Leggyakorabbi betegségek

A lótenyésztés során különleges fontossággal bír a fertőző és ragályos betegségek kezelése.A ló tenyésztése során általában nem lépnek fel különösen súlyos betegségek vagy fertőzések. A ló olyan állat, mely jól tűri a szabadban tartást és ezért különösen alkalmas a szilaj tartásra. Számos esetben figyeltünk meg olyan példányokat, melyek a téli időszakot az erdő védelmében, vagy összetákolt menedékekben vészelték át, a hegyekben jellemző hideg éjszakák ellenére. Ez nyilván nem a javasolt megoldás, főleg vemhes állatok esetén. Másrészről meggyőződésünk, hogy amilyen káros lehet kitenni a kancákat a téli nappalok és éjszakák rideg időjárásának, legalább ennyire káros megkötve tartani őket az istállóban vagy szűk helyen, hosszú időn át bezárva sötét és nedves helyekre, együtt marhákkal, birkákkal és tyúkokkal.
Azért tartottuk fontosnak ezt előrebocsátani, hogy érzékeltessük, mennyire fontos körülmény a környezet a súlyosabb betegségeket kiváltó okok között, mint az influenza.

A patairha-gyulladást legtöbb esetben a túl energiadús takarmányozás váltja ki, ezért is tartják a patairha-gyulladást a lovak klasszikus "jóléti" betegségének. Kialakulásának emellett azonban számtalan más oka is lehet. A diagnózis felállítása után azonnal el kell kezdeni a kezelést a komolyabb következmények elkerülése érdekében.

Tünetek

A patairha-gyulladás rendkívül erős fájdalmakkal jár, erre vezethető vissza a tünetek többsége (izomremegés, izzadás, magas pulzus- és légzésszám). Gyakori a testhőmérséklet-emelkedés. Egyes állatok a kólikához hasonló tüneteket produkálnak: nem esznek, begörbítik a hátukat, később lefekszenek.
Mindenekelőtt a sántaság a legtipikusabb fájdalomreakció. A súlyosan megbetegedett lovak tartózkodnak mindennemű mozgástól.
Könnyebb esetekben csak az ügetést tagadják meg, lépésben viszonylag szívesen járnak, bár járásuk sajátságos formájú. Hogy elkerüljék a fájó ujj terhelését, a sarokvánkosra és a hordozószélre lépnek, és ezután érintik le a pata elülső részét. Ha az elrugaszkodás után a testsúly csak három lábra nehezkedik, a fájdalom felerősödik, ezért teszik le a patairha-gyulladásos lovak a negyedik lábukat a lehető leggyorsabban, így a lépések röviddé és lapossá válnak.
Leggyakrabban csak az elülső paták betegszenek meg. Ilyenkor tipikus a tehermentesítést szolgáló, az ún. "hordozószél-állás": a ló a hátsó lábakra helyezi a testsúlyát, amiket mélyen a súlypontja alá állít, az elülső lábakat pedig a lehető legmesszebbre előrenyújtja.
Akkor is fennáll a patairha-gyulladás gyanúja, ha a ló állandóan egyik lábáról a másikra helyezkedik, vagy hosszabb ideig felemelt lábbal áll. Jellemző, hogy a betegségben szenvedő páciensek nem szívesen adják a patájukat, mert félnek a fájdalomtól, amit a földön tartott beteg patára nehezedő fokozott nyomás váltana ki.
Már akut esetben is tapasztalhatók változások a patán: a patafal melegebb, a csüdben futó erek erősen pulzálnak. A pata elülső falának, vagy a talpnak a nyomása, illetve kopogtatása fájdalomreakciót vált ki.

