>>>Üdvözlök minden halandót a portálomon:)<<<
Hello!
Hello! :)
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Emlékezzünk Heathre
 
Rólam
 
Saját történeteim
 
Emékezzünk Jackóra
 
Sorstalanság
 
Tüskevár
 
Történetek...
 
HP
 
Tesztek
 
Linkek
 
Egy életre szól
Egy életre szól : 13. fejezet - Epilógus - Végső megoldás (2/1)

13. fejezet - Epilógus - Végső megoldás (2/1)

Kuncze Tímea  2008.06.27. 13:50

Elkészült végre az utolsó fejezet is, amit igazából a saját magam megnyugtatására írtam. Nem sok újdonság van benne, inkább visszatekintés. Draco szemszögéből ismerhetünk meg néhány már ismert jelenetet, illetve betekintést nyerhetünk a jövőbe is.

20 évvel később

 

Egy megtört barna szempár. Bársonyos érintés a tarkómon. Gyönyörű, fehér ruhába öltözött boldog tünemény. Néma beleegyezés. Őrjítő sóhajok. Kétségbeesett kiáltás. Felszaladó szemöldök. Egy tökéletes test körvonalai. Egy holttestre boruló, reményvesztett lány. Kisírt szemek. Értetlenség. Csalódottság. Reménytől csillogó tekintet. Reménytelenség. Szenvedélyes csókok. Felhőtlen nevetés. Egy ki nem mondott „Igen!”. Őszinte mosoly. Megjátszott közöny. Erőltetett gúny. Ideges kapkodás. Vágytól felhevült női test. Kegyetlenség. Bűnös gondolatok. Félelem. Állatias ösztönök. Sötét folyosó. Álmok. Várakozás. Közös titkok. Elfajult kapcsolat. Hazug kijelentések. Örök emlékek. Fullasztó tökéletesség. Szenvedés. Kárörvendés. Őrült vigyor. Sajgó hát. Sebes ajkak. Csillogó izzadságcseppek. Lelketlen kijelentések. Egy zöld fénycsóva. Megbánt mondatok, tettek, gondolatok. Ki nem mondott szavak. Elmulasztott lehetőségek. Éjjeli virrasztások. Fájdalmas elválás. Szabályok felrúgása. Elvekkel való szembeszegülés. Barátok megvető pillantásai. Elrejtett üzenetek. Egymásra boruló testek. Felesleges kérdések. Elejtett pillantások. Álarcok. Féltékenység. Szemérmesség. Puha párnák. Gyengédség. Boldogság. Tehetetlenség. Belenyugvás.

 

Felébredek…

Minden sötét körülöttem, csak a Hold ajándékoz meg némi fénnyel. Zaklatottan felülök az ágyamon, miközben letörlöm homlokomról az eltévedt izzadságcseppeket. Óvatosan, hogy ne ébresszek fel senkit, odasétálok a nyitott ablakhoz.

Nem akarom, hogy most megzavarjanak.

Élvezem a meleg fuvallat arcomba csapódását. Kikönyökölök a párkányra, és a csillagok tündöklő csillogásától várom a megnyugtató szavakat.

Várok, de most sem tudnak segíteni.

 

Már sokadik alkalommal álmodok. Mindig ugyanazt. Egy kibogozhatatlan összevisszaságot. Egy kusza egyveleg az egész, képek szüntelen váltakozása. Nem tudok szabadulni tőle. Újra, és újra előtörnek belőlem a régi emlékek, amikkel folyton hadakozom, és titkolnom kell őket. Képtelen vagyok ellenállni, megállítani a megjelenésüket. Megy az egyik, jön a másik… Nincs értelme. Csak engem bosszant. Pontosan ugyanúgy, mint álmaim főszereplője évekkel ezelőtt. Kedves, és egyben a hátam közepére kívánt nosztalgikus kutyulmány. Újra előtörnek azok a keveredett érzések, amiket az évek folyamán kellőképp sikerült elnyomnom, megsemmisítenem magamban.

 

Csak állok ott, a gondolataimba merülve. A Hold elkezd ereszkedni, a csillagok elhalványulnak, és a Nap újra dolgozni áll. Örömmel, sugárzó mosollyal veti bele magát egy újabb nap fáradalmaiba.

