‌®│▫☺©↕Floricienta Fansite☺©↕▫│®‌
[B]ejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2005-10-14
 

[I]nteraktív
[
1]. széria
[
2]. széria
[
3]. széria
[
G]aléria
[
F]or U
[
C]ikkek
[F]lorencia Bertotti

 
Mégis folytatódik a Csacska angyal
Epizód
VIII. évfolyam, 11. szám (2007.március 14.)


Mégis folytatódik a Csacska angyal

Cris Morena bejelentette, hogy a nagy közönségsikerre való tekintettel már majdnem biztos, hogy leforgatják a Csacska angyal harmadik évadját. Pontosabban egy, a sorozathoz nagyon hasonló történetet.

Nemrégiben egy argentín újságnak meglepő kijelentést tett Florencia Bertotti. "Ha létrejön a harmadik széria, mindenképpen más lesz, mint az eddigiek, nem szeretem ismételni magam. Változásokat tervezünk, mind a szereplőkben, mind a sztoriban. Az is elképzelhető, hogy az őserdőben játszódik majd a történet"- mondta.
A folytatás már a második évad vége után is szóba került, de a színésznő ezt finoman visszautasította. Ezek után olyan hírek láttak napvilágot, miszerint a producer megsértődött Flor nemleges válasza miatt. Cris Morena a következőképpen emlékszik vissza a történtekre: " Sosem volt köztünk nézeteltérés, elfogadtam, hogy pihenni szeretne, az ő helyében én is ezt terveztem volna. Régóta tervezte már az esküvőjét, de a mindennapos forgatások nem tették lehetővé. Az elmúlt időszakban volt ideje a magánéletére, és legutóbbi találkozásunkkor elmondta, neki is lenne kedve ismét velünk dolgozni."
Florencia Bertotti a Csacska angyal megformálója két év intenzív munka után döntött úgy, pihenni szeretne. Érezte, hogy a közönségnek is jót tesz, ha egy ideig nem látják mindennap a képernyőn.
Ám most egy évvel a forgatások befejezése után szóba került a visszatérés. Hiszen kevés olyan sorozat létezik, amely ennyi idő után is ilyen népszerűségnek örvend: 35 országban tűzik újra és újra műsorra a szeleburdi Flor meséjét.
A fiatal színésznő sincs a folytatás ellen, ám kissé tart attól, hogy beskatulyázzák. " Úgy vélem, minden színész számára nagy kihívás ez, félünk attól, hogy egy adott szerep olyan erős, hogy később nem lehet tőle szabadulni. Szerencsére még fiatal vagyok, lesz elég időm bebizonyítani, hogy képes vagyok bármilyen más karakter megformálására"-jegyezte meg Florencia, aki rengeteg mindent köszönhet a sorozatnak. Megismerték a világ számos országában, és énekesnőként is bemutatkozott. "Örülök, hogy ennek a kedves mesének a segítségével megtaníthattuk a kicsiket és talán a nagyobbakat is arra, milyen fontos a család és a barátság, és hogy nem számít a származás, mert nem az dönti el, ki mire viszi az életben."
Tehát a jelek arra mutatnak, hogy a rajongók nagy örömére ismét Florencia bőrébe bújik kedvencük, és egy újabb izgalmas, szívhez szóló mese nézői lehetünk a következő évben.

Florencia semmibe veszi rajongóit

A jelenleg Mexikóban koncertező színésznőről egyre többször olvasni, hallani, hogy szinte menekül a rajongói elől. Idegesítik kicsik és nagyok egyaránt. Ezért testőrökkel veszi magát körül, nehogy bárki is a közelébe férkőzhessen. Az apróságok nem értik, a tinik pedig haragszanak kedvencükre, hiszen ők csupán egy fényképet vagy egy aláírást szeretnének. Ez pedig nem lenne túl nagy áldozat a művésznő részéről. Lehet, hogy a médiának mutatott kedvessége csak álca, és valójában legszívesebben elbújna a világ elől?

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre