Tanítás

Lehajtott fejek ... gyere ki/fogj egy papírt... elhaló kívánságok: csak most ne, ezt ne... Majd: miért pont én, miért pont most..., majd csukódik a napló, új anyagot veszünk... szinte láthatóan emelkedik a levegőben az egész terem fél métert.

Ki ne élte volna meg a feleltetés stresszét? Még a legtisztább lelkiismeretű tanulónak is akadnak olyan pillanatai, amikor kifogja Murphy-t munka közben (ami elromolhatott, az el is romlott). Elméleti anyag esetén majdnem mindig megismétlődik ez a helyzet. Hosszú évek óta lappang a kérdés: a számonkérésnek ez kell, hogy legyen a legfontosabb módja? Máshogyan nem lehet meggyőződni arról, hogy valaki hol tart az anyagban?
Talán már mindenki hallott azokról a vitákról, melyek a számjegyes értékelés elhagyása körül zajlanak, illetve az "alternatív" iskolák beszámoltatási rendszereiről szólnak.

A továbbtanulni vágyók felvételiztetése során rendszeresen előfordult, hogy igen jó bizonyítvánnyal induló gyerekek véreztek el. Volt arra is példa, hogy az iskola gyengeségét okolták e miatt. Az eseteket megvizsgálva azonban kiderült, hogy miről van szó. 5. témánkban felvetettünk egy-két gondolatot a tanulással, a tanulási típusokkal kapcsolatban. E szerint egy-egy anyagról kell az órákon beszámolni szóban, a témákról írásban, tesztszerűen. Minden esetben erős lexikális túlsúly a jellemző. A felvételin azonban az összefüggéseket - nota bene tantárgyköziekét - forszírozzák.
Ki ne ismerne olyan, most negyvenes jogászt, aki rémemlékei közt tartja számon a jogi felvételit. Annak egy feladatában ugyanis kortársakat kellett összegyűjteni, illetve egymáshoz rendelni. Például Mátyás királyhoz angol irodalmárt, olasz zenészt, magyar (nem történelmi) hírességeket. Felszisszenhet, aki otthon van a szinkron történelemben és enciklopédikus a tudása, de a fiatalok közt nem sűrűn fogunk ilyet találni. Ha van is a könyv végén összefoglaló táblázat, pl. a kortársakra vonatkozó kérdés maximum csak mint "kis színes" kerülhet a teszt végére. Szóban feleltetni pedig az utolsó leckéből illik. Mekkora felháborodás kíséri az előre be nem jelentett ismétlő kérdést! S gondolom minden kolléga fel tudja idézni azt az arckifejezést, amelyik a "de hát ezt X tantárgyból (! pláne, ha tavaly!!) már tanultad!" bátortalan utalásunkat kíséri.

Most nézzük, hogyan függenek össze a dolgok.
Az iskolában a szorgalmas tanuló - folyamatos, de változó intenzitású figyelemmel - részt vesz az órákon. Hazamegy, megírja a házi feladatot (általában csak a reál tantárgyaknál van rendszeresen), elolvassa az utolsó leckét, esetleg gyűjt valami kiegészítő anyagot (kikeresi egy könyvből, s leírja egy külön lapra, vagy: LEVESZI AZ INTERNETRŐL és KINYOMTATJA). Klasszikus értelemben mindent megtett az ötösért? Igen. (Hány szülő szeretné ezt elérni!) Másnap felel: vagy megoldja az egyik feladatot a táblánál, vagy összefüggően elmondja a szöveget. Megkapja az ötöst. Akkor még pluszban odaadja a papírt (sustorog az osztály: pfú, a puncsos!), majd az előkészítő ellenére gyatrán alacsony pontszámmal zárja a felvételit. Ezért bekerül egy olyan iskolába, amit nem igazán szeret, s még a motivációját is elveszti.
Szélsőségesen torzít a példa? Igen. Hogy nem jellemző? Lehet. Mindenesetre a tanítási stílusok változásairól szóló tudósítások szaporodása jelzi, hogy ez létező probléma és vannak próbálkozások a megoldására.
A változások 3 fő területet érintenek.