Megrezzenek.

Egy váratlan, borzongató, selymes érintés kúszik a derekamra, majd barangolja be a mellkasomat. Jól ismert csókokkal borítja be a nyakam, majd szólal meg bársonyos hangján.

 

 - Mióta álldogálsz itt? – búgja.

 

 - Néhány perce – hazudom.

 

Gyengéden az ölelésembe vonom és megcsókolom. A már szokásossá vált mozdulatokkal kezdjük. Hálóingjének vékonyka pántját lesodrom válláról, ami egy pillanattal később már észrevétlenül le is hull róla a földre. Megigéz csodálatos alakja, mellének domborulatai, csípőjének körvonala. Egy apró pír jelenik meg arcán, miközben leplezetlenül bámulok végig rajta már sokadszorra, még mindig fiatalkori lelkesedésemmel. Hamvas nyakszirtjét borítom be csókjaimmal, amitől jóleső borzongás fut végig rajta. Megérzem jellegzetes, feltüzelő illatát. Egy mozdulattal felkapom, majd az ágyhoz sétálok vele. Sürgetve lefektetem rá, majd kibújok a pizsamaalsómból. Közelebb mászok hozzá, és újfent hozzábújok. Átkarolja a tarkóm, majd magához húz. Beletemeti arcomat keblei völgyébe, és kényszerít vágyai kielégítésére. Egy pillanattal később azonban meggondolja magát, és felhúz magához. Vágytól izzó smaragdzöld tekintetét enyémbe fúrja, és együtt vonaglik velem. Bensőséges, mégis izgató ez a pillanat. Egyre szenvedélyesebben, gyorsabban elégítem ki vágyait, mire egy hirtelen mozdulattal megragadja a vállam, átfordít magán, és felülkerekedik rajtam.

Imádom ezt a nőt, egyszerűen maga a tökély.

 

Ritmusosan mozog rajtam, le nem véve a szemét rólam. Megragadom a csípőjét és átveszem az irányítást. Már én mozgatom, én diktálom a tempót. Egyre gyorsabb, és feltüzeltebb. Percről percre hangosabb sóhajok és sikolyok szállnak a szenvedéllyel telt helyiségben. Egy pillanat az egész, a hirtelen jött meleg fuvallat a test minden porcikájában, egy boldog, tökéletes bizsergés végigfutása a gerinc vonalán, és vége.

 

Lihegve borul a mellkasomra, és teríti be ébenfekete hajával a fél arcomat. Játékosan eltűröm a füle mögé, majd letörlöm homlokáról az édes izzadságcseppeket.

A kielégülés még mindig itt lebeg előttünk, a forró lehelet még mindig meglátszódik, még mindig tart…

 

 - Ugye nem hallott meg minket senki? – kérdezi feleségem kicsit aggódó tekintettel.

 

 - Ugyan ki? Ophilia, vagy netán az öreg Joe? – vigyorgok kajánul. – Legalább valami élvezetest is láthatnának.

 

 - Ne csináld, Draco! A fiadra gondoltam.

 

 - Oh, hogy rá? Ne aggódj, hamarosan már rá is bízhatjuk arra a csinos szobalányra. Elég érett hozzá.

 

 - Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet?

 

 - *Dolosia! Ezt már megbeszéltük… - nézek rá szúrós szemekkel, miközben a haját csavargatom.

 

 - Tudom, tudom. De miért olyan fontos ez?

 

 - Ez az ősi aranyvérű családok hagyománya. Én is így tanultam meg minden fortélyt, amit most is tapasztalhattál – magyarázom fogyó türelemmel. - Vagy talán ellenedre van, hogy a fiad is egy olyan hírhedt lepedőakrobata legyen, mint amilyen én vagyok, vagy a nagyapja? – teszem fel a kérdést némi nehezteléssel a hangomban.

 

 - Nem, dehogy. Csak még olyan fiatal ehhez.

 

 - Dolosia!

 

 - Jó, jó, értem. De legalább várjuk meg, amíg hazajön a karácsonyi szünetre, és csak akkor kezdj el intézkedni ez ügyben.

