18. fejezet

 

 

Délutánra világossá vált, hogy a helyzet tarthatatlan. A halott civilek számát megbecsülni sem tudták, de el is tűnt jó néhány. A katonák és rendőrök vesztesége 2500-2800 fő körül alakult összesen. A hadsereg semmit sem ért. Csak elpusztította a belvárost, de semmi haszna nem volt. Az egész kiküldött állományt megsemmisítették a támadók. A mugli miniszterelnök a lemondását fontolgatta. Egy éjszaka alatt megőszült és remegni kezdett a keze. Még egy ilyen támadás és evakuálni kell egész Londont, kezdve a királyi családdal. Őket már másnap reggel felkérték, hogy távozzanak vidékre, becses személyüket védendő. A kormány és a parlament egész nap ülésezett és délutánra statáriumot rendeltek el, amíg a rendkívüli állapotok tartanak. A kijárási tilalom sötétedéskor kezdődött és másnap reggelig tartott, de amúgy is kevesen mászkáltak az utcán. Az embereket sokkolták a történtek. A csatáról tudósított a BBC is mindaddig, amíg a munkatársukat meg nem gyilkolta egy halálfaló. Az utolsó rögzített kép éppen az ő halála volt. Mindenki pánikba esett. Másnap csak elvétve lehetett muglit látni az utcán és az is inkább csak mentős volt vörös kereszttel a karján. 

A mágia ügyi minisztériumban döntés született arról, hogy egyelőre nem vonulnak ki, hanem járőrözni kezdenek a városban. Nem hagyhatták magukra a muglikat. Ezzel nem tudnak egyedül szembe nézni. A varázsló társadalom egy része pedig már másnap ismét külföldre távozott. A miniszter ugyan megtiltotta az emigrálást eme vészterhes órán, de ettől függetlenül menekült mindenki, aki nem volt auror vagy medimágus. Azokra itthon volt szükség. A mágiaügyi miniszter a varázsló társadalmon belül is kijárási tilalmat rendelt el mindazoknak, akik nem járőröznek éppen. A járőrök hármasával-négyesével kezdték a szolgálatot. Mindenkit befogtak, aki élt és mozgott. Piton Spherestuddal és Lupinnal került egy csapatba. Legalább ismeősökkel. Nem állította volna, hogy nem fél, ha most megkérdezik, de inkább nem vallotta be. Mivel senki sem kérdezte. Spherestud szerzett valahonnan vodkát és azt szopogatták a hideg ellen. Az időjárás is, mintha ellenük lenne. Éjjel már fagyott is, olyan hideg volt. A kiégett autók és tankok és a sok még mindig kinn heverő holttest nem tette túl otthonossá az utcát. Egyelőre béke volt bár még alig múlt kilenc óra. Piton tartott tőle, hogy nem ússzák meg ennyivel, valamint az a rémes érzése támadt a gyomra tájékán, hogy a halállal packázik, mert ahelyett, hogy haza takarodna, itt ácsorog a mínusz öt fokban és Voldemort bácsikáját várja. Néha távolról felhangzott egy-egy őrjárat rekedt kiabálása, de ez volt az összes zaj este. Így jött el az éjfél…

 

Éjfélkor még mindig kinn álltak. A sok sebesült és halott miatt nem volt váltás. Tettek egy nagy kört úgy negyedóránként, de ez volt minden mozgásuk. Teljesen átfagytak már. Még a nyomorult vodka sem segített és Piton nem is igazán kívánta amióta nyáron rosszul lett tőle. Legszívesebben tényleg haza ment volna és hagyta volna a hülye muglikat a francba. Oldják meg, ahogy tudják, őt nem érdekli. De ilyet persze tisztességes ember nem mond, inkább tűrte a hideget és a fagyot.

A Westminster palota felé sétáltak, mert az ő feladatuk volt a mugli politikusokat is szemmel tartani, mikor gyanús csoportra lettek figyelmesek. Idejük sem maradt reagálni, mikor oldalról rájuk rontott egy tucat halálfaló. Piton már meg sem lepődött, inkább csak kicsit megijedt. Mellette Spherestud is láthatóan elsápadt és nyelt egy nagyot, de minden esetre halványan Pitonra és Lupinra mosolygott. Azonnal felküldték a segítség kérő rakétákat és addig is a Westminster palota főkapuja alól tartották tűz alatt a teret. A palotába nem lehetett hoppanálni - ezt Dumbledore már délelőtt elintézte - és bűbájokkal erősítették meg, így varázsló csak kívülről hatolhatott be. Ezt kellett megakadályozniuk. A halálfalók egyébként nem erőltették meg magukat, csak néha átkozódtak vissza. Nagyjából tíz perccel később a halálra rémült kormányőrök is tüzet nyitottak szánalmas mugli fegyvereikkel a halálfalókra. Kintről durva röhögés hallatszott a kapu alá. Piton égnek emelt a szemét, Spherestud pedig megunva a felesleges fegyverropogást, óriáskiflivé bűvölte a megszeppent mugli pisztolyát, aztán kikapta a kezéből és jóízűen falatozni kezdett. Piton úgy nézett rá, mintha barátja legalábbis közveszélyes őrült lenne.

- Most mit nézel? Reggel óta egy falatot sem ettem – Védekezett barátja megrovó pillantása ellen. Végül Piton megvonta a vállát, kilőtt néhány átkot és elmarta Spherestud kiflijének a felét. Lupin halkan felnevetett. A feszültség, ami a halálfalók érkezésével jött kezdett feloldódni.

