolkozott.

-         Legföljebb annyi, hogy meg akartam mutatni, odafigyelek, mi tetszik neked, és mi nem. Hogy örömet akartam szerezni. Ha ettől te kevesebb leszel hozzám, az nagyon jó. De nem ez volt a célom.

-         De azért nem tiltakoznál ha beléd szeretnék.

Lauri úgy érezte, egy szótagnál többet képtelen kimondani.

-         Nem.

-         Nem értelek. Otthagyhattál volna, ahol a partot értük a baleset után. Nem volt rá semmi szükség, hogy a válladra vedd a felelősséget értem.

-         Nem. Nincs is más mentségem, csak annyi, hogy az első pillanatban beléd szerettem, és nem tudtam ellenállni, amikor felkínálkozott a lehetőség, hogy a kezembe vehetem a sorsodat.

-         De egyszer azt mondtad, hogy közöttünk szó sincs arról, hogy kedvelnénk egymást.

-         Szerintem ezt te mondtad. Én pedig azért nem tiltakoztam, mert nem akartalak megijeszteni. Különben is, ez a szó semmit nem fejez ki abból, ami közöttünk van.

-         Tehát most várod, hogy viszonzásul én is szerelmes legyek beléd? Csak ilyen egyszerűen.

-         A játszmát gyakran az nyeri aki merész.

-         Az én életem nem egy játék tétje. És nem tudom elhinni, hogy ilyen könnyedén veszed a szerelmet és a házasságot. Másrészt lehet, hogy azért viselkedsz ilyen túlzóan, hogy jóvá tedd a hibádat.

-         Azt a hibámat, hogy követtelek a kabinodba? Nem vagyok ennyire nemeslelkű. Ezt elhiheted.

-         Az a lehetőség is fennáll – mondta lassan -, hogy valami kevésbé emelkedett okból tartasz magad mellett.

-         Hiszen már mondtam neked, hogy téged akarlak – válaszolt mosolyogva. – Égető szükségem van rád. Tombol bennem a vágy, hogy a karjaimba vehesselek, és megtanítsalak, hogyan lehet örömet szerezni a férjednek, és milyen az, ha örömet szereznek neked. Szeretnélek az ágyamban látni.

-         Hagyd abba! – mondta Angelica és a tenyerébe temette arcát.