 

 - Erről szó sem lehet. Vérbeli Malfoyhoz méltó nevelést kap, amiből ez sem hiányozhat – mondom ellentmondást nem tűrve.

 

Beleegyezően bólint egyet, majd megint megszólal:

 - Rendben! A te fiad, én csak az anyja vagyok – szúrja közbe sértődötten. – Megyek, és felkeltem. Nemsokára indulnotok kell.

 

Azzal kikászálódik az ágyból, és magára hinti köntösét. Bemegy közös fürdőszobánkba, majd jó fél óra múlva teljes pompájában kilép onnan. Ámulva figyelem tündöklő hitvesem, amint átlibeg a szoba egyik végéből a másikba, és rám se hederítve egyedül hagy a helyiségben.

 

Néhány perc múlva már kifogástalan külsővel haladok a Malfoy-kúria legkülönlegesebb folyosóján, melyet őseim méltatlankodó, avagy nevetgélő portréi díszítenek. Felszegett fejjel lépkedek a tálaló felé. Útközben néhányan utánam szólnak, de rájuk sem hederítek. Már megtanultam, hogy nem szabad leállni velük beszélgetni, mert találnak valami indokot, amiről aztán elkezdenének vitázni, és győztesen úgysem kerülhetnék ki belőle. Túl nagy a rutinjuk. Némelyikük már több száz éve kamatoztatja ilyetén tudását.

 

Elérem a kétszárnyú, elegáns ajtót, amit belökök magam előtt, és méltóságteljesen belépek. Hatalmas, hosszú asztallal találom magam szemben, körülötte székekkel. Négy teríték helyezkedik el rajta, amelyet pont most igazgat Ophilia kicsit esetlen, remegő kezekkel. Felegyenesedik, mélyen meghajol előttem, majd kellő tisztelettel adózva előttem, köszön.

 

 - Jó reggelt, Mr. Malfoy!

 

Erre fiam is felkapja a fejét, aki épp valamilyen zöldséget turkál a tányérján. Kötelességtudóan kihúzza magát és felém fordul.

 

 - Jó reggelt, apám!

 

 - Jó reggelt – köszönök vissza. – Anyád hol van? – intézem kérdésem Scorpiushoz.

 

 - Nemsokára jön, azt mondta.

 

Odasétálok az asztalfőhöz, és letelepedek a helyemre. Ophilia épp rakja elém a reggelit, amikor nyílik az ajtó, és belép rajta Dolosia, anyámat támogatva. A gyönyörű, tündöklő fiatal hölgyemény mellett különösen letörtnek, megviseltnek tűnik egykor oly’ csillogó, figyelemreméltó édesanyám. Mióta apám az Azkabanban sínylődik, rettenetesen lefogyott, beesettek lettek a szemei, és teljesen elhagyta magát. Régi önmagához még csak hasonlítani sem lehet. Szőke fürtjei elvesztették fényüket, szembogara révetegen mered maga elé, bőre megráncosodott, testtartása elvesztette néhai méltóságát; púposan botladozik, amikor azt hiszi senki sem látja.

 

Előzékenyen felállok, és kihúzom a széket neki, hogy ennyivel is segítsem. Egy puszival köszöntöm, mire szeretetteljesen rám mosolyog.

 

Miután mindannyian befejeztük a reggelit, odaszólok fiamnak:

 - Hozd le az utazóládád, mert hamarosan indulnunk kell!

 

 - Rendben, apám – egyezik bele, majd feláll, és odamegy édesanyjához elbúcsúzni.

 

 - Vigyázz magadra, kisfiam! És nehogy valami rosszat halljunk felőled apáddal! Nem szeretnénk miattad szégyenkezni. Majd írunk levelet, de te is írj! Figyelj oda órákon, és barátkozz össze mindenkivel! Ne legyél mogorva, Scorpius!

 

 - Jól van, jól van, anya. Minden rendben lesz. Karácsonyra már itthon leszek. Ne aggódj – tűri kicsit bosszankodva az anyai ölelést.

 

Ezután nagyanyjához megy oda, aki egy öleléssel el is intézi a búcsúzkodást.

