Fejezet: 11

A napok rohamosan múltak. A gyengélkedőről is kiengedtek és én már az iskolapadban görnyedtem. Rékával is végül valamennyire megbékültem. A többiek furcsállták, hogy gyakran jön rám a sírógörcs, de csak Réka tudta az okát. Egyre közeledett a vakáció ideje és én egyre zaklatottabb voltam. Harry szerencsére nem gyakran keresett fel. Kezdtem megbánni, hogy olyan durva voltam vele. De szerencsére Réka lenyugtatott, hogy semmi okom az aggodalomra. Fredre viszont nagyobb szükségem volt, mint valaha. Legszívesebben minden percet vele töltöttem volna. Ő legalább nem nyaggatott, hogy mi a bajom és miért vagyok ilyen érzékeny minden percben, azóta amióta "Makesszal" volt az incidensünk.

Hagrid órája után egy kicsit elidőztem Agyarral, majd tanárom is oda jött a nyáladzó kutyához.

- Szeretném megköszönni, amit tettél Csikócsőrért. Dumbledore mesélte, hogy mi lett volna szegénykének a vége. De mostmár hála az égnek boldogan éli tovább a mindennapjait. Meg tudnám valamivel hálálni?

- Semmivel. Én önszántamból tettem. És nagyon szimpatikus hipogriffnek találom különben.

- Még mielőtt elfelejtem az igazgató ezt küldi neked - nyújtott át egy kis cetlit.

Kedves Beatrice

Szeretnék önnel beszélni, még a délután folyamán, amint megkapta a levelet, jöjjön az irodámba. Jelszó: Négercsók.

Dumbledore professzor

Elbúcsúztam Hagridtól és siettem a professzorhoz. Biztos voltam benne, hogy valamilyen sablon szöveg lesz. Észre sem vettem, hogy már az ajtó előtt állok.

- Pitonkám, megvan a főnyeremény! Ez a lány és a barátnője megcsinálták a mi szerencsénket! Pár év, talán csak pár hónap és az én nevemtől lesz hangos minden újság, a minisztérium, az Abszol út, sőt minden! Én tőlem és nem Harry Pottertől! És te segíteni fogsz! Hiába, csak nekem juthat eszembe ilyesmi! De mivel Harry az utolsó horcrux te valamit ki kell találj, hogy ne legyen semmi baja. Addig sorra megoldom a többi cuccot.

- Ez nem tudom mennyire igazságos, de nekem korrepetálnom kell valakit - azzal léptek zaját hallottam, és végül előttem állt maga Piton professzor. Gúnyosan nézett rám de semmit sem mondott. Félénken léptem be az irodába, nagy meglepetést keltve az idős igazgatóban. Ijedtség ült ki az arcomra. Minden portréalak felém fordult. És egy nagy puffanás az agyamban. Sápadtan állt előttem az igazgató. Egyre jobban kezdtem bepánikolni. Kizártam, akaratom nélkül kizártam Dumbledore professzort az agyamból, akit az előbb hallgattam ki a gonosz terveiről.

- Ez furcsa... Nem, az nem lehet... Ilyen hamar... biztos nem....

- Tanár úr, ha lehetne szeretnék hamar végezni, még vannak óráim, és...

- Persze, persze. Csak szerettem volna gratulálni, amiért ilyen könnyen, frappánsan végzett Sirius és Peter ügyével. De ha sietned kell, akkor mehetsz - intett Dumbledore.

Na ez borzasztó. Már két, számomra fontos embernek a sorsát pecsételtem meg. Zaklatottan rohantam végig a klubhelységen és bömbölve ugrottam az ágyamba.

Hát igen, itt a nap, mikor életemben először itt hagyom az iskolát. A behavazott udvaron sétáltam a kapu felé, egyik kezemben Luca dobozával, aminek a tartalma az én hős macskám volt. Mellettem Fred sétált egyik kezében az ő, másikban pedig az én holmimmal. Gyakran vissza-visszanéztem a magas tornyokra, Hagrid kunyhójára, a rengetegre, majd felébredtem gondolataimból, mikor egy-egy Rékának szánt hógolyó engem talált el.

A Roxfort Expresszre már nem úgy szálltam fel, mint egy vihogó, esetlen, mindentől meglepett, magányos kislány, hanem komolyan, érettebben a barátaimmal. Az egyik fülkét Harry, Ron és Hermione nyílvánvaló módón együtt foglalták el, és csatlakozott barátnőjéhez és szerelméhez a vörös hajzuhataggal rendelkező Ginny, akit George követett majd Réka is vele pottyant be a kabinba. Nekem nem volt kedvem ott tömörülni és Frednek se, így végül ketten ültünkbe az utolsó üres kabinba.

Ő az ablak mellett foglalt helyet, én mellé ültem és fejemet a vállára hajtottam. Jobb kezem a combomon pihent. Útitársam derekam mögül jobb kezét az enyémre tette. Csak ültünk. Néha pár rövidke mondat hangzott el. Pár könnycsepp legurult az arcomon. Kinéztem néha az ablakon, majd felpattantam és erőltetett mosollyal a képemen magammal ráncigáltam Fredet a másik kabinba. Megpróbáltam vidám hangulatot kelteni, sokat beszélgetni, hogy minél több emlék maradjon meg bennem. Harry se húzódozott a viccelődéstől. Ron volt csak kissé mogorva, de tőle ezt már megszoktuk.

Egyre közeledtünk a pályaudvarhoz, és mi visszavonszoltuk magunkat a saját fülkénkbe.

- Figyelj Fred, lehet hülyén és túl nyálasan fog hangzani de akarom, hogy tudd hogy szeretlek és mennyire fontos vagy számomra. Nem akarom, hogy elfelejtselek és remélem, te sem fogsz. És...

- Csitt! - érintette meg ajkaimat mutatóujjával, hallgatást kérve. - Attól féltem, hogy kinevetsz, mert én nem két hétnek érzem ezt a szünetet, hanem két évnek. Nehezen fogadtam el, hogy nem jöhetsz hozzánk az Odúba, de megértelek. Csak hidd el, hogy nagyon fogsz hiányozni, és egy csomó baglyot fogsz tőlem kapni.

Ez annyira jól esett, nem is türtőztettem magam, hanem a nyakába ugrottam és megöleltem. Sajnos nem tartott sokáig ez a pillanat, mert a vonat megállt, és mi pedig a csomagjaink után nyúltunk. A haverokkal együtt szálltunk le, és együtt kerestük a családunkat. Mire megtaláltam szüleimet és nővéremet, első dolgom volt, hogy megkeressem Fredet, és a barátokat. Majd Gin és Herm is elcipelt a rokonokhoz. Már kezdtem jókedvre derülni Mrs. Weasley ölelő karjaiban, Ron gőgös képét nézve, de sajnos mennem kellett.

A napok teltek, majd a hetek. A barátaim mind kérdezték hiányoznak-e a haverok, anyu, hogy mikor tanítom már meg levelet küldeni bagollyal, hisz már annyi levelet küldtem, illetve kaptam, apu, hogy nem kéne vajon már kicsit tanulnom, Csilla, hogy mikor pakolom már be a bőröndöm, de nekem minden kérdésre az volt a válaszom, hogy: Többé már nem megyek vissza.