Okok

Patairha-gyulladás esetén fokozatosan károsodik a pata ún. felfüggesztő apparátusa, ami a patafal és az irharéteget összekötő, szorosan összeillesztett lemezréteget terheli leginkább. Az irharéteg  másrészről szoros összeköttetésben van a patacsonttal is. Különböző okok vezethetnek ahhoz, hogy ezek az összeköttetések meglazuljanak, így a patairha-gyulladás kialakuljon. Bizonyos esetekben a felfüggesztő apparátus mechanikus túlterhelése, távlovaglás alatti hosszú távú megterhelés, kimerítő galopp, vagy kemény talajon történő, hosszú ideig tartó állás is kiválthat ún. traumatikus patairha­gyulladást. Túlterheléses patairha-gyulladás alakulhat ki súlyos sántaságban szenvedő lovaknál, ahol az ellentétes végtag átveszi a teherhordást.
Leggyakrabban előforduló kiváltó ok azonban a vastagbél anyagcserezavara. Ilyenkor a bélflóra egyensúlya felbomlik, a túlzott mennyiségű, nem megfelelő összetételű szénhidrát rendkívül gyorsan lebomlik, ennek következményeként tejsav-túltengés alakul ki, amitől tömegesen kipusztul a vastagbél mikroflórája. Az elpusztult baktériumok a vérárammal a patairhába jutnak, ahol allergiás reakciót kiváltva keringési zavart okoznak. Elsőként a fal ujjhegyi részén gyullad be a patairha, amely megduzzad, és vérszérumot választ ki. A kemény szaruréteg és az irha duzzadt szövetei közé a vérszérum kiszűrődik, mert a szaruréteg és a patafal laprétegei kinyúlnak, eltávolodnak egymástól. Ezzel a környék szöveteit erős fájdalmat okozó nyomás éri.
Leggyakrabban az etetési problémák húzódnak meg a vastagbél anyagcserezavarai mögött. Sok ló az új fű fogyasztása után kap patairha-gyulladást. Kutatások szerint a fiatal fűhajtásokban nagy koncentrációban jelenlévő, könnyen oldódó szénhidrátok a probléma okai, nem pedig a szintén magas fehérjetartalom. A patairha-gyulladás kialakulhat a fehérjebeviteltől függetlenül, mindenesetre fokozódik a betegség súlyossága, ha a ló szénhidrátok mellett túl sok fehérjét is fogyaszt. A frissen sarjadt fű mellett pl. az abrakok, mindenekelőtt a rozs, a kukorica, a búza tartalmaz sok gyorsan lebomló, ezért veszélyes szénhidrátot, míg pl. a zab szénhidrátja jóval lassabban bomlik le.
Második leggyakoribb típus az úgynevezett ellés utáni patairha-gyulladás. Ez úgy alakul ki, hogy a méhlepény vagy maradékai a méhben maradnak, minek hatására méreganyagok lépnek ki a méhfalból.
A mérgezéses patairha-gyulladást mérgező növények fogyasztása (pl. fehér akác v. a mérgező bükköny), vagy az állatorvos által beadott hosszú hatású, nagydózisú kortizon válthatja ki. Súlyos általános fertőzések, pl. influenza vagy a kólika során is felszabadulhatnak patairha-gyulladást előidéző méreganyagok. Még a nagy mennyiségű hideg víz hirtelen fogyasztása is kiválthatja a betegséget, mert megzavarja a bélflórát. Ez a veszély azonban csak 20 liter vagy ennél több víz fogyasztása esetén áll fenn.

Veszélyeztetett egyedek

Különösen nagy a rizikó túlsúlyos állatoknál. Köztük átlagon felüli a pónik aránya. Tulajdonosaik gyakran figyelmen kívül hagyják, hogy az apró kis "bélpoklosoknak" kevesebb takarmányra van szükségük. Így a kis kedvencek több energiát vesznek magukhoz, mint amit munkával le tudnának dolgozni - tipikus jóléti jelenség. Természetesen azonban nemcsak a póniknál, hanem minden fajtájú és méretű lónál előfordulhat a patairha-gyulladás.

A betegség lefolyása

A betegség után az ujjon lassabban nő az új szaruréteg, mint a hordozószélen. A növekvő szaru előrenyomul, és kialakul a tipikus, kidudorodó formájú, patairha-gyulladásos pata. Ugyanez az oka a hátrafelé egymástól szétfutó gyűrűknek is.

