Megtalálták az elveszett maja várost
Marcello Canuto, a Yale Egyetem professzora idén áprilisban expedíciót vezetett Guatemala Peten tartományának egy nehezen megközelíthető, erdős vidékére, La Coronába - számolt be róla a Népszabadság. Már korábban is jártak kutatók a lelőhelyen, találtak is feliratos kőtáblákat, de pontosan senki nem tudta bizonyítani, melyik ősi város állt egykoron azon a helyen.
Hírek érkeztek azonban, hogy a műkincstolvajok megint kutatóárkokat ástak a területen, ezért akarta Canuto professzor újból alaposan megvizsgálni a lelőhelyet. Ám semmi érdemlegeset nem talált. Egészen az utolsó napig. Ekkor, egy templom romjai között kutatva, két, rendkívül jó állapotban megmaradt kőlapra lett figyelmes. Mindkettőn feliratok voltak. A szöveget kisilabizálva Canuto úgy érezte, megfogta az isten lábát. Megtalálta a régóta keresett maja várost, Q-t.
La Corona városát csak nemrégiben, 1995-ben fedezték fel El Peru-Waka közelében a Harvard régészei, David Stuart és Ian Graham. Gyanították, hogy La Corona azonos Q-val, de kétséget kizáróan nem tudták bizonyítani. A történet mégsem tíz éve, hanem jóval korábban, az 1960-as években kezdődött. Hirtelen addig ismeretlen, különös, vésett maja tárgyak árasztották el a műkincspiacot. Az értékes darabok közül sokat - homályos, nyilvánvalóan illegális eredetük ellenére - múzeumok vásároltak meg, többségük azonban magángyűjteményekben kötött ki. A tárgyak anyaga és stílusa alapján a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a műkincstolvajok egy eddig ismeretlen maja lelőhelyet fedeztek fel valahol Petenben, s onnan szállítják a kincseket a dílereknek. A lelőhelyet Q-nak nevezték el a spanyol Que? Melyik? kérdőszó spanyol nyelvterületen jól ismert rövidítése alapján. Számos expedíció indult a város felkutatására, de senki nem járt sikerrel, a tolvajokat pedig nem lehetett elkapni.
A Q-tárgyakon előszeretettel ábrázoltak kígyófejet, emiatt a kutatók eleinte úgy vélték, hogy Q a maja Kan, vagyis Kígyó állam része volt. Ám időközben kiderült, hogy a Kan-dinasztia központja Calakmul volt, amellyel Q alárendelt viszonyban állt, annak ellenére, hogy Kan szimbólumát használta. A most előkerült VII. századi kőlapok stílusa, díszítése, vésete, mérete, tartalma alapján egyértelműen Q-leletnek számít - mondta el Canuto professzor. Ám a bizonyítékot nem a kőlapok stílusa, hanem a rajtuk lévő szöveg szolgáltatta. A táblákba 140 hieroglifát véstek. A szöveg a maja történelem 30 olyan évét (körülbelül 667-697-ig) beszéli el, amely eddig sötét folt volt a történészek előtt, de mindenekelőtt elárulja azt, hol állt Q város. A Harvard régészei jó nyomon jártak 1995-ben, a lelőhely tényleg az alig ismert ősi uralkodói központ, La Corona, vagyis maga a rejtélyes Q.
A táblákat 677. október 25-én vésték abból az alkalomból, hogy elkészült a város újabb temploma. A táblák ezt az eseményt, valamint uralkodóik tetteit beszélték el. A kőlapok két, Q várost uraló királyról, K'inich Yookról és Chak Naahb' Kaanról emlékeznek meg. Egyebek között kiderül, miként kellett egy másik nagy maja város, Tikal lakóinak támadásai miatt K'inich Yooknak La Coronából Calakmulba menekülnie. Megtudjuk azt is, hogy a calakmuliak segítségével Q uralkodójának sikerült végül is kiűznie a tikaliakat Q-ból és visszaszereznie a város feletti uralmat.
A lelet alátámasztja a "királyi útvonal", vagyis a maja fővárost vazallus királyságaival összekötő útvonal eddig csak feltételezett létezését. A kőtáblák szövege szerint ugyanis La Corona, Q város a "királyi útvonal" mentén feküdt, és akkor alapították, amikor a maja birodalom fővárosa Calakmul volt, vagyis a VII. század elején. A kutatók beszámoltak arról, hogy azért csak most jelentették be a szenzációs felfedezést, mert a lelőhely biztonságos őrzését mostanra sikerült megoldani. A környék ugyanis az eszközökben nem válogatós műkincstolvajok paradicsoma. Ezért jelenleg katonák őrzik Q-t.
Fiatal fiúkat áldoztak a maják
A maják fiatal fiúkat és férfiakat áldoztak isteneiknek, nem pedig hamvas szüzeket, ahogyan azt korábban gondolták - jelentették be a mexikói régészek kedden tartott sajtótájékoztatójukon.
A Yucatán-félszigeten található Chichén Itza papjai gyermekeket áldoztak isteneiknek, hogy elnyerjék azok jóindulatát - számoltak be róla a kutatók, akik egyben a furcsa rítus részleteit is ismertették: a gyerekeket szent barlangokba dobták, ahol azok az emelkedő víztől megfulladtak. A barlangok ugyanis amellett, hogy a maják vízforrásai voltak, hitük szerint a túlvilági átjárót is szimbolizálták.
A Yucatáni Egyetem régésze, Guillermo de Anda a barlangokban talált maradványok részletes vizsgálata során 127 különböző személy maradványait különítette el, és azok 80 százaléka 3-11 éves fiatal fiúktól származott. A többi főként fiatal férfiak maradványa volt, mondta el Anda, akinek búvárai emellett maja ékszereket is találtak a barlangok fenekén.
A régész elmondása szerint a gyerekeket élve dobták a vízbe, hogy ezzel is elnyerjék a maja esőisten, Chaac jóindulatát. Egyes esetekben az áldozatokat rituálisan megnyúzták vagy megcsonkították, mielőtt felkínálták volna őket az isteneknek - mondta a kutató. Szerinte a hitvilág szerint az istenek, különösen az esőisten jobban szerették az apró dolgokat, és ezért áldoztak gyerekeket.
A szakemberek korábban úgy gondolták, hogy a maják fiatal lányokat áldoztak isteneiknek: az i.sz. 850-től a spanyol hódításig terjedő időszakra datálható maradványokat ugyanis gyakran jáde ékszerekkel díszítették. Anda szerint ezt az is erősítette, hogy a pubertás előtt nem könnyű meghatározni a maradványok nemét.
Halálpiramis Mexikóban
Hála a legmodernebb technikának, egyre több ősi városra bukkannak a sűrű őserdők mélyén. A legújabb régészeti szenzáció színhelye Mexikó, ahol lézersugarak felhasználásával számítógépes modellezés útján felfedezték Ek Balam, a Jaguár-város maradványait.
Ilyen pontos helyszín megállapításra még egy évtizeddel korábban sem volt képes az archeológia. A szakemberek megállapították, hogy a Yucatan-félszigeten háromezer esztendővel ezelőtt virágzó maja városban a birodalom többi részéhez hasonlóan napirenden volt az emberáldozat kegyetlen kultusza. Az itteni, piramis-formájú áldozati templomban azonban egyedi módon ért véget a szerencsétlen kiválasztottak gyakran nagyon rövid élete: a 30 méter magas piramis mélyén tartott, kiéheztetett jaguárok végeztek velük.
A jelek szerint az áldozatok hosszú szertartás után kerültek a felsőbb szintekről egyre lejjebb, amíg aztán a papok belökték őket egy aknaszerű nyílásba. Az a végén barlanggá szélesedett; ott várták az érkezőket az ítélet-végrehajtók, az errefelé szent állatnak számító jaguárok. A maja birodalom maradványaira eddig is jellemző volt a szépség és brutalitás sajátos elegye. A jaguárvárosi halálakna bejáratánál például ember nagyságú maja istenszobor búcsúztatta a biztos halába zuhanókat.