- Ti súlyosan sérültek vagytok, ugye tudjátok? – kérdezte félig szigorúan Lupin. Spherestud nem felet, túl nagy falat kifli volt a szájában, de Piton csak vállat vont.

- Üres gyomorral nem lehet kaszabolni. – Közölte mély meggyőződéssel. – Különben is… marha jól állunk ám… ha a halálfalók rájönnek, hogy a minisztérium még ennivalóról sem képes gondoskodni… hát akkor csak ki kell éhezetniük minket. - miután befejezte, gyorsan visszaállt a kapuba és körbe kémlelt. A halálfalók még a közelben voltak, hallatszott a hangjuk. Nekik pedig mindenképp meg kell védeniük a mugli minisztereket, de túl kevesen voltak. Viszont a halálfalók semmit sem csináltak, csak nem engedték ki őket a kapuból. Akárhányszor megjelent valamelyikük, rögtön átkok tucatjai repültek feléjük. Az egyik óvatlan kormányőrt el is találta egy daraboló-átok és leszakadt a feje. Tett még két lépést, aztán összeesett. Lupin a szája elé kapta a kezét és elfordult. A maradék kormányőr, körülbelül 30 fő pedig eszelős lövöldözésbe kezdett.

Végre megérkezett az erősítés. Vagy 100 auror lepte el hírtelen a palota környékét és elkezdték kiszorítani a halálfalót, ám azok egy pillanattal később már ott sem voltak. Mordon, a kirendelt aurorok ideiglenes parancsnoka úgy határozott, hogy 30 embert a palota környékén hagy, a többivel pedig tovább járőröznek, mikor a mágiaügyi minisztérium irányából először csak egy, majd egyre gyakrabban felröppenő piros jelző bűbájok jelezték, hogy baj van. Mindenki egy emberként indult a minisztérium irányába. Villámgyorsan elhoppanáltak, 10 ember hagyva a mugliknál. Mire odaértek lángolt az épület, de ezt kívülről nem lehetett látni, csak az itt-ott kiszivárgó füstből lehetett tudni. Legalább olyan pokoli csata fogadta őket, mint tegnap, csak most legalább nem voltak itt a muglik. Bentről eszelős ordítás hallatszott ki és nem lehetett bejutni. A minisztérium épületét körbe vették a halálfalók és megátkoztak mindenkit, aki arra járt. Mordon a kis seregével a közeli utcában dekkolt, és várta az alkalmat, de a halálfalók még mindig rengetegen voltak, azon kívül megtalálták őket a dementorok. Az amúgy is hideg levegő egyszerre szinte halotti hidegé vált. Érezhetően csökkent a hőmérséklet és Pitonnak eszébe jutott a mamája halála, olyan elevenen, mint mikor végig nézették vele. Rázta a borzasztó, csontig hatoló hideg. Mellette András nyögött valamit a saját szüleiről, akiket szintén Voldemort gyilkolt meg, aztán Piton meglátta a dementorokat. Először csak három úszott be a ki mellékutcába, aztán mögötte feltűnt a többi is. Több tízen, több százan. Piton pánikba esett. A mamája sikolya egyre erősebben visszhangzott a fejében és újra hallotta Voldemort eszelős kacagását is. Pálcát rántott és megpróbált egy szép emlékre koncentrálni, egyetlen apró szép emlék. És nem volt a fejében egy sem, semmi csak az a brutális gyilkosság. A dementorok közelebb úsztak. Páran patrónus bűbájt lőttek feléjük. Ezüstös átlátszó ló, oroszlán, zebra, sas… András mellette megragadta a karját és valamit a fülébe üvöltött, de nem hallotta. Egy szép emlék, csak egyetlen szép emlék kellene… olyan hideg volt. Perselus ásított és érezte, hogy a föld húzza lefelé. Nem baj, hogy hideg. Csak kicsit lefeküdni és összekuporodni… András ismét megragadta és szó szerint vonszolni kezdte magával. Tisztult a feje. Az ezüstös ló állt közöttük és a dementorok között: András patrónusa.  Körülötte majdnem mindenki megidézte a sajátját, és most szépen kezdték visszaszorítani a dementorokat. Nem engedték maguk közé őket. Lassan elérték azt az utcát, ahol a minisztérium volt. Ebben a pillanatban óriási robbanás rázta meg a környező házakat. Piton hátra tántorodott és végre teljesen kitisztult a feje. A minisztériumi épület úgy, ahogy volt eltűnt a föld színéről és a benn lévők kiszabadultak. Dumbledore lerobbantotta a fejük fölül az épületet. A halálfalók rögtön rájuk rontottak. A két tábor megint összekeveredett. Bent a minisztériumban már nagy pusztítást végeztek a halálfalók, de a kint lévőkre nem számítottak, akik most vadállati dühvel vetették bele magukat a harcba. A mágiaügyi miniszter is harcolt. Ott állt Dumbledore oldalán és hősiesen küzdött. Piton látta, amint Mrs Weasley egy anyatigris haragjával átkozza darabokra az egyik halálfalót, aki pálcát mert fogni az egyik ikerre. Elvakultan folyt a harc. Eddig is az életük volt a tét, de innen már többé nem volt vissza út.

