Németh Attila rajongói honlapja

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     

Attiláról

     

Galéria

     

Színház

     
Hivatalos honlapok
     

Rajongói honlapok

     
Hírek
Hírek : Németországba megy A Szépség és a Szörnyeteg

Németországba megy A Szépség és a Szörnyeteg

  2011.09.28. 12:14

A Budapesti Operettszínház szoros nemzetközi versenyben nyerte el Alan Menken-Howard Ashman-Tim Rice A Szépség és a Szörnyeteg című musicaljének játszási jogát Európában, német nyelvterületen. A társulat idén több mint ötven előadással vendégszerepel Münchenben és Kölnben.


Kerényi Miklós Gábor főigazgató most örömmel jelentette be a hírt, hogy a tavalyi nagy sikernek, illetve a remek produkciónak, s kitűnő szereplőgárdának, no és a kitartó tárgyalásoknak köszönhetően A Szépség és a Szörnyeteg hosszabb turnéra indul. Csak idén több mint ötven alkalommal lesz látható Németországban: októberben-novemberben-decemberben Münchenben és Kölnben tekinthető meg. A siker köszönhető annak is, hogy egy igazi hungarikum is helyett kapott az előadásban: a táncoló-éneklő tányérokon, poharakon, a mesében megelevenedő tárgyakon a híres Herendi Porcelán motívumai láthatók.

A németországi előadásokban a többi között látható a Szörnyetegként Homonnay Zsolt és Peller Károly, a Szépségként Kékkovács Mara és Füredi Nikolett, Gastonként Németh Attila, Magócs Ottó, illetve Polyák Lilla, Földes Tamás, Bálint Ádám, Sánta László, Oláh Tibor, Sz. Nagy Ildikó Bardóczi Attila és Vörös Edit.

 

Forrás:

http://www.operettszinhaz.hu/operett.php?pid=read&hId=728

 

     

Vendégkönyv

     
FRISSÍTÉSEK!!
     

Videótár

     

Pillanatok :)

     

Ajánlott honlapok

     

Látogatók

Indulás: 2004-11-18
     
Tartalom

Az utóbbi idõkben komolyan foglalkoztat a retro játékok árainak robbanása. Errõl írtam egy hosszabb cikket.    *****    Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK