Raynek nagyon elege volt már… Másfél hét is eltelt azóta az este óta, de semmi… Egymáshoz se szóltak azok ketten ott bent. Az idegeikre mentek, mivel ez nekik is rossz volt. Alig mertek már közlekedni a buszban, azt meg végképp nem tudták eltalálni, hogy kihez lehet egyáltalán hozzászólni úgy, hogy ne harapja le a másik fejét. Az ingerültség lassacskán mindenkire átragadt. Nem tudták még, hogy mit, de valami megoldást találni kellett volna… biztosak voltak benne, hogy lennie kell valaminek, ami megoldhatja ezt a képtelen helyzetet…

Gerardék is osztották a véleményét. Ezt látni, ahogy Frank és Tita lassan zombivá válik, nem volt túl szívderítő számukra. Hamuszürke arccal járkáltak egész nap, szinte teljesen némán, és elkeseredetten próbálták elkerülni egymást. Egyikük se evett egy falatot se, úgy néz ki, éhségsztrájkba kezdtek. De kinek volt ez jó? Látszott mindkettőn, hogy szereti a másikat, különben nem szenvedne ennyire… Csak nagyon makacs volt mind a kettőjük. Franket már elég régóta ismerték, ha ő valamit eltervez, attól nem lehet eltántorítani. A lányt pedig bár nem túl régóta… De akkor is látszott rajta, hogy ő ugyanilyen akarnok típus, ha nem rosszabb, mint Frankie…

Az is elég tré volt, hogy szinte alig pihentek valamit mostanában, annyit hajtottak. Kicsit túlvállalták magukat, pedig egy alapos pihenő jól jönne, főleg most. Addig meg lehetne oldani mindent, és fel is töltődhetnének, hogy aztán újult erővel vághassanak neki az új albumnak. De nem… Nem is álmodhattak szünetről, és vakációról. További fellépésözönt szerveztek be nekik… Ebben a nyomott hangulatban pedig ez kész katasztrófa volt. Ráadásul Frankie tegnap este rosszul lett… Nagyon megijesztette őket, amikor zihálva összeesett a parkolóban. Valószínűleg az Epstein- Barr miatt lehetett… Az amúgy is szar immunrendszere legyengült attól, hogy baszott kajálni, meg inni normálisan, helyette napi 3 doboz cigit bevágott… plusz megfáznia is sikerült, ahogy szinte éjszakákat tölt kint a hidegben, hogy addig se kelljen egy levegőt szívnia Titával, helyette kint agyalt…

Azt hitték valami komoly baj is lehet a dologból… Mentővel vitették be a legközelebbi kórházba, mert egyáltalán nem kapott levegőt. Bent tartották megfigyelésre, majd egy csinos kis oxigénpalackkal hazaengedték, de szigorú pihenést írtak neki elő, meg persze nyugalmat. Viszont ma este koncert… Az orvos a lelkére kötötte, hogy meg ne próbáljon felmerészkedni a színpadra, de Frankie hajthatatlan maradt. Addig ellenszegült, míg sikerült kierőszakolnia az idős orvosból, hogy engedje gitározni, mert attól lesz igazán jól. Beleegyezett, de meghagyta, hogy el ne moccanjon a helyéről, és végig viseljen oxigénmaszkot. És ha meglátja, hogy pattogni mer, akkor egyenesen felmegy érte, és a zárt osztályra cipeli. Szimpatikus kis öreg csóka volt, Gee így látta…

 ****

Ma este került sor a rettegett koncertre… Iszonyúan éreztem magam. Aggódtam Frankieért, de a közelébe se mehettem, hogy ezt kimutathassam. Nem akartam felhergelni, vagy idegesíteni, mert az nem tenne jót neki, így továbbra is kerültem őt. Rossz volt gyengének, és betegnek látni. Ráadásul még a fellépés is! Miért kell neki mindenáron ma este Gerardékkal színpadra állnia? Simán megoldanák nélküle is, de ő nem engedi. Rettegtem, hogy valami baja fog esni. Tudtam, hogy gyűlöl, de akkor se bírtam volna semmi rosszat kívánni neki… Mert én viszont ugyanannyira imádtam őt…

