|
Camelot
Camelotról, az aranyvárosról szóló legendák, ahol béke és egyetértés uralkodik, először a középkorban ragadták meg az emberek képzeletét, amikor háborúk és járványok pusztítottak. Sokan szerettek volna hinni az eszményi város létezésében, nem csoda hát, hogy kutattak a hely után, amelyet Camelottal lehetne azonosítani.
Az Arthur-mondakör mitikus birodalma 8 évszázada tartja bűvöletben az embereket. E birodalom szíve Camelot, a soktornyú város, Arthur király udvarának székhelye, ahol a lovagi eszmények és az önfeláldozó szerelem szabályai szerint élt lovagjaival…
A "Camelot" név a XII. századi francia költő, Chrétien de Troyes-tól származik. Pártfogónője, Marie de Champagne, Aquitániai Eleonóra leánya megbízásából s a trubadúr líra ihletésére ő szőtte Arthur legendájába a lovagi szerelem témáját, amely arról szól, hogy egy hölgy egy lovag rajongásának célpontjává válhat, aki kész neki szentelni életét. Ez önzetlen cselekedetekre indította a lovagokat, a történetet pedig vonzóvá tette a hölgyek számára.
Chrétien Camelotja elbűvölő erdők és várak időtlen táján fekszik, ahol mindennaposak a csodák és varázslatok. Innen indultak küldetésükre a lovagok, hogy bajba jutott hölgyeket mentsenek meg, valóságos és természetfeletti veszedelmekkel szálljanak szembe, és végül hazatérjenek Camelotba. Camelot a rendíthetetlenség jelképe lett egy kiszámíthatatlan világban, a civilizációt szimbolizálta a barbársággal szemben, a zűrzavar közepette a rendet, a dicsőséges múltat és a ragyogó jövőt…
Camelot története Arthurral kezdődik és végződik. Van némi bizonyíték arra, hogy a legendás király létező személy volt, egy V. századi brit hadvezér, aki a rómaiak távozása után a szigetre benyomuló szászok felett aratott győzelmeket. A szász hódítást követően a róla szóló regék a kelta népköltészet részévé váltak, és nemzedékről nemzedékre öröklődtek a kelta britek között, akiket az angolszászok ősi földjükről a szász fennhatóságon kívül eső Walesbe és Bretagne-ba szorítottak. Nem véletlen, hogy Camelotot a kelták földjén kezdték keresni.
Elsőként a XII. századi, kelta eredetű történetíró, Geoffrey of Monmouth foglalta össze Arthur élettörténetét. Elbeszélésében Arthur udvarát a dél-walesi Caerleonba helyezte, egy római erődítmény, Isca falai közé. Akkortájt még láthatók voltak itt egy valaha virágzó város maradványai. Caerleon az Usk folyó partján fekszik, amelyen a királyok és királynék Arthur aranycsúcsos palotákkal teli városába utazhattak.
A legendabeli Camelot legnagyobb valószínűség szerint a somerseti South Cadbury várában "lehetett". Abban az időben, amikor a feltevések szerint Arthur élt, itt állt a legnagyobb ismert brit erőd, egy olyan király főhadiszállása, aki páratlan sereget tudott csatasorba állítani. Elsőként John Leland, régiségbúvár és utazó, VIII. Henrik udvari krónikása "azonosította" 1532-ben Cadburyt Camelottal.
Leland állítását régészeti bizonyítékok is alátámasztják. Az 1960-as években a Leslie Alcock régész által vezetett ásatások feltárták, hogy South Cadbury vaskori erődítményét az V. század végén, amikor Arthur még igencsak aktív lehetett, birtokba vették és megerősítették a kelta britek. Az erődítményt az i. e. I. században építették, i. sz. 83-ban a rómaiak bevették, és újjáépítését megelőzően 400 évig lakatlanul hagyták. Az V. századi faépítményeknek, többek között egy négyszög alakú, 19 m hosszú teremnek az erőd központjában csak nyoma maradt. Lehet, hogy itt állott egykor a Kerek Asztal ?
Egy másik nagy reményű "igénylő" Tintagel vára, Cornwall északi partvidékén, Arthur feltételezett születési helye. A XII-XIII. századbeli vár jóval későbbi annál, semhogy Camelot lehessen. Bármi legyen is a kapcsolat Camelot és Tintagel között, az állítólagos egyezés máig idevonzza a turistákat…
Arthur király történetének máig legismertebb változata Thomas Malory 1485-ben megjelent Le Morte d'Arthur (Arthur halála) című műve. Malory Winchesterrel azonosította Camelotot, egyszerűen azért, mert 849-től 1066ig az volt a szász királyi székhely. Egy másik hagyomány szerint Arthur Britannia északi részén élt, egy Dalriada (ma Argyll) nevű királyságban, utolsó ütközete, a camlani csata helyszíne pedig Camboglanna volt, egy római erődítmény Hadrianus fala mentén.
