A Bermuda háromszög legendája

Számtalan hajó és repülőgép tűnt el nyom nélkül a rejtélyes Bermuda háromszögben. Még most sem, 57 évvel azután hogy 5 harci repülőgépnek veszett nyoma egy rutinfeladat közben, senki nem tudja pontosan, hogy mi okozta eltűnésüket. 57 évvel ezelőtt egy szép napon 5 hadi repülőgép szállt fel a Floridai bázisról a Flight 19 fedőnevű rutinfeladat végrehajtására. Sem a gépeket, sem a legénységet nem látták soha többé.

A Bermuda háromszög az a terület, mely a Miami, Bermuda és Puerto Rico által határolt háromszögben van. Pontos adatokkal nem szolgálhatunk, de az elmúlt évszázadban számtalan hajó és repülőgép tűnt el itt. A múltban sok furcsaságot jegyeztek fel a területről. Kolombusz Kristóf megemlékezéseiben az iránytű furcsa viselkedését említette. A terület a nevét csak 1964-ben kapta, amikor egy újságíró az 5 eltűnt gépről írt cikkében utalt a helyre. A 14 fős legénység 5 Grumman TBM-3R Avenger torpedo bombázót vezetett, amely a Bermuda háromszög felett repült el.

Sok különleges elmélet született arról, hogy hova tűnt el az 5 gép. Szóba kerültek hatalmas tengeri szörnyek, földön kívüliek, misztikus negyedik dimenzió, és hasonló elméletek. Az igazság sokak szerint ennél sokkal prózaibb. Érvelésük szerint a sokszor kiszámíthatatlan természet, emberi mulasztás vagy balszerencse lehetett az oka az eltűnésnek. A Bermuda háromszög ugyanis nagyon forgalmas és az európai felfedezők útjai óta itt kereszteződik számos fontos útvonal. Ahhoz képest nem nevezhető soknak az eltűnt hajók és repülők száma.

A Bermuda háromszög legendája örökre kapcsolódni fog a Flight 19-hez, ami 1945 december 5.-én történt. A Floridai támaszpontról felszálló gépek délután 2 körül hagyták el bázisukat, hogy rutin-navigációs gyakorlatot végezzenek. A feladat szerint háromszög útvonalon haladva néhány homokzátony bombázását kellett elvégezniük a gyakorlat során. A pilóta abban az időben az iránytűjére hagyatkozott, és arra, hogy milyen sokáig és milyen sebességgel repült egy meghatározott irányba. A gépeken azonban felmondták az iránytűk a szolgálatot. A rádióbeszélgetésekről készült feljegyzések szerint a pilótánál nem volt óra. Az óceán közepén nem láthattak domborzati elemeket. A repülők az általuk jónak talált irányba repültek, majd irányt váltottak, míg a napfény el nem tűnt és a helyét átvette a viharos éjszaka. A vezető pilóta rádiójából hallani lehetett, hogy terve szerint amint az első repülőgép eléri a minimum üzemanyagszintet, mind az 5 gép kényszerleszállás hajt végre a vízen.

Az Avenger egy nehézkes repülőgép volt. A pilóták sokszor hívták vasmadárnak. Olyanra építették őket, mintha tankok lennének. A pilóták azért szerették ezeket, mert szitává lőve is képesek voltak működni és visszatérni a bevetésről. A gépek nagyon nehezek voltak, üresen több mint 4500 kg-ot nyomtak. Ha tengerre kényszerleszállt, az Avenger valószínűleg igen gyorsan elsüllyedt. Az esélye, hogy a kényszerleszállást valaki túlélje, kicsi volt, annak hogy a hideg vízben valaki kihúzza az éjszakát, még kisebb, annak, hogy a roncs pillanatok alatt a tenger fenekére süllyed, óriási. Hatalmas mentőakciót szerveztek, de sem a roncsokat, sem az embereket soha nem találták meg. A tragédiát fokozta, hogy a segítségre siető mentőrepülők egyike is eltűnt 13 fős legénységével együtt. Az a repülő egy PBM Mariner volt, amit repülő benzintartálynak neveztek könnyű gyúlékonysága miatt. Egy a területen haladó hajó látott is egy hatalmas tűzgömböt és áthaladt egy olajfolton akkor, és ott, ahol a repülőgépnek lennie kellett volna. A Flight 19 eltűnését emberi mulasztásnak könyvelték el.

