szebenmegyei Szelindek falu közepén, alacsony dombon épült régi, nagy vár omladéka áll. Az erdélyi viszonyokkal ismerős utazó, akit útja erre visz, a szászok vidékein gyakori parasztvárak egyikét véli benne látni, aminőket a töröktől méltán rettegő lakosság a XV. század folyamán igen sok helyen temploma köré emelt. Megerősíti hitében a helybeliek szóbeszéde is. De aki közelebbről megtekinti a még meglevő falakat, észreveszi, hogy a szelindeki várból a községi erődök jellemző részei, a templom és a raktárul szolgáló apró házak hiányoznak s az inkább a németesen "lovagváraknak" nevezett földesúri erősségek sorába tartozik, ahová elsősorban a királyi várakat számítjuk. A szebenmegyei Szelindek falu közepén, alacsony dombon épült régi, nagy vár omladéka áll. Az erdélyi viszonyokkal ismerős utazó, akit útja erre visz, a szászok vidékein gyakori parasztvárak egyikét véli benne látni, aminőket a töröktől méltán rettegő lakosság a XV. század folyamán igen sok helyen temploma köré emelt. Megerősíti hitében a helybeliek szóbeszéde is. De aki közelebbről megtekinti a még meglevő falakat, észreveszi, hogy a szelindeki várból a községi erődök jellemző részei, a templom és a raktárul szolgáló apró házak hiányoznak s az inkább a németesen "lovagváraknak" nevezett földesúri erősségek sorába tartozik, ahová elsősorban a királyi várakat számítjuk. A vár alakját körülírni nehéz lenne, miután kerülete az alapjául szolgáló sziklás dombhoz igazodik. Ezért itt közlött és két évtized előtt a vár alapos ismertetője, Halaváts Gyula által készített alaprajzára hivatkozunk. Mint látható, a bejárat a keleti oldalon, kaputornyon át nyílik s kettős boltív alatt egyenesen a belső várudvarra vezet. Ennek északi, keskeny oldalán középütt hatalmas, négyszögű donjon áll. Egy-egy oldala kívülről 12, falainak vastagsága 3 1/2 méter. Ma csak egy emelete van; egykor bizonyosan magasabb volt. Tágas csúcsíves ablakai mutatják, hogy eredetileg lakásul szolgált; földszintjéről a toronyhoz ragasztott szabálytalan alakú helyiség nyílik, talán raktár vagy fegyvertár. A torony a vár legrégibb részlete s kétségkívül a XIV. században épült. Hozzá közel, az erősség kiugró északnyugati sarkán karcsú őrtorony szolgálja a nyugati oldal védelmét. Innen az udvarra visszatérve hatalmas palota áll előttünk, amely a hosszas négyszögű térség déli oldalát egész, kb. 30 métert kitevő szélességében elfoglalja. Földszintje és emelete egyformán boltozott volt. A földszint alacsony, ablakai mind az udvarra nyíltak, helyiségeit tehát nagyrészben raktárakul használták. Fölöttük hatalmas lovagterem talált helyet, nagynyílású, csúcsíves ablakokkal. A boltozatok feletti padlástér oly módon volt kiképezve, hogy onnan a vár őrsége nyíllal, tüzifegyverrel fogadhatta a támadókat. A palota külső zárófalain lőrésekkel rakott árkádos párkány fut végig, egészen megfelelve a várfalak ugyanilyen alakítású gyilokjáróinak. Az erős és magas palota lezárta a várat s az a középkorban nem is állott többől. A XVII. században, amikor a vár a község kezelésébe ment át, délfelől második udvart toldottak hozzá, abból a célból, hogy a várba zárkózó lakosság lábasjószágát is el tudják legalább egy időre .helyezni. A háromszögű tér déli sarkát kiugró négyszögletes, kétemeletű torony szeli le. Rajta keresztül szűk ajtónyíláson át kerekded bástya kis udvarára lehet jutni. Közepén van a vár kútja; egykor - úgy tartják, - 70 méter mélységű volt és bőven szolgáltatta a jó ivóvizet. Napjainkban elapadt, s telve van törmelékkel. Bástya és torony a XVII. században a kút védelmére készült, miután a lakosság már előbb megtanulta, hogy ivóvíz híján a védelmezők hosszabb ostromnak ellentállni képtelenek. A vár elrendezése más adatok híján is kétségtelenné teszi, hogy nem készülhetett a község lakói számára. Másfelől azonban bizonyos, hogy a község és vidéke védelmére emelték és pedig abban az időben; amikor Erdély déli határait először kezdte veszélyeztetni az előnyomuló ozmánság, tehát Nagy Lajos király idejében. A szelindeki vár hivatása volt a Szebentől Medgyesnek, egyenesen észak felé vezető utat védelmezni. Erős falait királyi meghagyásból rakták s benne a vajda, vagy valamelyik tisztje parancsolt. SZELINDEK VÁRA (kép az eredeti könyvből)     A ránk maradt oklevelek, bár Szelindek falunak dolgaival az Árpádkor vége óta sokat foglalkoznak, a várról a XVI. század kezdetéig nem tesznek említést. Amikor először van róla szó, még nincs hozzá köze a községnek. 