Elsősegély és kezelés

Nagy a jelentősége a gyors állatorvosi beavatkozásnak, csak így lehet megelőzni a veszélyes patacsontsüllyedést és -elfordulást, ami a gyógyult lovak esetében erősen hajlamosít a visszaesésre. A lótartó is megelőzheti a további károsodást, ha a lovat azonnal a lehető legpuhább aljzatra állítja. Legmegfelelőbb erre a célra egy puha forgáccsal vagy homokkal bőségesen almolt boksz. A takarmányozás kiváltotta patairha-gyulladásnál azonnal meg kell vonni az abrakot, és egy legalább kéthetes, ásványi anyagokkal kiegészített széna- és szalmadiétát kell tartani.
A hideg csillapítja a fájdalmat. Ideális eset, ha van lehetőség a ló természetes folyóvízbe való állítására. Akinek erre nincs lehetősége, használjon hideg vízzel töltött kádat vagy vödröket. A gyakori időközönként hideg vízzel locsolt patakötés alkalmazása sem rossz dolog, de kevésbé hatásos. A gyulladt pata enyhítésére le kell venni a vasat.  Akut stádiumban ez nagyon fájdalmas procedúra, ezért ha a helyzet megkívánja, érdemes egy, két vagy három napot várni vele. A szarufal vékonyra reszelése is megkönnyebbülést eredményez, ugyanis így ki tudnak tágulni az összeszorított erek, tehát javul a vérkeringés.
A hagyományos orvostudomány követői a betegség gyógyításánál a legkülönbözőbb gyógyszereket alkalmazzák. Gyulladásgátló készítmények mellett veseműködés-serkentő, ezáltal méregtelenítő hatású szereket is használnak. Más hatóanyagok a pata vérbőségét fokozzák, a heparin pedig pl. a véralvadást gátolja. Fájdalomcsillapítók csökkentik ugyan a szenvedést, de veszélyt rejtenek magukban. Amint megszűnik ugyanis a fájdalom, egyből elkezd többet mozogni a páciens, amivel csak ront a helyzetén. Ha a ló "leveti a körmét", vagy a patacsont áttör a talpon, rendkívül bonyolulttá válik a kezelés, de nem reménytelen. Gyakran gipszeléssel késztetik a lovat arra, hogy a felsőbb ízületeken támaszkodjon. Talpáttörésnél antibiotikumok védhetnek a fertőzéstől, a levehető fedelű patkó pedig a sebet zárja le a külső hatások ellen. A patkolással kapcsolatban változók a nézetek. Elsősorban abban nem értenek egyet a szakértők, hogy a hordozórészt magasra állítsák vagy megrövidítsék. Egyes pataorthopédusok például azt javasolják, hogy a heveny fázisban állítsák magasra a hordozószélt, hogy a mélyhajlító ín patacsontra gyakorolt húzását csökkentsék, és így ellene hassanak a patacsont elfordulásának. Az ékkel történő patkolás helyett speciális patacipőket is lehet alkalmazni. Ezeknél az éket a patacipő alá csavarozzák, vagy éklapot használnak alátétnek. Az eljárás előnye: a lovat megkímélik heveny állapotában a fájdalmas szögeléstől. Az ezt a módszert ajánló szakértők szerint a gyulladás lecsengése után ajánlatos a hordozószélt rövidíteni, aminek célja a patacsont, a patairha és a pataízület visszaállítása eredeti pozíciójába, előtte azonban röntgenfelvétellel kell tisztázni, hogy egyáltalán kialakult-e patacsontsüllyedés.

Alternatív gyógymódok

Bár a rendkívül hatásos érvágás tulajdonképpen nem is alternatív kezelési mód, hanem a hagyományos orvostudomány egy bevált, ősrégi módszere, manapság többnyire csak az alternatív eszközökkel gyógyító állatorvosok gyakorolják. Az érvágás fokozza a vérbőséget, mert a szervezetnek a levett vért újra elő kell állítania. Általában 5-10 liternyi mennyiségről van szó. Először a vér folyékony részét pótolja a test, ezután képződnek az új vörösvértestek. Így hígul a vér, és ezáltal gyorsabban tud áramlani az erekben. Mivel a vérveszteség megterheli a keringési rendszert, a levett vért pótolni szokták a megfelelő mennyiségű fiziológiás elektrolitoldattal.

A gyógyulás időtartama

A heveny patairha-gyulladással általában 3-7 nap alatt birkózik meg az orvos, az utókezelés azonban még 4 hétig eltarthat. Ha megsüllyedt a patacsont, legkorábban fél év múlva, vagy még később zárul le a gyógyulási folyamat.