Arthur királyról elsőként egy X. századi walesi költemény tesz említést, de népszerűvé Geoffrey of Monmouth révén vált a XIl. században. A legendát később különböző elemekkel bővítették. Chrétien de Troyes a lovagi szerelemmel, Robert de Borona Szent Grál kehellyel, és végül Thomas Malory foglalta egységbe a történetet. Malory Arthurja hősi hagyományok követője, aki túlerővel szemben küzd a királyi cím megszerzéséért. Az ifjú, Merlin varázsló neveltje, bebizonyítja, hogy ő a trón igazi örököse, kihúzza a szikfából a kardot, amire senki más nem képes. Amint megszilárdítja birodalmát, a Tó Hölgyétől megkapja Excaliburt, a varázskardot. Aztán feleségül veszi Lady Guennuerát, a hozomány részeként övé lesz a Kerek Asztal, és megalakítja udvarát Camelotban.
A lovagok hősiességét számos feladat teszi próbára, a legnagyobb a Szent Grál keresése. Arthur bukását végül valamennyi közül a legkiválóbb lovag, Sir Lancelot Lady Guennuera iránti szerelme okozza. Az egyetértés megbomlik, Mordred, a király unokaöccse kísérletet tesz a hatalom megszerzésére. Arthur és Mordred a camlani csatában csapnak össze, ahol mindketten elpusztulnak, és velük együtt a cameloti királyság is…
A Camelot fekvésével kapcsolatos bizonytalanság oka az, hogy akárcsak uralkodója, csupán a mesemondók képzeletében létezett. Ha mégis feltehető helyszínt kellene választani, Cadbury vára hangzana a leghihetőbben.
De Camelot igazi varázsa épp abban rejlik, amit képvisel. Olyan hely ez, ahol egyetértés uralkodik, a becsület és bátorság a legfőbb erény, ahol az erős megvédi a gyengét. "Uram, sehol nincs ilyen város, mindez csak látomás" írta róla szomorú nosztalgiával a költő, Tennyson...
A musical plakátja:
Ásatások Arthur udvarában
Arthur legendájának ilyen széles körű és tartós elterjedése valósággal követelte, hogy a tudósok végül megkíséreljék lehántani róla az irodalmi "ékítéseket", és feltárni a legenda mögött meghúzódó tényeket.
Amikor 1965-ben megalakult a Camelot-kutató Bizottság, alapítói beleborzongtak a gondolatba, hogy felszínre hozhatják a kerek asztalt vagy a Szent Grál kelyhét.
Öt évig ástak Somerset megye területén, míg végül a Bizottság régészei a Glastonbury közelében fekvő Cadbury várának romjait azonosították Camelottal.
Az első, a Bristol-csatornáig nyúló erőd a római idők előtt épült a környező síkság fölött uralkodó dombtetőn. Az eredeti erődítmény fölé épült falakba beépített hulladék elárulja, hogy Cadbury várát a római megszállás évszázadaiban is használták.
A Camelot-kutatók legizgalmasabb felfedezései azonban azok a cserépedények voltak, amelyeknek tanúsága szerint 500 körül (a rómaiak kivonulása után, de még a szász hódítás előtt) egy brit törzsfő lakott itt. Főhadiszállása egy 7 x 20 méteres, fából épült, valószínűleg zsúpfedeles terem volt. Ha nem is a legendás és irodalmi művek hős Arthur-ja volt, de mindenesetre a római civilizációt védelmezte a barbár hódítók meg-megújuló támadása ellen.
A Camelot-kutató Bizottság eredményeit nem fogadja el az amerikai Norma Lorre Goodrich, aki azt állítja, hogy Arthur uralkodásának székhelyét nem Angliában, hanem északon, Skóciában kell keresni.
Kimerítő irodalmi kutatásai az Edinburghtól északnyugatra fekvő Stirling-hez vezették. Goodrich szerint ott, nem pedig Cadbury-ben állt Camelot vára.
Arthur kora a területi épség és politikai függetlenség védelmében vívott vad háborúk időszaka volt. A lovagság a sokkal megállapodottabb távoli jövőben, Geoffrey of Monmouth és Sir Thomas Malory idején bontakozott ki. Mindketten voltaképpen a saját jóval békésebb korukat méltatták, és annak értékeit és eszményeit vetítették vissza az elképzelt múltba.
