A következő nap a suliban szörnyen keserves volt. Nem mentünk reggel Gerarddér. Anya nem értette, miért nem akarom, hogy Gerardék házához menjünk. Nem meséltem neki a nagy vitánkról, csak annyit mondtam, hogy az új barátaival megy. Bűntudatom volt, hogy nem mentünk Gerarddér, de hülyén éreztem volna magam, ha odamentünk volna a nagy vitánk után.

Besétáltam lassan a suliba, fel a terembe. Láttam Gerardot a terem előtt, körülvéve a barátaival röhögcséltek. Megálltam a tömeg mögött vártam, hogy beengedjenek a terembe. Gerard rám nézett. Én is ránéztem, ő pedig rám mosolygott. Próbáltam visszamosolyogni, de nem ment. Az arcáról eltűnt a mosoly és visszafordult a barátaihoz.

Sóhajtottam és éreztem, hogy valaki megütögeti a vállam. Megfordultam és megláttam egy rövid, barna hajú és barna szemű fiút. Ő volt az egyetlen fiú a suliban, aki feketébe járt és ki volt húzva a szeme, Gerardot kivéve. Túl fiatal vagyok ahhoz, hogy szerelmes legyek…de azok a gyönyörű barna szemek izgatottan az enyémbe néztek.

-H-hi.- köszönt izgatottan.

-Hi.- mosolyogtam.

-Őőő…ez a 3…őőő..- lenézett a remegő kezeiben lévő órarendre- 3011-es terem?

-Aha ez.

Mosolygott és egy kicsit boldogabb lett, de még mindig túlságosan izgult. Megint az órarendre nézett, majd vissza rám.

-Nem tudod hol a 3200-as?

-De, ott lesz a következő órám.

-Oh, ööö…n-nem bánnád ha veled mennék? Még új vagyok és nem tudom mi hol van.

-Rendben.- nevettem.

-Kösz.- mosolygott és elrakta az órarendjét a táskájába- Amúgy Frank vagyok.

-Én Chelsea.

Mosolyogtunk és bementünk a terembe.

Leültem, ahova általában szoktam. Frank odajött hozzám.

-Nem baj, ha ideülök?- kérdezte mielőtt leült volna oda, ahol Gerard szokott ülni.

-Persze.

Mosolygott és leült.

-Jó reggelt.- köszönt Miss Comway és leült az asztalához.

Gerardra nézett, majd rám. Furcsán nézett. Tudtam mire gondol. Mindenki megszokta már egy hónap alatt, hogy Gerard és én legjobb barátok vagyunk és elég furcsának tűnt, hogy nem ülünk egymás mellett.

-Szóval- megrázta a fejét- Van egy új osztálytársatok, Frank Iero.- mosolygott- Mindenki köszönjön.

-Helló Frank.- mondta mindenki egyszerre, beleértve engem is.

-Hi.- mondta Frank félénken.

Az első 2 óra dumálással ment el. Nagyon unalmas dumálással. Végre szünet. Frank és én az ebédlőbe mentünk. Kerestünk egy üres asztalt…vagyis én kerestem, Frank meg csak…követett. Mikor végre találtunk egyet, leültünk egymással szemben. Csak csendben ültünk és reggeliztünk. Nem bírtam megállni, hogy ne nézzem Gerardot és a „tömeget” körülötte. Nagyon hiányzott. Oda akartam menni hozzá, bocsánatot kérni, megölelni és újra a barátja lenni, de igaza volt. Túl éretlen vagyok! Nem lehet csak egy barátom örökre. A többiek kezdtek elindulni. De…én nem akartam elmenni. Gerardot akartam. Szükségem volt rá. Bármit megtettem volna érte. Még mindig a tegnapon gondolkodtam. A vitánkról. Úgy éreztem, mintha már legalább 1 éve elvesztettem volna Gerardot, vagy mintha sose lett volna a legjobb barátom. Utálom ezt az érzést! Csak azt akartam, hogy most Gerard üljön velem szemben és ne Frank. Ne Frank…ismételtem magamba. Nem volt vele semmi bajom…csak azt akartam, hogy a legjobb barátom üljön ott. Csak…csak Gerardot akartam.

Sajnos megszólalt a csengő. Visszamentünk a terembe. A következő órám rajz volt, Franknek meg matek. Elkísértem Franket a teremig, majd amikor bement elindultam rajzra.

Az volt a feladat hogy rajzoljunk le valakit, aki fontos számunkra. Amint ezt megemlítette Mr. Sutherland, egyből Gerard jutott eszembe, de féltem lerajzolni nehogy meglássa. Végül a szüleimet rajzoltam le. Mikor kész lett vizsgálgatni kezdtem. Magamat és anyát nagyon jól sikerült lerajzolnom. Amikor apára néztem…hát…az idősebb verziója volt Gerardnak. Nem hasonlított apára. Éreztem, hogy könnyek lepik el a szemem, de nagy nehezen próbáltam visszatartani őket.

Mr. Sutherland odajött és megnézte a rajzom.

-Nagyon jó Chelsea! Befogadlak legjobb tanulónak!- mosolygott.

-Köszönöm uram.- nevettem.

Mosolygott ő is és tovább ment. A rajzomra néztem megint és elmosolyodtam. Mikor felnéztem észrevettem, hogy Gerard engem néz, de amikor ránéztem, ő gyorsan visszanézett a rajzára és rajzolt tovább. Sóhajtottam és tovább ültem csendben.

A nap hátralevő része gyorsan ment. Találkoztam Frankkel ebédidőben, a többi óránk pedig együtt volt, szerencsére.

***

-Szia Chelsea.- mondta Frank, amikor beszálltam a kocsiba suli után.

-Szia Frank. Hétfőn találkozunk.- válaszoltam, majd elindultunk.

-Ki volt ez?- kérdezte anya útközben.

-Csak egy barátom. Ma találkoztunk.

-Hol van Gerard? Megint hazament?

-Őőő…aha.

Rám nézett pár másodpercig. Gyanított valamit. Bólintott, majd az út hátralevő részét csendben töltöttem.