Eközben a dementorok és a vérfarkasok emberi alakban mugli házakat támadtak meg. Mindenkit lekaszaboltak, akit csak értek. Az aurorokat lekötötte a saját harcuk, a mugli rendőrök pedig tehetetlenek voltak. London ismét pokollá változott. Mindenfelé menekülő embereket lehetett látni. Rohant ki merre látott. A dementorok beszabadultak a mugli kórházakba és kedvükre lakmározhattak. A mugli miniszterelnök kezét tördelve állt az ablakban és folytak a könnyei, ahogy a hangokat hallgatta. Egyszerűen semmit sem tehetett. Bevethette a katonákat, csak, hogy tegyen valamit, de nagyon jól tudta, hogy tehetetlenek ők is. Végül mégis a mozgósítás mellett döntött. Képtelen volt ölbe tett kézzel ülni.

A harcok hajnalig folytatódtak. Akkor aztán a mágiaügyi miniszter végső kétségbe esésében elrikkantotta magát, hogy meneküljön ki merre lát. A hír szájról szájra terjedt és kétségbe ejtette a harcoló aurorokat. Látták, amint a miniszter elmenekül. Nyomában még pár megmaradt minisztériumi osztályvezető. Aztán először csak egy, majd még egy s végül aurorok tucatjai tették le a pálcájukat. A halálfalók üdvrivalgással fogadták a váratlan fejleményt. Egyedül csak a Főnix Rendjének elszánt tagjai küzdöttek még a minisztérium romjainak másik felén. A halálfalók jó része ellenük fordult így nekik sem volt választásuk, de ők nem adták meg magukat. Dumbledore végig nézett mocskos, véres, fáradt alakulatán és tudta, hogy már nincs tovább. A halálfalók kezdték bekeríteni őket és ott álltak egy egyre szűkülő körben, ahonnan nem volt kiút. Tudták, hogy őket lemészárolják, nekik nincs kegyelem, még ha megadják magukat, akkor sem, de ők nem adják fel. Inkább a halál. Dumbledore jelzett nekik – legalábbis csak remélhette, hogy fel is fogták a jelzését. Aztán pálcájából sötét vöröses-barna füst tört elő és elvakította a halálfalókat.  A halálfalók rögtön oszlatni kezdték a füstöt. Furcsa módon a főnix rendjének tagjai tisztán láttak így is.

- És most aztán fusson, ki merre lát – rendelkezett az öreg mágus – találkozunk a Roxfortban! – azzal még több füstöt eregetett, hogy a halálfalók ne lássák őket és ne tudjanak hoppanálás gátló átkot küldeni rájuk. Nem telt bele egy perc és a rend tagjai szinte egyszerre hoppanáltak el. Néhányukat – Pitont, Andrást, Lupint és még pár embert, akik a kör szélén álltak – így is eltalálta a hoppanálás gátló átok, amit a halálfalók csak úgy vaktában szórtak szét. Piton villámgyorsan döntött. Megragadta Andrást s Lupint és megindult a halálfalók tömött fala felé. Ő jól látott, míg ellenségei semmit. Hoppanálni nem tud, de… a legközelebbi halálfalót kirobbantotta az útjából és mellette így tett András is és Lupin is. A halálfalók vakon tapogatózva közelítettek feléjük. Egyetlen lehetőségként elkábították őket és letépték a maszkjukat. Még ha ki is jutnak, odakinn több száz halálfaló várja őket. Feltették a rémes maszkot és összekapaszkodva megindultak kifelé s barna ködből, ami lassan el is tisztult. Kiértek a körből, de senki sem bántotta őket. Az álca bejött. Szép lassan indultak el kifelé a halálfalók közül. Útközben még látták, ahogy a halálfalók Voldemort vezetésével lefegyverzik az aurorokat. Szemük láttára végeztek ki két aurort, akik nem adták át a pálcájukat. Hetykén – bár remegő gyomorral – átlépték a holttesteken és megindultak valamerre, mikor egy ismerős hang utánuk kiabált.

- Ti nem akarjátok? – kérdezte érdesen. A hangján hallatszott, hogy már nem józan. Visszanéztek és Lucius Malfoyt látták, amint feléjük integet.

- Mit? – kérdezett vissza Piton elsőként visszanyerve a lélekjelenlétét.

- Kinyírni néhányat? – mutatott a lefegyverzett, meztelenre vetkőztetett, didergő aurorokra mutatva. – a nőkkel mást is tehettek – és cinkosan kacsintott hozzá.

- Hülye állat – suttogta Piton mellett András. Piton a lábára lépett, hogy hallgasson.

- Bocs, én ma már eleget szórakoztam… - és megtoldotta egy színpadi ásítással. – de ha megtennéd, hogy… - elhallgatott. A szerencsétlen aurorok között kiszúrta ugyanis Nymphadora Tonksot, aki reszketve és zokogva állt, karjaival próbálva takargatni meztelenségét. 

- Illetve meggondoltam. Az kell ott – pálcájával a lányra bökött. Lupin halkan felvonyított mellette, ahogy szemével követte Piton pálcáját. Malfoy grimaszolva végig mérte Tonksot, aztán vállat vont.

- Kicsit satnya. De ha neked ez kell…

- Kösz, de a véleményed tartsd meg magadnak. Remekül elszórakozunk majd vele, igaz fiúk? – a másik kettő kényszeredetten bólintott és megpróbáltak nevetni is, de inkább csak erőltetett köhögés-szerű hang jött ki a torkukon.

- Mi bajuk van? – kötekedett Malfoy.