A Bermuda háromszögnek vannak furcsaságai. Egyike annak a két helynek - a másik Japán partjainál van és az ördög tengerének nevezik- melynek hasonló rejtélyes hírneve van. Ezeken a helyeken az igazi észak és a mágnes szerinti észak egy vonalban van amely megnehezíti az iránytű olvasását. Itt van a tengerek egyik legmélyebb mélytengeri árka is. A roncsok itt több km-re a tenger felszínétől lelik hullámsírjukat. A Bermuda háromszögben a tengerfenék általában több mint 5 km mélyen fekszik, Puerto Rico közelében a mélység eléri a 8,2 km-t. Alattomos zátonyok húzódnak a szárazföld közelében és erős áramlatok rendszeresen állítanak újabb navigációs problémát a hajósok elé. És ott van az időjárás. A legnagyobb gondot a hurrikánok okozzák. A Golf áramlat a háromszög nyugati szélénél húzódik, ami befolyásolja azt. Az áramlat egy 64-80 km széles folyó az óceánban a környezeténél melegebb levegővel. Ha viharban a hullámok 4m magasak a tengeren, a Golf áramlaton belül ennek a háromszorosára nőnek. A hajósok sokszor arról ismerik fel a Golf áramlatot, hogy fölötte viharos az ég. Mégis ha választani kell az ártatlan hajókat elnyelő tengeri szörny, az embereket elrabló földön kívüliek és az emberi hiba, műszaki problémák, a természeti jelenségek között, ki tudna ellenállni a Bermuda háromszög legendájának.

-Nethírlap-

A Bermuda-háromszög térségében elsüllyedt hajók rengeteg találgatásra adtak okot. Magyarázatként tengeri szörnyek, gyilkos sugárzás és földönkívüli bázis egyaránt felmerült. Ausztrál kutatók számításai szerint azonban a tengerfenékről felemelkedő óriás metánbuborékok is képesek lehetnek a hajókat elsüllyeszteni.
Ausztrál kutatók szerint a tengerfenékről felemelkedő hatalmas metánbuborékok okozhatják a rejtélyes balesetekeet a Bermuda-háromszög térségében, de az Északi-tengeren is.

forrás és teljes cikk: Origo

Hírek a Bermuda-háromszögből

Évtizedek óta jelennek meg írások a lapokban, amelyek a Bermuda-háromszögben történt titokzatos események leírásával, elemzésével foglalkoznak.

Az első hajó, amelynek esete felkavarta a közvéleményt, a Mary Celeste volt. 1872 decemberében az angol Dea Gratia New Yorkból Gibraltár felé tartott, amikor szembetalálkozott egy különös hajóval. David Morehouse kapitány meglepődve ismerte fel benne a Mary Celeste-t, amely egy hónappal korábban hagyta el New York kikötőjét, ezt követően azonban nyomtalanul eltűnt. Mivel a jelzéseire senki sem válaszolt, a kapitány csónakot küldött a néma hajó átvizsgálására. Fedélzetén egyetlen ember sem volt.

1918-ban tűnt el az amerikai haditengerészet Cyclops nevű, 19000 tonnás szállítóhajója: 309 tengerésze közül egy sem került elő.

1948. január 29-én a "Star Tiger" négymotoros repülőgép hatfőnyi legénységgel és 25 utassal, köztük A. Cunninghammel, a brit légierők marsalljával, 380 mérföld távolságban volt a Bermuda-szigetektől. A földi központ rádiótávírásza még vette a közlést: "Az időjárás és a repülés kítűnő", ezt követően azonban a repülőgép nyomtalanul eltűnt.

