Varjú Elemér "Magyar várak" című, 1932-ben megjelent könyvében így ír Brassó városáról:   rassó vidékét és az egész Barcaságot eredetileg székelyek népesítették be, akiket azonban a bessenyők és kunok gyakori beütéseik alkalmával erősen megritkítottak. Miután a délkeleti határszélek ily módon védtelenül maradtak, II. Endre 1211-ben behívta s a Barcaságban letelepítette a német lovagokat. Ezek hazájukból nagyobbszámú földmívest hoztak magukkal, hogy a termékeny területen jobbágyaik legyenek. Ismeretes, hogy a lovagok mennyire visszaéltek a beléjük vetett bizalommal. Úgy viselkedtek, mintha hódított területen éltek volna; a király iránti hűséget s engedelmességet megtagadták, kővárakat kezdtek építeni és a lakosságot, elsősorban a maguktelepítette németeket, rabszolgák gyanánt sanyargatták. A király rövid ideig tűrte a szemérmetlen garázdálkodást. 1221-1225-ben fegyveres erővel kiűzte a német lovagokat s a Barcaság területét a székely ispán hatalma alá visszahelyezte. A Barcaság tehát megszabadult a német lovagoktól, de itt maradtak s további bevándorlások révén egyre szaporodtak a közrendű telepesek. Akik közülük a mai Brassó vidékére kerültek, először a Malomhegy és a Fortyogóhegy közötti lapályon helyezkedtek el. A Fortyogó tetején már a XIII. században erősség állott. Ezt, a hagyomány szerint a német lovagok építették volna. A nem nagy terjedelmű váracska 1421-ig fennállott; ebben az évben II. Amurath szultán pusztította el s köveit lassanként elhordták. Az első Brassó az 1236-i rettentő tatárdúláskor siralmasan elpusztult. Amikor az ellenség elvonulása után a hegyekbe menekült lakói visszatértek, már nem volt kedvük a nehezen védhető sík területen maradni. Behúzódtak tehát a Márton-hegy mögött nyíló völgybe, amely fölött a hatalmas Cenk-hegyen szintén állott egy kisebb várkastély. Itt alakult meg az új Brassó a XIII. század közepén s hála lakói szorgalmának és nem kevésbé királyaink rendkívüli pártfogásának, rohamosan fejlődésnek indult. Fekvése az ország délkeleti kapujánál egyenesen ráutalta a kereskedelemre, de ugyanez a végvár szerepére is kényszerítette. Az uralkodók nem ok nélkül látták el bőséges kiváltságokkal. Valamennyi közt legtöbbet tett a városért Nagy Lajos király. 1377. évi nagy kiváltságlevele Brassót legnagyobb tekintélyű városainak sorába emelte. A TIMÁROK BÁSTYÁJA (kép az eredeti könyvből) Ez időben rakták le a hatalmas Feketetemplom alapjait s erre az időre esik a város falainak a mai terjedelemben való felépítése. A fejlődés Zsigmond és Mátyás uralma alatt sem szünetel s ezzel kapcsolatban a város erődítési munkálatai közel száz évig tartanak. A munkát, a török előnyomulása tette országos fontosságúvá. 1421-ben a még be nem fejezett erődök rettentő próbát állottak ki. A török végiggázolt a Barcaságon ér Brassót is megrohanta. A polgárság a Cenken levő erődbe menekült, mialatt a török feldúlta a várost s az Ó-Brassó felett emelkedő erődöt földig lerontotta. BRASSÓI VÁRKAPUK (képek az eredeti könyvből) Érthető, hogy a veszedelem elmultával kettőzött erővel fogtak a város falainak felépítéséhez. Még a cenki várat is ledöntötték Hunyadi János engedélyéből, hogy köveivel minél erősebbre s magasabbra építhessék a városfal tornyait. A királyok bőkezűen segítették őket; különösen Mátyás, aki Brassót igen nagyra becsülte. Egy 1471-ik évi oklevelében úgy nyilatkozik, hogy Brassót méltán tartják az erdélyi részek "ékességének, védőfalának, kapubástyájának és nagyszerűségét, épületeinek s erődítéseinek jelességét mindenki irigység nélkül dicséri." Brassó dicsőített falai a sok ostrom dacára (1432, 1529, 1611, 1689, 1849) jórészben máig is állnak s fogalmat adnak a középkori hazai város-erődítés kiválóságáról. BRASSÓ VÁROSFALAI (kép az eredeti könyvből) A várost a falak szabálytalan ötszög alakjában zárják körül. Eredetileg harminckét hatalmas torony és hét terjedelmes bástya szakította meg a várfalakat; ezeknek jó része most is fennáll. Három kapu vezetett a belvárosba, valamennyi erős, jól védhető tornyon át. Egyik, a Szent Katalinról nevezett várkapu még megvan, abban az alakban, ahogy 1559-ben újra építették, öt tornyocskával. A falakon kívül sziklába vágott s a hegyekről vezetett vízzel töltött mély árok vonult el. Ennek egyes részeit is megőrizte számunkra az idő. A SZENTLÉLEK KAPU (kép az eredeti könyvből) Brassó számadáskönyvei tanúskodnak róla, minő áldozatokkal tartották fenn s fejlesztették az újabb korban is, úgy a polgárok, mint az erdélyi fejedelmek ezeket az erődítményeket. E tekintetben különösen Bethlen Gábornak vannak nagy érdemei. A tüzifegyverek fejlődése a XV. század folyamán arra kényszerítette a völgyben fekvő Brassó lakosait, hogy a környező olyan hegyeket, amelyekről a várost lőni lehetett, megerősítsék. A Cenk e részben nem volt veszedelmes, miután rá ágyúkat felvontatni nehéz lett volna. Annál fontosabb pont volt a Mártonhegy; erre Ó-Brassó felől könnyen fel lehetett jutni s a várostól csak a temető választotta el. BRASSÓ CÍMERE 1612-BEN VERT TALLÉRON (kép az eredeti könyvből) Ezért 1454-ben ide egy fellegvárt kezdtek építeni, eleinte kisebb méretekben, majd 1553-ban megbővítve, hosszas négyszögalakban, négy kiugró bástyával. E várat, amelyben állandóan 20-24 ágyút s megfelelő őrséget tartottak, 1630-ban Bethlen Gábor még jobban megerősítette s alkalmas épületekkel bővítette. II. József pedig 1773. évi látogatása után laktanyát csinált belőle. Közepén 81,5 méter mélységű kúttal van ellátva. A váracska legszebb harci emlékei, hogy 1689-ben a polgárok sikeresen megvédték Caraffa zsoldosai ellen, 1849-ben pedig 200 honvéd két napig ellentállt benne egy 28.000 főnyi orosz hadseregnek. A FEKETE TORONY (kép az eredeti könyvből) A város északi felén az ú. n. Hernyóhegy lejtőjén két irdatlan torony látta el a külső védelmet, az egyik Fekete-, a másik Fehér-torony néven ismeretes. Az előbbeni négyszög, a második félkörösen záródik. Mindkettő még középkori eredetű. BRASSÓ VÁROSFALAI (kép az eredeti könyvből)