- Újak még. De derekasan megállták a helyüket. – Piton már bánta, hogy bele ment ebbe a beszélgetésbe, de egyszerűen nem akarta itt hagyni Tonksot nekik. Lassan közelebb sétált a lányhoz és remélte, hogy nem remeg a keze-lába. Felemelte Tonks állát és mélyen a szemébe nézett. Az átkozott maszktól felismerhetetlenné vált és csak remélhette, hogy Tonks annyira fél, hogy nem csinál semmi hülyeséget. De a lány nem volt gyáva. Dühtől fénylő szemmel meredt Pitonra, aztán egy mozdulattal letépte a maszkját és leköpte. Piton meg ott állt és megfagyott benne a vér. Háttal állt Luciuisnak, de előbb utóbb meg kell fordulnia. Tonks elkerekedett szemmel bámulta egy darabig. Nem értette, mi folyik itt. Piton mégis halálfaló vagy csak álca? A férfi megragadta a karját és vonszolni kezdte. Nem tehetett mást. Malfoy minden mozdulatát figyelte. Gyanús volt neki ez az egész. Annyira még nem volt részeg, hogy ne ismerje fel Pitont. Most ugyan még nem ismerte fel, de ismerős volt neki a férfi flegma hangja, mozdulatai, hidegvérű nyugalma. Piton lehajtotta a fejét mikor mellé ért, de Malfoy megfogta a karját. Piton megtorpant. A „nagy” Lucius Malfoy mellett csaknem mehet el szó nélkül. Barátai aggódva bámulták. András megszorította a pálcáját a köpenye alatt, Lupin ugyan így tett. Egymásra néztek. Még a maszkon keresztül is kivették a másik szemének lázas csillogását. Most csak Malfoy van itt. A többi jó pár méterrel arrébb randalírozik. Az aurorokat kapacitálták, hogy álljanak át hozzájuk, a „sárvérűeket” pedig egyszerűen legyilkolták. Malfoy lehajolt és Piton arcába bámult. Éveknek tűnő pillanatig farkasszemet néztek, aztán Lucius elbődült és a többi halálfaló felkapta a fejét. András átkot küldött Malfoyra, de a férfi éppen odébb lépett, így csak súrolta. Piton kiszabadította magát és szorosan tartva Tonks karját rohanni kezdett végig a sötét utcán, nyomában barátaival. A halálfalók utánuk vetették magukat. Egyre közelebbről hallatszott a bakancsaik csattanása. Ők pedig nem tudtak hoppnaálni. Kicsi térre értek, ahol meglepő béke honolt. Gyorsan behúzódtak egy kapuba és várták a halálfalókat. Tonks csendben zokogott Lupin karjaiban. Remus ráterítette a meztelen lányra a köpenyét.  Piton az esélyeiket latolgatta. A halálfalók közben megérkeztek a kis térre és tanácstalanul körbe néztek. Csak hatan voltak – köztük a vérző karú Malfoy. Ők pedig hárman. Tonksnak elvették a pálcáját, így ő szóba sem jöhetett. A halálfalók – szerencsére – kettéváltak és elkezdték módszeresen átvizsgálni a kapualjakat. Sajnos csak négy volt, így nemsokára rájuk is sor kerül. Piton elszántan kilépett és megátkozta Malfoyt, aki élettelenül terült el a földön, aztán még egy halálfalót. András szintén elintézett kettőt, Lupin pedig megátkozott még egyet. A maradék futásnak eredt. Piton már-már fellélegzett, mikor újabb halálfalók törtek be a térre és az egyikük a falhoz csapta. Érezte, hogy eltörik a bordája, ugyan az, mint nyáron. Az átok iszonyú erővel sajtolta a falhoz. Barátai a többi halálfalóval küzdöttek. András már leterített egyet így most egy-egy jutott mindkettejüknek, és még az, aki Perselust fogva tartotta. Ekkor kirontott Tonks, és rávetette magát Piton fogva tartójára. Leteperte, így az árok megszűnt. Piton talpra kecmergett és a pálcája után kapott. Majdnem elérte, mikor valaki – egy újabb halálfaló rátaposott és ketté törte. Ugyan ebben a pillanatban egy másik lefegyverezte az éppen küzdő Andrást. Lupint pedig sarokba szorították, de még nem adta fel. Piton felpattant és nem törődve a tüdejébe nyilalló fájdalommal rávetette magát a legközelebbi halálfalóra és maga alá gyűrte, majd párszor földhöz csapta a fejét. Érezte a meleg vért végig ömleni a kezén. Tonks közben ugyan ezzel a módszerrel intézte el Piton előző támadóját. Végül Lupin is lefegyverezte a saját halálfalóját, de a csatában ő is elveszítette a pálcáját. Most ott álltak pálca nélkül, de élve. És a halálfalók is elfogytak – egyelőre. Az utcából megint rohanó léptek zaját hallották, de inkább nem várták meg, hogy utolérjék őket. Futni kezdtek, maguk sem tudták merre. Rohantak, hogy csak a lábuk bírta. Piton tüdejébe pillanatonként mart bele a fájdalom, de nem érdekelte. Majd fuldoklik, ha megálltak. Futottak, ameddig bírtak. Egy idő után nem hallották már a zajt a hátuk mögül, de nem álltak meg akkor sem. Csak mikor végre szürkülni kezdte az ég keleten. Akkor megálltak és percekig lihegtek. András lehajolt és az oldalára szorította a kezét. Piton pedig nem kapott levegőt. Sípolt a tüdeje és lassan úgy érezte, megfullad. Egy falnak támaszkodott és lecsúszott mellette. Mély levegőt vett, de csak jobban fájt. Végül köhögni kezdett. Szája elé kapta a kezét és valami meleget érzett kibukkanni a szájából. Megnézte: vér volt. A bordája megsértette a tüdejét. Köhögött még párat, aztán jobban lett. András a kezét nyújtotta, hogy felsegítse.