Kiszalad az ajtón, majd néhány pillanat múlva eltűnik a lépcső tetején.

 

***

 

Egy kis idő múlva már a King’s Crosson lépkedünk. A mellettünk elhaladó varázslók, a muglikat is megszégyenítő, megvető, furcsálló pillantásokkal illetnek minket. Némelyiküket undorodva végigmérem, mire tüntetőleg elfordulnak.

Így állunk? Felfedeztek egy aranyvérű, nagy tekintéllyel bíró varázslót és máris fületeket-farkatokat behúzva visszavonultok? Miért nem lehet végre elfogadni a mi álláspontunkat is? Mi is ugyanúgy megszenvedtük a háborút, ahogyan ti! Rajtam is ugyanakkora csorba esett, mint rajtatok!

Scorpius mellettem tolja roskadásig megpakolt kuliját, aminek tetején egy fehér holló érdeklődve pislog. Fiam alig látszik ki a csomagok mögül, ennek ellenére kíváncsian kémleli körbe a számára ismeretlen helyet.

Nem sokszor megyünk a pornép közé. Nem szívesen érintkezünk velük, ezért a lehető legminimálisabbra próbálom csökkenteni a velük való találkozást. Már csak azért is, hogy megvédjem a fiam a támadásuktól. Elég lesz megbirkóznia vele a Roxfort falai között. Ott biztos nem fogják szó nélkül hagyni a nagyapja, és az én múltam.

A peronon emberek tucatjai várnak indulásra készen. A szomorú búcsúölelések is megkezdődtek. A Roxfort Expressz vidáman várja a diákok közelgő csevelyét, ami betölti majd a vagonokat.

 

A jól ismert közeget látván feltörnek a rég elfeledett emlékeim. Eszembe jut, amikor apám először kísért ki a vonathoz. Izgatottan vártam az iskolát, az új dolgokat, hogy új emberekkel ismerkedhessek meg. Amikor felszálltam, és Monstróékkal elfoglaltuk a később már állandóvá vált kupénkat, nevetve, de mégis szomorúan integettem apámnak. De ő csak büszkén, távolságtartóan biccentett egyet a fejével. Meg sem várta, amíg elindul a vonat, már el is tűnt a szemem elől. Akkor értettem meg, hogy már nincs felhőtlen gyerekkor… Most kezd el bevezetni a kegyetlen világ rejtelmeibe. Többet nem könnyezhetek, ha elesek egy kőben, sőt! Elesnem is tilos! Ezentúl senki nem láthat gyengének, sem érzelmesnek, mert az nem méltó a Malfoy-névhez. Ezt kellett megtanítania, megértetnie velem, és azt hiszem maradéktalanul sikerült is neki.

 

A vonat mellett sétálok Scorpiussal, hogy megfelelő helyet találjunk neki. Egy nagyobb csoportosulás mellett haladunk el épp, amikor hirtelen megtorpanok.

Csak egy pillantás az egész. Megfordul, és egyenesen a szemeimbe fúrja tekintetét. Mélyről jövő, rég nem látott pillantás ez.

Csak nézem, és egy szempillantás alatt minden erő kifut a tagjaimból, minden gondolatom cserbenhagy, kiszárad a szám, porzik a torkom, izzad a tenyerem.

És ő csak néz.

Engem.

Már megint.

 

Meglepődik.

Ő sem tudja elszakítani magát tőlem. Meg kellene szólítanom, de nem megy. Látom, hogy ő is ezen rágódik, már szólásra nyitja a száját, amikor észbe kap, becsukja, és egy utolsó alig látszódó mosollyal elbúcsúzik tőlem. Mintha egy örökkévalóságig tartott volna a jelenet, azonban csak pár észrevehetetlen pillanat volt. Mint akivel nem történt semmi különös, folytatom utamat, és próbálom figyelmen kívül hagyni fiam kérdő tekintetét.

 

Mit keres itt? Ez egyszerűen képtelenség. Nem lehet véletlen. Az álmok… már hetek óta kísértenek, erre ilyen váratlanul megjelenik? Nem azért engedtem el oly sok évvel ezelőtt, hogy most megint viszontlássam őt az átkozott porontyaival és a nyomorult férjével együtt. Én erre nem vagyok kíváncsi. És egyáltalán miért zaklat fel ennyire a látványa? Ez… ez teljesen abszurd.

