Kettős állampolgárság.... 2004.dec.5.
"Meghagyom, szeretettel intvén mind az erdélyieket és magyarországi híveinket az egymás közt való szép egyezségre, atyafiúi szeretetre. Az erdélyieket, hogy Magyarországtól, ha más fejedelemségek alatt lesznek is, el ne szakadjanak. A Magyarországiakat, hogy az erdélyieket el ne taszítsák, tartsák őket atyafiknak, vérüknek."
Bocskai István fejedelem intelme 1606-ból
" Előttünk egy Nemzetnek sorsa áll”
Imádkozzunk egyszerre, egy időben az egész Kárpát-medencében a cselekvő, egységes magyar nemzetért – szól az imaláncot szervezők felhívása. Az ima budapesti idő szerint december 3-án, pénteken 16.00-kor jelképesen a Budai Várból indul, ahol a Mátyás-templom melletti Szentháromság téren fellobbantják a "Magyar Szolidaritás lángját" és ezt követően szentmisét mond Varjú Imre plébános. A szervezők kérik: Csatlakozzon az imalánchoz minden település, ahol magyarok élnek. Kérik továbbá a települések lelki és szellemi vezetőit, álljanak a kezdeményezés élére. Gyújtsanak gyertyákat, mécseseket, gyűljenek össze, imádkozzanak együtt!
Nekünk, székelyudvarhelyi polgároknak meggyőződésünk, hogy a magyar nemzet életében sorsfordító jelentőségű lesz a 2004. december 5-ei magyarországi népszavazás. Az anyaország polgárainak megadatott az a történelmi lehetőség, hogy bebizonyítsák: nem létezik magyar átok, a nemzet fontos pillanatokban igenis összefog. Ezért most azt kérjük testvértelepüléseink vezetőitől és lakosságától, hogy politikai nézeteiktől függetlenül vegyenek részt a népszavazáson, és szavazzanak IGEN-nel a kettős állampolgárságra.
Bizalommal fordulunk hozzájuk, hiszen az elmúlt években számtalan esetben bizonyították, hogy kapcsolataink nem formálisak. Számos esetben segítettek rajtunk, s ezt mindig testvéri szeretettel tették. Ugyanakkor bízunk abban, hogy nekünk is sikerült bizonyítanunk azt, hogy nem vagyunk méltatlanok erre a testvéri kapcsolatra.
Az ember a testvérét szükségben ismeri meg igazán. Most mi ilyen helyzetben vagyunk. Évtizedekkel ezelőtt a határok átrajzolásával jogtalanul és megkérdezésünk nélkül vették el tőlünk a magyar állampolgárságot. Most adott a lehetőség arra, hogy ezt visszakapjuk. Ez számunkra erkölcsi kárpótlást jelentene a Trianonban elszenvedett traumáért. Nem anyagi juttatásokat kérünk, nagyobb nyugdíjat vagy jobb szociális ellátást, hanem az összetartozásunkat jelző gesztus érvényesítését anyaországban élő honfitársainktól.
Bízunk abban, hogy jó testvér módjára pontosan megértik ezen óhajunkat, s az eddigi testvér-települési kapcsolatokat elmélyíti majd az ily módon kifejezett szolidaritás. Felhívjuk ugyanakkor a figyelmüket arra is, hogy egy szerencsétlen kimenetelű népszavazásnak drámai hatása lehet az anyaország és az elszakított területek közötti viszonyra. Ezért azt is kérjük, legyenek ebben a kérdésben odahaza a határon kívül rekedt magyarok szószólói. Próbálják megértetni honfitársaikkal, hogy mit és miért kérünk most tőlük. Legyenek cselekvő részesei a magyar nemzet határokon átívelő békés újraegyesítésének. Isten áldását kérjük ez irányú tevékenységükre.
A nagyváradi székesegyházban tartott püspöki szentmise után indult Budapestre gyalogos zarándoklat a kettős állampolgárságért.
Kedves Barátaim!
Arra kérlek benneteket, legyetek bölcsek, mint a zsíros-kalapos nagyapám 94 éves korában, aki mindig csak annyit mondott: nu ezt is megértük!
Mondta ezt azok nyugalmával, akiknek már nem tartogathat sok újdonságot a jövő.
Gyerekként átélte az első világháborút, az azt követő vörös terrort, majd trianont, azután egy nagy költözést Kolozsvárról Budapestre, a Horthy-korszakot, az inflációt, bevonult Észak-Erdélybe, majd néhány év orosz hadifogságot. Amikor hazaérkezett, Rákosi apánk fogadta, nem kitörő lelkesedéssel, ezért még 2 évig börtönben volt. Aztán jött 56, és újabb 6 év börtön.
Majd a kádári nyomortelepek Angyalföld szélén. Majd eltemettük Nagy Imrét, és még mindig nem tudott igazán meglepődni semmin.
De most, vasárnap este, miután bevette a már megszokott gyógyszereit, csak annyit mondott csendesen, alig hallhatóan: SZÉGYEN!
Mindnyájunkkal történt valami. Valami, amit csak később értettünk meg.
Nagyapám megadta magát
|