RÓMA                           

Róma az „örök város” Olaszország fővárosa, Lazio régió központja, a hajdani Római Birodalom központja.

Területén található a Vatikán, a katolikus egyház központja, a pápa székhelye, a világ legkisebb független állama.

Róma Olaszország legnagyobb települése és egyike Európa legnagyobb városainak. Területe 1285 km2, lakossága kb 2,5 millió.

Fekvése

A Tiberis (Tevere) és Aniene folyók találkozásánál fekszik.

A Tevere (latin neve Tiberis) Közép-Olaszország legjelentősebb folyója, egyben Olaszország harmadik leghosszabb folyóvize, amely az Appenninekben ered, Toszkánában, majd 406 kilométeren kereszült kanyarog Umbrián és Lazión át, végül a Tirrén-tengerbe torkollik Ostiánál. Leginkább Róma folyójaként ismert. Vízgyűjtő területe kb. 18 000 km².

A Fumaiolo-hegyen eredő, jellegzetes színe alapján szőkének nevezett Tevere alapvetően déli irányban folyik, és nagy mennyiségű hordalékot visz magával, amit a torkolatánál rak le. Az ókori idők óta mintegy 3 kilométerrel tolódott ki a partvonala.

Róma a Tiberis partjának 7 dombjára települt, a tengerparttól kb. 28 km-re terül el. 2 reptere van, vasúti és közúti összeköttetésben áll Európa több országával. Központja Olaszország fő úthálózatának. A várost a Grande Raccordo Annulare főútja (GRA) fogja gyűrűbe.

7 dombja a Mons Palatinus, a Capitolinus, a Caelius, az Aventinus, az Esquilinus, a Collis Quilinalis és a Viminalis. E legendás 7 halmon kívül a császárság alatt a városhoz csatolták még északon a gyéren lakott Pinciust, s a Mons Ianiculust. A Mons Vaticanust (bár szintén lakott terület volt) nem számították a városhoz Aurelianus császár idejéig.

Története

A hagyomány szerint

Rómát i.e. 753-ban Romulus és Remus alapította, mégpedig április 21-én, ami napjainkban olasz nemzeti ünnep. Anyjuk a monda szerint Rhea Silvia Vesta-papnő, apjuk Mars isten volt:

Romulus és Remus (Romulus: I. e. 771 körül - I. e. 717. július 5. körül)(Remus: I. e. 771 körül - I. e. 753. április 21. körül) Róma városának alapítói, a római mitológiában Rhea Silvia hercegnő és Mars, a háború istenének ikerfiaiként jelennek meg. A legenda, valamint Plutarkhosz és Livius szerint is Romulus volt Róma első királya.

Romulus egy vita során - mely arról folyt, hogy melyiküket támogatják az istenek abban, hogy megalapítsa a várost és a nevét adja neki - megölte Remust. Róma megalapítása után nem csak a hadsereget és a szenátust hozta létre, hanem a szabin nők elrablása során asszonyokat is hozott a városba. Így a szabinok és a rómaiak egy népcsoporttá olvadtak össze. Romulus volt az ősi Róma legnagyobb hódítója, rengeteg földet és népet hódított meg. Romulust halála után Quirinus néven istenként tisztelték. Ma már inkább mitológiai személynek tartják, akinek a nevét Rómából „vezették vissza”; a Róma jelentése folyó lehetett.

Élete Róma előtt

Mielőtt még megszülettek, Romulus és Remus nagyapja, Numitor és annak fivére, Amulius apjuk halála után megszerezték Alba Longa trónját. Numitor az elsőszülött jogán uralkodott, Amulius pedig a kincseket kapta meg, köztük azt az aranyat, amit Aeneas Trójából hozott. Mivel Amuliusé volt a vagyon, hatalma is erősebb volt, és letaszította Numitort a trónról. Viszont tartott attól, hogy Numitor lánya, Rhea Silvia gyermeket szülhet, ezért arra kényszerítette, hogy Vesta-szűz legyen.

