Mezei nyúl (Lepus europaeus) Jegyei: testhossza 48,5-67,5 cm, farokhossza 7-11 cm, magassága 11,515 cm, tömege 2,5-6,5 kg. Feje karcsúbb, nyújtottabb, mint az üregi nyúlé. Kölykei vékony szõrzettel és nyitott szemmel születnek- az üregi nyúl fiókáinál sokkal fejlettebbek.

Élõhelye: szinte az egész világon elterjedt. Természetes elterjedési területe Afrika nyílt szavannáitól, sztyepjeitõl és félsivatagjaitól egész Európán keresztül, fel egész az erdõhatárig terjed, Nyugat- és Észak-Ázsia vegyes erdõitõl Kína középsõ részéig, de megtalálható Ausztráliában, Új-Zélandon, Chilében és ÉszakAmerika egyes területein is. A szintén nagyon hasonló indiai nyúl (Lepus nigricollis) egészíti ki ezt az óriási térséget, amely a betelepítésekkel még jelentõsen tovább is bõvült. Némileg már Svédország és Finnország déli részén is, de fõként Szibériában nagy területen fedik át egymást a havasi nyúllal. Angliában is sok szigeten akarták meghonosítani a mezei nyulat-igaz, csekély sikerrel. Írországban szintén csak egy kisebb, elszigetelt állománya él. Ez feltehetõen azzal függ össze, hogy a mezei nyúl érzékeny a nedvességre, és a havasi nyúlnál sokkal inkább rá van utalva a védett búvóhelyekre. A legnagyobb sûrûséget az alacsonyan fekvõ, félintenzíven mûvelt, meszes és agyagos talajú élõhelyeken éri el. Magyarországon közönséges, vadászható.

Eletmódja: jellegzetes menekülõ állat, amit a hosszú fül, nagy szem, kifinomult szaglóérzék és hosszú lábak is jeleznek. Veszély közeledtekor meglapul egy gödörben, fülét hátraengedi. Alkonyatkor, miközben legel, feltûnõen lassan mozog, és laposan a földhöz simul. Magánosan él. Csak a szaporodási idõben látható párosával vagy kisebb csoportokban. Rendszerint ragaszkodik megszokott területéhez. Jelöléssel kimutatták azonban, hogy kisebb-nagyobb vándorutakat is megtesz. 1928-ban tömeges vonulását figyelték meg Ukrajnában, amit nyilvánvalóan a szokatlanul nagy hóesés váltott ki. A legtöbb állat a vándorlás során elpusztult.

Szaporodása: a párzási idõszak csúcspontja, amit a vadászok bagzási idõnek hívnak, általában március-áprilisra esik. A nõstény évente 2-3-szor ellik, az elsõ alomnál 1-2-t, a másodiknál azonban már 2-5 kölyköt, az egyéves vagy az öreg példányok inkább kevesebbet. Az utódok a szabadban születnek, és nem egy föld alatti üregben, mint az üregi nyúlnál. Eltérnek abban is, hogy már röviddel születésük után látnak, és el is tudnak futni. Rejtekhelyükön lapulnak - még nincs szaguk-, és várják anyjukat, hogy jöjjön szoptatni. Bundájuk védi õket a kihûléstõl, bár a nedvességre nagyon érzékenyek. De nemcsak e tekintetben különböznek az üregi nyúltól, hanem udvarlási szokásaikban is: a mezei nyulak tavasszal meghatározott helyeken gyülekeznek. A hímek itt fel-alá kergetik a nõstényeket. Ahol sok van belõlük, 4-8 nyulat is láthatunk, amint vad hajszában száguldoznak egymás után, keresztül a szántóföldön. Párzásnál a hím rendszerint "elpáholja" a nõstényt. Az egymást üldözõ nyulak se látnak, se hallanak, és így tavasszal gyakran esnek a közlekedés áldozatául.

Tápláléka: vadon növõ füvek, csírázó gabona, lágy szárú növények, télen rügyek. A szántóföldi zöldségek nyilvánvalóan fontos szerepet játszanak a mezei nyúl táplálkozásában, mert ahol az intenzív mezõgazdaság miatt ezek hiányoznak, ott a mezei nyúl állománya is visszaesik. Mindamellett eredetileg a mezõgazdaság "mûvelt sztyepjei" adtak új élõhelyet az addig pusztákon élõ mezei nyúlnak Európában, ahol elõtte alig fordult elõ.

