2.fejezet
-Na, megmontam. -felelt hirtelen jött örömömre Mikey.
-Hát, akkor további bemutatkozásra nincs is szükség...- Gerard még mindig mosolygott.
-"Wááá, hogy koncentráljak ilyen kísértésben?"
-Jobban vagy? -kérdezte kedvesen Mikey.
-Őőő...asszem. -feleltem bizonytalanul, de gondolataim továbbpörögtek.
"-Szóval, itt állok két olyan emberrel, akiket tisztelek, szeretem a zenéjüket és mellesleg a világon őket(is) imádom a legjobbam. Főleg Gerardot. Mi a fenét csináljak? Ezt soha nem tudom majd neki meghálálni..."
Gerard az asztalon lévő iratokhoz ment, majd rendezgetni kezdte őket. Mikey pedig, miután megkérdezte, hogy nincs-e valamire még szükségem, elment.
Gerard folyamatosan a papírokat böngészte, de sokat szólt hozzám.
-És, tulajdonképpen kinek köszönheted hogy az utcán találtalak meg jégcsappá dermedve?
-Őőő...-"Nemár. Itt álok életem nagy kedvence elött, és megse tudok mukkanni?"
-Nyugi, nem harapok vagy ilyesmi...-Gee hangján hallani lehetett hogy jó kedve van.
Felnevettem zavaromban.
-Én...saját magamnak. -böktem ki végül, miközben idegesen gyűrögettem magamon a pólót.
-Elszöktél otthonról vagy mi?
-"Hogy kérdezheti?! Pont bele a közepébe...na jó..."-Igen, idén negyedszerre.
-Negyedszerre? -fordult felém döbbenten Gerard -Najó, kemény csaj vagy látom. -ismét egy mosoly.
-Kérdezhetek valamit, Gee? -a szavakat csak úgy hagytam a levegőbe elszállni, át se gondoltam, hogy tulájdonképpen mit is akarok kérdezni.
-Tessék, parancsolj! -felelte.
-Miért segítettél nekem? -hagnom teljes kétségeket takart.
-Miért? Mert láttam hogy nem sokáig húznád kinn egyedül. Egyszerűen nem bírtam végignézni ahogy ott szenvedtél. -szavai megnyugtadtak. De ez a talány valahol, ott mélyen még mindig csupa kérdőjelből állt.
-Na, de térjünk vissza rád. Miért szöksz el ilyen sokszor?
Arcomat elöntötte hirtelen valami hidegség. Éreztem, ahogy talpamtól a fejem búbjáig átjár a szomorúság.
-Ő, ne haragudj. Látom, nem szeretnél erről beszélni...-Gerard kissé megijedt falfehér arcom láttán.
-"Na, igen. Ez elég mélyponton érintett."
Gerard felállt az asztaltól, megfogta a tőle nem messze heverő zakót, és rámterítette.
-Amúgy, hogy hívnak?
-Lora vagyok.
-Oké, Lora. De figyelj, fogalmam sincs, hogy mit csináljak veled.
-Veletek mehetek? -tettem fel a hirtelen kérdést.
Gerard elkerekedett szemekkel rámnézett.
-De miért? Szívesen hazaviszlek vagy mit tudom én...de hogy pont itt maradj...és...hát...
-Kérlek! Nem akarok haza menni! Nem akarok rokonokhoz menni! Nem akarok haverokhoz menni! Mindegyikből elegem van!!! Otthon vissza kell emlékeznem életem legszörnyűbb perceire, a rokonságom kész katasztrófa, és még a föld alól is kitúrnak ha szükség van rám, de hozzám soha nem intéztek egy jó szót se. És haverok? Ugyan...
Gerard arcát pásztáztam. Kerestem az árulkodó jeleket, arra, hogy beadja a törölközőt. De nem láttam ilyet sehol.
Reménykedve szemeibe néztem.
|