Ám egy éjjel Mars, a háború istene eljött Rheához Vesta templomában. A lány nagyon szép és erős fiúikreket szült, akiket később Romulusnak és Remusnak neveztek el. Amulius dühében börtönbe záratta Rheát, az ikreket pedig sorsukra akarta hagyni. Szolgája felajánlotta, hogy megöli a két csecsemőt. A két gyermeket egy kosárba tette és a Tiberis partján hagyta. A folyó megáradt, és elsodorta a kosarat.

Az ikreket Tiberinus, a folyók istene mentette meg, és a Palatinus-dombon tette le kosarukat. Itt a két gyermeket egy nőstény farkas (latinul: lupa; így hívták a prostituáltakat is, ezért vannak, akik szerint ez arra utal, hogy egy asszony nevelte őket) nevelte egy fügefa alatt, és egy harkály táplálta őket; ezek Mars isten szent állatai. Romulust és Remust később Faustulus, Amulius egyik juhásza találta meg, és hazavitte őket. Faustulus és felesége, Acca Larentia sajátjukként nevelte az ikreket.

Ahogy növekedtek, egyre nyilvánvalóbbá vált nemesi származásuk. Mire felnőttek, férfiasak, bátrak, határozottak, merészek lettek. Kettejük közül Romulus bizonyult bölcsebbnek és ravaszabbnak; a szomszédokkal a legelőkről és a vadászatról folytatott beszélgetései során kiderült, hogy jobban szeret uralkodni, mint engedelmeskedni. Emiatt a velük egyenlő emberek és a szegények kedvelték őket, de a király hivatalnokait és bíráit semmibe vették, és nem törődtek ennek következményeivel. A nemesek életét élték, úgy szórakoztak, ahogy ők, de ennek ellenére nem voltak dologkerülők. Rendszeresen végeztek testgyakorlást és vadásztak, megvédték a földet a rablóktól, elfogták a tolvajokat, és bosszút álltak a gonosztevőkön. Ezek után Latium minden lakosa megismerte a nevüket.

Romulus és Remus tizennyolcadik születésnapján vita kezdődött Numitor és Amulius pásztorai között. Numitor néhány embere marhát lopott Amulius csordájából, mire Amulius emberei elégtételt követeltek. Romulus és Remus összehívta a pásztorokat, a tetteseket megölték, az ellopott állatokat pedig visszaadták. Numitor bosszúságára saját csapatukba vettek sok szegény embert és Numitor több rabszolgáját, mellyel kivételes bátorságról tettek tanúbizonyságot.

Míg Romulus az isteneknek áldozatot mutatott be, Numitor pásztorai megtámadták Remust és néhány barátját, majd kisebb csata tört ki. Mikor már mindkét fél komoly veszteségeket szenvedett, a pásztorok foglyulejtették Remust és Numitor elé vitték, hogy az kiszabhassa a büntetést. Numitor nem bántotta Remust, mert félt Amuliustól. Ezért elment öccséhez, hogy elégtételt követeljen, mivel ő volt az idősebb, de a király szolgái inzultálták. Alba Longa lakosai Numitor pártján álltak, szerintük igazságtalanul sértették meg. Rávették Amuliust, hogy adja át Remust Numitornak, és tegyen vele azt, amit jónak lát.

Róma megalapítása

Amulius halálával Alba Longa városa felajánlotta Romulusnak és Remusnak, hogy közösen uralkodjanak a városban, de az ikrek visszautasították, hogy már nagyapjuk életében el kezdjenek uralkodni a városban. Ezért miután helyreállították nagyapjuk, Numitor uralmát Alba Longában, mindketten elhagyták a várost, hogy megalapítsák saját városukat a Palatinus dombon. Azonban még Alba Longa elhagyása előtt csatlakozhattak hozzájuk menelkülők, szökött rabszolgák és mindenki más, aki még egy esélyt akart kapni az újrakezdésra az életben.