Az eltűnt hajók, repülők nagy száma bizonyítja: a Bermuda-háromszög nem legenda többé, hanem véres valóság...  

Számos hajó süllyedt el úgy, hogy túlélő nem maradt, és a katasztrófák helyén árulkodó tárgyat, nyomot (hajóroncs, olajfolt, stb.) nem találtak.

Néhány esetben a hajó sértetlen állapotban, de személyzet nélkül bukkant fel.

Előfordult, hogy a hajó fedélzetén tartózkodókat halva találták. Külsérelmi nyomok a halottakon nem voltak fellelhetők.

A repülőgépek és a hajók a katasztrófákat megelőző percekben vagy semmilyen jelzést nem adtak, vagy meg-megszakadó kapcsolattal azt közölték, hogy műszereik nem használhatóak, össze-vissza jeleznek.

Fogadjuk el valósnak a felsorolt általános megállapításokat és próbáljunk reális magyarázatot keresni a megtörtént eseményekre.

Segítségünkre van a téma ismert kutatója, Nekotevics Oszkár, akinek "A Bermuda háromszög láthatatlan gyilkosa" című könyve igyekszik természettudományos megalapozottsággal megjelölni a különös tragédiák okozóját. A következőkben ebből a könyvből közlünk részleteket.

A Föld különböző óceánjainak, tengereinek aljzatán több tízezer kilométeres hosszúságban repedésvölgyek: például az Atlanti-hátság középvonala; mélytengeri árkok: például a Puerto Rico-árok tagolják.

Ezek mentén az izzó magma a szilárd kérget áttörve az óceán aljzatára ömlik, és ilyenkor az óceán vizével közvetlenül érintkezésbe kerül. Hasonlóan a felszíni vulkánkitöréseknél tapasztalható - olykor óriási mérvű - gázkiáramlásokhoz, az óceán fenekére ömlő láva gyakran nagy gáztömeggel érkezik. Ezek a gázok a határos tengervízbe kerülnek, keverednek.

A víz alatti lávaömlést, lávakitörést követően az odakerült gázok a tengervíz áramlása folytán elszakadhatnak, eltávolodhatnak attól a helytől, ahol a vízbe jutottak; hasonlattal élve: úgy mozoghatnak az óceán vizében, mint a légtérben a felhők. Ezek a gáz dús víztömegek hosszú vízfelszín alatti mozgás, cirkulálás, bolyongás után előre meghatározhatatlan helyen és időpontban bukkanhatnak a felszínre. Felszínre való érkezésük azonban a víz alatti útjuk végét is jelenti. A gázok a folyadéktól elkülönülnek, intenzív pezsgés kíséretében, a szódavíz buborékaihoz hasonlóan a légtérbe lépnek.

A levegőbe került gázok a víz felszínén, esetleg a felszín felett bizonyos magasságban, réteges vagy amorf formában felhalmozódnak, és különböző fizikai és kémiai hatásokon alapuló rendellenességeket okozhatnak.

Ez a teória a vízből kilépő gázok járművekre (hajókra, repülőgépekre) kifejtett hatásával, mint elsődleges hatással számol, és a gázok emberekre gyakorolt hatását csak másodlagos, de mindenképpen ható tényezőként veszi figyelembe. Vagyis nem azért süllyed el a hajó, zuhan le a repülőgép, mert gázmérgezésben elpusztult a személyzet és képtelen a gépek irányítására, hanem fordítva: a gázömlés miatt elsüllyed a hajó, lezuhan a repülőgép, és eközben a személyzet vagy a tengervízbe fullad, vagy gázmérgezés végez vele, és a holteste a víz alá kerül.

Gondoljuk el, milyen okok következtében süllyedhetnek el a hajók, zuhanhatnak le a repülőgépek, feltételezve, hogy az eltűnések legtermészetesebb okaként a víz alá kerülés jöhet szóba.