- És most? – kérdezte még mindig rekedten a futástól. Piton még nem bírt beszélni, így csak a fejét rázta. Lupin tanácstalanul körül nézett.

- Jó lenne tudni, hogy hol vagyunk.

- És, hogy hogyan jutunk vissza Roxfortba – tette hozzá András. Tonks a falhoz támaszkodott és még mindig sokkos állapotba meredt maga elé. Piton újra köhögni kezdett.

- Jól vagy? – kérdezte András. Piton bólintott, aztán gyorsan a ruhájába törölte a véres kezét.

- Jól – suttogta rekedten – csak az a barom megint eltörte a bordámat. Egyébként én nem lakom messze innen – tette hozzá – ott meghúzhatjuk magunkat, amíg ki nem derül, mi van. – a többiek rábólintottak. Tovább indultak de már nem futva. A nap ezen a napon nem kelt fel, legalábbis nem került elő. Vastag, szürkés-fehér nagyhasú hófelhők jöttek északról és egész napra itt maradtak. Hiába volt már reggel fél hét, még mindig szinte éjszakai sötétség uralkodott, de ezt Pitonék nem bánták. Errefelé csendes és kihalt volt a város. Az ipari körzetben jártak. Undok, bűzös mocskos gyárak és koromtól fekete, barátságtalan lakóházak között. Egy-két ablakban lámpafény pislákolt, de amúgy csönd volt. A vasúti sín mellett sétáltak. Piton kinyújtotta a kezét és mutatta merre kell menni. A töltés magasabban emelkedett és mellette felverte a gaz az utat. Elgyötörten és kiüresedve ballagtak tovább. Egy helyen, ahol a töltés le volt járva, Piton átvezette őket a síneken. Aztán halkan pukkant valami… egymásra néztek. Épphogy leértek a sínekről, mikor valakik nem messze tőlük, pár méterre hoppanáltak. Mind a négyen egyszerre lapultak a magas töltés oldalához és áldották a rossz időjárást. Szinte levegőt sem mertek venni. Remélték, hogy onnan, ahol azok állnak nem lehet ide látni. Árnyként lapultak, igyekeztek szinte beleolvadni a szürke kavicsokba. Hosszú idő múlva azok ott tovább indultak – feléjük. Piton szíve a torkában dobogott és érezte, hogy köhögnie kell. Pont fölöttük megálltak és már a beszédüket is hallani lehetett.

- Én ere láttam őket, de most eltűntek…

- Azok lehettek mások is, menekülő hitvány muglik...  

- Leszarom, merre ment Piton… menjünk inkább vissza… semmi kedvem itt találkozni vele…

- Ja! Majd azt mondjuk, nem láttuk őket! – undok röhögés hangzott fel. Piton és András egymásra meredt a félhomályban. András zavartan megrázta a fejét és minden félelem érzete messze szállt. Ezek túl sötétek voltak ahhoz, hogy megtalálják őket. Tovább is sétáltak, majd nem messze halk pukkanás kíséretében eltűntek. Pitonék megkönnyebbülten feltápászkodtak, és sietve folytatták útjukat. Komor kétemeletes kőépületek között, szűk utcákon vezetett az útjuk. A felhők hasa szinte a földet söpörte – havazni fog ma még. Az esőtől latyakos utca undokul cuppogott a lábuk alatt. A következő keresztutcán jobbra fordultak és végre megérkeztek. Piton átvezette őket a sötét belső udvaron, aztán megtorpant. Az ajtó tárva-nyitva állt, az ablak felfeszítve. A többiek köré gyűltek. Piton közelebb lépet és belökte az ajtót. Az nagyot nyikordult. A kis csapat ösztönösen hátrébb lépett egye. Perselus bekukucskált és belépett. Odabent síri csönd és nyugalom fogadta. Sehol senki. Körbe járta az apró lakást, de senkit sem talált ott. A bútorokat vastagon belepte a por. Látszott, hogy régóta nem járt arra senki sem. Végül mind bejöttek és András meg Lupin visszatették az ablakot, Piton meg becsukta az ajtót. Odabent is pokoli hideg volt. A bútorok össze-vissza dobálva, a jegyzetek, könyvek széthányva. Piton felállítgatta a bútorokat és András segítségével a helyükre tologatta őket, aztán hulla fáradtan a kopott kanapéra rogytak. Percekig senki sem szólt csak csendes zihálásuk hallatszott és Tonks még mindig fojtott zokogása.

- Biztos még nyáron szedték így szét… Mikor vendégszerepeltél Voldemortnál – utalt András a lakás állapotára.

- Eegen. Valószínű. Minden esetre itt nem maradhatunk sokáig…

- Bármikor visszajöhetnek – jegyezte meg suttogva Lupin.

- Én nem megyek sehova… nem megyek sehova – Tonks riadtan ingatta a fejét.   

