Az élet sose egyszerű

  A napok gyorsan teltek, hozzászoktam az új sulihoz alig pár hónap alatt. Dracóval minden rendben alakult, az öcsém is összejött azzal a lánnyal, aki miatt a mugli vadászatot lemondta.

Eljött a december, és vele a téli szünet. Már mindannyian alig vártuk, hogy hazamehessünk egy kis időre. Úgy terveztük, hogy pár napig otthon maradok, pár napot a Malfoy - kúriában fogok tölteni, majd végül apánál leszek.

Alig pár órával a hazaérkezésem után vendégünk érkezett. Egy rég nem látott kedves ismerősöm jött: Joel Lestrange.

-         Szia Santhe! Rég láttalak.

-         Joel! Jaj, de hiányoztál. – ugrottam a nyakába boldogan.

-         Hogy vagy, mi van veled? Mesélj!

-         Velem minden rendben. Összejöttem Dracóval.

-         Mikor?

-         Még szeptemberben. Veled mi újság?

-         Semmi különös. A Durmstrang jó hely, főleg így utolsó évben. Milyen a Roxfort?

-         Normális. Jobb, mint a Beauxbatons. Sajnálhatod, hogy végül nem oda jöttél.

-         Nem rajtam múlt. Anyám akart minél messzebbre küldeni tőled.

-         Tudom. Anyád nagyon nem komál engem, bár ez kölcsönös érzés.

-         Most se tud róla, hogy ide jöttem. Ki is nyírna, ha rájönne, hogy első utam hozzád vezetett.

-         Gondolom.

Órákig beszélgettünk zavartalanul, amit végül egy kopogás szakított félbe. Draco lépett be a szobámba. Közömbösen fogtak kezet, Joel pedig szemforgatva nézte, ahogy Draco megcsókol. Láttam, hogy furcsán méregetik egymást, így valami kifogással magukra hagytam őket néhány percre. Mikor visszamentem, már baráti hangnemben beszélgettek és nevettek. Ez azonban nem tarthatott sokáig, mert Joel kénytelen volt haza menni, hogy még Bella előtt érkezzen. Kettesben maradtam Dracóval.

-         Tudtad, hogy Joel szerelmes beléd?

-         Mindig is sejtettem. Gondolom ez zavar téged.

-         Téged talán nem? Azt ne mondd, hogy még örülsz is neki!

-         Joel helyes srác. Mindig is kedveltem, de akkor is csak a barátom és te vagy a pasim.

-         Miért van az, hogy mégse bízok benne teljesen?

-         Azt én nem tudhatom.

-         Megbeszéltük, hogy ő is nálunk lesz majd pár napig, mikor te. Remélem nem baj.

-         Nem, dehogy. Ha a szülei beleegyeznek, semmi akadálya. Engem nem zavar. A másik suliban folyton együtt lógtunk. Joel, az öcsém és én.

-         Tényleg, most hogy mondod: Santhos is fog jönni?

-         Azt hiszem igen. Majd megkérdezem. Egyébként furcsállom, hogy elhívtad Joelt, mikor nem is bízol benne.

-         Nekem is a barátom, amúgy meg rajtad is múlik a dolog. Benned pedig megbízok.

-         De kedves tőled. Mindjárt jövök. Átmegyek az öcsémhez.

-         Nekem mennem kell. Beszélek apámékkal. A karácsonyt hol akarod tölteni?

-         Szerintem itthon. Mikor is lesz a partitok?

-         Huszonötödikén.

-         Akkor aznap megyek hozzátok.

-         Rendben. Majd még beszélünk. Szia!

-         Szia!

Egy búcsúcsók után dehoppanált. Átmentem az öcsémhez, aki épp egy baglyot engedett ki az ablakon.

-         Mit csinálsz?

-         Küldtem egy levelet a barátnőmnek. Miért?

-         Csak kérdeztem. Nem lenne kedved jönni Dracóékhoz?

-         Lenne, de már elígérkeztem. Különben is, legyetek csak nyugodtan kettesben.

-         Joel is jön.

-         Joel? Hogyhogy? Itthon van?

-         Aha. Nemrég ment el.

-         Hozzám meg be se jött. Jól van, ezt még visszakapja. De tényleg nem mehetek, bocsi. Pont most írtam meg, hogy ráérek.

-         Semmi baj. Csak így nem lesz olyan jó buli.

-         A partira lehet, hogy el tudok menni.

-         Remek.  Most megyek, mert még dolgom van.

Az Abszol utat választottam célomul. A kirakatok nézegetése nagyszerűen lefoglalt. Pár boltba be is mentem, unalmamban vásárolgattam, ami lekötötte a gondolataimat. Néhány új ruhával, könyvvel és hasonlókkal felpakolva sétálgattam tovább, mikor egy ismerős arcot pillantottam meg. Hermione vidáman integetett, mikor meglátott. Odamentem hozzá.

-         Szia! Te is bevásárolsz?

-         Szia Santhe! Most van időm rá, de már lassan végzek.

-         Nincs kedved beülni valahova beszélgetni?

-         De, szívesen.

A Kriptába vittem, és bár nem tetszett neki a hely, én ragaszkodtam hozzá, hogy maradjunk. A falak sötétek voltak és hidegek, ablak még mutatóba se akadt rajtuk. Csontvázak, kínzóeszközök, koponyák képezték a díszítőelemeket, asztalul koporsók, ülés gyanánt kényelmes urna-puffok szolgáltak. A felszolgálók zombinak és vámpírnak beöltözve mászkáltak a vendégek között.