Dr. Letícia Varas asszony, a kutatások vezetője közölte: mindenütt egyedülállóan szép domborműveket és egyéb képzőművészeti remekeket, valamint maja írásjeleket találtak. Ezeket eddig nem tudták megfejteni, még sok rejtély vár felderítésre.
A maja birodalom
A maja kultúra első csírái a sumér-és az egyiptomi civilizációval egy időben jelentkeztek Közép-Amerikában. Birodalmuk meglepően hosszú ideig, majd három évezreden keresztül állt fenn, e tekintetben az egyiptomi és a távol-keleti civilizációkhoz mérhetjük őket. A maják már két évezreddel az európai hódítók megérkezése előtt ismerték az írás művészetét, amelyet a papíralapú könyvekhez rendkívül hasonló, fakérgekből összeállított kódexeikben is gyakran alkalmaztak.
A maja vallás világképe szerint az égbolt 13, egymás fölött elhelyezkedő „égi szférából” áll, emellett náluk is feltűnik a „pokol” fogalma, amely mintegy 9 szférával a föld szintje alatt helyezkedik el. A Földet hol, mint négyzetet, hol pedig, mint háromszöget képzelték el, amelynek sarkain égig érő fák nőnek, s ezek tartják a Föld felett tetőként elhelyezkedő égboltot.
Az általuk használt időszámítási egységek több ponton erősen különböznek a nálunk megszokottaktól, helyenként azonban jóval pontosabbak voltak annál. A Gergely-naptárhoz hasonlóan ők is 12 hónapra osztottak egy évet - kezdetlegesnek vélt eszközeik ellenére meglepő pontossággal. Ez a precizitás a napévek kiszámításánál a legfeltűnőbb, ahol mindössze 0,0002 napot tévedtek a valós, azaz csillagászati napév hosszához képest! Bár számításaik mindössze 0,0001 nappal pontosabbak a Gergely-naptárnál, az elsőség mégis elvitathatatlan tőlük.
Hasonlóan meghökkentők a maja matematika eredményei is: számolási rendszerük a 20-as számrendszeren alapult, és mintegy ezer évvel megelőzve az indiaiakat, már Kr.e. 500 körül használták a helyi értéken alapuló számolást. S míg Európa még „az ujjain számolt”, a maják már bevezették a zéró érték, vagyis a nulla számtani fogalmát.
A maja civilizáció virágkorában hatalmas városokat építettek a mai Guatemala és Mexikó területén, ám ezek a VIII. század után máig nem tisztázott okokból lehanyatlottak, egyes nézetek szerint talán azért, mert a maják felélték természeti erőforrásaikat. Valószínűleg az erdőirtás, és a föld túlművelése vezethetett idáig. Az uralkodók is egyre többet követelhettek alattvalóiktól, akik feltehetően fellázadtak. A felkelés részletei nem ismeretesek, de éhínség lehetett, és az ivóvíz is elfertőződött, mert az Istenek kiengesztelésére számtalan holttestet dobtak a folyókba és tavakba.
Véres emberáldozatok
A maja vallás kultikus helyei a piramisok tetejére épített, kisméretű, fülkeszerű templomok voltak. Itt zajlottak a nyilvánosság teljes kizárásával végbemenő istentiszteletek, ahova csak a papok léphettek be. Ugyancsak ezekben a templomokban tartották a különféle áldozásokat is, melyek során sokszor ártalmatlan füstölőszereket alkalmaztak, de gyakran embereket is feláldoztak. Bár a maják kegyetlensége meg sem közelítette az aztékok rémtetteit, mégis, mintegy megteremtői voltak az aztékoknál tömeges szintre emelt emberáldozatok kultuszának.
Az ilyen esetekben leggyakrabban egy, a papok által kiválasztott ember életével kedveskedtek az isteneknek. Az előre elkábított áldozatot a templomban lévő áldozati kőasztalra fektették, végtagjait az asztal négy sarkán a föld irányába feszítették, az így kiemelkedő mellkas már könnyű célpontot jelentett. A szertartás vezető papja egy obszidián késsel kivágta a szívét, majd a még dobogó szívet a kezébe vette, s kilépett a piramis tetejére, ahol a magasba tartotta, hogy az őrjöngő tömeg is láthassa.