Észrevétlenül megfordítom a fejem, hogy megbizonyosodjam róla, tényleg őt láttam. Mire ő is ugyanazt az időpontot választja ki, és néz utánam. Megint elveszek a tekintetében egy pillanatra, majd kényszerítem magam az elengedésére. Ennek ellenére őrült iramban rohamoznak meg a mélyre elásott emlékképek.

 

***

 

Sietős léptekkel haladok afelé a bizonyos harmadik emeleti folyosó felé.

Előtte kell odaérnem! Nekem kell kinyitnom a Szükség Szobját!

Amint odaérek a robosztus kőfal elé, izgatottan elkezdek járkálni előtte, miközben egyre csak ez a mondat ismételgeti magát a gondolataimban: A múltkori szobát akarom.

 

Tudom, hogy ez a találkozó döntő fontossággal bír.

Ha nem jön el, nem érdekel, ha esetleg lelkileg teljesen összetör, meg fogom keseríteni az életét. Egy Malfoyt senki sem utasíthat vissza ilyen módon. Viszont ha eljön, meghagyom neki a döntési jogot. Vagy tovább akarja folytatni ezt a lehetetlen, csak éjszakákra szóló kapcsolatot, vagy van olyan erős, vagy épp szellemileg tropa, hogy nemet tud nekem mondani. Ha ezt megteszi, békén hagyom. Akármilyen sárvérű is, manapság már becsülendő tulajdonság az önérzet, a büszkeség megőrzése. Ha ezt megteszi, meghagyom a szabadságát.

 

 

De az összes variáció rossz megoldás. Én soha nem lehetek boldog. Meg kell barátkoznom a sorsommal. Ő soha nem lehet az enyém. El kell űznöm magam mellől, különben teljesen tönkre teszem. Nem adhatom meg neki azt, amire vágyik. Két különböző oldalon állunk. Ő a tűz, én a víz. Magam alá temetem, felemésztem. Teljesen eltűnne, megszűnne létezni. De ő nem ezt érdemli. Neki kijár egy boldog, harmonikus család, néhány gyerekkel egy otthonos házban… és ezeket egyedül Weasley tudja megadni neki. Én képtelen vagyok. Nem lennék képes szembeszállni a család elveivel érte! Nem tudnék megváltozni.

 

Ha meg behódol az akaratomnak, hagyja magát kihasználni, akkor csak egy kis könnyűvérű cafka, akinek nincs semmi tartása, nincs önmegtartóztatása. De ha nemet mond, akkor bebizonyítja, hogy igenis megérdemelné a fáradságot, azonban hiába. Ha nemet mond, elfogadom. Mert nem akar engem.

 

Sehogy sem jó…

 

Megjelenik előttem a szokásos piciny ajtó, amin épphogy csak beférnek a vállaim. Behúzom a nyakam, lehajtom a fejem és belépek az ajtón. Megcsap az ismerős sejtelmesség, a titokzatosság érzete. Köd gomolyog a lábamnál, ami csak még jobban növeli a hatást. A fáklyák pislákolva fogadnak. A félhomály végtelen nyugalommal tölt el.

Hazatértem.

 

Megpillantom a folyosó végéről kiszökő fénysugarakat. Amikor elérem a másik ajtót, lenyomom a kilincset és felkészülök arra a lehetetlen érzésre, amit csak itt érzékelek. Valami csillapító, túl harmonikus jelenség.

Furcsa… Túlságosan szokatlan, a mostani életemre egyáltalán nem jellemző érzés. A gyerekkoromra, a szüleim egykori kapcsolatára emlékeztet. Tartózkodva lépnék be a helyiségbe, de hirtelen elszáll az összes kétkedő gondolatom és minden akaratom ellenére rám tör ez az elítélt, gyűlölt nyugalmi állapot.

Mintha kikapcsolták volna minden érzékemet...

Nem tudok ellenkezni, mindent szépnek és jónak hiszek. Azt gondolom, az összes problémám meg fog oldódni.

