-         Milyen érdekes! Úgy érzed, tettetned kell a tisztaságot?

A gúnyos hang azonnal összetörte a kialakulóban lévő összhangot.

- Én csak arra gondoltam – felelte -, hogy szívesen látnád magad Krisztus szerepében, aki megszabadít engem.

- Szentségtörés – nézett rá ironikus tekintettel a férfi.

- Ugye? – mosolygott vissza Angelica.

De azonnal lehervadt a mosoly az arcáról, amikor Lauri félresöpört egy uszályos ruhát, és elővett alóla egy apácakosztümöt. Az volt az érzése, hogy eredetileg is ezt szánta neki. És ennek egyáltalán nem örült.

            Késő este volt, mikor elhagyták a házat, és elkeveredtek az utcát megtöltő tömegben. Angelica apáca köntösben, Lauri pedig kalóznak öltözve. Züllött, de sötéten jóképű alaknak látszott, és veszélyesebbnek, mint bármikor.

            Az este hűvös volt. Feltámadt a szél, meghimbálta az utcai lámpákat, amitől táncolni látszottak az árnyékok is. Hintók robogtak el mellettük, fantasztikus maszkokat viselő férfiakkal és nőkkel.

            A levegő megtelt zenével, mely a báltermek nyitott ablakaiból, vagy a járdán kuporgó, kalapozó zenészek hangszereiből áradt. Valahol egy férfi egy szerelmes dalt fütyült, tökéletes hangnemben, sziporkázó trillákkal. Angelica és Lauri még sokáig hallották a melankolikus dallamot, amint a folyó irányába haladtak.

Befordultak egy sarkon, és hirtelen nagy zűrzavar közepébe csöppentek. Az utcán egy tucatnyi kölyök szaladgált. Lisztes zacskókat vagdostak egymáshoz, és mindenki máshoz is, aki olyan szerencsétlen volt, hogy a szállongó fehér por hatósugarába került. Egy csapat matróz haladt előttük, részeg tréfálkozással rugdosva, szurkálódva. Egy elhaladó hintóból kihajolt egy nő, aki olyan szűk rózsaszín ruhát viselt, hogy kibuggyant belőle a melle. Majd kidugta a lábát az ablakon. Az egyik fiú lisztet szórt a nőre, mire az akadozó nyelvvel káromkodni kezdett.

            Közönséges, olcsó szórakozás volt. Ugyanakkor érződött, hogy mentes minden gátlástól, ujjongóan szabad, épp ezért különös módon szépnek tűnt a flhomályban.

 Angelica érdekes, ellentmondó érzéseket figyelt meg magában. Visszataszítónak találta, mégsem tudta megállni, hogy ne nézze. Úgy érezte, el kellene mennie, mégis hirtelen vágyott rá, hogy ő maga is vad és szabad legyen, mint egy cigány lány.

-         Nézd csak! – mondta Lauri. – Itt jön a felvonulás, amit meg akartam mutatni neked.

Már egy ideje hallani lehetett a zsongást, amely egyre hangosabb lett. Az utca végén lovasok jelentek meg. Volt, aki gyalog haladt, mások hintókban, nyitott kocsikon. Elhaladt előttük az utolsó lovas, de ezzel még nem volt vége. A felvonulók mögött további jelmezesek tömege lékedett. Mögöttük több hintóban nők ültek, olyanok, akiket  az éjszaka leányainak szokás nevezni. Kiáltozva tettek ajánlatokat a férfiaknak, és fügét mutattak a nőknek, közben pedig meg-megrázták a mellüket és egyéb testrészeiket, hogy megbotránkoztassák a nézőket. A jelmezesek sorai felbomlottak, ellepték a járdákat, lökdösődve próbáltak áttörni a csődületen. A hintók is hozzájárultak a kavarodáshoz, hullámzást keltve a kavargó tömegben. Az nézők összébb szorultak, köztük Angelica is. Hátulról meglökte valaki. Lauri átölelte, és szorosan magához húzta.

