49 éves óvónő vagyok, boldog házasságban élek, egy 24 éves fiunk van, aki velünk él.

2004. szeptember 7-én reggel iszom a megszokott kávémat, valamiért megsimítom a bal mellem és valamit érzek. Megtapogatom, hát ez bizony egy kisebb csomóféle.  Mivel emlékeztem, hogy még nem lehet egy éve, amikor utoljára mammográfián voltam, nagyon nem estem kétségbe, de mindenesetre  előkerestem a vizsgálati papírjaimat és megnéztem. 10 hónappal azelőtt voltam mammográfián, mirigyes mellállomány stb. , minden rendben. Azért aznap  még időpontot kértem és 2 hét múlva mehettem mammográfiára.

Teljesen nyugodt voltam, cisztára vagy valami hasonlóra gondoltam.

Elkészült a felvétel és az asszisztensnő közölte, hogy ne öltözzek fel, hátha másik felvételt is kell csinálni.

A mammográfiás helyiségben egyedül ácsorogtam, a mellettem levő helyiségben pedig a doktornő nézte a felvételeimet. Az ajtónyílásban én láttam őt, amint a tollával egy pontra kocogtat és azt mondja, hogy cö-cö. Ekkor már tudtam, hogy baj van. Újabb felvételt kellett készíteni, majd megnézett ultrahanggal is. Amikor felöltöztem, megfogta a két vállam és leültetett magával szemben és azt mondta: \" Azt tudja, ugye, hogy magát a jó Isten küldte ide ! Az amivel jött, az semmi, csak egy kis ciszta, de van egy kezdődő rosszindulatú daganata. Megengedi-e, hogy megszúrjam ? \"

Azt hiszem, hogy fel sem tudtam még fogni, amit mondott. A szúrásba beleegyeztem. Ez egy nagyon-nagyon fájdalmas mintavétel volt. A mammográfiába befogták a mellem, készítettek róla egy négyzetrácsos felvételt, azon bejelölte a doktornő a daganat helyét és a gépbe befogott mellembe szúrt. Nem vagyok egy nyafogós típus, de iszonyatosan fájt.

Pár nap múlva telefonáltam az eredményért. Nem akarták telefonon megmondani, de az erőszakosságomnak köszönhetően annyit közöltek, hogy C3. Megkérdeztem, hogy ez mit jelent, azt mondták, hogy se nem jó, se nem rossz, de műteni kell.

Egészen eddig a pontig normálisan kezeltem az ügyet, nagyon nem estem kétségbe.  Persze kértem, hogy postán küldjék el az eredményt, mivel abba a kórházba semmiképpen nem akartam műtétre menni. 2004.október 15-én, éppen a névnapomon és éppen egy nappal a 46. születésnapom után (14-én születtem ) ajánlott levelet kaptam. Elmentem a postára, Mamma Centrumból érkezett, az utcán azonnal felbontottam, a szövettani eredményem volt benne. C3, atypia, súlyos, azonnali műtétet javasolt. Elkezdtem zokogni, hazáig sírtam. A reakcióim, gondolataim ugyanazok voltak, mint bármelyikőtöknek ebben a betegségben. A továbbiakat rövidebben írom, mert nagyon hosszú lenne.

Felmentem Budapestre egy onko-radiológiai központba, ultrahang, szúrás( ez nem úgy történt, mint az első és nekem egyáltalán nem volt olyan fájdalmas), felvételeimet kikérték... és kiderült, hogy nem lehet tudni, hogy mi van a mellemben, mert annyira kicsi még. Ez csak egy kis mikrokalcifikáció. Fél év múlva mammográfia, változás nem látszik, de javasolják a kivételt. Ekkor már onkológiai gondozott vagyok és az onkológusom egy plasztikai sebészhez küld. Szentinel nyirokcsomó vizsgálat,  daganat dróttűzése( nem részletezem, az érintettek ismerik) széles kimetszés, 1 nyirokcsomó kivét. Szerencsére az negatív volt.

A végleges szövettani diagnózis szerint \" egyértelműen malignitásra utaló jeleket nem észleltem\") Ez egy kicsit megnyugtató volt. Fél év múlva  ultrahang, egy év múlva mammográfia. Amikor az orvos kb. 10 percig nézte a felvételeimet nagyítóval és még kért újabbakat, akkor már tudtam, hogy baj van és így is volt. Közölte velem, hogy a tavalyi műtét helye rendben, de ugyanabban a mellemben máshol olyan elváltozásokat talált amelyek újak. Szúrás ismét, telefon az eredményért. Rosszindulatú, minél előbb műtét. Újra a plasztikai sebész, aki rögtön azzal kezdte, hogy mivel nem szeretné, ha jövőre megint emiatt kellene műteni, javasolja a teljes mellállomány kivételét és a műtét alatt a protézis beültetését. A műtét megtörtént, a negyedik napon hazajöttem, gyönyörűen begyógyult a seb is. A végleges szövettan szerint  több helyen kezdődő, illetve  egy 7 mm-es rákos daganatot is találtak. Nyirokcsomók negatívak voltak, négyet vettek ki.

 Sugarat és kemót szerencsére nem kaptam, helyette Zoladex és Zitazonium. Ez  nagyon jó kis hormonkezelés, én egy év alatt kb. 10-et öregedtem. Az idei nagykontrollom rendben volt, de nem táplálok hiú reményeket. Rengeteg anyagot, könyvet elolvastam ezzel kapcsolatban, az orvosaimtól rengeteget kérdeztem és reálisan ítélem meg a helyzetem. Amikor megkérdeztem az

onkológusomat, hogy mennyi esélyem van a teljes gyógyulásra, akkor ő aztmondta. \" Semennyi ! A rák egy nagyon alattomos betegség, bárhol és bármikor előjöhet ismét. Ezért kell járni rendszeresen a kontrollvizsgálatokra. A hosszú ideig tartó tünetmentességre azonban jó az esélyem, mert időben észrevették.

Ha mindehhez hozzáteszem azt, hogy az anyukám huga 54 éves korában mellrákban halt meg, a nővéremet már kétszer műtötték mellrákkal, az édesanyám kissejtes tüdődaganatban halt meg, - akkor úgy gondolom, hogy célszerű reálisan gondolkodnom.

Persze ez nem jelenti azt, hogy már megvettem volna a sírhelyet... Na, ez vicc volt. \"

Mára ennyi.  Rólam, az előzményekről, jelenlegi állapotomról majd

legközelebb írok.  Üdv. Teri

Feltöltés: 2008. február 9.