- Semmi baj – suttogta Lupin és átölelte e reszkető lányt. Piton felpattant és kiment a kis kamrába, ami a konyhából nyílt. A halálfalók itt is majdnem mindent szétszedtek. A bájitalos üvegcséi széttörve hevertek a kövön, Piton benyitott a kamrába és elkeseredetten megcsóválta a fejét. Mellette András feje is megjelent.

- Szép kis pusztítás…

- Nem azt a baj, hanem a boraim… ó nézd!! – azzal Piton lehajolt valamiért, majd felegyenesedett és diadalmasan a magasba emelt két palack vörösbort. – Sokkal több volt, de gondolom, lenyúlták. – András elvigyorodott.

- De legalább ezek itt maradtak. - Visszamentek a szobába, letették középre a boros palackokat, aztán mindannyian rá meredtek.

- Tudja valaki, hogy kell ezeket kinyitni mágia nélkül?

- Én tudom. De izé… bornyitó kell hozzá. – közölte András. Piton rámeredt. – De persze jó a kés is. Kiment a konyhába és hozott kést, aztán kipiszkált a dugót. Piton addig nagyjából rendet rakott. Felszedegette a könyveket és felállította a bútorokat a hálószobában is. Az éjjeli szekrénye legmélyén pedig rábukkant arra, amit keresett. Egy doboz gyűrött, régi cigarettára. Már csak pár szál volt benne. Régen, fiatalon dohányzott és néha-néha ha nagyon felbosszantották akkor nyáron is. De már évekkel ez előtt leszokott csak ez a pár szál maradt. Nem volt szíve kidobni. Most nagyon jól jött. Mire kiért, András poharakba töltögette a bort. Piton előhalászott egy roggyant cigarettát, megnyálazta és aztán… aztán legszívesebben üvöltött és darabokra átkozott volna mindent. Elgyötörten körülnézett. András furán bámult rá.

- Te… ööö… dohányzol? – kérdezte és Piton enyhén reszkető kezére sandított.

- Nem, dehogyis. Pusztán csak azért tartom a kezemben ezt a cigarettát, mert megy a vörösborhoz – tajtékzott. – mellesleg meggyújtani sem tudom…. Gyűlölöm voldemortot, gyűlölöm, gyűlölöm…

- Nyugi!! – csattant fel András, aztán előhalászta a nadrágzsebéből a kis lapos fém tárgyat és felkattintotta. A végén megjelent egy apró, kékes lángocska és vidáman táncolni kezdett. Piton hálásan nézett barátjára és végre rágyújtott. Mennyei érzés volt bár kicsit már elszokott tőle.

- Hm? – kínált körbe a maradékot. Lupin elhűlve bámulta, aztán vállat vont és kivett egy szálat. A mai nap után úgy érezte, jár neki ennyi. Tonks is vett és hálásan Pitonra mosolygott.

- Te?

- Én? Én nem dohányzom… bár ha már mind… - végül is András is rágyújtott, de köhögő rohamot kapott tőle. Piton viszont határozottan jobban lett a cigarettától, bár csak lelkileg. A tüdeje megpróbált tiltakozni, de elnyomta magában a feltörő fájdalmat. Aztán ásított egy hatalmasat. A többiek szintén álmosan meredtek maguk elé.

- Talán kicsit pihenjünk és aztán menjünk tovább valamerre – indítványozta András. A többiek rábólintottak.

- Tonks talán te alhatnál a hálószobában. Mi meg itt.

- Nem akarok egyedül maradni. Kérlek… - három férfi egymásra nézett, aztán Piton és András Lupinra. Egy darabig csak bámultak egymásra, azután Lupinnak végre lesett.

- Ja, hogy én? Aludjak vele? – kérdezte kissé riadtan. A másik kettő bólintott. Lupin feltápászkodott, Piton meg takarókat kotort elő a nagyszekrényből. Szerencsére azokat nem vitték el a halálfalók. Kiosztott mindenkinek egy takarót, aztán kereset egy matracot is. Lupin és Tonks eltűntek a hálószájában, ők ketten Andrással meg megágyaztak idekinn és végre… végre vízszintesen volt. Hulla fáradtnak érezte magát. Azon kívül riadtnak, tanácstalannak, hontalannak, elveszettnek, szerencsétlennek, éhesnek, de leginkább fáradtnak. Beburkolózott a takarójába, mert északi-sarki hideg volt és elhatározta, hogy alszik pár órát, aztán felkelti a többieket és eltűnnek innen, mert nem biztonságos, de nem tudott tovább tervezni, mert minden átmenet nélkül mély álomba merült.

 

                                                                 ***

 

