Neptunusz, a számított bolygó
Átmérő: 49 528 km Pályasugár: 4 504 300 km Keringési idő: 164,90 év Forgási idő: 16,08 óra Tömeg: 18,00 * Föld Sűrűség: 1,64 * Víz Hőmérséklet: -225 °C Felfedező, év: J. Galle, 1846
Néhány évvel az Uránusz felfedezése után feltűnt, hogy a bolygó nem az előre jelzett pályán mozog. E jelenséget csakis egy távolabbi égitest vonzó hatásával tudták megmagyarázni, ezért megindult a kutatás egy újabb bolygó után. Bonyolult matematikai számításokkal próbálták az ismeretlen planéta égi helyzetét meghatározni, melyet, több évi kutatás után, Le Verrier francia csillagász számításai alapján Gallénak, a berlini csillagvizsgáló egyik munkatársának 1846-ban sikerült felfedeznie. Az újonnan felfedezett égitestet a tenger istenéről nevezték el.
A Neptunusz is gázbolygó és négyszer nagyobb, mint a Föld. Rendkívül távol kering a Naptól, melyet a felfedezése óta még egyszer sem került meg, ehhez százhatvanöt földi évre van szüksége. Az Uránuszhoz hasonlóan ez az égitest is viszonylag kicsi kőzetmaggal rendelkezik, melyet víz, ammónia, valamint metán keverékéből álló "óceán" burkol. Nagyon kevés kráter látható rajta, ami arra utal, hogy a bolygó felülete meglehetősen fiatal.
Légkörét nagyrészt hidrogén alkotja, kevés héliummal és metánnal elegyítve. Benne - az Uránusztól eltérően - rengeteg foltot, felhőszerű képződményt mutattak a Voyager-2 kamerái. Az egyik legfeltűnőbb alakzatnak a Föld méretű Nagy Sötét Folt bizonyult, amely, a tudósok nem kis meglepetésére, a nemrégiben végzett Űrtávcsöves felvételek szerint eltűnt! A folt körül sikerült megfigyelni a Naprendszerben eddig ismert legerősebb szélviharát – mintegy 2000 kilométer/óra sebességgel tombolt.
A többi gázbolygóhoz hasonlóan a Neptunusznak is van gyűrűje. A Voyager-2 által készített közelképeken még a gyűrűk csavarodása is megfigyelhető. A bolygó körül keringő meteorok úgy sorakoznak egymás után, mintha csak egy szárítókötél részei volnának...
A Voyager-2 ottjárta előtt a Neptunusznak mindössze két holdját ismertük: a 2700 kilométer átmérőjű Tritont, s a csupán 340 kilométeres Nereidát. Az űrszonda további hat holdat fedezett fel, amelyek leginkább bolygóközi törmelékre emlékeztetnek, és valószínűleg egy valaha darabokra esett nagyobb holdnak a maradványai.
A legnagyobb Neptunusz-holdat William Lassell fedezte fel 1846-ban, alig néhány héttel azután, hogy rátaláltak az anyabolygójára. Az űrszonda nagyon ritka nitrogén és metán légkört mért körülötte, melynek vastagsága mindössze néhány tucat kilométer. A holdon repedések egész hálózata figyelhető meg, melyek nagy valószínűséggel a megfagyó és kitáguló kéreg hatására jöttek létre. A hold kevés vízjég és kőzetek keverékéből áll. Felszíne a Naprendszer egyik leghidegebb helye : -235 Celsius-fokot mérhetnénk rajta. Ezen a hőmérsékleten a felszínt alkotó metán, nitrogén és szén-dioxid szilárd halmazállapotúvá fagy.
A Triton talán legérdekesebb és egyben legváratlanabb jelenségei a vulkánkitörések voltak. A finom porral kevert, folyékony nitrogénből álló vulkáni hamu a hold vékony légkörében mintegy nyolc kilométer magasra szállt fel, és azt a szél 140 kilométeren át sodorta magával. kando-kkt.sulinet |