Önismeret
”Ki vagyon én?”

Napjaink slágertémája az önismeret - ez egyrészt jó, hisz segítséget jelent a mindennapjaink zavarosában való eligazodásban, másrészt veszélyes is lehet, ha átgondolatlan, felszínes válaszokat kapunk, melyek tévútra vezetnek döntéseinkben.
Bevezetésként "bontsunk formát". Kezdjük itt egy játékos feladattal a közös gondolkodást!

"Kicsoda Ön?"

Az Ön feladata ebben a gyakorlatban megtévesztően egyszerű: vegyen egy üres papírlapot, és írjon rá 20 olyan állítást, melyek arra a kérdésre felelnek, hogy "Ki vagyok én?".
Ne olvasson tovább, amíg ezt el nem végezte!

Ez az eljárás az úgynevezett "20 állítás teszt", mely a szimbolikus interakcionalista kutatók kedvenc kutatási eszköze volt. Bennünket most némileg más okokból érdekelnek az Ön válaszai.
A legtöbb ember, amikor társadalmi identitásukról kérdezik őket, mint azt a "20 állítás" teszt is teszi, meglepően gyakran hivatkozik különböző csoporttagságaira. Úgy tűnik, hogy önmagunkat nagymértékben azon csoportok segítségével határozzuk meg, amelyeknek tagjai vagyunk.
Amikor azzal jellemezzük önmagunkat, hogy fehér, ausztrál, férfi, egyetemet végzett, köztisztviselő, sidneyi lakos stb., lényegében csoport-meghatározásokhoz folyamodunk. Ezek a kategóriák határozzák meg valakinek az identitását, melyek mentén különbözik azoktól, akik köre nem fehér, nemük nő, egyetemet nem végeztek, nem ausztrálok, s nem köztisztviselők. Ezerfajta más lehetőség közül miért választunk éppen ilyen kategóriákat? Az önmeghatározások többé-kevésbé azokat a csoporttagságokat tükrözik, amelyeket pozitívnak és értékesnek észlelünk, és amelyek megkülönböztetnek más csoportoktól. A húsz válasz közül hány vonatkozott valamilyen csoport-hovatartozásra?" (Forgács: A társas érintkezés pszichológiája - 329. o.)

A vizsgálatok szerinti választások indokai:

• el tudjuk határolni magunkat egy-egy másik csoporttól (esetleg egy adott ügyhöz kapcsolódva egy konkrét személytől)
• a mi csoportunkat jobbnak látjuk
• önmagunk védelmét reméljük a hovatartozás nyílt vállalásától
• a csoporttagság adta "szürkeség" - ill. a közös tulajdonság kiemelése - módot ad az egyéni eltérések esetleges elfedésére, bújtatására
• igen gyakori esetben komoly erőfeszítésünknek köszönhetjük a csoporttagságot.

S most egy pillanatra ugorjunk vissza az időben jó pár száz évet.

"A görög "idióta" szó eredetileg magányosan élő embert jelentett, és azt sugallta, hogy a társas kapcsolataitól megfosztott ember szellemileg csakis inkompetens lehet. A mai, írásbeliséget nem ismerő társadalmakban is oly erősen él ez a hit, hogy a magányosságot kedvelő embert boszorkánynak tekintik, mondván, hogy normális ember nem lép ki önként a közösségből - hacsak nincs valamilyen súlyos oka rá." (Csíkszentmihályi: És addig éltek, míg meg nem haltak, 83. o.)

(Innen már csak egy egész apró lépés odajutni, miért lehet elfogadni azokat az érveket, melyek szerint a magánzárkára ítélés - hosszú időre - súlyosabb még a halálbüntetésnél is.)

De kanyarodjunk vissza a kiindulóponthoz.
A jó kérdések feltevésének képességéhez, a megfelelő válaszok kiválasztásához, a helyes döntéshozáshoz reális helyzetértékelés és megfelelő önismeret kell. Előző témánk végén ez utóbbit "startkő"-nek neveztük.

Önismereti teszthez manapság nagyon könnyű hozzájutni. Énünk egyes síkjait kiemelve kaphatunk kérdéscsoportokat. Az igazi az volna, ha végig tudnánk haladni a lényeges tulajdonságokkal kapcsolatos összes jellemzőnk boncolgatásán. A populáris, "laikus" hozzáállású tesztek önmagukban nem értékelhetők, ráadásul az értékelés szubjektív tükörből vetül vissza (azt olvasok ki belőle, amit én szeretnék, az esetleges negatív ítéletek rám természetesen éppen nem vonatkoznak).
Igazi önértékelésre/önértékeltetésre klinikai körülmények között szokott sor kerülni. Ide nem a kíváncsiság vezeti az embert, hanem egy-egy olyan probléma, aminek megoldásához, illetve a háttér-okok kiboncolásához szakember segítsége szükséges.

