A McLarennél tökéletes összhang uralkodott. Minden az ütemterv szerint haladt; az autók menetkészen álltak a garázsban, s a pilóták pedig már megbarátkoztak a saját járgányukkal. Amikor Robert először betette a lábát a Mercedeshez, rögtön be is mutatkozott mindenkinek. Ám az itt dolgozó emberek nyílegyenesen az ellentétei voltak a Ferraris bandának… Megfontolt, komoly szakemberek, csodakezű de unalmas szerelők és egy besavanyodott csapatfőnök… Robby mégis boldog volt, hogy itt lehet. Csapattársa egy elég beképzelt, spanyol fiatalember volt. Hasonlóan Sandrohoz, ő is két világbajnoki címet tudott a magáénak, s ő volt az, aki az előző évben elnyerte az olasz elől a vb-t. Sosem adta fel, mindig a legvégsőkig küzdött, és sokszor ez hozta meg neki a győzelmet. A vizes pályán csodákra volt képes, a nedves időjárás mindig neki kedvezett. Carlos Sanchez csak nemrég jutott hívnévhez, ezért még őt sem ismerte el igazán a Mercedes csapata. Úgy ám! Hibába kétszeres világbajnok, ez kevés volt a csapatfőnöknek… Robertet pedig még ennyibe se vette. Szó ami szó: a Mercedes csapatfőnöke, a német Alex Walter egy szörnyen mogorva, állhatatos és maximalista ember volt. Senki sem kedvelte, de egy szót sem szóltak erről. Carlos iránt is így éreztek, de ezt sem hangoztatták. A McLaren csapata egy precíz, öntudatos és legfőképpen tökéletes összhangban lévő társaság volt, és nem hagyták, hogy ezt egy ilyen apró probléma, mint a szimpátia megzavarja. Robby is hamar megtanult hallgatni, dolgozni és figyelni… Persze csendben. Nem tetszett neki, hogy nem szólhat bele semmibe, és hogy őt magát is semmibe veszik, de egy idő után megszokta. De nem tört meg teljesen: égett a vágytól, hogy bebizonyíthassa; ő igenis megérdemli a figyelmet és az elismerést, a tiszteletet.

Borús, esős reggel volt, mikor az autók utolsó tesztelésére került sor. A technikusok előrukkoltak egy továbbfejlesztett anti-gravitációs modullal, s az elméletet ma készültek a gyakorlatba átültetni. Az első körnél minden simán ment; az felturbózott járművek pontosan 20 cm-rel lebegtek a föld felett, ahogy azt eltervezték. Még két kört mentek a pilóták, s utána leparkoltak. Úgy tűnt minden a legnagyobb rendben van. Lassan és óvatosan betolták a garázsba az autókat, vigyázva, hogy egyetlen karcolás se essen rajtuk. Carlos és Robby még bennük ültek, és úgy tervezték, hogy csak a fedett helyiségben szállnak ki, ugyanis az eső már igencsak zuhogott… Talán pont az alkatrészek közé csorgó víz okozta a bajt… Carlos járgánya füstölni kezdett, az ajtó pedig beragadt, így nem tudott kiugrani sem. Kétségbeesetten próbált kiszabadulni, de sehogy sem sikerült, a füst pedig egyre csak gyűlt odabent. Robert gyorsan észhez tért a kezdeti rémületből, s teljes erejével nekiesett az autónak, ám ez a cselekedete nem maradt szó nélkül. Hirtelen egyszerre öten fogták le őt, majd a fölre nyomták.

-         Megőrültél? Teljesen tönkreteszed az autót!! – kiáltott rá dühösen a csapatfőnök.

-         Micsoda?? Magát csak az autó érdekli??! Carlos mindjárt füstmérgezést kap odabent! – dühöngött Robby.