De ez nincs így.

 

Az elkövetkezendő néhány órában döntenem kell. Döntenie kell.

Odasétálok az egyik fotelhez, helyet foglalok, és várok.

Várok, de nem történik semmi.

Folyamatosan szuggerálom az ajtót, már vibrál a szemem a sok képzelgéstől, hogy esetleg megmozdul a kilincs. Egy kósza szellő sem suhan át a szobán. Csak az az őrjítő csend honol mindenütt. Minden kis rejtett zugot eláraszt, betemet.

És én csak ülök.

Meredek magam elé, nem tudom, hogy mit tegyek.

Várjak még, vagy menjek? Ha meg akarom tartani a méltóságom, akkor el kell mennem.

Most.

Nem fog ráncigálni kénye-kedve szerint, mint egy marionett bábut.

 

Felállok.

Mérgesen kivonulok a szobából, és elindulok a folyosón. Azonban nem tudom kiverni a fejemben visszhangzó kétkedést.

Ha eljött volna, mi lett volna velünk? És most mi lesz?

Hallom, hogy valami megcsikordul mögöttem.

Hátrafordulok.

Tehát működésbe lépett a szoba – állapítom meg minden egyéb meglepettség nélkül.

Közelebb lépek a nyitott ajtóhoz, és beljebb megyek.

 

A fülemre kell tapasztanom a kezem, akkora hangzavar fogad. Az előbbi nyugalomtól távol esik ez a mostani felfordulás. Nem lepődök meg a hirtelen jött helyszínváltozástól, mert már ismerem a szoba titkát. Sokszor látogatok el ide, ha tudni akarom a döntéseim leendő kimenetelét.

Eddig mindig az igazságot mutatta meg, most miért vezetne félre?

Érdeklődve mérem fel a terepet, mire pár másodperc tűnődés után rájövök, hogy a csapzott, romokban álló hely, a Roxfort. Néhol varázslók párbajoznak egymással, de nem vérre menő harcok ezek. A csata fő színtere nem itt van.

Hogy mi? A háború. Merlinre! Ez tényleg A Háború…

 

Nincs időm ezen gondolkodni, mert megpillantom a csuklyába burkolózott énem, és utána eredek. Lefutok a lépcsőn kettesével szedve a lépcsőfokokat. Nem tudom, hová siethetek, de én ezt a tempót nem bírom.

 

Hirtelen megtorpanok, és a pálcát magam elé szegezve ráordítok valakire:

 - Állj!

 

Az ismerős alak félbeszakítja ügyködését az előtte fekvő embernél – valószínűleg valamilyen gyógyfőzetet itat a sebesülttel -, felegyenesedik, majd elszánt tekintettel szembenéz velem.

 

 - Longbottom! Mi dolgod errefelé? – kérdezem felbiggyesztett ajakkal.

 

 - Capitulatus! – ordítja el magát Neville mit sem törődve előbbi kérdésemmel.

 

Váratlanul ér a támadása, ezért megrökönyödve hajolok le a pálcámért. Látszik rajtam, hogy mérhetetlen düh fogott el, ezért ez a nyilvános megaláztatás megtorlást követel. Egykori évfolyamtársam után eredek, aki kihasználta a pillanatnyi figyelmetlenségem, és kiiszkolt a birtokra.

Elég sokat edzhetett, ha ilyen gyorsan tud futni.

Megpróbálom tartani a tempót, ami kicsit nehezemre esik, főleg, hogy már ilyen késő van. Néhány méternyi futás után felemelem a pálcát, rászegezem Neville-re, majd egy számomra ismeretlen átkot kiáltok felé. Az áldozat eszméletlenül esik össze. A lábaim előtt hever kifejezéstelen arccal, megmerevedett tagokkal.

Mindig is itt akartam látni ezt a szennyládát, ahol a helye… a lábaimnál.

Holtan.

Legalább nem rontja tovább a levegőt, nem hoz többé szégyent a varázsvilágra kétbalkezes akcióival.

 

Csuklyás énem lassan odalép mellé, letérdel, majd megnézi a pulzusát. Látom, ahogyan elmosolyodom, konstatálva igazamat, miszerint tényleg halott.