1529-ben, mikor Báthory István vajda János király számára meghódoltatni akarja, Pempflinger Márk szebeni királybíró őrsége tartja megszállva, I. Ferdinánd nevében. A vajda rövid ostrom után bevette, de, - ha a száz évvel később élt Miles Mátyás nem egészen pártatlan elbeszélésinek hinni lehet, - mihelyt Báthory főserege tovább vonult, éjjeli megrohanással a szebeni darabontok visszaszerezték.   Általában véve magas falai dacára sem igen lehetett az erősséget védelmezni, 1602-ben is könnyű szerrel jutott Báthory Zsigmond hadvezére, a később fejedelemségre, majd röviddel utóbb szomorú végre jutott Székely Mózes kezére. Ez időben a várőrséget a szebeni szék adta, de a fenntartás súlyos terhei mindinkább a szelindeki lakosok vállaira nehezültek. Nem csoda, ha lassanként a várat kezdték sajátjuknak tekinteni. Amikor 1658-ban a II. Rákóczi György ellen kiküldött szilisztriai basa pusztított végig a szerencsétlen Erdélyországon, közeledtének hírére a falu egész lakossága, minden ingó vagyonával a várba menekült; onnan nézte, miként égeti fel a vad ellenség a községet s a mezőn maradt termést. Szerencséjükre a gyülevész had nem tett próbát az erősnek látszó vár megostromlásával és csakhamar tovább vonult. A siker felbátorította a jámbor falusiakat. Innen kezdve a község birtokaként kezelték az oltalmazó erődöt; építettek, javítottak rajta, nem sajnálták a ráfordított munkát és költséget. Amint a várdomb oldalában levő nyomok mutatják, külső erődvonalat is készítettek körülötte. Elpusztult templomuk harangjait felhúzták az öregtorony tágas emeleti helyiségébe, hogy az őrök jelt adjanak, ha ellenség közeledik s a lakosokat, embereket így figyelmeztessék a várba való menekülésre. De sem költség, sem fáradság nem mentette meg a szelindeki várat a kurucok elől. 1705-ben Pekry Lőrinc az első rohammal bevette. Innen kezdve két éven át II. Rákóczi Ferenc hadai laktak falai között s - mi tűrés, tagadás, - jól éltek a szelindekiek költségére, akik ez idő alatt csak kívülről és nem minden fogcsikorgatás nélkül néztek fel a község büszke erősségére. 1707-ben aztán fordult a szerencse kereke; a kuruc vitézeknek el kellett vonulni Szelindekről. Hanem mielőtt megindultak volna, hadi szokás szerint hasznavehetetlenné tették a várat. Bástyáit felrobbantották; tetőire tüzet vetettek. Nagy volt a faluban az elkeseredés a vár romlása fölött. Nehány év mulva, amikor a helyreálló vagyoni viszonyok megengedték, nagy garral hozzá is láttak a vár kijavításához. A tágas épületek, magtárnak, szalonnás kamráknak igen alkalmasak voltak. A munkát azonban 1719-ben megszakította a lakosságot megtizedelő nagy pestisjárvány. Utóbb, a XVIII. század békességes évtizedeiben a minden hadi jelentőségét elvesztett erősség omladozni kezdett. A hosszú időn át fedél nélkül álló hatalmas palota boltozatai egymás után beszakadtak s a várban való tartózkodás egyenesen életveszélyes lett. Mivel pedig a még féligmeddig ép tornyok a megfogyatkozott lakosság igényeit kielégítették, felépítés helyett maguk a falubeliek segítettek az időnek a rombolásban. Előbb a külső erődfalakat hordták el, majd 1824-ben lebontották a palota északi falát is, hogy köveiből a temetőnek készíthessenek kerítést. Így pusztult el a szép középkori vár a kegyeletet nem ismerő bitorlók kezén, akiknek utódai szívesen eldicsekesznek "ősi várukkal" s azt hirdetik szóban és írásban, hogy azt szántóvető elődeik munkája hozta létre. SZELINDEK VÁRA (kép az eredeti könyvből)