Erős ujjaival tartotta a derekát. Lauri odafordult, és mosolygó szemmel pillantott rá. Angelica egy percig állta a pillantását, majd elfordult a látványosságot csodálni.

      Az utolsó jelmezesek haladtak el előttük.  A tömeg még sűrűbb lett, mivel egyre többen csatlakoztak a rögtönzött parádéhoz. Előttük állt egy férfi formátlan, piszkos nadrágban és kabátban. Úgy nézett ki, mint aki már jó ideje ugyanabban a ruhában jár és ebben alszik. Összehúzott szemmel körülnézett.  Egy röpke pillanatra tekintete megálapodott Angelicán, majd tovább pásztázta a tömeget. Véletlenül talákozott a pillantásuk, a lány hátán mégis végigfutott a hideg. Ekkor valahonnan a közelből ziháló lélegzetet hallott. Odafordult, és a jobb oldalán egy másik férfit pillanott meg, félig elrejtőzve egy római császár mögött. A férfi vigyorgó szájából fekete fogak tűntek elő.  A férfi Angelicát nézte és kacsintott egyet. Egy újabb alak húzódott szorosan hozzájuk, ezúttal Lauri másik oldala felől. Szívós, izmos, de alacsony fickó volt, kerek brutális arccal. Több foga is hiányzott. Állandóan az ajkait nyalogatta. Ökölbe szorította a kezét szsebre  dugta, mintha markolászna valamit, amit nem szeretne, ha meglátnának. Angelica tágra nyílt szemmel nézett egyikről a másikra. Fojtott hangon, szinte csak suttogva szólalt meg:

-         Lauri!

-         Látom őket – válaszolta halkan. – Maradj mellettem, akármi történjék is! Vigyázz, hogy ne légy útban, de ne engedd, hogy kettőnk közé kerüljenek!

-         Mit akarnak?

-         Gondolom, pénzt. Vagy csak verekedni van kedvük. Esetleg te kellesz nekik.

-         Én? – kérdezte kételkedve.

-         Biztosan feltüzelted bennük a brutális vágyat. Vagy esetleg pénzt kanak valakitől, ugyanilyen okból.

Angelica ugyan nem értette az egészet, de nem volt idő több magyarázkodásra. Férje előrelépett, és kihúzta övéből a kardot.

A negyedik férfi hátuk mögül támadott. Szerzetesnek volt öltözve, arcát elfedte a maszk. Elkapta Angelicát. Átkarolta a mellkasát, és úgy megszorongatta a mellét, hogy a lány nem kapott levegőt. Felkiáltott, és belekapaszkodott LAuriba. Megragadta az ingét, és szorosan markolta.

A férfi obszcén káromkodásba fogott. Szabad kezével dühösen pofon vágta, olyan erővel,, hogy Angelica feje félrebillent, és zúgni kezdett a füle. De az idegennek nem sikerült elszakítania LAuritól. Olyan harag öntötte el a lényt, hogy gondolkozás nélkül kinyújtotta szbad kezét, és körmeit belevájta támadójába. A férfi szorítása enyhült. Lauri megpördült maga körül,  Angelica kénytelen volt elengedni. De ebben a pillanatban, félre is rántotta a szerzetes elől és szorosan magához húzta.

- Gyertek csak! – mondta Lauri miközben felmérte a felé tartó férfiakat. – Gyertek!

Az egyik percben a féfiak még meglapultak, mint akik ugrásra készülnek, a másikban eltűntek, felolvadtak, elvegyültek a tömegben. Néhány pillanat múlva Angelica és Lauri úgy gondolta elindulnak hazafelé.

Káromkodott néhányat, ami segített enyhíteni a belsejében tomboló feszültséget, de az aggodalmát nem csökkentette. Tudhatta volna. Ráadásul az ösztönei is riasztották: mostanság túlságosan is könnyen ment a dolog. Rosszul lett még a gondolattól is, hogy milyen alakok érintették Angelicát. Ezek az állatok még a ruhája szegélyét sem érinthetik meg.

De hiszen ő maga sem különb.