1) Robbanás a hajón vagy a repülőgépen?
Hajó és repülőgép gyors eltűnésekor ez reális ok lehet, de mindkét esetben a tenger felszínén roncsok, vagy legalábbis olajfoltok maradnak vissza. Mivel roncsok és olajfoltok fellelését egyetlen hírforrás sem említi, a robbanást mint katasztrófalehetőséget az esetek túlnyomó többségében ki kell zárni.

2) Mechanikai sérülés következtében elsüllyed a hajó?
Voltak olyan hajók, amelyek külsérelmi nyomok nélkül átélték a katasztrófahelyzetet. Ennek alapján minden valószínűség szerint a hajószerencsétlenségek jelentős részét nem mechanikai roncsolóhatás váltotta ki.

3) Üzemzavar miatt lezuhan a repülőgép?

Néhány esetben a repülőgépek közölni tudták a balesetet megelőző rendellenességeket (az iránytű össze-vissza jelez stb.), de magára a készülő katasztrófa okára vonatkozó tájékoztatást nem tudtak adni. Mechanikai sérülést egyetlen esetben sem jeleztek. Az azonban teljesen nyilvánvaló, hogyha a repülőgépet mechanikai sérülés nem éri, csak úgy kerülhet a tengerbe, ha sebessége egy határérték alá csökken, vagy a sebességének iránya kedvezőtlenül alakul.

Ha a vízből nagy tömegben gázok áramolnak ki, akkor lecsökken a víz felszíni rétegének sűrűsége, és a hajó - mivel a sűrűsége változatlan - mélyebbre merül a kisebb sűrűségű közegben. Így víz alá kerülhet.

Tapasztalati tény ugyan nem támasztja alá, hogy a tenger felszínén át valaha is nagy mennyiségű gáz távozott volna, ez azonban nem zárja ki egyértelműen a gázkiáramlás lehetőségét, esetleg csupán az óceánokról szerzett eddigi ismeretek hiányosságára utal.

A repülőgép minden hajtóművének egyidejű leállását az is okozhatja, ha a levegő oxingéntartalma olyan mértékben csökken, hogy a hajtóművek üzemét lehetővé tevő gyors égés nem tud folytatódni. Nem támasztja alá tapasztalati tény, hogy ilyen ok következtében valaha is repülőgép zuhant volna le. Pontosabban fogalmazva ilyen ok következtében esetleg történhetett már baleset, de hogy ennek oxigénhiány volt az oka, erről nincs tudomásunk. Elvileg tehát az óceán feletti repüléskor az oxigénhiány a repülőgépek hajtóműveinek leállását és ezzel a katasztrófájukat is okozhatja.

Hogyan változhat meg a tenger felszínén lévő levegő összetétele oly mértékben, hogy a repülőgépek hajtóművei leálljanak? A legvalószínűbben úgy, ha a tengervízből nagy tömegben gázok lépnek ki és a tenger felszínén, viszonylag nagy magasságig módosítják a levegő összetételét, csökkentik oxigéntartalmát.

Induljunk ki abból a feltételezésből, hogy az óceán mélyén gázkitörés következett be. Egy ilyen gigantikus gázkitörés alkalmával a víz alatti tűzhányó hatalmas mennyiségű, több tíz MPa nyomású gázkeveréket juttathat az óceán vízébe. A mélyben lezajlott vulkánkitörés gázai megtisztulva és a tengervíz hőmérsékletére hűlve a tenger felszínére érkeznek. A felszíni vízréteg sűrűségét, az átbuborékoló, kitáguló gázok hirtelen lecsökkentik.

Mi történik ilyen esetben a vízfelszínen úszó hajóval?

A megtisztul gázoknak a víz felszínén való megjelenése valószínűleg kezdetben nem észlelhető, nem látható, csak akkor, ha a hajó már pezsgő vízben halad. Ekkor viszont már késő védekezni, mert a víz intenzív pezsgésével egy időben a személyzet legnagyobb megrökönyödésére a hajó merülése rohamosan nő, egyik pillanatról a másikra kritikus méreteket ölthet.