Miután az ikrek megérkeztek a Palatinus dombhoz azon vitatkoztak, hol legyen az új város pontos helye. Romulus a Palatinus domb mellett tette le a voksát, Remus pedig a stratégiailag jobb helyen lévő, könnyen megerősíthető Aventinus dombon akarta megépíteni a várost. A vita lezárásaként abban állapodtak meg, hogy a jósokra és az isteni akaratra bízzák a döntést. Mindketten leültek a földre, és Plutarkhosz szerint Remus hat keselyűt látott, míg Romulus tizenkettőt. (A keselyűket Romulus és Remus mondabeli apjának, Mars istennek szentelt állatoknak tekintték.) ^[1]

Remust feldühítette, hogy az istenek akarata Romulus győzelmét hozta. Amikor Romulus elkezdte ásni az árkot, ami az új várost határolta, Remus kigúnyolta és akadályozta a munkát, majd végül át is ugrotta az árkot, ami rossz ómen volt, hiszen azt jelentette, hogy a város erődítéseit könnyen át lehet majd törni. Erre válaszul Romulus ott helyben megölte Remust. Az ezt követő harcokban Faustulust is megölték - ő volt az a pásztor, aki csecsemőkorukban megtalálta az ikreket. Remulus eltemette Remust és Faustulust, majd folytatta a város építését. Saját magáról nevezte el a várost, és ő lett a város első királya.

A város megépítése után Romulus katonai egységekbe osztotta Róma harcképes lakosságát: 3000 gyalogosból és 300 lovaskatonából állt a hadsereg. A katonai egységeket légióknak nevezte el. A katonai egységekbe be nem sorolt emberek alkották a köznépet, illetve Romulus kiválasztott 100 nemesembert is a város lakosságából, akikból tanácsot hozott létre. A nemeseket patríciusoknak nevezte el, a tanácsot pedig szenátusnak. A patrícius elnevezés Romulus szándéka szerint arra utalt, hogy a nagyoknak és gazdagoknak úgy kell kezelniük a gyengéket és szegényeket, ahogy az apáknak kell a fiaikról gondoskodniuk.

Romulus olyan hírnevet szerzett Rómának, miszerint Róma menedékül szolgál mindenki számára, aki új életet akar kezdeni. Éppen ezért Róma vonzotta a száműzötteket, menekülteket, gyilkosokat, bűnözőket és szökött rabszolgákat egyaránt. Róma hírneve egyre nőtt, ahogy lassan már öt dombot benépesített a hét domb közül, amelyekre épült. Ezek a Capitolinus, az Aventinus, a Caelius, a Quirinalis és a Palatinus voltak. Romulus előtt azonban újabb probléma kezdett körvonalazódni. Mivel a város leginkább menekültekkel népesült be, a betelepülők között elég kevés embernek volt felesége, ezért Romulus úgy döntött, hogy a városba nőket is be kell telepítenie.

A probléma megoldása végett Romulus rendezett egy ünnepséget, a Consualiat, amire meghívta vendégként a szomszédos szabin törzset is. A szabinok mind eljöttek, és magukkal hozták a lányaikat is. Romulus terve az volt, hogy elrabolja a szabin nőket, és elviszi őket Rómába. Amikor a szabinok megérkeztek Romulus leült szenátorai közé. A támadásra a jel az volt, hogy ő feláll, kioldja lila palástját, majd újra maga köré teríti. Karddal felfegyverzett hívei figyelték őt, és amikor a jeladás megtörtént, akkor a nemesek kardot rántottak, és csatakiáltások közepette megrohantáka a szabinokat, és elfogták a lányaikat, de a férfiakat hagyták sértetlenül elmenekülni. Összesen mintegy 700 szabin nőt raboltak el és vittek Rómába.

A történelemtudomány szerint

I.e. 600-ig földművelő, pásztorkodó közösségek lakták s része volt annak a területnek, melynek urai először a szabin majd az etruszk királyok voltak.

A királyság kora

A város fejlődésének történetében Richter nyomán a köztársaság előtti időben négy korszakot különböztetünk meg: úgymint a palatinusi Róma, a Septimontium, a négy regio és a Servius kora.