Megelőzés

A patairha-gyulladás megelőzésének alfája és omegája a megfelelő takarmányozás, ami nem tartalmazhat sem túl sok szénhidrátot, sem túl sok fehérjét. Egyszerű trükkel megállapítható, hogy a ló nem növesztett-e esetleg már egy kis felesleges "szalonnaréteget". A bordáknak nem kell ugyan látszaniuk, de ujjunkat végighúzva rajtuk, érezni kell őket.
Nagyon fontos az abrakadagnak a mindenkori teljesítményhez való igazítása. A takarmányváltásokat fokozatosan szabad csak végrehajtani, hogy a bélflóra egyensúlyának eltolódását megelőzzük. A frissen sarjadt fűhöz különös óvatossággal kell szoktatni a lovakat, és nemcsak a legeltetési szezon kezdetén, hanem akkor is, amikor kaszálás után újranő a fű. A patairha-gyulladásban már valaha megbetegedett lovakat csak lelegelt legelőre szabad tenni, ugyanis a visszaesési arány a takarmány okozta megbetegedés esetén a legnagyobb.
A betegségre hajlamos állatoknak különösen jót tesz megerőltetőbb lovaglások után a hosszantartó lábfürdő, amit legideálisabb lenne úgy végezni, hogy folyóvízbe, pl. patakba állítjuk a lovat.
A megerőltetésből adódó, egyik lábon megjelenő, súlyos sántasággal jelentkező patairha-gyulladást a ló mély és puha alommal ellátott bokszba való elhelyezésével, illetve az ellentétes végtag fáslizásával lehet megelőzni. A fáslit a lehető legmagasabbra kell tekerni, hogy a ló a felső ízületeket erőltesse jobban. Nem utolsósorban kiemelkedő jelentősége van a szakszerű patkolásnak és a rendszeres, lelkiismeretes pataápolásnak.

A lovak influenzája elég általánosan fellépő betegség a lótenyésztésben . Különböző formákban jelentkezhet. Néhány évvel ezelőtt még nagyrészt a légutak gyulladásos tünetei voltak többségben, orrfolyással és kötőszövet gyulladással. Az antibiotikumos kezelés a másodlagos bakteriális komplikációk megelőzésére, néhány nap alatt biztosította minden példány esetén a teljes gyógyulást. Az utóbbi időkben a vetélések nagyobb számát figyeltük meg a vemhesség hetedik-nyolcadik hónapja tájékán. A vetélést ebben az időszakban elősegíti a placenta gyengébb hormonális védekezése.
Sokszor a vetélés más betegségekre utaló tünetek nélkül történik.
Az influenza kialakulásáért és számos esetben a vetélésért a lovak esetén elsősorban 2 vírus a felelős, a Lóherpesz 1 és a Lóherpesz 2, melyek laboratóriumi kitenyésztése nem mindig egyszerű.
A tenyésztők megnyugtatására emlékezetünk rá, hogy a fertőzés ma már megelőzhető és kezelhető megelőző védőoltással.

Egy másik betegség, melyet az utóbbi időben figyeltünk meg tenyésztési területén, a nemi bőrkiütés (ezantéma) vagy jóindulatú nemi baj (mely nem összetévesztendő a rosszindulatú nemi bajjal, mely teljesen más természetű és szerencsére mi nem találkoztunk vele). A betegség a kancát és a csődört egyaránt érintheti, és ahogy a neve is mutatja, szexuális úton terjed; a betegség okozója a Lóherpesz 3 nevű vírus.
A betegség vöröses színű kiütésekkel jelentkezik, melyek elgennyesednek és elfekélyesednek, hasonlóan azokhoz a tünetekhez, melyeket a legelőn tartott tehenek tőgyén lehet gyakorta megfigyelni.
A himlőre emlékeztető sebek beborítják a vagina nyálkahártyáját és a kanca nemi szerve körüli bőrt, valamint a hímek péniszét. A sebek egy hét és tíz nap közötti idő alatt gyógyulnak be, egyszerű fertőtlenítő kezelés és antibiotikumos kenőcs hatására. Időnként előfordulhat bakteriális felülfertőződés, melyek esetén kiterjedtebb kezelésre van szükség.
Természetes, hogy a betegség feltűnésekor azonnal be kell szüntetni a fedeztetést.
A méh fertőző betegségei sokkal gyakoribbak azoknál a kancáknál, melyek már ellettek, mint a kanca csikóknál. Gyakran a bakteriológiai vizsgálat kimutatja olyan baktériumok jelenlétét, mint a streptococcus és a stafilococcus, melyek a méh fertőzéseinek lehetséges okozói, azokban a kancákban is, melyek a klinikai vizsgálat során nem mutatnak semmilyen erre utaló tünetet, csak éppen nem maradnak vemhesek.
A Haemophilus equigenitalis, baktérium a lóállományokban a terméketlenség és a vetélések elsőszámú okozójának tekintenek.
Ugyanez érvényes a fertőző anémiára is.