Mégis azt kell mondani, érdemes kipróbálni a magazinokban, egyéb lapokban, vagy elektronikus médiumokban kínált tesztekből egyet-egyet. Ha kellő önismerettel - s némi humorérzékkel - rendelkezünk, ezek csak épülésünkre szolgálhatnak.

Itt jutunk két olyan jelenséghez, melyekről tulajdonképpen az előző témánál (reklámok) kellett, illetve lehetett volna beszélni. Az egyik a kognitív disszonanciának nevezett, elrettentően hangzó, de mindannyiunk által ismert jelenség.
Egyszerűen arról van szó, hogy "az emberek nem szeretnek olyasmit látni, vagy hallani, ami ellentétben van mélyen gyökerező hiedelmeikkel vagy kívánságaikkal. A régi időkben egyszerűen megölték a hírnököt, ha rossz hírt hozott. A "hírnök megölésének" korszerű, szimbolikus formája az, amikor a disszonancia gyötrelmét okozó hír/tény közléséért magát a kommunikációs eszközt teszik felelőssé. ... A disszonancia-csökkentő viselkedés egyrészt a rossz alkalmazkodás jele lehet, másrészt az az ego (én) védelmét szolgálja: általa továbbra is fenn tudjuk tartani önmagunk pozitív képét - egy olyan képet, amely szerint jók, okosak, értékesek vagyunk. Bár az én-védelmező viselkedést hasznosnak tekinthetjük, nemegyszer végzetes következményekkel járhat." (Aronson: A társas lény)

Különösen igaz ez, ha egy döntéssorozat után számon kérik rajtunk annak eredményét, illetve részletesen indokoltatják a folyamat közbeni lépéseinket. "Lassított felvételen" visszanézve a történteket, sokszor szembesülünk a labilis elemekkel. Ilyenkor történik, hogy az önigazoláshoz folyamodunk - meg-, illetve kimagyarázzuk döntéseinket. Már többször utaltunk arra, hogy átlagos napjainkra egyértelműen a rohanás jellemző, az időhiány időzavart okoz, az elkapkodott döntéseket követő - jó esetben csak komikus és nem tragikus - önigazolásokkal. A felnőtt lét aktív taktikája ez.

Csakhogy ezt gyorsan megtanulják/eltanulják tőlünk gyerekeink is - s nézzünk magunkba őszintén - hogyan reagálunk erre? Szinte mindig indulatosan, sértetten, meg nem értetten, áldozatnak, az életvitelünk "kamikaze-jelöltjének" tartva magunkat (vigyázat - újabb önigazolási hullám!) - sőt az esetek nem kis részében jó adag agresszivitást is viszünk bele. (Az önigazolástól már csak egy lépés kell az önbeteljesítő jóslatokig. Ezekre a tanulás-tanítás témái után visszatérünk.)

Mi a teendő?

"Ismerd meg önmagad! (felirat a delphoi jósda falán) - ragadj meg erre minden lehetőséget, ne sajnáld az erre fordított időt!

Zárásképpen fontoljuk meg a következő mondatok értelmét, próbáljunk meg kapcsolatot teremteni saját tapasztalatainkkal, majd búcsúzzunk Szent Ágoston szavaival.

"Hogy mit látunk-hallunk, az jószerint attól függ, hol állunk, illetve, hogy kik vagyunk." (Lewis)

"Kétféle ember van: olyanok, akik azt hiszik, hogy kétféle ember van, s olyanok, akik azt, hogy ez nem így van." (Ismeretlen szerző)

"Nem biztos, hogy a pozitív hozzáállás minden problémádat megoldja, de elég embert bosszant ahhoz, hogy érdemes legyen kipróbálni." (Albright)

Az emberek utaznak, hogy csodálkozzanak
a hegyek magasságán,
a tenger óriás hullámain,
a folyók hosszú kanyarulatain,
az óceán mérhetetlen kiterjedésén,
a csillagok mozgásán az égen,
és csodálkozás nélkül mennek el önmaguk mellett.