• A palatinusi Róma: A történelmi hagyomány szerint a Romulustól alapított város a Palatinus monson (Palatium) terült el, melynek nyugati felét Cermalus vagy Germalus névvel illették. A város pomeriuma, magába foglalta még a Palatinus északi lejtője előtt elterülő Velia nevű emelkedést is. E három részből álló város falainak maradványai ma is állnak a hegy nyugati sarkánál, a Lupercal táján, mely maga is, mint Lupercus tiszteletének szent helye, ez ősi városban az előtte álló ficus Ruminalisszal együtt azt a helyet is jelölte, hol a kitett Romulus és Remus teknője fennakadt. Ezt a palatinusi várost szokták négyszögű alakjáról Roma quadrata névvel jelölni. Az ősi városnak három kapuját említik a római írók: a porta Mugonia vagy Mugionist észak felől, az ismeretlen fekvésű porta Romanát vagy Romanulát nyugaton és a scalae Caci nevű lépcsőt délnyugat felől.

• A Septimontium: a palatinusi Róma három részén kívül magába foglalta még az Esquilinus mons három, Oppius, Cispius és Fagutal nevű részét és a Suburát. A Fagutal név úgy látszik az Oppius mons nyugati részének volt a neve; a Subura a későbbi időben a Viminalis, Oppius és Cispius közti völgyet jelentette, mivel azonban itt a montes sorában áll. Hogy mikor egyesült ez a négy mons (= városrész) az első hárommal, nem tudjuk. Valószínű, hogy olyan szabályszerű erődítése, mint a Róma quadratának, a Septimontiumnak nem volt, pomeriumáról sem tudunk, de élő emlékezete maradt a Septimontium ünnepében.

• A négy regio kora: a Septimontium területéhez hozzájárult a Caelius mons, a Viminalis collis, és a Quirinalis collis. A város területéhez a pomeriumon belül még hozzátartozott a Capitolinus mons kettős magaslata is, az Arx és a Capitolium, melyek azonban nem voltak beosztva egyik regióba sem. A négy regio neve: 1) regio Suburana, 2) regio Esquilina, 3) regio Collina, 4) regio Palatina. A város területe e regiók közt a következőképpen volt felosztva: az elsőhöz tartozott a Caelius mons, Ceroliensis és Subura (vagy Sucusa) nevű részeivel együtt, a másodikhoz az Oppius és a Cispius, a harmadikhoz a két collis, a Viminalis és a Quirinalis, a negyedikhez a Palatinus, a Cermalus és a Velia.

• Servius kora: tulajdonképen az első történelmi korszak Róma város fejlődésében. Servius Tullius király nevéhez fűzi a római történelem a városnak azt a kibővítését, melynek határát az Servius-féle fal ( latinul murus Servii Tullii) jelöli; ennek vonalát maradványai nyomán csaknem teljes határozottsággal lehet megállapítani. A város területe, noha a pomerium változatlan marad, kibővült északkelet felé a Quirinalis a Viminalis, a Cispius és az Oppius mögötti (az utóbbi kettőnél a közös Esquilinus mons és Esquiliae néven nevezett) magaslattal, dél felé a már Ancus Martius alatt betelepített Aventinus mons területével, s az Aventinus és Capitolinus közötti Tiberis-partot kereken 400 m hosszúságban szintén a város belsejéhez kapcsolta a partokig épített fal. Mivel így a Tiberisen át vezető ősrégi pons Sublicius egyenesen a város belső területére vezet, az átkelés megakadályozására ez időben szállják meg a Janiculus mons (Janiculum) magaslatát különálló erődítéssel.

Servius Tullius a hatodik római király; a hagyomány szerint Kr. e. 578-534. között uralkodott, a Római Királyság élén.