Mégsem a homályos és zord idők sötét harcosa, hanem az ő Arthur-juk maradt fenn, akinek örök emlékezetű dicsőséges uralkodása, egyik méltatója szavaival szólva: “egy rövid időszak volt, amely mint csillag az éjszakai égbolton, úgy világlik ki a középkor sötétjéből".
A Szent Grál keresése
 Az Arthur-elbeszélés középpontjában a Szent Grál keresésének története áll. A Grál az a kehely, amelyből Jézus az utolsó vacsorán ivott.
A történelem során csodálatos gyógyító és fiatalító erőt tulajdonítottak neki. A kelyhet (azzal a lándzsával együtt, amellyel a római katona átszúrta a megfeszített Jézus oldalát) Arimatheai József kapta meg, az ő leszármazottai voltak azok, akik végül Britanniába vitték.
A legenda szerint, amikor a tiszteletre méltó ereklyék egyik őre elfeledkezett szent kötelességéről, és buja pillantásokat vetett egy női zarándokra, a lándzsa magától nekirepült, és egy soha nem gyógyuló sebet ejtett rajta. Ugyanakkor a Szent Grál nyomtalanul eltűnt.
Merlin Arthur királyhoz Camelotba küldött üzenete indította el az elveszett serleg utáni kutatást. Közölte, hogy nemsokára feltűnik az a lovag, akit a végzet arra jelölt ki, hogy a Grál megtalálója legyen. Arthur és lovagjai pünkösd előestéjén a kerek asztal körül virrasztottak, amikor vartó villámlás és fülsiketítő mennydörgés adta hírül a lovagoknak a Szent Grál látomásának eljövetelét: a szent kehely pompás fehér lepellel borítva kecsesen lebegett végig a termen. Nem sokkal ezután egy öregember javasolt egy lovagot a kerek asztal még egyetlen üresen maradt helyére. Ez az ifjú, mint kiderült, nem volt más, mint Sir Galahad, Sir Lancelot fia.
A Szent Grál keresése folyamán a kerek asztal lovagjai sok kalandot éltek át. Gyakran érte őket kihívás, hogy olyan áldozatot hozzanak, amely meghaladja erejüket.
Lancelot azzal zárta ki magát a keresésből, hogy képtelen volt lemondani Ginevra iránti bűnös és legyőzhetetlen szerelméről. Végül ahogy Merlin megjósolta, Galahad-nak jutott a kehely megtalálásának dicsősége, ő szolgáltathatta ki az Oltáriszentséget belőle. A kehely előtt térdepelve döbbent rá az ifjú lovag, hogy küldetése itt a földi létben beteljesedett. Lelke a mennybe ragadtatott, teste pedig holtan elterülve az oltár előtt maradt. A keresésből két évvel ezután tértek vissza a lovagok Camelotba, hogy elmeséljék kalandjaikat királyuknak.
A történet másik verziója szerint Sir Percival bukkan rá a kehelyre a spanyolországi Pireneusokban levő Monsalvat várában, ahol Amfortas, a Szent Grál lovagjainak királya féltve őrzi azt.
Ám egy varázsló a keresztre feszítés dárdájával megsebesíti a királyt, aki ettől kezdve félholtan fekszik, de megbocsájtatlan bűnei miatt visszautasítja a szentségek felvételét. Amikor Percival a lándzsa hegyével érintve meggyógyítja a király súlyos sebét, a Szent Grál láthatóvá válik az oltáron.
Merlin a Varázsló
Az Arthur-mondák talán legkülönösebb és legrejtélyesebb alakja Merlin, egy erényes leányzó és egy inkubus (ártatlanokat megrontó, éjjel garázdálkodó gonosz szellem) fia.
Születése után Merlint sebtében megkeresztelték, így nem örökölte apja ördögi természetét, de néhány természetfölötti képessége így is megmaradt. Nemcsak a múltba látott, hanem a jövőbe is, és az sem okozott neki különösebb nehézséget, hogy tetszés szerinti alakba (törpévé, leánykává, agárrá vagy szarvassá) változzék.
Amikor azonban varázserejének titkaiba beavatta szerelmét, Viviane-t, a hölgy ellene fordította saját bűvös hatalmát, fejdíszének fátylával megkötözte, és egy toronyba zárta ót. Ettől kezdve senki nem látogathatta a varázslót, csak ő.
A Britannia királyainak története című műve előtt Geoffrey of Monmouth írt egy rövid latin nyelvű értekezést, a Merlin könyvecskéje címmel. Az olvasóközönség ebből ismerte meg a varázsló alakját.
A tudósok szerint Geoffrey Merlinjének több előképe volt, köztük egy Myrrdhin nevű walesi jövendőmondó és egy Lailoken nevű skót látnok.
Forrás: beluard.freeweb.hu | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