-         Hogy szerethetsz egy ilyen förtelmes kocsmát?

-         Ez a törzshelyem. Ne felejtsd el, hogy valamilyen szinten feketemágus vagyok, így vonzanak az ilyen helyek.

-         Van egy ízlésed.

-         Tudom. – vigyorogtam.

Pár percig hagytam, hogy Hermione szétnézzen. Szörnyülködő tekintete egyre jobban felvidított, kárörömmel figyeltem nemtetszését. Végül eltereltem a figyelmét egy kérdéssel.

-         Amúgy hogy vagy? Mostanában nem volt alkalmunk beszélgetni.

-         Én jól vagyok, kösz. Sajnos mindkettőnknek sok a dolga, és hát őszintén szólva Malfoy is akadályozza a barátságunkat.

-         Tisztában vagyok vele, de meg fogom oldani valahogy, ne félj!

-         Ennek örülök. És te hogy vagy?

-         Remekül. Bár van pár dolog, ami aggaszt.

-         Például?

-         Van egy régi jó barátom, akiről tudom, hogy szerelmes belém, és én is nagyon kedvelem. Dracót szeretem, de Joelt is, valamilyen szinten. Félő, hogy ebből még komoly problémáink fognak adódni.

-         Joel?

-         Joel Lestrange.

-         Ugye most csak viccelsz? Nem is tudtam, hogy van gyerekük.

-         De van. Most viszont nem ez a lényeg, hanem hogy mit csináljak. Ugyanis pár nap múlva Dracóéknál töltök egy kis időt, Joellel együtt.

-         Ez húzós. Rád férne egy kis „szerencse”, ha érted, mire célzok.

-         Na, ez nem is rossz ötlet. Megnézem, hogy van-e még otthon tartalékba valahol Felix Felicis. Kösz a tippet.

-         Nincs mit. Sajnálom, most mennem kell. Remélem nem baj.

-         Semmi gond. Én még maradok egy kicsit. Akkor, szia!

-         Szia! A suliban majd találkozunk.

Egy darabig még ültem ott egyedül, aztán odajött a pincér. Mivel törzsvendég voltam, ismertem a srácot, aki le is ült mellém. Denis öt évvel idősebb tőlem, és már első találkozásunk alkalmával a pártfogoltjává fogadott. A csapossal is jóban vagyok. Nem hiába ez a kedvenc helyem: barátságos személyzet (legalábbis a „közülünk valókkal”), ismerős vendégkör, névhez illő berendezés. Minden együtt volt, hogy megkedveljem a kocsmát.

Pár perc után rászóltak Denisre, és mivel már késő délutánra járt az idő, jobbnak láttam, ha én is távozok. Fogtam hát a csomagokat és hazahoppanáltam. Elpakoltam az új cuccokat, aztán kimentem sétálni a kertbe. Másnap az öcsémmel mentem vásárolgatni, hogy egyikünk se unatkozzon otthon. A karácsonyt még ígéretemhez hűen otthon töltöttem, de következő reggel összecsomagoltam és délbe átmentem a Malfoy-kúriába. Joel órákkal előttem érkezett, így délután két óra körül már közösen kviddicsezhettünk az udvaron, hogy a házat díszítőknek ne legyünk útba. A repkedést még órákig nem untuk meg, de azért öt körül már inkább leszálltunk. Bár jó volt a hangulat, én még mindig éreztem egy kevés feszültséget a két fiú között. A hátsó bejáraton belopóztunk a házba, de a díszítést így se láthattuk, ezért inkább gyorsan felmentünk a szobáinkba. Egy villám-zuhanyzás után elővettem a ruhát, amit napokkal ezelőtt vettem az alkalomra. Egy zöld, földig érő ujjatlan selyemruha, ami nem takarja a hátamat. Hozzá ugyan olyan színű és anyagú kesztyű, valamint egy szintén zöld magassarkú. A hajam ezúttal csigákban omlott a vállaimra.

A lépcsőn levonulva mindenki elámult külsőmön, míg én a kidíszített szalont csodáltam. Minden zöld és ezüst színben pompázott. Leültünk vacsorázni, majd az ünnepi menü elfogyasztása után visszamentünk a szalonba táncolni. Draco nem szívesen engedett el maga mellől, de azért táncolhattam Joellel és az öcsémmel.

Körülbelül két órán keresztül kellett jópofiznom a vendégekkel, mire végre távoztak és elvonulhattunk a szobáinkba. Már majdnem éjfél volt, de mi még inkább összeültünk beszélgetni Draco szobájában.

-         Még szerencse, hogy ritkán kell ilyen összejövetelekre járni.

-         Persze, most még. Pár éven belül már nem ússzuk meg évi két ilyennel.

-         Két perc és visszajövök, de elfelejtettem valamit apáméknak mondani.

-         Oké.

Kettesben maradtam Joellel, amitől egész idő alatt féltem. Először csak félénken pillantgatott rám, de elkezdett közelebb húzódni, majd meg is csókolt. Haboztam, ám végül mégis viszonoztam.

És mivel az élet sose egyszerű, Draco persze ránk nyitott.