Egy rabnő fia volt, akit Tarquinius Priscus (l. o.) és felesége Tanaquil isteni csodajelek folytán örökbefogadtak s akit utódjukká neveltek (a népi etimológia ebből vezeti le a Servius nevet). Később Claudius császár egyik beszédében értékesebb történelmi adat fordul elő Servius Tulliusra nézve, mely szerint Tarquinius Priscus idején egy Mastarna nevü etruriai ember vezette Rómába honfitársainak telepét, mely a Caelius hegyen ütött tanyát, mig maga Servius Tullius Róma királya lett. A későbbi hagyomány szerint Servius Tullius olyan tekintélyes volt, hogy Numa Pompiliuson kivül nem volt a királyok sorában hozzá fogható. Nemcsak az istentisztelet rendszerének teljes kialakítása fűződik a nevéhez, hanem az adórendszer emléke is, mely egyfelől mint a társadalmi osztályok alapja, másfelől mint az általános hadkötelezettség egy nemének kulcsa, sok száz éven által S.-féle alkotmány néven volt ismeretes. A S.-féle alkotmány, hasonlóan a Szolonéhoz, timokratikus volt, vagyis a legvagyonosabbak tartották a hatalmat kezükben. Ugyanezen beosztás volt a katonai szervezet alapja is. A hagyomány lassanként az egész közjogot Servius Tulliusrara vezette vissza, egyuttal pedig halálát is ugy irja le, hogy rokonszenves legyen. Állítólag S. két leányát Rarquinius Priscus fiai Lucius és Aruns vették feleségül, ezek közül Aruns neje Tullia sógorával Luciussal szőtt bűnös viszonyt, mire előbb mindketten megmérgezték házastársaikat, majd új házasságra lépévn, a patriciusok egy töredékével fellázadtak Servius Tullius ellen és őt is megölték. Mi több, Tullia atyjának az utcán heverő holttestén keresztül kocsikázott, amiért azt a helyet Vicus Scelebratusnak nevezték.

Tehát e négy időszakban keletkezett a Palatinus és Capitolinus között elterülő Forum és a mellette levő Comitium; az előbbinek eredetileg mocsaras területét a Tarquiniusoknak tulajdonított, ma is meglevő Cloaca Maxima, szárította ki és tette hasznavehető vásártérré; az utóbbi a gyűlésnek helye. A Capitolinushoz vezetett a Sacra via. Ép ily ősrégi útvonal a Nova via a Palatinus alján. Romulus tett fogadalmat a Juppiter Feretrius és a Juppiter Statoe templomainak építésére. Numa alapította a Regiát, Vesta templomát és ő építtette Janus templomát a Forumon. Tullus Hostilius építette a Comitiumon a Curia Hostiliát és vele hozzák kapcsolatba a Tullianumot. Ancus Martius alatt készült volna a pons Sublicius és a Juniculum erődítése. Ugyancsak ő alapította Ostia kikötőjét. Tarquinius Priscus vetette meg a Juppiter Optimus Maximus Capitolinus templomának valamint a Palatinus és az Aventinus közti völgyben (vallis Murica) a Circus Maximusnak az alapját. A cloacák, főleg a Cloaca Maxima építésével kiszárította a Capitolinus és a Palatinus közét, ahol a vásárterek (Forum Romanum, Forum Boarium) nyertek helyet, s hol a Velabrum is lakhatóvá vált. A Forum déli és északi oldalán alatta épültek azok a vásáros bódék, a melyekről a Forum déli sorát sub veteribus, az északit sub novis néven nevezték. Servius Tullius építette a város falait. Tarquinius Superbus fejezte be a capitoliumi Juppiter-templom építését, melyet a köztársaság első évében szenteltek fel. A királyok korából ismert még a Sacra vián és a Nova vián kívül néhány utca. I. e. 510-ben az utolsó etruszk király, Tarquinus Superbus elűzése után Róma köztársasággá alakult.

Tullus Hostilius volt az ókori Róma harmadik uralkodója a római történetírás szerint. Léte és tettei történelmileg nem igazolhatóak, szerepe inkább mitikus jellegű.

Numa Pompilius halála után a római nép Tullus Hostiliust választotta királlyá, aki inkább Romulus hódító hagyományait követte, és háborúkat vezetett Alba Longa, Veii és a szabinok ellen. Mindeközben nem tisztelte az isteneket, akik ezért dögvészt bocsátottak Rómára. Mikor Tullus Hostilius imádkozni kezdett Jupiterhez, az egy villámmal agyonsújtotta.

Georges Dumézil elmélete szerint Tullus Hostilius tölti be a katona funkcióját az indoeurópai mitológiában

Tarquinius Priscus volt az ókori Róma első etruszk királya, noha valójában félig korinthoszi görög származású volt. Mivel "félvér" származása miatt Etruriában nem várt rá fényes jövő, így a vegyes népségű Rómába ment. A Rómába vezető úton egy sasmadár elragadta fejéről a kalapot, majd visszatette. Ezt úgy értelmezték, hogy maga Jupiter főisten tette őt meg királynak.

