A jó hangulat a busz belsejében is folytatódott. Amikor kimentem a konyhába vízért, Bob odasomfordált, és megkérdezte, hogy megdugott-e Frank? Uhhh… Olyan ideges lettem. Akkorát basztam az ásványvizes palackkal a fejére, hogy azt hittem, széttörik a flakon. Közben édesen mosolyogtam a művelethez. Lehet, hogy szemét voltam, de Bob ennyit már igazán megérdemelt tőlem, meg amúgy is kurvára semmi köze hozzá… nem is szólt semmi rosszat, csak meglepődve tapogatta a kinőni készülő púpot a fején. Én meg fejcsóválva ott hagytam.

Leültünk körbe az ülőgarnitúrához, és dumálgatni kezdtünk mindenféléről. Én Gerard és Frank között foglaltam helyett, jobbomon Gerard mellett Mikey ült. Egy tükröt igyekezett az asztalra állítani, de az mindig eldőlt, ahogy a sofőr bevette az éles kanyarokat. Elég jót lehetett röhögni szegény Mikey-n. Felajánlottam, hogy majd tartom azt a buzi tükröt, mert meguntam, ahogy szerencsétlenkedik… Előkapott a felsője zsebéből egy fésűt, és elkezdte hátranyalni a séróját. Nagy szemeket meresztgettünk, és a kibukni készülő nevetésözönt próbálta mindegyikünk elfojtani. Valahonnan előkerült egy doboz hajfixáló is, és hevesen elkezdte befújni vele a haját, nem törődve azzal, hogy elgázosít minket. xD

- Mikey, ne zavarjon ám, hogy letüdőztem a hajlakkodat… - mondta idegesen Gerard, kikapta a kezéből a dobozt, és a sarokban álló kukába hajította. Bob gonoszkodva kinevette szegényt, mert olyan elkeseredett arccal nézett a lakk után, mintha valami nagyon fontos tárgy lett volna. Ilyen szomorú pofát még talán életemben nem láttam. Vigasztalóan a hátára tettem a tenyerem. – Jaj, Mikey, ne aggódj, jól nézel ki így is, nem kell már ennél több lakk a fejedre. – mondtam, aztán körbenéztem, és Frank ilyen fura fejjel meredt rám. Hm, most mit izél? Őt is dicsérgettem már, de úgy látszik, nem elégszer.

Mikey továbbra is elszontyolodva igazgatta az szanaszét álló hajzatát, Ray pedig olyan szinten sajnálta, hogy kikukázta neki a spayt, had fújja magára a maradék dobozt is, attól talán boldog lesz. -.-’

Egy perccel később diadalmas pofával folytatta a fodrászkodást, mi pedig inkább ott hagytuk, mielőtt mérgezést kapunk attól a keserű szartól, amit fújogat…

Nagyjából ilyen hangulatban telt az utunk, és boldogan nyugtáztam, hogy most minden olyan, mint mielőtt itt hagytam őket. Újra közel éreztem őket magamhoz, ráadásul még Frank is… Álmomban se gondoltam volna, hogy mi valaha összejövünk. Vigyorogva bámultam ki az ablakon, és élveztem, ahogy a nap süti az arcomat.

****

Mit ne mondjak naaaagyon élvezetes volt ez a fotózás. Szénné untam magam. 10-re értünk oda, de a buzgómócsing stylist rögtön le is támadta őket már az ajtóban, hogy idiótábbnál idiótább cuccokat aggasson rájuk. Hevesen tiltakoztak is ellene, főleg Bob, akire valami rózsaszínes mályvás felsőt akart ráerőszakolni… Dőltem a röhögéstől, a fiúk nemkülönben. Szegény stylist kétségtelenül magából indult ki, amikor ezeket válogatta, mert ilyen kis szivárványszínű rucikban libbent be, a hajában pedig valami pávatollféleség éktelenkedett. Hihetetlen egy faszi volt. Ha nem a saját szememmel látom, hanem a srácok mesélik el, akkor tuti nem hittem volna el nekik…

Nagy nehezen sikerült olyan szolidabb darabokat találni, amiktől nem futottak ki sírva a világból, és még belefért a profiljukba, hogy magukra öltsék. Halkan megjegyzem, nem sok ilyen darab volt.

