A kereszténység eredete

A kereszténység az 1. században alakult ki, Keresztelő Szent János és Jézus követői közt. (A nemzetközi szakirodalomban megjelentek olyan tanulmányok is, amelyek szerint a kereszténység a Qumránban élő esszénus szektától eredeztethető.) Az Újszövetség „Apostolok Cselekedetei” című könyve szerint (Ap.Csel 11:19 és 11:26) az Antiochia-beliek nevezték először „keresztények”-nek Jézus követőit, miután sokuk az üldöztetések elől Júdeából odamenekült és ott telepedett le. Jézus után a korai keresztény tanokat az többi apostollal együtt a Tarsusból származó Pál apostol terjesztette.

Jézus, Júda leszármazottja az írások szerint (Ján.8:23–24 és Ján.14:11) kijelentette, hogy ő a rég várt Messiás, de a népek (általában véve a zsidó elöljárók, mint Máté 26:63–64-ben) hitehagyottként elvetették, istenkáromlásért elítélték és Kr. u. 30. körül a rómaiak kivégezték. A hivatalos vád ellene az volt, hogy lázított (Lukács 23:1–5). Pilátus a „zsidók királyá”-nak nevezte Jézust (Lukács 23:38 és Ján.19:19–22) a „titulus crucis”-on, azaz a rómaiak által a keresztre feszítettek feje fölé szögelt vádcímtáblán (INRI, azaz „Iesus Nazarenus Rex Iudaeorum” – Názáreti Jézus, a zsidók királya.)

Bár némely teológus azon a véleményen van, hogy a leírt történet csak egy szokásos római bírósági eljárás volt, az Evangéliumokból úgy érthető, hogy a római vád a zsidó elöljárók kedvének keresését szolgálta. A keresztények szerint az ószövetségi próféciák megjósolták Jézusnak az Újszövetségben leírtak szerinti megaláztatását és halálát, mint például az arcul ütést (Máté 26:67–68, Ézsaiás 52:14–15, Ézsaiás 50:6, Márk 14:65, Lukács 23:63–64), megostoroztatást (Ézsaiás 53:5, Ján.19:1, Máté 27:26) és a lejátszódott eseményekből származó általános megaláztatást.

Jézus életének és tanításainak legfőbb tanúi az ő elhívatott tizenkét tanítványa, az apostolok voltak, bár a korai egyházi emlékek megneveznek mintegy 70 másik tanítványt is, akik szintén követték Jézust utazásai során és tanúi voltak mind csodatételeinek, mind pedig tanításainak. Jézus keresztre feszítése után az apostolok és más követői elkezdték hirdetni az örömhírt, hogy Jézus feltámadt holtából.

Sok keresztény hite szerint az Újszövetség evangéliumainak és apostoli leveleinek egy részét az eredeti apostolok írták, az Újszövetség huszonhét könyvének egy másik részét pedig a Tarsusból származó Pál apostol írta. Tizenkét levél őt nevezi meg szerzőként, és sokan a zsidókhoz írt levél szerzőjének is őt tartják. A harmadik evangélium és az apostolok cselekedeteinek szerzője Lukács, Pál apostol társa volt. Az apostolok cselekedetei Pált, a zsidó nagytanács (Szanhedrin) vezetőségi tagjaként (Ap.Csel.5:34–40), Gamáliél tanítványaként nevezi meg (Ap.Csel.22:3), aki a saját jogán is említésre méltó tiszteletre tett szert, olyannyira, hogy még a római zsidók is az ő véleményét kérték ki a kereszténység kérdéseiben (Ap.Csel.28:16–22). Pál volt a „hitetlen” (értsd: nem-zsidó) világban a keresztény üzenet legfőbb közvetítője.

Korai egyház

A Római Birodalom viszonylagos belső békéje és jól megépített útjai nagymértékben hozzájárultak a kereszténység gyors elterjedéséhez az első három évszázad során:

• Egyiptomon keresztül Észak-Afrikába, Szudánba és Etiópiába,
• Mezopotámia útján Perzsiába, belső Ázsiába és Indiába, valamint
• Görögországon keresztül Rómába és Európába

A korai keresztény közösség megosztott volt a zsidó szokások szükségszerű követése kérdésében. A zsidó-keresztények úgy vélték, hogy a zsidó hit megtartása elengedhetetlen a körülmetéléssel, étkezési szokásokkal és a tisztaság fogalmával együtt; a görög-keresztények pedig a görög kultúra hatására úgy látták, hogy a kereszténység központi üzenetét hatékonyabb módon is lehet a zsidóságon kívüli világban terjeszteni. Mindkét nézet jelentősen hozzájárult a kereszténység különböző hitek széles sávját magába foglaló, de az Újszövetség üzenetéhez ragaszkodó egyre gyorsabb ütemű terjedéséhez.

Tertullianus (Quintus Septimius Florens), a kereszténység egyik első nagy írója így foglalta ezt össze az egyik római helytartónak címzett beszédében: „…ami pedig a karthágói keresztényeket illeti, a csak tegnapi kis létszámuk ellenére ma betöltik a köztetek lévő terek összességét – a városokat, szigeteket, erődöket, településeket, a piac tereket, a tábort magát, törzseket, közösségeket, helyeket, a szenátust, a fórumot – semmit nem hagytunk nektek az isteneitek temlomain kívül” (a 197-ben írt „Apologeticus”).