Tarquinius Priscus idején épült meg a Cloaca Maxima, mely lecsapolta a Róma hét dombját övező mocsarakat, s ezen a területen építették meg később a Forum Romanumot.

Lucius Tarquinius Superbus (*?; † ~ Kr. e. 495) volt az ókori Római Királyság utolsó legendás királya. Folyamatosan háborúkat vezetett Itália népei ellen, népét pedig a terror eszközeivel tartotta kordában. Mikor engedte, hogy fia megerőszakolja Lucretiát, egy tisztes római asszonyt, Lucretia férje, Taruinius Collatius és társa, Lucius Iunius Brutus elűzték a királyt és fiát.

Az ifjabb Tarquinius is nagy építő volt; Etruriából hozatott mestereket, munkásokat pedig a volscus és latin háborúk foglyai szolgáltattak. Befejezte a cloaca maximát és a capitoliumi templomot. E hatalmas épület pincéjében tartották zár alatt a jóskönyveket, melyeket a cumaei Sibylla ajánlott fel Róma királyának. Az ihletett jósnő szavai szerint a városnak, sőt talán a világnak sorsa volt bennök megírva, s a kilenc könyvért értéköknek megfelelő összeget követelt. Tarquinius sokallta az árt; Sibylla eltávozott, s három könyvet tűzbe dobván, a megmaradt hatot ismét ugyanezért az árért kinálta. A király természetesen drágállotta, mire a Sibylla ujra elégetett három könyvet, s az utolsó három könyvért is annyit kért, mint előbb. Ekkor végre Tarquinius megadta az összeget, s a háromszoros árú könyveket ezentúl a római állam legszentebb kincsei gyanánt őrizték. A legnagyobb válságok között időről-időre ünnepiesen fölnyitották; a nagy tisztviselő, a kire őrizetük bízva volt, jóslatot kért belőlük, s többször vált így a papok és nemesek kezében a kormányzás fontos eszközévé. E Sibylla-könyvek jelzik a görög szellem hatásának kezdetét Rómára.

A köztársaság kora

A köztársaság korában lett Róma városból világbirodalom, s politikai hatalma kiterjedésével maga a város is megnőtt. A pomeriumból már a Servius-féle fal építése idején kinőtt, most túlnőtt e falakon is. Sulla már elérkezettnek látta az időt a pomerium kiterjesztésére.

Legjelentékenyebb a Tiberis partjain volt a város kiterjedése. A zöldségpiac (Forum Holitorum) már régóta a falakon kívül helyezkedett el a porta Carmentalis előtt, a tengerről jövő hajók kikötője pedig, az Emporium, a porta Trigemina előtt. Itt, az Aventinus, a Palatinus és a Capitolinus között nagyon sűrű lakosság élt; az első vízvezeték, az aqua Appia, e városrészt látta el vízzel. A campus Martius déli részén, a Circus Flaminius a falakon kívül, de ugyancsak sűrűn lakott városrészben épült.

A falakon belül rendszertelenül össze-vissza épített házcsoportok között a keskeny, 4, legfeljebb 6-7 méter széles utcákat csak későn, a Kr. e. 3. évszázad óta kezdték kikövezni. A királyok korából ismeretes utcákon kívül az Alta Semita a Quirinalison a porta Collinához, a vicus Lengus a Quirinalis és a Viminalis közti völgyből ugyanoda, az Argiletum két folytatása, a vicus Patricius a porta Viminalishoz és a clivus Suburanus a Subura nevű városrészen át a porta Esquilinához vezetett. A Sacra via folytatásaképpen út vitt a porta Caelomontanához, ebből ágazott ki a vicus Capitis Africae a porta Querquetulana felé. Ugyancsak a Sacra viától indult dél felé a Palatinus és a Caelius közti völgyön a porta Capenához vezető út, mely a kaputól kezdvea via Appia nevet viselte; ebből ágazott el két út a porta Naevia és a porta Raudusculana felé, mely utóbbihoz a Forum Boarium felől csatlakozott a clivus Publicius. A Tiberis túlsó partjára vezetett át a vallásos aggodalom következtében épen tartott pons Sublicius mellett Kr. e. 179 óta a kőből épült pons Aemilius, melynek ma még álló két pillére ponte Rotto (= pons ruptus) nevet visel. A köztársaság alatt, Kr. előtt 62-ben épült a ma is álló pons Fabricius (Ponte quattro capi), s nem sokkal utána az 1886–89-ben átalakított pons Cestius (Ponte San Bartolomeo). Az átkelés védelmére a Janiculum eddigi őrsége helyett erősebb erődőt építettek.