- Gyerünk srácok, már nem sok időnk van! – navigált Ray, majd felemelte Frank cuccait, hogy helyette cipelje őket az öltözőjükhöz. Frankie kissé belassulva kullogott mögöttük. Az igazat megvallva nem festett túl jól az egész ember… Próbálták elaltatni magukban azt az érzést, ami mindannyiukban ott lapult ugyan, de nem mertek róla beszélni… Valami itt történni fog, de féltek, ez nem jó dolog lesz…

 ****

20:00… Kezdeniük kellett. Én karnyújtásnyira álltam a színpadtól, és minden lépésüket követtem a tekintetemmel. Mindenki a helyére kerül, Franknek Worm fix helyre beállítja az oxigénpalackot, majd lesétál, és a fiúk egyszerre csapnak bele a húrokba, majd Gerard elkezd énekelni. Nem voltam nyugodt, nagyon nem. A szívem valamiért furcsán összeszorult, és a torkomban dobogott. Franket szuggeráltam a szememmel, egyszerűen nem tudtam másfelé nézni. Annyi düh gyülemlett fel benne. Most is dühösnek, és sértettnek látszott, még így betegen is... Ez tönkre fogja tenni őt, és teljesen megmérgezi a lelkét. Miattam volt, tudom. Azért, mert gyűlöl engem. Én mégsem tudtam itt hagyni… Pedig ezt kellett volna tennem. Felcsendült a The Sharpest Lives… Mindenki heves visongásba kezdett. A színpadkép némiképp átalakult, sötétebb, és sejtelmesebb lett. A vége felé közeledett a show, én pedig kezdtem megnyugodni, hogy ennyi idő alatt már semmi komplikáció nem lehet, még jó esetben 2 szám van hátra, és ennyi… Ám ahogy megkezdődött a refrén, Frank ledobta magáról az oxigénmaszkot, hátára csapta a gitárját, és előre sétált Gee-hez. Rögtön előrébb léptem, mintha azáltal többet láthatnék, vagy nem is tudom. Kezemet a korlátra kulcsoltam, és erősen szorítani kezdtem, úgy hogy ujjaim belefehéredtek. Ahogy elérte Gerardot, lazán átölelte hátulról, karjaival átkulcsolta a derekát, majd egyik keze lejjebb vándorolt, és megállapodott Gerard ágyékán. Vadul simogatni kezdte, ezen a ponton mindenki egyszerre sikoltott fel, és teljesen belelkesültek. Ettől Frank is még hevesebben folytatta… Gee-n látszott, hogy kicsit meglepődik, és eleinte próbálja eltolni magától Franket, mert ad egy, hogy neki nem is itt kell lennie, a másik, hogy így nem tud rendesen énekelni… De Frank nem hagyta magát, nem hatotta meg az ellenállás… Kitépte Gee kezéből a mikrofont, és a földre hajította. Gee elkeseredetten pillantott utána, majd zavarodottan nézett vissza Frankre. Úgy érezte, elveszti az irányítást a saját műsora felett… Frankie ekkor megragadta, és maga felé fordította, így most Gerard háttal állt a közönségnek. Belekapaszkodott a hajába, és hirtelen megcsókolta. Hosszú, és szenvedélyes csók volt, közben mindenki jól láthatta, amint kíséretképpen Gerard seggét markolássza. Teljesen ledöbbentem. Korábban sose nyomtak még le ilyet. Most pedig 1 méterre tőlem végignézhetem, amint a valaha volt barátom, ha nevezhetem ennek, épp most készül leteperni több millió emberke szeme láttára Gerardot, akin szintén meglepődtem. Ez volt a legforróbb Frerard jelenet, amit eddig láttam, és nem tudtam mire vélni… Véget ért a csók, ami után zihálva váltak szét. Frank különösen. El se lehetett dönteni, hogy most alapból nem kap levegőt, vagy csak Gee fárasztotta így ki? Egyenesen a szemembe bámult… Egy szörnyen hosszúnak tűnő percig bámult engem fújtatva, én pedig megkövülten vártam, mi lesz vajon a következő lépése? Idejön, és fejbe rúg? Vagy pedig megragadja a mikrofont, és világgá üvölti, hogy mennyire utál? Egyik se tűnt számomra túl kellemes opciónak, de nem is ez volt a folytatás. 