Kitépte magát a szorításból, felkapott egy feszítővasat, és azzal ment neki az autó üvegtetejének. (szerző megjegyzése: a versenyautó a jelenlegi F1-es autók pontos mása, két apróbb változtatással: 1; behúzható kerekekkel és anti-gravitációval rendelkezik, 2; az eső ellen felhúzható üvegfal van a pilóta feje fölött.) Nagy nehezen sikerült betörnie az ablakot, és a lyukon Carlos kimászhatott. Miután kiszállt, szinte rögtön elájult. Robert sem úszta meg sérülés nélkül: az üveg csúnyán megvágta a kezét, ráadásul ő is nyelt egy jó nagy adag füstöt… Lassan elsötétült előtte a világ, és a földre zuhant.

Mikor magához tért, rögtön felismerte, hogy egy kórházban van. Feje és keze be volt kötözve. Szétnézett, és megpillantotta a mellette lévő ágyban fekvő csapattársát, aki lélegeztető gépre volt kötve. Eszébe jutottak a korábban történtek. „Megőrültél? Teljesen tönkreteszed az autót!” csengett fülében a Mr. Walter hangja. Nem értette, hogy hogyan lehet fontosabb egy jármű, mint egy ember… Zúgott a feje, csak úgy zakatoltak a gondolatai. Minél jobban próbálta megoldani magában a csapatfőnök viselkedésének szörnyű okát, annál jobban összezavarodott. Ismét az eszméletlen Carlosra nézett, s a látványtól megindulva, dühösen pattant ki az ágyából. Kirobogott a kórházból, s közben félrelökött néhány orvost, s amint kiért, taxiba szállt. (sz. m.: a versenyző ruhája volt rajta) Alig tíz perc múlva már a McLaren-Mercedes székháza előtt állt. Berohant az épületbe, és a liftben a legmagasabb emeletre vivő gombot nyomta meg. A szerkezet halk csilingeléssel megállt, és Robby már rohant is Mr. Walter irodája felé. Feltépte az ajtót, majd egyenesen az asztál elé sétált, megállt, majd hatalmasat ütött a berendezésre. Alex megfordította a székét.

-         Mit tehetek érted?

-         Még kérdezi?? Azonnal kérjen bocsánatot Carlostól és tőlem! Hogy merte fontosabbnak nevezni azt a rohadt autót a csapattársamnál???!! – üvöltötte Robert.

-         Azt lesheted. Megsúgom neked, hogy a fizetésetek és a haszon, amit hozok belőletek a fele sincs annak, amit azért az autóért fizettem. És ez csak az egyik autó. Így becsüld meg. Apropó, a kárt amit okoztál levonom a fizetésedből. Cirka 10000 dollár lesz. – szólt halálosan nyugodtan Mr. Walter.

-         Maga szemét! Maga egy utolsó, aljas patkány! – sziszegte Robby.

-         Ha tovább folytatod a műsorozást, a végén még elcseréllek a Ferrarival egy ép versenyautóra. – fenyegetőzött fagyos hangon a csapatfőnök.

-         Csak rajta! Akkor már két új pilótára lesz szüksége! És inkább a Ferrari-nál versenyzek, mint itt. – jelentette ki hűvösen Robert.

-         Ugyan, azzal csak örömet szereznék neked. Addig ennél a csapatnál maradsz, amíg le nem teszel valami eredményt az asztalra. Megértetted, kiskomám? – gúnyolódott a férfi.

-         Meg. De kössünk egy alkut.

-         Alkut? Ugyan már, mégis mifélét?

-         Ha idén én leszek a világbajnok, maga visszavonul.

-         Na ne nevettess! Ilyen őrültségbe sosem mennék bele! – kacagott Mr. Walter.

-         Á, értem. Szóval fél. Retteg, hogy esetleg beteljesítem az ígéretem, igaz?

-         Csak szeretnéd! Rendben, benne vagyok! – csapott dühösen az asztalra Mr. Walter.

-         Akkor megegyeztünk! Kezet rá! – mosolygott gonoszan Robby. A kézfogás megtörtént, az alku érvényes volt.

A fiú magabiztos arccal távozott a székházból, és a szállodája felé vette az irányt. Ideje volt pihenni, hisz’ már csak négy nap volt az első futamig, és következő nap már utaztak is Ausztráliába.