Felállok, megfordulok, és elmegyek vissza a kastélyba. Kivont pálcával haladok lépésről-lépésre. Hamarosan elérjük a hatalmas, falba vájt lyukat. A kőtörmelékeken átmászva bejutunk az előcsarnokba.

Pár pillanat alatt felmérem a terepet. Mindenhol párbajoznak. Azonban egy ismerőst sem látok. A legtöbben talán Roxmortsból jöttek harcolni.

 

Nem állunk meg. Pár perc séta múlva, és megannyi izgalmas, érdekfeszítő esemény után elérjük a Nagyterem bejáratát. Szinte áthatolhatatlan porfelhő árasztja el a régen oly utálatosan vidámnak ható termet. A varázslók tömegekben párbajoznak egymás ellen. Csak úgy repkednek a piros és zöld fénycsóvák, és szüntelenül szórják a különféle átkokat egymás felé. Nyugodtan állapítom meg, hogy ez a csata fő színtere. Már egyre több ismerős arcot vélek felfedezni. Tőlem jobbra, pár méterre McGalagony három halálfaló átkait veri vissza, akiket sajnos nem ismerek fel az álarcuk miatt. Mellettük az a mocskos vérfarkas apámmal veszi fel a harcot, aki minden bizonnyal szánt szándékkal rántotta le magáról csuklyáját. A terem másik sarkában pedig a vérárulók fejei, a Weasley-házaspár karöltve párbajozik nénikémmel, Bellatrixszal. Rengeteg jelenlegi és volt Roxfort-diák is feltűnik, hol a mi, hol pedig a mártírkodók oldalán.

 

Gyorsan felmérem a terepet.

Követem.

Vajon mit fogok tenni?

Nagy nehezen átverekedem magam a tömegen, kikerülve az eltévedt, vagy pont hogy az engem megcélzó átkokat. Néha besegítek társaimnak egy-egy varázslattal, de leginkább azzal foglalatoskodom, hogy sértetlenül átjussak a terem túlsó végébe. Amilyen gyorsan csak tudok, futok utánam, és közben reflexszerűen kerülöm ki, vagy ugrok el egy-egy átok elől.

Hirtelen megáll, és én is lefékezek magam mellett. Körülnézek, majd csodálkozva fedezem fel a velünk szemben álló fiatalabb Weasleyt. Kivont pálcáját egyenesen rám szegezi, és összeszűkült szemekkel méreget.

Hogy került ez ide? Mit akar tőlem? Azt hiszi, letud győzni? Engem? Ez nevetséges – mosolyodom el keserűen.

Képtelenség, hogy ez a szerencsétlen bármiben is jobb legyen nálam.

Egy észrevehetetlen pillanatra összeszorul a gyomrom, amit tévesen az izgalmaknak tulajdonítok.

 

 - Malfoy – sziszegi támadásra készen.

 

 - Weasley – üdvözlöm udvariasan. – Milyen szép napunk van, nemde?

 

Úgy látszik a stílusom nem sokat változott. De az előttem álló leendő ellenfelem nem nagyon díjazza ezt a látszólagos közönyt. Elsietve egy ezüst fénycsóvával ajándékozna meg, azonban reflexszerűen hárítom azt egy pajzsbűbájjal. Észrevéve non-verbális varázslatomat, ő is inkább átvált arra. Újfent rám küld egy átkot, ami elől sikeresen ellépek, majd kihasználva diadalma által keletkezett figyelmetlenségét, én is megtámadom, de jobbak a reflexei, mint amire számítottam.

Úgy tűnik sokat gyakorolt az utóbbi időben. De akkor sem győzhet le engem. Egy Weasley soha nem kerekedhet felül rajtam!

 

 - Csak nem gyakoroltál, Weasley? – önti szavakba jövőbeni énem az előbbi gondolataimat.

 

Azonban nem várt dolog történik. Meglátom mögötte Pottert, aki elszántan közeledik felénk kivont pálcával. Gondolkodás nélkül ráküldöm azt az átkot, amit előbb Longbottomnál is használtam, viszont nem találja el. Pontosabban nem őt találja el. Weasley erőtlenül terül el a földön, a bűbáj súrolta a karját. Nem hal meg rögtön, de már nincs sok ideje hátra.