Meg sem lepődött, amikor meglátta a kapuja előtt várakozó alakot. Az alacsony, halk szavú, szürke, vékony hangú ember előrelépett.

-         Egy pillanat! – mondta Lauri, mielőtt még a kis ember megszólalhatott volna. Odafordult Angelicához.- Nemsokára jövök. Kérd meg Tit Jeant, hogy hozzon neked bort a szalonba, amíg én elintézem ezt a kis ügyet!

Angelica végigmérte a látogatót, de nem szólt semmit. Elindult be az jtón. Lauri követte tekintetével, amíg be nem ért a házba. Csak ekkor fordult oda a férfihoz.

-         No, megtaláltak a kutyáid, vagy csak ez is hamis nyom volt? Mondd gyorsan, mert az én türelmem is véges, és már belefáradtam, hogy állandóan kardot kell rántanom.

-         Nem kell tovább várnia, megtaláltuk őket.

-         Mindkettőt? – Lauri bizalmatlanul meredt rá.

-         Igen. Két férfi, megfelelnek a leírásnak. A megfelelő hajóról jöttek, hogy úgy mondjam. A fiatal kiúszott a partra, azt mondják, de eltartott egy ideig míg hazaért. A másik belekapaszkodott egy fadarabba, és megvárta, amíg partra sodródik.

-         Gondolom, jó messze minden lakott helytől.

A férfi bólintott.

- A folyó alsó folyásánál, minden várostól távol, nincs ott semmi, csak erdők. Az öreg beteg volt, majdnem elpatkolt, amikor egy prémvadász sétált,  és magával vitte. Jó ideig eltartott, mire meg tudott szólalni. Akkor a másik elment érte és hazavitte.

Lauri szótlanul állt, a fejében egymást kergették a gondolatok.

-         Mennyi ideje volt ez?

-         Ezt nem tudom emgmondani, uram. Nem mondta, hogy ezt is tudakoljam meg.

-         Figyelmetlenség. Tudod hol vannak?

A férfi a fogain keresztül szívta be a  levegőt.

- Tudtam de elmentek.

Lauri alig tudta legyűrni a bosszúságát.

-         Adták az előkelőt, legalábbis a fiatal. Valami ültetvényről beszélt, meg hogy milyen gazdag lesz. A bolond meg is ölhették volna őket, ha ezt az emberek elhiszik.

Lauri elővett egy erszényt a zsebéből.

-         Nem tudod mit mondtak még, hogy merre mennek és mit akarnak?

A kis emberke megnyalta a szája szélét. Tekintete fel- alá ugrált, az erszény mozgását követve.

- Most, hogy jobban végiggondoltam, azt hiszem mondták. A fiatal nem akarta elárulni, az öreg pedig egyre csak a lányáról beszélt. Megpróbálta kideríteni, hogy mi történt vele a robbanás után, és azt a hírt kapta, hogy eltűnt és azóta senki sem látta. Teljesen beleőrült az aggodalomba. Másnap reggel el is indultak.

- Mikor volt ez?

Körülbelül egy hete, ahogy ki tudtam deríteni.

Lauri arcán az érdeklődésnek egy szikrája sem látszott.

Tűnődve mondta:

-         Biztosan észak felé indultak.

-         Egész úton egy szőke hölgy felől kérdezősködtek. Olyasmi lehet, mint ez itt önnel.

-         Csak nem a feleségemről beszélsz? – kérdezte Lauri és minden szavában halálos fenyegetés rejlett. – Nem szeretném azt hinni.

-         Ó, nem, dehogyis! Tévedtem.

-         Ne feledkezz meg erről. – Lauri nem mondott többet. Bólinott, és mozdulatlanul állva maradt a sötétben, amíg az aprócska fura emberke elietett.

Tehát Edmund Carew életben van. Túlságosan is ravasz ahhoz, hogy szemtől szembe kiálljon vele, inkább megpróbálta elraboltatni tőle Angelicát. Már biztosan azt is tudja, hogy olyan férfival van aki valószínűleg ellenség. De nem sikerült neki, mert talált elég jó embereket a feladatra.