A hajukról legalább ilyen vad elképzelései voltak az ipsének. Ennél már csak az lenne extrémebb, ha Raynek afro-fonást akart volna készíttetni, vagy kiszedette volna a szemöldöküket. XD

Karba tett kézzel szörnyülködtem a csókán, a lábaimmal pedig kalimpáltam, mert annyira unatkoztam. Néha-néha odaslisszantak hozzám picit, hogy elpanaszolják, miket művelt velük az a csúnya szörnyű ember, de gyorsan el is húztak mindig, mert folyamatosan készítették róluk az egyéni fotókat. Felfedeztem hatalmas leleményességemmel, hogy a fodrász szalonból kijövet van egy félreeső kis rész, szóval oda szépen belopakodtam, és berántottam magamhoz Frankiet, ahogy kijött a sminkestől. – Jajjj, végreeeee! Azt hittem, már sose látlak többet. – bukott ki belőlem, majd felugrottam rá, lábaimat pedig keresztbe fontam a derekán, és úgy eresztettem meg egy óriási vigyort. Tökre felvillanyozott, hogy milyen cselesek vagyunk, hogy így kitaláltuk a dolgokat, de valaki krákogása megszakította a meghitt kis idillünket. Frankie épp a nyakamat csókolgatta.

- Elnézést, mi folyik itt kérem? Ez egy munkahely. – sápítozott és affektált kezeivel a faszika, ha lehet egyáltalán így nevezni. Olyan vékony hangja volt, hogy bántotta a fülemet… Mi a francnak kellett neki idetalálnia??? Frank sóhajtott egyet, én lefejtettem róla a kezeimet, és lemondóan néztem rá, aztán pedig szemmel verést gyakoroltam azon a kis nyomin, aki miatt Frankienek itt kellett hagynia. Erősen elkezdtem szuggerálni a hatalmas csillárt, hátha van olyan szerencsém, hogy pont a fejére essen, akkor talán abbahagyja a pörgést, és bekussol. Mondanom sem kell, nem volt ekkora mákom. Elrángatta Frankiet a fotós elé, mert már csak az ő egyéni képei voltak hátra, én pedig leültem az előbbi helyemre, egy műanyag székre, és onnan figyeltem, hogyan pózol. Minden képen akkora vigyort vágott be, hogy az valami hihetetlen. A fotós és az asszisztens meg fogta a fejét, mert semmi változatosságot nem tudott nyújtani. Kikacsintott párszor, meg rám mosolygott, amit a kis nyominger észrevett. Tony-nak hívták igen, y-al, mert ugye az olyan szexi, legalábbis szerinte… Szerintem meg idiótaság, de hát ő tudja. A lényeg az, hogy nem igazán voltam neki szimpatikus, főleg, hogy zavartam a jelenlétemmel Franket a munkában, mármint ő így gondolta, ezért száműzve lettem a váróterembe… Heves káromkodások közepette ki is vonultam, de tudtam, hogy így legalább Frankienek menni fog, amit kértek tőle… Mindenáron azt akarták, hogy gyilkos tekintettel nézzen a kamerába. Na, most megkapják. Ha ránéz erre a kis féregnyúlványra, legalább nem kell erőltetnie, hogy szemmel tudjon ölni…

Még egy órát kellett kint rostokolnom, ameddig a csoportos képek is elkészültek. Majdnem elaludtam, annyira érdekfeszítő volt az a síri csend, mert rajtam kívül senki nem tartózkodott kint. Megint agyalni kezdtem egy csomó mindenen. Lehetséges, hogy én ennyire boldog vagyok most? Szabad ezt nekem egyáltalán? Hirtelen lelki ismeretfurdalást kezdtem érezni. Most halt meg az egyetlen barátom, és nekem nagyon szomorúnak kellene lennem, és sírnom. Ehelyett Frank karjaiba vetettem magam, és… Igen, Josh halála hozott minket össze. Nagyot nyeltem. Mi lett volna, ha életben marad? Ha nem kell meghalnia, és velem marad, hogy vigyázzon rám? Akkor tényleg sose találkoztam volna többet a srácokkal, és nem történt volna semmi sem köztünk, ebben biztos vagyok. Megráztam a fejem, de ezek a nyugtalanító érzések akkor is megmaradtak. Zavart és bántott is az, hogy ilyen áron lettem boldog, hogy valakinek az életével kellett érte fizetnie…

****

Egy óra múlva egyszerre kimerülten és megkönnyebbülten dugták ki fejüket az ajtón. Fellélegeztek, valósággal ujjongtak, hogy megszabadulhattak attól a kreténtől. 

- Úristen, ez kemény volt! – tört ki Bobból, akire rá akarta aggatni azt a szépséges hímzett női blúzszerűséget.

- Ugyan már, isteni lettél volna benne, tiszta díva! – csapkodta a lábát röhögve Frankie.