Ez a félkegyelmű, apám átka elől akart elugrani, és pont beleugrott az enyémbe. Hogy lehet ekkora balfék? – sajnálkozva megfogom a fejem, majd pár pillanatnyi kihagyás után érdeklődve figyelem a kialakult helyzetet.

 

Már változott a felállás. Potter ideges, erőlködő tekintetével nézek farkasszemet, miközben arra koncentrálok, nehogy elvétsem a célzást.

Ügyes, ügyes, de nem a legjobb. Elveszíti a kontrollt a tettei felett, ha bántják a barátait. De hova tűnhetett Weasley?

Elnézek balra. Teljesen letaglóz a látvány.

Mi a francot keres itt ez a nőszemély?

Akaratlanul is megemelem a lábam, és elindulok feléjük. Hermione egy ideiglenesen felhúzott pajzs mögött térdel, lábain Weasleyvel. Iszonyatosan sír. De nem csak az előtte haldokló miatt. Gépiesen simogatja izzadt homlokát, és beszél hozzá, de valójában nem figyel oda rá. Egyre csak titkos, elrejtett pillantásokat küldözget felém, amiket a magam módján én is viszonzok.

Mi történik itt? Mit csinálunk? Ez nem lehet. Teljességgel lehetetlen.

 

Hallom, ahogyan haldokló barátja bocsánatot kér tőle, hogy sohasem lehettek igazán együtt. Hermione ezt automatikusan hárítja, közben fél szemével engem buzdítva. De a földön fekvő férfi tudja az igazságot. Ő tisztában van a folyamatosan zajló oldalra pillantgatásokkal. Tudja, hogy még nincs vége a kapcsolatunknak.

Próbálja csitítgatni Ront, de nem tudja hallgatásra bírni. Akárhányszor beléfojtaná a szót, ő ugyanúgy próbálkozik kimondani azt, ami még nyomja a szívét. A lány is tudja, hogy már nincs sok ideje hátra, de egyszerűen képtelen odafigyelni rá.

Mi lelte? Miért nem a barátság a legfontosabb számára? Hisz’ mindig is az volt.

Potter eközben erősen összpontosítva próbál helytállni velem szemben, de a harag, és a tudat, hogy a legjobb barátja hamarosan a túlvilágra kénytelen átlépni, teljesen megbetegíti. Nem tud figyelni, folyamatosan elvéti az átkokat, összekeveri őket, és mellé céloz.

 

Hirtelen egy vérfagyasztó sikoly vágja ketté a küzdők nyögéseit, sóhajait. Odakapom a tekintetem, és látom, hogy Hermione zokogva borul a holttest fölé. Egy pillanatra összeszorul a szívem a látványtól, de aztán észbe kapok, hogy ki is fekszik ott a karjaiban. Egy pillanat múlva Potter velőtrázó kiáltása is odavonzza a kíváncsi tekinteteket.

Hihetetlen, hogy még itt, még a csata kellős közepén is mindenki érdeklődve figyeli az ilyesfajta eseményeket. Miért nem védik a nyomorult kis életüket? Miért h

 
Hiányzol!
 
Alfonzia
 
Számláló
Indulás: 2005-07-01
 
Idézetek
 
Versek
 
MSN avatarok
 
Üzenőablak

Üdvözlök mindenkit a honlapomon!:) Ismerőst és ismeretlent egyaránt:) Írjatok a vendégkönyvbe véleményt, és még azt, hogy mi hiányzik a honlapról. Felraktam egy új menüt Saját történeteim címmel, ahová már fel is töltöttem egy félig kész "remekművemet":) Olvassátok el, ha érdekel, és írjatok véleményt:) Valamint frissítettem az MSN avatarok c. menüt. Jó böngészést!
 puszi.
timi

 
Legyen ez a kezdőlapod
Legyen ez a kezdõlapom
 
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Szavazás
Szavazás
Tetszik az oldalam?

Nem
Lehetne jobb is
Nem rossz
Jó.
Nagyon tetszik.
 

Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?