A Krisztus utáni első néhány évszázadban a klasszikus műveltségű teológusok és filozófusok (mint Origenész és Szent Ágoston) dolgozták ki a keresztény teológiát, hitelméletet, amit némelyek a görög és a korai keresztény gondolat keverékének tartanak.

A keresztény egyház ezen korai szerveződésének első szakaszában a fő gondot az időnkénti, de nagyon súlyos üldöztetések okozták. A mártírok, akik inkább a halált választották semmint hogy feladják Krisztusba vetett hitüket, életükkel és áldozatukkal a kor legnemesebb erényeit testesítették meg. Ebben az időben állították össze a hitelesnek elismert írásokból a kanonikus Újszövetséget, készítették el az első korai fordításokat, alakították ki az egyházi szervezetet, s ezzel az Alexandriában, Antiochiában, Konstantinápolyban, Jeruzsálemben, és Rómában lévő Szent Székek Bíborosai felvették a pátriárka (pápa, azaz Szentatya) címet.

I. Constantinus római császár 312-ben tért át a keresztény hitre. A 313-ban kiadott Milánói Rendeletében véget vetett a keresztények üldöztetésének, de a Hitehagyott Julius császár idején (361–363) egy rövid időre az felújult, mivel Julius megpróbálta a birodalomban visszaállítani a pogányságot. Theodosius császár 380 februárjában a kereszténységet a Római Birodalom hivatalos vallásává tette. Hasonló események játszódtak le ebben az időben Grúziában és Örményországban is, de Perzsiában a Rómával való folytonos hadakozások miatt a keresztények sokat szenvedtek a Szasszanida uralkodóház elnyomása alatt, akik Zarathustra vallását próbálták életben tartani.

410-ben a szeleukiai zsinaton, a perzsiai Tigris folyó mentén a helyi bíborost kiáltották ki az egész kereszténység Szent Atyjának (katolikus pápa), és ezzel ő az antiochiai pápa helyére lépve átvette a hatalmat a kelet-asszíriai egyház fölött. Nem sokkal később, a nesztoriánus egyházszakadás során ez a rész minden kapcsolatot megszakított a Nyugattal, és több mint egy évezredig Ázsia legfőbb vallási szervezeteként működött, központjai voltak Indiában, Jáva (sziget) szigetén és Kínában is.

„Felnőtt, mint egy vesszőszál Ő előtte, és mint gyökér a száraz földből, nem volt néki alakja

és ékessége, és néztünk reá,

de nem vala ábrázata kívánatos!

Útált és az emberektől elhagyott volt,

Fájdalmak férfia és betegség ismerője!

Mint a ki elől orczánkat elrejtjük, útált volt;

És nem gondoltunk vele.

Pedig betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől!

És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott

A mi vétkeinkért, békességünknek büntetése

Rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg.

Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk,

Kiki az ő útára tértünk; de az Úr

Mindnyájunk vétkét ő reá veté.

Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírók előtt; és száját nem nyitotta meg!”

(Ézsiás 53)

Bodmer papírusz - János evangélium

Gyökössy Endre:

BOLDOGOK, akik tudják, miért élnek,
mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek.

BOLDOGOK, akik összhangban vannak önmagukkal,
mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz.

BOLDOGOK, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek, mert örömös
lesz az életük.

BOLDOGOK, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza,
mert békesség lesz körülöttük.

BOLDOGOK, akik nevetni tudnak önmagukon,
mert nem lesz vége szórakozásuknak.

BOLDOGOK, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól,
mert sok zavartól kímélik meg magukat.

BOLDOGOK, akik észreveszik a diófában a bölcsőt, az asztalt és a
koporsót és mindháromban a diófát, mert nemcsak néznek, hanem látnak
is.

BOLDOGOK, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni,
mert megcsendül a csöndjük és titkok tudóivá válnak. Leborulók és nem
kiborulók többé.

BOLDOGOK, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni, mert
mosolyogva ébrednek fel és örömmel indulnak útjukra.

BOLDOGOK, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni,
mert sok barátot kapnak ajándékba és nem lesznek magányosak.

BOLDOGOK, akik nem veszik túl komolyan önmagukat,
mert környezetük megbecsüli őket.

BOLDOGOK, akik figyelnek mások hívására anélkül, hogy
nélkülözhetetlennek hinnék magukat, mert ok az öröm magvetői.

BOLDOGOK, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy
eseményeket, mert messzire jutnak az életben.

BOLDOGOK, akik megbecsülik a mosolyt és elfelejtik a fintort, mert
útjuk napfényes lesz.

BOLDOGOK, akik jóindulattal értelmezik mások botlásait, akkor is, ha
naivnak tartják őket, mert ez a szeretet ára.

BOLDOGOK, akik gondolkodnak, mielőtt cselekednének, és imádkoznak,
mielőtt gondolkodnának, mert kevesebb csalódás éri őket.

BOLDOGOK, akik el tudnak hallgatni, ha szavukba vágnak, ha megbántják
őket, és szelíden szólnak, mert Jézus nyomában járnak.

BOLDOGOK, akik mindebből meg is tudnak valósítani valamit, mert életesebb lesz az életük.