Szomorú reggelre ébredtek az emberek, azon a bizonyos napon, mikor is az ő temetésére sor került. Az övére, aki nem csupán orvos volt, hanem túlélő, harcos, barát és anya. Ő, akiről senki sem gondolta volna, hogy ily szörnyű módon hal meg valahol az univerzum egyik távoli pontján messze saját szülőbolygójától. Dr. Janet Fraiser örökre elbúcsúzott az élet minden szomorúságától, boldogságától, barátaitól és családjától. Az ég sírni, a szél tombolni kezdett a fájdalomtól, míg az anyatermészet magába roskadt, gyermeke elvesztése miatt. Gyászolták őt barátai, fogadott lánya és édesanyja, kik a Csillagkapu előtt egy-egy mécsest helyeztek el számára. A temetés kicsit később volt így lelkiekben és papírzsepikben mindenki fel tudott készülni. Sam úgy döntött, hogy meglátogat valakit, kinek tényleg nagyon fontos volt Janet.

Egy szépen kicsinosított, emeletes, a bejárat előtt teraszos ház várta. A nyitott ajtó előtt csukott szúnyogháló volt. Sam kinyitotta majd kopogott az ajtón és belépett. Balra a nappal virított egy átjáróval, a nővel szemben volt a lépcső, mely az emeletre vitte fel az embereket. A lépcső mellett jobb oldalt szintén volt egy átjáró a konyha felé mutatott, ahol egy fiatal 18 év körüli barna hajú és zöld szemű lány tűnt fel. Nagyon ismerős az arca, de vajon ki ez a lány? Ez a kérdés jár azoknak a fejében, akik meglátják, de nem ismerik fel, s egy amolyan Deja Vu érzést kelt bennük.

- Szia! - köszönt Sam kissé rekedtes hangon -Gondoltam megnézem mi újság veled. Ana nem mondott rólad semmit vagyis...Hallottam egyáltalán nem kaptál sírógörcsöt meg ilyesmit.

- Nézd Sam abban igaza van mindenkinek, hogy... -kezdte a lány, de végül elharapta a mondat végét -Kérsz valamit?

A lány visszasétált a konyhába, s a nő követte majd ott lehuppant az egyik székre. Egy darabig elnézte, ahogy a lány tesz-vesz, sürög-forog, végül odalépett a hűtőhöz majd megszólalt:

-Figyelj Jolie! Tudom ez az egész új neked, de akkor sem titkolhatod az érzéseidet...

- ...Mégis mit vársz tőlem? - szakította félbe Jolie -Kezdjek el tombolni, mint valami anyaállat, aki elvesztette a gyermekét? Ez nem így működik. Lehet, hogy te képes vagy rá, de én nem.

- Jól van megértelek, de szeretném ha eljönnél a parancsnokságra, ha ott lennél. Kérlek! - nézett rá Sam hatalmas bociszemekkel.

A lány bólintott majd visszatért a pakolászgatáshoz. Ahogy közeledett az a bizonyos óra, mikor is meg kellett jelennie a parancsnokságon egyre jobban aggasztotta. Félt, hogy mégis kitör belőle a sírás, de tudta, hogy ott kell lennie, hisz mégiscsak az anyjáról volt szó. Mikor beérkezett az emberek furcsa pillantásokat vetettek feléje. Ő a csillagkapuhoz, ment ahol megállt nagyija mellett ügyet sem vetve a többiekre. Először trombitaszó hangzott majd Sam lépett oda a mikrofonhoz és mély levegőt véve megszólalt:

- Janet Fraiser különleges személy volt. Kedves, mulatságos, tehetséges és mindenek felett bátor. Bár próbáltam nem találtam a szavakat, amivel elég tiszteletet adhattam volna az életének. Szerencsére akadt segítségem. Talán a szavak magukban nem elegendőek, de van néhány név, ami talán az. Sokat beszélünk azokról, akik életüket adják a hazájukért és bár Janet Fraiser ezt tette az ő élete nem erről szólt. Most azon emberek nevei következnének, akik nem haltak meg szolgálat közben, sőt Janetnek hála vannak még mai életben. Én azonban úgy gondolom, hogy most nem ezt kellene tennünk. Szeretném, ha Jolie Fraiser, aki sokkal közelebb állt hozzá, mint én, hiszen ő Janet vér szerinti lánya, mondhatna pár szót róla. Röpke 1 év. Ennyi idejük volt arra, hogy ismerkedjenek. Nem sikerült tökéletesen... Jolie kérlek gyere ide fel! Mondd el...

Mindenki Jolie felé fordult, aki lehajtotta fejét s becsukta szemeit, melyekből könnyei potyogtak.