A vízvezetékek közül a már fentebb említett aqua Appián (Kr. e. 312) kívül a köztársaság idejéből való még az Anio vetus (Kr. e. 272), mely az Esquilinus számára, az aqua Marcia (Kr. e. 144, Q. Marcius Rex praetor építette), mely a Capitolinus környéke számára, és az aqua Tepula (Kr. e. 125), mely ugyanoda hozott vizet.

A köztársaság idejéből kevés építészeti emlék maradt, a köz- és magánépületek egyaránt megszenvedték a hosszas polgárháborúkat. A sok tűzvész, mely részint a köztársaság, részint a császárok korában pusztította a várost, felemésztette a köztársaság építkezéseit, s amit elemi csapás nem pusztított el, azt a császárok új építkezései alakították át vagy állottak helyükbe. Az etruszk stílusban, tufából épített és bevakolt falú és oszlopú templomok mellett nehány díszes palota (domus) lehetett csak a városban s a város nagy része dísztelen volt. A köztársaság korának Rómájában a 9 km-nyi falon belül kb. 420-430 domus és 1368 bérház (insulina) állt.

A császárság kora

Augustus császár volt az, a ki a város külső képét egészen megváltoztatta, nemcsak a szervezés új beosztásával, hanem új építkezésekkel. Ő és utódai a város külső képét nemcsak fényes palotáikkal (a Palatinuson, ezért palatium = palota) és templomokkal, hanem főként óriási fürdők (thermae),vízvezetékek (aquae), porticusok és forumok építésével egészen újjáalakították.

A korábbi építkezések ellenére a város Augustusig rendetlen és dísztelen volt, házainak anyaga egyszerű tufa, csak nagy ritkán travertin-kő; a templomok alacsonyak; toscanai (etruszk) stílusban épültek. Augustus uralma korszakot alkot nem csupán épületanyag, hanem ízlés dolgában is. Monumentális építkezései fölkelttették a versenyt közelállói és bizalmasai (Agrippa, Maecenas) körében is és való igaz, amit mondott, hogy téglavárost vett át és márványból épültet hagyott utódaira. Az anyag az ő korában túlnyomóan márvány, mely a fényes travertint mind jobban kiszorította, bár az utóbbi azért mellékesen mindvégig tartotta magát.

Az építkezés hatósági ellenőrzés alá került és lassanként bizonyos tervszerűség állt be, melynek alapvetője már Julius Caesar volt, kinek építkezései a Forumból indultak ki.

Augustus császár reformokat vezetett be a városban közigazgatási tekintetben is. Kr. e. 7-ben Rómát 14 regióra osztotta. A Forum helyett immár a Palatinus domb lett a város központja.

Róma város közigazgatási felosztása a császárkorban

Augustus volt az, a ki a város külső képét egészen megváltoztatta, nemcsak a szervezés új beosztásával, hanem új építkezésekkel. Ő és utódai a város külső képét nemcsak fényes palotáikkal (a Palatinuson, ezért palatium = palota) és templomokkal, hanem főként óriási fürdők (thermae),vízvezetékek (aquae), porticusok és forumok építésével egészen megváltoztatták.

Maga a város kiterjedése is nagy mértékben megnőtt, hogy a város lakosságát befogadhassa; lakosainak száma tekintetében csak becslésre vagyunk utalva, feltehető, hogy a Kr. u. évszázadokban kereken 1 000 000 lakosa volt.

Augustus császár Kr. e. 7-ben Rómát közigazgatási tekintetben 14 regióra osztotta.

A regiók

A felsorolásban említett név később a gyakorlat következtében jött létre. Eredetileg csak sorszámokat kaptak az egyes regiók, melyeknek elhelyezkedésük szerinti sorrendje a következő volt.