Nehéz elképzelni, hogyan reagál ilyen váratlan eseményre a hajó kapitánya és legénysége. Feltételezhető, hogy látva a megmagyarázhatatlan süllyedést, utolsó mentségül a vízbe vetik magukat, a legjobb esetben valamilyen mentőalkalmatossággal felszerelve. A vízben azonban szörnyű dolgokat tapasztalnak: a víz nem úgy viselkedik, mint ahogy azt eddig megismerték. Kezük és lábuk csapásai támasz nélkül maradnak, mert a közeg, amelybe kerültek, könnyedén kitér végtagjaik nagy sebességű mozgása elől. Testük nagy erővel húzza őket lefelé, erejük gyorsan fogy és nem tudnak tovább fennmaradni.

Ebben a közegben minden - legyen az mentőcsónak, vagy mentőövvel felszerelt emberek - valószínűtlenül gyorsan elsüllyed lefelé. Talán az említett okok miatt nem tudott még senki sem menekülni az ilyen kritikus helyzetbe került hajókról.

Don Henry tengerészkapitány, aki Miamiban egy hajósmentő társaság tulajdonosa, nagy tapasztalatú navigátor, így emlékszik vissza az 1966-os szörnyű élményére:

Visszafelé jöttünk Puerto Rico-ból. Három napja voltunk úton egy üres uszállyal. Hajónk 2000 lóerős, az uszályt 350 méter hosszú kötélen vontattuk. Több száz méteres mélység fölött haladtunk.

Délután volt, az idő kitűnő, az ég tiszta, a hajó hátulján lévő kabinomban tartózkodtam, amikor odakint zűrzavart észleltem. Kijöttem a hajóhídra, s az első pillantásom az iránytűre esett, amely megdöbbenésemre sebesen körbeforgott az óramutató járásának irányába. Hogy mi okozta ezt, nem tudtam. A víz közben minden irányból zuhogott a hajóra, a horizont eltűnt, minden összefolyt, nem láttunk semmit.

Bármi történt is, egy tény, hogy mindent kiszedett generátorainkból: az áramszolgáltatás megszűnt, műszereink nem működtek, a segédgenerátor is felmondta a szolgálatot. Aggódtam az uszály miatt. Szorosra volt ugyan kötve, de a kötél végét nem láttam. Úgy tűnt felhő fedi be, és a körülötte lévő hullámok magasabbak voltak, mint másutt. Teljes gőzzel igyekeztünk mielőbb kikerülni erről a helyről, de mintha valami erőteljesen vissza akarna húzni bennünket. Hangsúlyozom, hogy sehol másutt nem volt köd, csak az uszály körül. Végül azonban az uszály is kibukkant a ködből, de akármit mondjanak is rólam, nem voltam hajlandó visszamenni, hogy megnézzem, mi volt ott

Érdemes elgondolkodni mindazon, amit Don Henry kapitány mondott:

"... A víz közben minden irányból zuhogott a hajóra..."

A hajó alá érkező gázok csak a hajó oldalainak mentén léphetnek a légkörbe, így a hajó körül igen intenzív gázfelszabadulás várható (sokkal erőteljesebb, mint környezetében, a vízfelszínen), amely a vizet szökőkútszerűen magasra löki, és így a víz a hajóra is záporozik.

Ugyanekkor a hajó mélyebbre is süllyedhetett a kisebb sűrűségű vízben, de ezt a hajón tartózkodók nem vehették észre, hiszen a kilátást a vízfüggöny megakadályozta.

"... A horizont eltűnt, minden összefolyt, nem láttunk semmit... Aggódtam az uszály miatt. Szorosra volt ugyan kötve, de a kötél végét nem láttam. Úgy tűnt felhő fedi be, és a körülötte lévő hullámok magasabbak voltak, mint másutt..."