Ellenségei: a róka, a görény, a nyest és a héja, elsõsorban a beteg vagy a fiatal, tapasztalatlan állatokat ejtik zsákmányul. A kifejlett nyulak olyan rendkívül gyorsan futnak, hogy cikcakkban vágtázva majdnem minden üldözõjüket messze maguk mögött tudják hagyni. Ekkor veszik hasznát annak is, hogy teljes körben látnak, csakúgy, mint az üregi nyúl, hiszen ily módon szemmel tudják tartani üldözõjük mozgását.

Egyéb: A mezei nyúl az egyik legfontosabb apróvad. A terítéket ezért már sok éve gondosan számon tartják: egyedül Németországban évente kb. egymillió mezei nyulat lõnek. További százezer példány esik a közlekedés áldozatául. Feltételezik, hogy a modern mezõgazdaság a földeket a nyulak számára túlnyomórészt kedvezõtlen élõhellyé teszi. Sok mezei nyúl végét jelenti, hogy a nyár derekán egyszer csak megkezdõdik az aratás, és óriási területeken néhány nap alatt táplálék nélkül maradnak. Betakarítás után ugyanis gyakran azonnal felszántják a földeket. A nyulak bonyolult társadalmi rendje ekkor teljesen összeomlik. Az állatok kénytelenek a megmaradt területeken összezsúfolódni. Ezek, sajnos, elég gyakran kukoricaföldek, amelyek fedezéket nyújtanak, táplálékot azonban már nem. A maradék, most már gyakrabban látogatott táblákon megnõ a fertõzésveszély, és nyár végén a fiatal állatokon a járványszerûen fellépõ bélgyulladás (kokcidiózis) söpör végig. A néhánytúlélõ, bár maga immúnissá válik a betegségre, hordozza annak kórokozóját, ami állandó veszélyt jelent az utódok számára. Így helyenként megpróbálják gyógyszert tartalmazó csalétkek kirakásával megóvni a nyúlállományt a fertõzéstõl.
A nyulak különösen nedves idõjárás esetén hajlamosak a betegségre. Ez is arra utal, hogy a keleti, száraz, meleg sztyepekrõl és sztyepszerû élõhelyekrõl származnak. Közép- és Nyugat-Európa megmûvelt tájaira a mezei nyúl csak abban a korban tudott bevándorolni, amikor a nagy erdõirtások megnyitották számára ezt az új élõhelyet. Elsõsorban a kisparaszti gazdálkodás kínált a sok mezsgyével, a szûk parcellákkal, a mezei termények állandó váltásával olyan kedvezõ élõhelyet, hogy a mezei nyúl itt lényegesen sûrûbb állományt tudott kialakítani, mint eredeti hazájában. A megmûvelt területeken egész évben talál magának friss zöldséget, még télen is, amikor a föld egy része fel van szántva. A táplálékbõség azonban önmagában nem képes megszüntetni az élõsködõk és betegségek okozta bajokat, ezek az idõjárástól függõen továbbra is veszélyt jelentenek.
Bár az üregi nyulak föld alatti üregükben egész jól átvészelik a hideg, esõs idõket, hiszen járataik szárazak maradnak, mégis nagyon érzékenynek bizonyultak a betegségekkel, különösen a myxomatózissal szemben, ami érdekes módon a mezei nyulat nem támadja meg. Így lehetséges, hogy a mezei nyulak számának visszaesését az elmúlt években erõsen befolyásolta az idõjárás, bár a tartósan kedvezõ idõben is csak lassan szedi össze magát az állomány, ami nem sok okot ad az optimizmusra. Talán az élõhelyek szennyezettsége idõközben már olyan mértéket ért el, hogy még az igénytelen, kevésbé érzékenynek számító fajok is tartósan károsodtak. Így elõfordulhat, hogy a nyúl környezetünk minõségének fontos indikátora lesz. Az egyre kisebb terítékek sokkal többet jelentenek, mint csupán azt, hogy kevesebb lesz a vadhús.