Eltátogott felém egy ’Fuck you, Bitch’-et, majd visszafordult Gerardhoz, és még egyszer lesmárolta. Most már értettem. Ezzel is engem akar halálba szívatni, mert tudja, hogy még szeretem. Keze megint Gee nadrágjánál matatott, készült kibontani a sliccét. Komolyan elkezdett érdekelni, hogy nem akarja-e valaki esetleg véletlenül ezt leállítani, mielőtt még itt kúrják meg egymást a rajongóik előtt??? Valahogy elszakítottam a szemem tőlük, és Mikeyékat figyeltem, bűvölni kezdtem a szememmel őket, hátha veszik a lapot, és valamit kitalálnak, hogyan cenzúrázhatnánk ki ezt a két mákvirágot innen? Ám ők se nagyon tettek semmit, eddig még próbálták fenntartani a koncert látszatát azzal, hogy pengetik a gitárt Rayjel, Bob pedig dobolja az ütemeket, de lassan már ezzel is felhagytak, mert látták, hogy tök felesleges az egész… A kezeimet tördeltem, és a mellettem állók arcát kutattam, de szemükben csak a tüzet láttam, és hogy oda vannak azért, amit látnak. Frank váratlanul megint megszakította a csókot, ellökte magától Gerardot, majd megfordult, hogy visszatolasson az eredeti helyére, előtte viszont jól sípcsonton küldte Gerardot. Szegényt ez eléggé rosszul érintette. Felkapta a földről a mikrofonját, és ott próbálta folytatni, ahol abbahagyta, kisebb-nagyobb sikerrel. Ismét Frankre néztem, aki furán kóválygott. Húzta az egyik lábát, majd mire beállt volna a saját oldalára, beesett a dobok közé, a gitárral a hátán. Hatalmas robajjal ért földet a teste, majd el is terült, és nem mozdult semmit sem. A fiúk eldobtak mindent, ami csak náluk volt, és rohanni kezdtek felé, Worm pedig már meg is célozta szemével a készenléti kocsit, ami nem messze állt. Mi, rajongók, egy emberként nyögtünk fel, és mindenki sírva kiabálta Frankie nevét. De ő nem hallott minket, meg se moccant. Már semmit nem láttam belőle, mert Ray, és Bob eltakarta őt előlünk. A testőrök is akcióba lendültek, és kijöttek a színpad széléig, hogy figyeljenek ránk. Megfogtam a korlátot, és próbáltam elrugaszkodni a földtől, hogy átmászhassak. Elvégre most… Nekem is ott lenne a helyem. Tudni akarom, hogy mi történik Frankievel ebben a pillanatban. Hogy mi lesz most vele? Már majdnem sikerült felmásznom, amikor az egyik gorilla könnyedén lefejtette ujjaimat a korlátról, és visszataszított a többi ember közé. Akiktől én jelen pillanatban semmivel sem különböztem. Ugyanúgy nem értettem semmit sem, mint ők… Ajkamat olyan erővel haraptam be, hogy kiserkent a vérem. Felértek a mentősök, Franket hordágyra tették, majd hamar el is tűntek vele, és már csak a mentőautó távolodó szirénáját hallhattuk. A színpad is megüresedett. Mindenki elment Frankievel, rólam viszont megfeledkeztek. Hát itt hagytak. Soha nem éreztem még ennyire, hogy csak egy vagyok a sok ember, a körülöttem mozgó embertömeg közül, akik most ugyanannyira el vannak keseredve, mint én…