Természetesen akkor kereshette csak tekintetével a kapitány az uszályt, amikor megszűnt a hajó körül a vízfüggöny. A vízfüggöny akkor szűnt meg, amikor a hajó továbbhaladt arról a helyről, ahol a gázok távoztak a vízből. A kapitány tehát, amikor hátratekintett, a tenger felszínének azt a részét látta, ahol a gázömlés zajlott. Úgy tűnt számára, hogy felhő fedi be az uszályt, mert a gázok által előzőleg a légkörbe víz, valamint a gáz és a levegő hőmérsékletének különbségéből eredő hőkiegyenlítődési folyamat, a csaknem százszázalékos relatív páratartalmú gázokból pedig párakicsapódást, ködképződést eredményezett.

Hogy az uszály körül lévő hullámok miért voltak magasabbak, mint máshol, annak magyarázata igen egyszerű. A felfelé áramló, kitáguló gázok térfogatnövekménye a vízfelszínt megemelte, feldomborította. Mindenki tapasztalhatta már fürdőzés közben, hogy a víz alatt kifújt levegő, a felszínre érkezve, feldomborítja azt.

"...Teljes gőzzel igyekeztünk mielőbb erről a helyről, de úgy tűnt mintha valami erőteljesen vissza akarna húzni bennünket..."

A gázos vízbe mélyebben belemerült (esetleg teljesen elmerült) uszály csak nagyobb vonóerővel húzható, mivel megnőtt az uszály közegellenállása. Ezt a vonóerőtöbbletet érzékelhették a hajók, ez válthatta ki a visszahúzás érzetét.

"...Hangsúlyozom, hogy sehol másutt nem volt köd, csak az uszály körül..."

A gázömlés tehát a tenger felszínének csak egy viszonylag kis területére korlátozódott. Talán éppen az tette lehetővé a hajón tartózkodók menekülését, hogy útvonaluk nem intenzív, nem nagymérvű gázömlés helyét keresztezte.

Az elbeszélésben gázömlésről, oxigénhiányról, légzési nehézségekről nem esik szó. Ennek magyarázata az lehet, hogy a hajó viszonylag rövid ideig haladhatott a gázos vízben. A felfelé áramló gázok elől a hajótest leárnyékolta a fedélzetet és annak légtere a rövid idő alatt nem tudott olyan mértékben megváltozni, hogy az emberek érzékeljék. Lehetséges az is, hogy a feltörő gáz sűrűsége lényegesen kisebb volt a levegőénél, és a légtérbe lépve gyorsan felszállt.

Az Izland közelében kitört Surtsey nevű tenger alatti tűzhányó működése során légköri elektromos jelenségeket figyeltek meg. A tudósítások szerint az óceánból felszálló gőzoszlopon át narancsszínű villámok cikáztak. Európa félelmetes tűzhányójának, a Vezúvnak kitörési gázfelhőjében is elektromos jelenségek játszódnak le, amelyből a gázfelhő elektrosztatikus töltöttségére következtethetünk.

Figyelemre méltó, hogy a Bermuda-háromszög katasztrófáival gyanúsítható Antilla vulkáni szigetív leghatalmasabb felszíni tűzhányójánál, a Mont Pelée-nél, a katasztrófális kitörés alkalmával is elektromos légköri jelenséget figyeltek meg, amely a kitörés után hosszú ideig fennmaradt.

Mindezen tények arra utalnak, hogy a tűzhányók által kilövelt gázfelhőknek gyakran elektrosztatikus töltésük van. Feltételezhető tehát, hogy ugyancsak elektrosztatikus töltésük lehet a mélytengeri tűzhányók gázainak is.

Az elektromos jelenségek vizsgálatakor nem szabad megfeledkezni egy másik fizikai hatásról sem. A tengervízben felfelé haladó gázbuborékok és a víz között súrlódáslép fel, amely a gázatomok külső elektronpályán keringő elektronjai közül elektront szakíthat le. Így a gázrészecskék elektronjaiktól megfosztva pozitív elektromos töltéssel léphetnek ki a légtérbe.

Ennek tükrében vizsgáljuk meg Don Henry kapitány további megfigyeléseit, miszerint a hajóhídon lévő iránytű az óramutató járásával megegyező irányban, sebesen körbeforgott. Ez elektromosan töltött gázok vízből való kiáramlásának feltételezésével magyarázható.