A tanulás maga

A "Tanulás tanítása" könyv megjelenésekor égető hiányt pótolt. (Ld. könyvespolcunkat.) Azt erősítette, hogy a tanulást is tanulni kell, s ha ez így van, akkor azt tanítani lehet, illetve kell. A tanári kézikönyv minden tekintetben formabontó, a felkészítés az elsők közé tartozott, ahol jó hangulatban, a folyamatot megélve, saját tapasztalat szerzésével lehetett elsajátítani a legfontosabb tudnivalókat. Ahol még Commodore számítógép is volt az iskolában, a memória- és az olvasási feladatokat géppel támogatva lehetett tanítani. Akkor ez nagy szó volt, sőt a gyerekek is élvezték, az eredményeik javulása szemmel látható volt.

A könyv 10. oldalán van 3 mondat (mint alapvető tudnivaló mindjárt az elején!), amit kőbe kéne vésni.
Sajnos a poroszos alapokra épített iskolarendszerben nem lehet érvényesíteni. Témánk szempontjából viszont alapvetést fogalmaz meg:

"Tanítási tér"
Nem mindegy, hogyan helyezkedünk el a teremben! Ha csak egy mód van rá, ne frontálisan üljenek a gyerekek, hanem kört, félkört alkotva, hogy forgolódás nélkül láthassák egymást beszéd közben. Nemcsak a tanárral, egymással is könnyen kapcsolatot kell tudniuk teremteni."

A tanítási javaslatok között nagy súlyt helyez a tanár szerepére - a pedagógus attitűdjében a segítésnek kell döntő hangsúlyt kapni. A "használati utasítás" olyan didaktikai tanácsokat ad, amelyekkel bármelyik másik tantárgyban eredményesebbé tehetnénk a gyerekeket.
A "Fontos kifejezések" listája mindennél többet elárul a programról és annak szellemiségéről.

munka	hatékony olvasás
módszerek	erőfeszítés
képességek	akarat
kudarcok	jellem
öröm	epoha
időtakarékos tanulás	tanulási szokás

A tanulási típusoknál nem említettünk egy fontos dolgot. A tanárok is besorolhatók a csoportokba. Hogy ez nem érdekes? De igen, mégpedig azért, mert egy vizsgálat szerint a tanárok többsége nem a szerint tanít, ahogy ő tanulni tud. Hogy ez sem érdekes? De igen, mert a felkészülése alatt a szóbeli, kifejtő magyarázatokra helyezi a hangsúlyt. Gyakori kivételt a "látók" jelentenek, ösztönösen felpakolják a szemléltető anyagokat, s a legkönnyebben vehetők rá a kombinált stílus alkalmazására.

Az alternatív, vagy csak egyszerűen a módszertanában jobbító szándékú programok a tanulóktól nem a passzív befogadást várják el, hanem

• a kérdezés tudományának elsajátítását, az önálló információgyűjtést
• az aktivitásra építkeznek
• a tanulást mindenhol zajló, folyamatos tevékenységnek tartják
• a tanár is "tanuló" az interaktív folyamatokban

A tanítás

A tanárszerep változásai közt a legfontosabb éppen a segítés, útmutatás. Idegen szóval facilitátornak nevezik azokat a pedagógusokat, akik a foglalkozások (nem órák/tanórák!) folyamán egyenrangú partnerek, aktív résztvevők, a divergens gondolkodást részesítik előnyben, ténylegesen működő csoportok munkájában működnek közre. Hallottam olyan véleményt, miközben egy holland iskola így szervezett óráját néztük filmen: "Na, ilyet én is akarok! Hisz ez nem csinál semmit!" Ez a két megjegyzés teljes döbbenetet váltott ki (holland) vezetőnkből. Egyrészt, hogy meg kell látni a hátterét ennek, másrészt miért kívánatos cél a semmittevés? Az első felével foglalkozzunk a dolognak, mert a másik ügy messze vezetne (a két ország közötti közgazdasági, történelmi stb.) összehasonlítást igényelne. Amikor már a foglalkozás zajlik, a facilitátor tényleg "csak" figyel. Csakhogy ilyenkor derül ki, ELŐTTE MINDENRE gondolt-e?! Egy ilyen típusú vezetésnek borzasztó sok munkát igénylő előzménye van. Fel kell készülni:

• a csoport aktuális tudásszintjéből
• a párhuzamosan folyó programok ismeretéből
• a technikai adottságokból, lehetőségekből
• az adott téma háttér-irodalmából - de ami a legfontosabb:
• a tanulók lehetséges kéréseire, kérdéseire!!!!