– Én is megnéztelek volna abban a… - vonta fel a szemöldökét Gee, majd végigsimított Bob hátán, aki kicsit beparázott, hogy most komolyan gondolja-e, vagy csak egy jó szivatás az egész?!

- Na, elmentek ám a jó büdösbe. Te meg Gee, vedd le rólam a kezed, mert… - válaszolta, majd rémülten elhúzódott Gerardtól. Mindig benne volt egyfajta félelem, hogy mi van, ha Geenek nem csak játékként funkcionál az, amit a színpadon szoktak művelni.

- Kellenél te a halálnak, ne aggódj már! – röhögte horkantva Gerard, és bánta, hogy nem tudta most lefényképezni Bob leforrázott és kétségbeesett pofázmányát. Pedig mit nem adott volna azért, hogy megörökíthesse.

- Most mit vagy így kiakadva? – szólt közbe Ray. – És amikor engem kis indiánnak akart beöltöztetni? Azt hittem, lepetézek. – húzta el a száját egy hatalmas fintorra.

- Hagyjuk is ezt az egészet, borzalmassssss – zárta le a témát Mikey, némileg csüggedten, mert az ő haját se hagyták meg a kedve szerint, hanem másmilyenre fésülték be. – Jó sok időbe fog telni, mire ezt kiheverjük. – A mondat igazságtartalmát nagy vigyorgással nyugtáztuk.

- Ja, csak ne felejtsük el felírni valahová a nevét, hogy soha többet ne jöjjünk ide, hogyha ő hív valamilyen munkára. – mondta fejcsóválva Gerard.

- Oh, ezt a nevet nem lehet elfelejteni. Hmmm, Little Tony – parádézott Frankie, és elkezdte illegetni magát, mint az a kis majom ott bent. Olyan hangon beszélt, mint egy herélt kappan. Már csak a gyönyörű pávatoll hiányzott a hajából, meg a kék műszempillák. A földön vergődtünk a nevetéstől.

****

Kopogott a szemünk az éhségtől, úgyhogy beültünk egy közeli étterembe, ami elég nyugisnak tűnt, szóval reméltük, nem kelt túl nagy feltűnést, hogy az MCR itt ebédel. XD

Viszonylag gyorsan túlestünk az evésen, aztán mivel nem volt kedvünk a szállodában rohadozni, így sétáltunk egy kicsit. Én mivel még ártatlan piciny gyermeki lélek vagyok, be akartam nézni mondjuk egy vidámparkba, de rögtön előálltak egy olyan sztorival, ami után úgy gondoltam, mégis felejtős ötletnek tűnik a dolog… Ugyanis ők voltak már közösen vidámparkban, és seggrészegre piálták magukat, de főleg Frankie és Gerard. De hogy tudnak még egy hullámvasúttal felszerelt kócerájban is rögtön pont a bárra bukkanni? Azért valljuk be, ehhez született tehetség kell, de nekik megvan ezek szerint…

Tehát inkább csak úgy lézengtünk mindenfelé. Kezdtünk párokba rendeződni, de Frank lemaradt tőlem, helyettem Rayjel beszélgetett elmerülten. Nagyon rosszul esett. Tudom, hogy nem kell mindig velem lógnia, de valahogy arra számítottam, hogy többet fog velem törődni… Erre rábasztam, na mindegy. Ahányszor rájuk néztem, susmorogtak valamiről, de nem hallhattam pontosan, mert ahhoz már pofátlanul kellett volna kagylóznom, annyira feltűnően pedig nem akartam… Biztos voltam benne, hogy éppen engem tárgyalnak ki, és ettől még rosszabbul éreztem magam. Szomorúan baktattam legutolsóként egyedül. Nem egészen ilyen folytatást képzeltem a napnak. Visszanyeltem a könnyeimet, amik már marni kezdték a torkomat…

A többiek hamar ráuntak a rögtönzött kóválygásra, és annyira lusták voltak, hogy nem ők mentek a buszhoz, hanem azt rendelték ide a 42. utca sarkára. Én titokban már azon gondolkodtam, hogy válhatnék köddé. Mert úgy tűnt, annyira nem érdeklek itt senkit, hogy feltűnés nélkül megléphetnék… Végül sikerült valamennyire felvidítani Mikeynak és Gerardnak, mert elkezdték egymás vérét szívni, ami elég látványos, és sokat lehetett rajtuk nevetni. Ahogy kiszálltunk a hotel előtt, fellifteztem a szobába, most a sajátomba. Ha Frank így, akkor én is. Nem volt most kedvem senki fejét nézni, magamra zártam az ajtót, és hamarosan álomba sírtam magam.