A piramisok tetején elvégzett véres szertartáson kívül létezett egy másik egyedülálló áldozatbemutatási módszer és helyszín. Utóbbit a Chichen Itza-i szent tó jelentette, ahol a maják Chac-nak, az eső istenének áldoztak fel többnyire fiatal, elkábított fiúkat vagy lányokat úgy, hogy a tavat körülvevő meredek sziklafalról taszították őket a mélységbe. A tó fenekén még napjainkban is sok emberi maradvány fekszik. Szintén itt van az a híres koponyaállvány, amely a piramisokon feláldozott emberek koponyáinak százait tartalmazza.
Chichen Itza jelentése Itzán kútjainak szája. A száj az úgynevezett cenote megfelelője, amely a mészkőbarlangokban található hatalmas mélyedésekre utal. Ezek a barlangok megteltek esővízzel, s ebből szolgálták ki a maják ivóvíz-szükségletüket. A mexikóvárosi régészeti múzeum gyűjteményében 127 olyan csontvázat találni, amelyeket két cenóta-expedíció során hoztak a felszínre 1960 és 1967 között.
"Ezeknek csaknem 80 százaléka 3-11 év közötti gyermekek csontmaradványai." - magyarázza a Yucatan Egyetem egyik kutatója. A számok egy régi előítéletet látszanak megcáfolni, miszerint a maják gazdagon felékesített szűz lányokat áldoztak fel, úgy, hogy élve a cenóták mélyére lökték őket. A vizsgálatokból azonban kiderült, hogy a maradék 20 százaléknál az áldozatok kétharmada felnőtt férfi volt, s a kisebbségben lévő női csontvázak is 20-35 éves nőké voltak. A maják idejében ezek a nők már öregnek számítottak.
Kannibalizmus?
Egy Mexikóvárostól északra fekvő településen, Ecatepec-ben végzett ásatásokon régészek megszenesedett csontvázakra bukkantak. Nadia Velez Saldana, az ásatások vezetője elmondta: „Egy hatalmas sírgödröt találtunk, benne négy gyermek csontvázával, melyek részben, négy másik gyerekcsontváz pedig teljes egészében el volt szenesedve.” Az nem derült ki pontosan a csontvázak állagából, hogy az áldozatok akkor is éltek-e még, amikor elégették őket.
Ráadásul olyan edényeket is megtaláltak a régészek Ecatepec-ben, melyeket embertársaik megfőzésére használtak a bennszülöttek kódexeinek illusztrációi szerint. Nem messze a főzőedényektől emberi csontmaradványokra bukkantak, így a régészek nemcsak az emberáldozati eljárás meglétét, hanem a kannibalizmus elterjedtségét is bizonyítottnak vélik. Az áldozatok többsége kiskorú gyermek volt, mivel a hiedelem szerint ők még romlatlanok és tiszták voltak.
A régészek a nemrég megtalált leleteket követően most már nem azon vitatkoznak, hogy az aztékoknál és a majáknál volt-e emberáldozat vagy kannibalizmus, hanem azon, hogy vajon a spanyol hódítók mennyiben túlozták el ezek számát. Egyes spanyol források arról számolnak be például, hogy egy 1487-ben elkészült azték templom felszentelésekor 80 ezer embert áldoztak fel az isteneknek az aztékok. Ilyen nyilvánvaló túlzások figyelmen kívül hagyása mellett azonban valóban komoly kérdés, hogy mennyiben volt elterjedt az emberáldozat Mexikó ősi civilizációiban.
Vajon miért ették meg saját embertársaikat a maják és az aztékok? Egyes antropológusok szerint az áldozatok vallási célúak voltak, az áldozatokra pedig mint istenekre tekintettek. „Nehéz felfognunk, de attól még így volt: az áldozatok számára megtiszteltetés volt, hogy őket áldozták fel az isteneknek” – nyilatkozta az AP-nek Carmen Piojan. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