"...Mindent kiszedett generátorainkból: az áramszolgáltatás megszűnt, műszereink nem működtek, a segédgenerátor is felmondta a szolgálatot..."

Az elektromosan töltött gázok áramlása folytán létesült erős mágneses tér várhatóan elsősorban a villamos berendezésekben okozhat zavarokat, zárlati jelenségeket. Az energiaszolgáltatás megszűnése a mérőműszerek működését bénította meg.

Elképzelhető, hogy a létesült mágneses tér is árnyékolta a fedélzetet az elektrosztatikus töltöttségű gázrészecskék elől, s ezért nem léptek fel légzési nehézségek a hajó utasainál. A térségben lezajlott túlélő nélküli katasztrófák a most leírtakhoz hasonlóan következhettek be annyi különbséggel, hogy hevesebb gázömlés folytán a víz sűrűsége oly mértékben lecsökkent, hogy a hajó, utasaival együtt, viszonylag gyorsan víz alá merült és elsüllyedt.

Miért nem látják a veszélyt?

A légtérbe ürítő tűzhányók gázaiban tekintélyes mennyiségű szilárd szennyező található. Ezek jelzik a légkörben a gázok útját, sokszor 15-20 km magasságig is. A legtöbb vulkáni gáz azonban szilárd szennyeződés nélküli állapotban színtelen, vagy csak igen nagy vastagságú rétege mutat halvány színeződést. Ezért valószínű, hogy a szilárd szennyeződéstől megszabadult gázok vízfelszínen való megjelenése szabad szemmel aligha látható.

A tengervíz szilárd szennyezőket lekötő hatásának igazolására egyszerű kísérletet végezhetünk:

Patentzáras üveget töltsünk félig vízzel, majd a víz felszínére fújjunk tömény cigarettafüstöt. Zárjuk le az üveget. A víz felszínén gomolygó füst tejszerű képet ad. Tudvalévő, hogy a cigarettafüst kékesfehér színét a szilárd szennyezőktől kapja.

Rázzuk össze alaposan az üveg tartalmát: azt tapasztaljuk, hogy a víz felszínéről eltűnt a füst. Az edény "üres" felében lévő gáz színtelen, mint a levegő. Felnyitva az üveget, még érezzük a víz felett lévő gáz cigarettafüst illatát, mert a gázokat nem kötötte le a víz, csak a szilárd szennyezőket.

Amit a kísérlet során összerázással értünk el, az a tengerfenék közeléből induló és a felszínre érkező vulkáni gázok hosszú útján teljesül.

Befejező gondolatok

Nekotevics Oszkár "A Bermuda háromszög láthatalan gyilkosa" című könyvének végén a következőkez írja:

A közvélemény józan érdeklődéssel tekint a Bermuda-talány felé, és a valóban megtörtént események reális magyarázatát várja.

Az e könyvben kifejtett teória azonban döntő változást hozhat az eddigiekben összefüggéstelennek vélt események megítélésében, mivel felhívja a figyelmet egy olyan, eddig rejtett, de minden bizonnyal létező tényezőre: a vulkáni gázra, mint olyan fizikai okra, amely a balesetek sokféleségére komplex magyarázatot ad.

Igen kicsi, mondhatni nulla annak a valószínűsége, hogy szenzációra éhes újságírók és írók, idegbeteg tengerészek és sötét tekintetű pilóták egymástól függetlenül olyan történeteket írjanak le és meséljenek el, amelyek egészen véletlenül egy eddig, a tudósok által sem ismert fizikai tényező különböző megnyilvánulási formáinak minősülnek.

Ez esetben csak egy logikus válasz van: az újságírók és írók tudósításai és írásai - kisebb, a lényeget nem érintő színezőelemektől eltekintve - alapjában véve igazak, a tengerészek és a pilóták egy része közepes vagy jó megfigyelő volt és közelítően hiteles leírást adott a látottakról, tapasztaltakról.

Körülbelül itt tartunk ma.
Kandó Kálmán Szakközépiskola és Szakiskola, Kecskemét