Harry, Ron és Hermione az igazgatói iroda előtt ácsorogtak. Dumbledore másnap hajnalban érkezett és roppantul zaklatott volt. Inkább nem keltette fel a gyerekeket, megvárta míg maguk felébrednek. A rémes hírekkel ráérnek akkor szembesülni. Először meg akarta szidni őket, hogy kiszöktek, de a helyzet azóta sokat változott. Nem tudott elszámolni sem Pitonnal, sem Spherestudal és a Weasley házaspárról sem tudott egyelőre semmit. Roxmorts falu pedig ideiglenes menekült táborrá változott. Már előző nap érkeztek máguscsaládok és azóta is folyamatosan jöttek mindenhonnan. A minisztérium, illetve aki megmaradt belőle, áttette a székhelyét az Aranyszarvas nevű fogadóba, ami a városka főterén állt. Átmenetileg a szent mungó is evakuálta londoni székházát és sebtiben felállítottak egy óriási sátrat a falu határában. Áthordták a betegeket és a felszerelésből, amit tudtak mozdítani. A falu teljesen felbolydult. Segített mindenki, aki tudott. A főnix rendjének mindenre elszánt tagjai felügyelték az evakuálást. A halálfalók most is eltűntek, mint előző nap, de Dumbledore tudta, hogy már nem mennek messze. Kipihenik magukat az esti folytatáshoz. Mindenki iparkodott elhagyni Londont. Nemcsak mágusok, muglik is megindultak. Mihelyt reggel lett, muglik ezrei indultak vidékre, a tehetősebbek külföldre. A fővárosból kivezető autópályák, vonatok bedugultak. Autóval csak lépésben lehetett közlekedni, vonatra pedig csak nehezen lehetett jegyet kapni. A kormány is kivonult. A miniszterelnök rádió és televízió közleményben bejelentette a rendkívül állapotot és felhívta a lakosság figyelmét arra, hogy életveszélyes Londonban maradni. Azt egyelőre nem mondta, kik támadták meg Angliát. Az emberek csak tippelhettek. Oroszok, vagy közel-keleti terroristák. A halálfalók nem mutatkoztak. Egyelőre hagyták menekülni az embereket. London már így is az övék. A mágiaügyi minisztérium kapitulált és a mugli közigazgatás is összeomlott. Ölükbe hullott az egész ország.

A miniszterelnök Párizsba utazott különleges kormányközi értekezletre. A mágiaügyi miniszter is különleges találkozót hívott össze Brüsszelbe. Dönteniük kell, hogy hogyan szorítsák vissza Voldemortot és az ügy már nem tűr halasztást.

 

Dumbledore fel-alá járkált. Hallotta odakintről, hogy a gyerekek is nyugtalanul járkálnak és inkább behívta őket. Mélyet sóhajtott. Nem sok hiányzott hozzá, hogy azon a végzetes estén nekik is bajuk essen, de szerencsére egészségesek. A három megszeppent fiatal csendben bevonult mikor ajtót nyitott nekik és libadorban megálltak a tanári asztal előtt. Dumbledore varázsolt három karosszéket. Leültek.

 - Eredetileg azért hívattalak ide benneteket, hogy közöljem: borzasztó felelőtlenség volt kimennetek az utcára. Bajotok eshetett volna. Tudom, hogy azt gondoljátok, tudtok már eleget, és hogy talán nincs is esélyünk, de ti még nem készültetek fel – a gyerekek bólintottak. Az igazgató végül halványan elmosolyodott. – De mindenesetre… nagyon szépen megálltátok a helyeteket. Büszke vagyok rátok. De persze ez nem azt jelenti, hogy legközelebb is elnézem, ha ilyet tesztek. Érthető? – a fiatalok bólintottak és egymásra vigyorogtak.

 - Van még valami… nem tudom, hogy mondjam el de… tegnap is történt egy támadás… - Harry, Ron és Hermione elsápadt. Ők nem is tudták. Csak azt, hogy senki sem jött haza, de hát nyilván dolguk volt még. Újság sem jött… - a minisztérium kivonult Londonból. Jelenleg itt, Roxmortsban működik. Fel kellett adnunk a fővárost – folytatta az igazgató. Harry megborzongott. Milyen hirtelen jött a változás. Alig két hónapja még teljesen boldogan olvasgatott Spherestud lombházában és örült, hogy nyár van. Most pedig… feladták a fővárost. Olyan rettenetesen baljósan hangzott. Feladni a fővárost… és minden Dumbledore szájából. A nagy Dumbéldeore, aki soha, de soha nem adja fel. Harry szíve hevesebben kezdett verni. Odakinn a csatamezőn ő nem is fogta fel teljesen, hogy tényleg, visszavonhatatlanul kitört a háború. Tényleg kitört. Az eszével mindig tudta, hogy eljön ez az óra, de a szívével sohasem. Oldalra sandított. Ron az ajkát harapdálta, Hermione pedig könnyes szemmel meredt maga elé. Tudta, hogy mire gondol a lány: biztos a szüleire. Muglik. Mennyi esélyük lehet? Harry fájdalmasan felsóhajtott és megfogta Hermione kezét.

 - Harry! Van egy rossz hírem… - „még ennél is rosszabb?”- gondolta magában Harry, de inkább csak kérdőn az igazgatóra nézett. – Perselus… nos…

 - Meghalt? – kérdezte Harry és érezte, hogy elfogy a levegője.

 - Nem. Csak eltűntek Andrással és Remussal. De valószínűleg élnek, csak rejtőzködnek. – Harry tüdejébe visszatért a levegő. Mikor végeztek, kiszédelgett az irodából. A világ megváltozott. Már nem a barátságosan otthonos roxforti falakat látta, hanem egy rejtekhelyet, ami ebben a pillanatban még véd Voldemorttól, de lehet, hogy holnap már nem. Szédelegve sétáltak vissza a Griffendél toronyba. Odafönt Ron baglya, Pulipinty várta őket, csőrében egy fekete borítékkal. Ron hulla sápadtan vette ki a madár csőréből és bontotta ki. Némán olvasta végi, aztán a papír zörögve a földre hullott. Ron elejtette. Az ablakhoz tántorodott és kibámult rajta. Barátai mögé léptek.

