Sorozatunk korábbi cikkeiben áttekintettem a tenyészcél, tenyészegyedek, szaporulat, szervezeti háttér, támogatás és kontroll kérdésköröket. Arra is utaltam már, hogy a tenyésztés rögös útján, mint az élet annyi más területén, a siker vágya motiválja a tenyésztőt. Talán az is kitűnt az eddigiekből – noha nem tartom bűnnek a tisztes haszonra törekvést –, sikeren elsősorban nem a gazdasági, hanem a szakmai sikert értem és érzem. A tenyésztői munka eredményességének elsődleges szűrői a kiállítások, versenyek, tenyészszemlék. Az itt elért sikerek meghatározóak a piaci érvényesülés szempontjából is. Nézzük tehát, közelebbről e területet! A honi kinológia múltját vizsgálva azt látjuk, hogy a háború előtt, majd annak pusztításai miatt is, a ’60-as évekig a népesség eltartó képességéhez viszonyítottan alacsony egyedszámmal tartott néhány fajtára korlátozódik a regisztrált ebek állománya. Ugyanakkor, bár a háború alatt is zajlottak rendezvények – elsősorban kiállítások –, számuk lényegesen alacsonyabb – mind relatív, mind abszolút értelemben – a mainál. A ’60-as évekkel kezdődő lassú politikai nyitás is közrejátszott abban, hogy a kinológia új fejlődési szakaszába léphetett. Egyre több fajta honosítására nyílt lehetőség. Fokozatosan nőtt a tartott fajták s egyedek száma, majd a ’90-es évek második felétől egyre bővülő fajta kínálat mellett lassú kereslet csökkenésének vagyunk tanúi. Az emelkedő létszámmal természetesen megnőtt a rendezvények iránti igény. Mára az egymással konkuráló, esetenként perben, haragban lévő szervezetek kiállítási dömpingjével találjuk szembe magunkat. Már nem a szakmai munka eszközéről, hanem gazdasági létalapjáról van ugyanis szó.