Ötödik nagylemezéhez érkezett a dallamos extrém metalt játszó finn Children Of Bodom. A 2000-es Follow The Reaper album után szaladhatott meg jobban a banda szekere, mert attól kezdve az intenzív turnézás szinte minden idejüket leköti, és csak 2-3 évente adnak ki új albumot, a korábbi évenkénti megjelenéssel szemben. A friss anyag elődje, a Hate Crew Deathroll is már több mint két éve kijött, ideje volt hát, hogy elkészüljön egy új Bodom album.

Nagy tábora van nálunk ennek a billentyűvel megtámogatott thrash metal és klasszikus heavy metal keveréknek, és a csapat rajongóinak biztosan nem fog csalódást okozni az Alexi Laiho karcos énektémáival megfűszerezett kilenc friss Bodom-nóta. Időközben változott a csapat felállása. Alexander Kuoppala gitáros 2003 nyarán kivált a bandából és a finn színtéren rutinosnak számító speed/thrasher Roope Latvala érkezett a helyére, aki a tavaly megjelent Trashed, Lost & Strungout mini-album szerepelt először.

Az Are You Dead Yet albumon is hozza a Bodom az elvárható minimumot. Mikko Karmila (Stratovarius, Nightwish, Lullacry) producerrel dolgoztak most, ami fikarcnyi változást sem okozott a zenei hozzáállásukban. Eddig is megvoltak a Bodom kelléktárában azok a dallamos fordulatok, melyekkel a zenei világukat, minden karcossága ellenére slágeressé tudták tenni. Talán csak a dalok átlagsebessége csökkent valamelyest. Van egy-két lassabb középtempóra épülő nóta, mint a címadó Are You Dead Yet, vagy a Next In Line. De a legborultabb súlyosság a Slayer-témával indító Punch Me I Bleed doomja, ahol hangulatfokozásképpen még Shagrath-ízű hangok is felbuggyannak Alexi Laiho torkából. A kislemezre is kimásolt, életveszélyes In Your Face-ben meg a fénysebességű témákat vegyítik a középtempós groove-okkal, akárcsak a Bastards Of Bodom-ban. Ezeken túl viszont rendesen pörög a lemez az If You Want Peace... Prepare For War, a Thrashed, Lost & Strungout és a We’re Not Gonna Fall féle virgáknak köszönhetően. Mivel az egész lemez nincs 40 perc, könnyű szívvel visszaugrasztja az ember az elejére a cd-t, hogy meghallgassa újból az egész albumot.

A Bodom leggyengébb pontjának mindig is lemezborítókat tartottam, de ez a mostani tetszik. Sikerült a Kaszás figuráját jó érzékkel újrahasznosítani. Nem egy újabb klisés, gyermeteg borító született, hanem valami titokzatosabb. Kicsit olyan Blairwitch Project hangulata van, és ettől rögtön másképp közelít az ember a dalokhoz is.