Ashley lassan, rengeteg fájdalommal szemében lépdelt ki az iskolából. A lépcsőn is végig a korlátba kapaszkodott, annyira gyengének érezte magát szíve hatalmas fájdalmától, azt hitte, menten összeesik. Pedig az ő hibája volt... Leült egy padra egy fa alá, és elkezdte figyelni az iskola ajtaját. Rengeteg diák csődült ki a kapun. Ashley már kezdett kétségbe esni, de utoljára 4 fiú viharzott ki a suliból. Az egyik búskomor volt, míg a többiek vidáman nevetgéltek. Ashley minden bátorságát összeszedte, és elindult feléjük. Mikor a kedvetlen fiú meglátta, egy pillanatra felcsillant a szeme, de aztán megint átvette a remény helyét a fájdalom.
- Peter...- szólalt meg remegő hangon Ashley. Addigra a másik három is eltávolodott, csak ők voltak az iskolaudvaron.
- Peter, én.- kezdte újra- tényleg nagyon sajnálom, és szeretnék tőled bocsánatot kérni, mert…- megint meg kellett kapaszkodnia-. Én tényleg szeretlek, te vagy a legjobb dolog, ami egész életemben történt velem,és nem akarlak elveszíteni- harapott bele az ajkába. Egy darabig csend volt, látszott, hogy Peter erősen gondolkozik. De mikor megszólalt, szemében tényleg csak a mérhetetlen fájdalom tükröződött.
-Ash...- kezdte nehézkesen- Én is nagyon szeretlek...szerettelek, de amit tettél, az megbocsáthatatlan. Sosem lehetek benne biztos, hogy nem vágsz át többször. Sajnálom.- mondta a fiú, és hazaindult. Ash meg csak állt a fánál, nézte távolodó alakját, szemében egyre gyűlő könnyekkel. Csak állt, és várt. Nem tudta mire. Remélte, csak egy múló álom volt az egész, csak egy ostoba rémálom...De pár perc után belátta tévedését, és hazaindult.
|