• I. Regio Porta Capena: Kiterjedt keskeny szalag formájában Constantinus diadalívétől dél felé, az élénk forgalmú via Appia és a belőle kiágazó via Latina, amelyek mentén számos síremlék állt.

• II. Regio Caelimontium: Főként a Caelius magaslatán, ahova a vicus Capitis Africae és a clivus Scauri vezetett fel. Utóbbi felett állt Dolabella és Silanus consulok ma is létező kapuja (arcus Dolabellae), az aqua Claudia ível közé befoglalva.

• III. Regio Isis et Serapis: Az Oppius monst és a Carinae nevű magaslatot foglalta el. Isis és Serapis templomát, a mely a regio nevét adta, fekvése szerint nem ismerjük. E regióban volt a praefectus urbi hivatalos helyisége (Praefectura Urbana).

• IV. Regio Templum Pacis: Magában foglalta a Sacra viától kezdve a Velia nagyobb részét, a Quirinalis és Oppius közötti völgyet (Subara) és a Cispius magaslatát Servius faláig.

• V. Regio Esquilina: az Esquilinusnak és a Viminalisnak Servius falán kívül eső részeit foglalta el. Itt, a Servius fala és az agger körül újabb időben ősrégi necropolist fedeztek fel. Az agger előtti árok és környéke még a köztársaság alatt is temetkező helyül szolgált, különösen nagy járványok idején. E sírok területét később vastag földréteggel temették be, s így az előbb egészségtelen városrészből kellemes tartózkodó hely lett, amelyben a gazdag és előkelő rómaiak díszes kerteket ültettek.

• VI. Regio Alta Semita: a Quirinalison terült el; főútjáról, a via Nomentanában folytatást nyerő Alta Semitáról vette nevét. Az Aurelianus-féle fal belefoglalta a testőrcsapatoknak Tiberius császár által létesített kaszárnyáját, a ma ismét katonai célokra szolgáló Castra Praetoriát, mely előtt a Servius faláig elterülő teret campus cohortium pretoriarumnak nevezték. Ezzel szomszédos a campus Sceleratus, ahol a fogadalmuk ellen vétő Vesta-szüzeket élve eltemették.

• VII. Regio Via Lata: A VI. regiótól nyugatra, a mai Corso vonaláig terjedt, amely útvonal belső része via Lata, külső része már via Flaminia nevet viselt. A Servius-féle porta Fontinalistól induló út felett több diadalív állt.

• VIII. Regio Forum Romanum: Hozzá tartozott a Forum Romanum, a Forum Julium, a Forum Augustum, a Forum Trajani és a Capitolinus mons a Velabrum egy részével.

• IX. Regio Circus Flaminius: Magában foglalta a via Latától a Tiberisig terjedő campus Martiust (Mars-mező). Nevét a C. Flaminiustól Kr. u. 221-ben a ludi plebeji megtartására épített Circus Flaminiustól vette.

• X. Regio Palatina: Az ősi Roma quadrata területét, a mons Palatinust foglalta el.

• XI. Regio Circus Maximus.

• XII. Regio Piscina publica: Nevét egy ilyen nevű tóról kapta, a mely a Servius falán kívül terült el; vizét mosdásra használták, de fürödtek is benne. Az első évszázadban Kr. előtt már nem létezett.

• XIII. Regio Aventina: A XI. és XII. regio és a Tiberis közti területet foglalta el egészen az Aurelianus-féle falig.

• XIV. Regio Trans Tiberim: (ma Trastevere), tulajdonképen a városon kívül feküdt, a Tiberis jobbpartján. Augustus bevette ugyan a regiók sorába, de csak az Aurelianus-féle fal kapcsolta a város belterületéhez a regio egy részét.

A regiók rendőri-tűzoltói felügyelete

Augustus szervezte a cohortes vigilium nevű rendőri és főleg tűzoltói szolgálatra rendelt csapatokat is, minden két regióra egyet.

A hét cohors közül ismerjük az elhelyezését a következőknek:

• cohors I. vigilum a VII. és IX. regióban
• cohors II. a III. és V. regióban
• cohors III. a IV. és VI. regióban
• cohors IV. a XII. és XIII. regióban