 - Ron? – kérdezte Hermione és megfogta barátja vállát. Ron megfordult.

 - Percy meghalt. Bill megsérült. Apa… apa elveszítette az egyik karját… tegnap… - Ron ökölbe szorította a kezét és keményen az ablakpárkányra vágott. – Harry! Öld meg Voldemortot. Aki ilyet bír tenni… ez… - elhallgatott. Harry és Hemione szó nélkül átölelték.

 - Megígérem Ron – suttogta Harry. Magában már régen megfogadta, hogy végez Voldemorttal. Gyűlölete elemi erővel lángolt fel benne, ahogy a Weasley családra gondolt. Elképzelte szegény Mrs Weasleyt és a sérült Mr Weasleyt. Hermione megint sírni kezdett, Harry pedig már nem tudott mit mondani nekik.

 

                                                                          ***

 

Piton felébred. Háta és nyaka elgémberedett a földön fekvéstől, de összességében kialudta magát. Kinyitotta a szemét és felült. Az asztalnál András ült és gyertyafénynél olvasott valamit. „Hogy képes még most is olvasni?” – futott át Piton agyán. Kinézett az ablakon. Odakinn sötét volt már. Piton összeráncolta a homlokát. Nem akart ennyit aludni.

 - Szia! – köszönt barátjának egy hatalmas ásítás közepette.

 - Szia! Kialudtad magad?

 - Igen, de miért nem keltettél fel? – kérdezte és fázósan összehúzta magán a takaróját.

 - Minek? – kérdezett vissza András. – minek virrasszunk ketten? Amúgy hoztam enni – fejével egy dagadt papírzacskóra bökött. Piton gyomra hangosan megkordult. András pisztolyból bűvöl óriáskiflije óta nem evett semmit.

 - Hogyan?

 - Hmm??

 - Mármint hogyan szereztél?

 - Ó, szerintem megszánt engem a boltos. Feltúrtam a lakásodat és találtam egy galleont és néhány sarlót. Azokat akartam rásózni… de aztán… én nem is tudom mi van odakinn. Az emberek olyan kedvesek. Mindenki segít mindenkinek. – András felvonta a szemöldökét – Hoztam grillcsirkét, kenyeret, paradicsomot, sajtot, meg még bort. – Piton elvigyorodott, aztán nekilátott lakmározni. András is csatlakozott. Perselus meg is állapította, hogy még soha nem evett ilyen jót. A háború érdekes dolgokat produkál. Az ember elemi dolgoknak kezd el örülni.

 - Ja, és leesett az első hó – közölte Spherestud félig teli szájjal – de már elolvadt. Remélem a halálfalóknak befagy a seggük. – Piton megint elvigyorodott. Eszébe jutott, hogy nyár óta, amióta Voldemortnál raboskodott nem is nevetett és most jól esett ülni a vak sötétben a földön a hideg lakásában és vigyorogni. Egyszerűen örült, hogy még mindig élt. Minden addigi problémája eltörpült az egész nemzet baja mellett. Ebben mindenki érintett volt és ettől lettek kedvesek az emberek odakinn. Mindenki menekült és tudta, hogy a másik is menekül és ez összehozta őket: együtt a bajban. Nemsokára Lupin is előbújt és Tonks is, aki a pokrócába csavarodva jött elő. Már jobban nézett ki, mint tegnap. Gyújtottak még gyertyákat és szépen leültek falatozni Pitonékhoz.

 - Én tegnap meg sem köszöntem, hogy megmentettél –szólalt meg hírtelen Tonks, Perselushoz intézve a szavait. Piton biccentett. – meg ti is… én… tényleg…

 - Bárki megtette volna – szólalt meg András is. A másik kettő csak bólogatott, mert tele volt a szájuk. Miután úgy, ahogy jóllaktak, szépen megtanácskozták mit is tegyenek.

 - Itt nem maradhatunk – szögezte le Piton – ismerik a lakásomat. Itt is fognak keresni.

 - Átmehetünk hozzám, de szerintem nem kellene Londonban maradnunk… - javasolta Lupin

 - Hacsak nem akarjuk megalapítani a földalatti ellenállási mozgalmat… - morfondírozott András, de a szeme csillogásán látszott, hogy csak viccel.

 - Ja! így négyen, mi? – kérdezte Piton. – szerintem… ehöm… jelentős veszteségeket okoznánk a halálfalóknak…

 - Kiűznénk őket Londonból…

 - Ne hülyéskedjetek! Ez most rém komoly! – szólt rájuk Lupin.

 - Bocsánat. Igazad van. – visszakozott András. – szóval… hagyjuk el Londont, csak kérdés, hogy mivel?

 - Mivel? – kérdezte Tonks.

 - Mert én személy szerint nem szeretnék Roxmortsig gyalogolni. – közölte Spherestud.

 - Szereznünk kellene pálcát. – vetette fel Lupin

 - Oké… szerintetek hogyan szerezzünk pálcát? Kérjük el? – kérdezte csípősen Piton.

 - Például lophatnánk…- javasolta Tonks

 - Kitől? A halottaktól? Kötve hiszem, hogy náluk hagyják a pálcákat… - csattant fel ismét Piton – szerintem hagyjuk a francba, induljunk el minél előbb és útközben meglátjuk…

 - Persze… a fénysugarat! – csattant fel András is – pálca nélkül találkozni a halálfalókkal ingyen út lesz a Szent Péter szigetekre…*-  Piton felröhögött