Nap, a központi csillagunk
Átmérő: 1 390 000 km
Pályasugár: 0 km
Keringési idő: 0,00 év
Forgási idő: 28,00 nap
Tömeg: 312 000,00 * Föld
Sűrűség: 1,42 * Víz
Hőmérséklet: 6000°C - 15 000 000°C
Naprendszerünk központja a Nap, mely évmilliárdokkal ezelőtt lehetővé tette, hogy bolygónkon kialakulhasson az élet, és annak a fenntartásában ma is nélkülözhetetlen.
A Nap lényegében egy óriási, igen forró gázgömb. Átmérője közel 1,4 millió kilométer, azaz több mint százszor nagyobb a Földnél, ugyanakkor a csillagok között ezzel a mérettel csak egy szerény méretű égitestnek számít. (Vannak a Napnál tucatszor nagyobb tömegű csillagok, ezek néhány százmillió év alatt leélik életüket, de vannak néhány tized naptömegnyi kis törpecsillagok, melyek akár több tízmilliárd évig is "éldegélnek".)
3D-s felvétel a Napról
Anyagát túlnyomó részben a legkönnyebb gáz, a hidrogén alkotja, de tömege így is csaknem 333 ezerszer múlja felül a Földét. Ez a hatalmas tömeg igen nagy gravitációval jár együtt, ezért a "felszínt" alkotó ritka gáz befelé fokozatosan sűrűsödik. Középen a rendkívül nagy sűrűség miatt nagyon magas a hőmérséklet (közel 14 millió fokos a hőség) és nagy a nyomás, így a hidrogén atommagok (protonok) fokozatosan hélium atommaggá alakulnak át, s közben gigantikus mennyiségű energia szabadul fel, amely különféle sugárzások formájában elhagyja a Napot.
A szabad szemmel is látható felszíne, a fotoszféra, "mindössze" 6000 fokos. Itt igen gyakran tűnnek fel sötét, úgynevezett napfoltok, melyek a Nap légkörének hűvösebb, körülbelül 4000 fokos részei. E képződmények már nagyon régen felkeltették a csillagászok érdeklődését. Az első, szabad szemmel történt napfolt megfigyeléseket az ókori kínaiak és japánok tették, azonban még nem sikerült felismerniük a napfoltok mibenlétét. Kínában hatalmas repülő madaraknak, sárkányoknak vélték őket. A szabad szemmel is látható napfoltok általában nagyobbak, mint az egész Föld. Megjelenésükben tizenegy éves gyakoriságot fedeztek fel. A köztes időszakban csak egy-két aprócska folt látható, de minden tizenegyedik évben a napkorongot számtalan sötét folt borítja el
.
A természet egyik legritkább, és talán legcsodálatosabb jelensége a napfogyatkozás. Ekkor a Hold sötét korongja eltakarja a vakítóan fényes napkorongot.
A fényen és a hőn kívül a Napot töltött részecskék - protonok és elektronok - is elhagyják. Ezek a Föld mágneses mezejébe kerülve létrehozzák a színpompás sarkifény-jelenséget, esetleg zavarokat keltenek a rádiózásban. Az üstökösök csóvájának a kialakulásáért is ez a napszélnek nevezett részecskeáramlás a felelős.
A Nap körül kilenc ismert nagybolygó (közülük néhány saját holddal, mint hűséges útitárssal), több százezer kisbolygó, valamint megszámlálhatatlan meteor és több milliárdnyi üstökösmag kering. A Nap és mindezek az égitestek (valamint a rendkívül ritka bolygóközi gáz- és porrészecskék) alkotják Naprendszerünket.
A kilenc nagybolygó alapvetően két csoportba osztható. A Naphoz közel keringő, viszonylag kis méretű, szilárd kéreggel borított, többnyire kőből álló bolygókat (Merkúr, Vénusz, Föld, Mars, de a Plútót is ide sorolják, noha sok vonatkozásban eltér a többitől) kőbolygóknak hívjuk. A Naptól nagy távolságra keringő, a Földnél jóval nagyobb, tetemes mennyiségű légkörrel rendelkező, kis átlagsűrűségű bolygókat (Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz) gázbolygóknak nevezzük, mert jórészt hidrogénből álló gázgömbök, noha legbelül mindegyik nagyon sűrű. (Míg a kőbolygóknál, ha van légkör, az élesen elkülönül a felszíntől, itt befelé haladva fokozatos az átmenet a légnemű, a cseppfolyós illetve a szilárdhoz hasonló halmazállapotok között.)
kando-kkt.sulinet
A kromoszféra a Hinode felvételén. A kinyúló szerkezet a forró ionizált gáz és egy mágneses mező kölcsönhatásának eredménye.
Napfoltból függőlegesen kiemelkedő mágneses mezők, melyek a napfolt széleinél meghajlanak és újrakapcsolódnak az ellentétes polaritású mezőkkel
Napfolt
_____
A napfoltokról készült felvételeken látható meglepő jegy egy sötét mag a forró, fényes szálak belsejében. Ez mindenképpen váratlan felfedezés, melynek jelentőségében a csillagászok egyelőre még bizonytalanok. A Nature magazinban publikált új megfigyelések a Napot vizsgálók hosszú ideje dédelgetett célját váltotta valóra, hogy a napfelszínt 100 kilométernél jobb felbontásban láthassák. Úgy vélik, hogy az alapvető folyamatok a Nap atmoszférájában ilyen méreteken zajlanak.
A részletesebb kép érdekében a teleszkóp csövét eltávolították, és egy tükör igazgatja a Nap sugarainak alakját egy másodperc leforgása alatt több ezerszer, hogy ellensúlyozza az atmoszferikus elmosódottságot.
A napfoltok erős mágneses mezővel rendelkező területek. Egy kellőképpen nagy napfolt, ami több ezer kilométer átmérővel bír, egy sötét umbrából, azaz árnyékból áll, ami a napfolt leghűvösebb része, ezt veszi körül egy fényesebb penumbra. A penumbra, vagy félárnyék úgy tűnik vékony, hosszú szálakból áll, melyek megjelenítése megoldhatatlan volt a napteleszkópoknak egészen mostanáig
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