Ez az a pont, amin áll, vagy bukik a dolog. Ha valaki erre azt kérdezi: ki fizeti ezt meg nekem? Válasz: senki. Illetve ebben az esetben válik bizonyossá (MAJD PÁR ÉV MÚLVA), hogy létezik és működik a hála, mint olyan. Most persze hallom, hogy ha ezt a kilencvenes évek elején találtuk ki és kezdtük alkalmazni, akkor hol a bizonyíték minderre? Hazai? Tulajdonképpen csak szubjektív megerősítést kaphatunk azoktól, akik alkalmazzák. ŕFontosnak érzem megemlíteni, hogy éppen a drogprevenció volt az a terület, ami preferálta és ma is használja ezt a módszert.
Ha ez kevés lenne, a holland, német(!), skandináv, amerikai - közel száz éves - tapasztalat számos bizonyított eredményt produkált.
Ilyenkor következik: Magyarország évek óta nyeri a nemzetközi tanulmányi versenyeket, ha nem a lexikalitásra helyeznénk a hangsúlyt (vagy: ha nem volna jó az oktatási rendszerünk), sehol se tartanánk. Biztos igaz. Csakhogy ez hány százalékát teszi ki tanulóinknak?
Hírességeink elsőként büszkélkednek el azzal, hogy hányszor buktak meg matekból. Pop-műsorvezető a 2x2=? esetben kiszól: "sose voltam jó matekból"! Apa gyermekéhez: Ja, ez matek kettes? Nem baj, azt én se értettem, a többiből legyél jó!" "Mi a házid? Na ezt én még nem tanultam�"

Holott a matematikai gondolkodás igenis segít MINDEN más területen. Azt is tartom, hogy a jelenlegi követelmény-szint teljesíthető!

A tanulás-tanítás körülményei

A fenti "fontos kifejezés" listában szerepel az epoha. A körben-ülés csak a legelemibb formai kísérője az alternatív tanulás-tanításnak, tartalmilag is van különbség. S ha már itt járunk - hívjuk ezt nevelés-oktatásnak.
Szóval a leckéről-leckére való haladás negatív tüneteinek csökkentésére "kitaláltak" jópofa más formákat. Ilyen az epoha. Az alapot képező epocha szó magyarul időszakot, korszakot jelent. A tanításban ez annyit tesz, hogy témák követik egymást, s minden "tantárgy" ennek van alárendelve. Pl. epoha lehet "A cirkusz". Ilyenkor a magyaros a nyelvi finomságokkal, a fordulatokkal stb. foglalkozik, a testnevelő a mutatványokkal, a történelmes a sztorival, az énekes a kísérőzenével, a technika/háztartási ismeretek a pereckészítéssel, a gazdaságtan a jegy- és perec eladással, a rajzos a díszletekkel stb. Mondjuk ez az epoha tart 3 hónapig, majd a végén van egy IGAZI nagy, közönség (szülők, ismerősök, segítők) előtti előadás, ahol mindenki résztvevő.
Feldolgoznak így történelmi/zenei/művészeti korokat, természet- vagy környezetvédelmi témákat, vagy bármit, ami az adott lakóterületen jellemző.
Tulajdonképpen ehhez hasonló a project rendszerű nevelés-oktatás is. A "happening-hetek" rendszere annyiban tér el ettől, hogy még nagyobb hangsúlyt helyez a közös - össznépi - munkára és a nyilvános bemutatókra, témáinak feldolgozása rövidebb időt igényel.

Minden képességfejlesztő pedagógiai módszer lényege, hogy ne a tanár szenvedjen, hanem a gyerek AKARJON dolgozni. Minden feladatot, célt, módszert a gyerek szemszögéből vizsgál.

Még mielőtt valaki teljesen elzárkózna a gondolattól: csak elemeiben van jelen mindez a mi pedagógiánkban. Sokaknak talán megnyugtató az is, ha tudják: Hollandia és az USA (pl.) azon gondolkodik, hogy tudná növelni a lexikalitás szintjét, egyre gyakrabban alkalmazzák a frontális oktatást és az elmélet-centrikus feldolgozást.

Végezetül képzeljük el így, ilyen alapokon a számonkérést. A klasszikus felelés sehova sem illeszkedik. Itt kell: felkészülni, olvasni, beszélni, kérdezni, varrni, rajzolni, figyelni, vinni, adni, együttműködni, segíteni, mutatni stb. Értékelés: a tényleges teljesítménnyel.