A sorozatos balesetek között, 1958-ban, Mike Hawthorn Ferrarija nyerte el a címet. Személyes célkitűzését teljesítve, a győzelem után hátat fordított a veszélyes autósportnak. A sors iróniaja, hogy Hawtkorn autóbalesetben halt meg a következő év januárjában. Vanwall, a brit csapat volt a következő, aki kilépett a sportból és a sorozatos halálesetek következménye volt a távozás, mint mondják. Ahogy pilóták haltak meg, vagy hagyták el a sportágat, új nevek kerültek elő. Például a Jack Brabhamé, aki az 1959-es versenysorozatot nyerte; az ausztrál versenyző egy Cooper Climaxot vezetett. A következő évben megismételte diadalát felülkerekedve csapattársa Bruce McLaren felett. A Lotus, a BRM, de még a hagyományokhoz ragaszkodó Ferrari is átváltott 1960-ra a hátsó motoros autókra. Ez volt különben az utolsó év, amikor még egyszer, utoljára egy első motoros autó nyert. Az 1960-as Belga Nagydíj nyomós okot is hozott a váltásra: két pilóta Chris Bristow és Alan Stacey balesetben elhunyt. Két további versenyző súlyos sérüléseket szenvedett. A következő szezon sem volt tragédiáktól mentes. A bajnokság utolsó Monzai Nagydíja előtt még Wolfgang von Trips vezetett Ferraris csapattársa, Phil Hill, előtt nyolc ponttal. Az első körben azonban balesetet szenvedett, Von Trip Ferrarija a nézőtérbe repült végezve mind a pilótával, mind vagy 10 nézővel. Hill nyerte meg a versenyt, illetve a bajnokságot egy ponttal. Stirling Moss volt a következő áldozat, Forma 1-es karrierje közvetlenül az 1962-esbajnokság megkezdése előtt bekövetkezett balesetben tört derékba. Az angol csapatok újonnan kifejlesztett V8-as motorokkal hamar uralni kezdték a Forma 1-es pályákat, 1962-ben Graham Hill hódította a bjnoki címet a BRM-től. Jim Clark követte Hill példáját, 1963-ban meghozva a Lotus csapatának az első versenyző és konstruktőr világbajnoki címét. Ez idő alatt az olaszok gyengén versenyeztek. John Shurtes 1964-ben visszanyerte Ferrarijával a címet, közvetlenül azelőtt, hogy Clark 1965-ben másodszor is világbajnokságot nyert, ismét a Lotussal. Az 1966-os szezon bonyodalmakkal indult, sok csapat ugyanis képtelen volt felvenni a versenyt a legújabb 3 literes motorral. A legtöbb brit csapat felkészületlen volt, a Ferrari pedig egy sport motorral kísérletezett. Jack Brabham Repco alkatrészekkel és saját autójával megnyerte a bajnokságot. Bajlós esemény következett azonban a csapat számára: a rengeteg Nürburgring-i pálya 1966-ban újabb életet követelt: a Német Nagydíj első körében John Taylor, David Bridges autójával beleszaladt Brabhambe, aki a kórházban elhunyt. A következő évben Denny Hulme sorozatban a második győzelmet hozta a Brabham csapatának, megnyerve az 1967-es bajnokságot. Két brit bajnok, Graham Hill (1968-ban) a Lotussal és Jackie Stewart (1969-ben) a Matrával nyerték meg a 60-as évek utolsó két világbajnoki címét. Szomorú módon a halálesetek továbbra sem kerülték el a pályákat: 1968-ban Hockenheimben Jim Clark egy Formula 2 versenyben vesztette életét, ugyanabban az évben, amikor Jo Schlesser meghalt a Francia Nagydíjon, 1969-ben pedig Gerhard Mitter halálát hozta a Nürburgring-i Német Nagydíj időmérő edzésén. A korszak vége, melyetborzalmas balesetek árnyékoltak be, egy új esemény kezdetéről is emlékezetes marad - a Formaula 1-el való üzletelés és szponzorok jelentlezése vette kezdetét. Az 1968-as Spanyol Nafydíj rajtjánál kiemelkedett a Lotus autója a Gold Leaf cigaretták piros és fehér színét viselve. Csupán 16 autó versenyzett egy-egy versenyen, mintha a versenyzési kedv alábbhagyott volna a sorozatosan feláldozott életek miatt. A Forma 1 világába 1970-ben újonnan belépő Marchcsal nemcsak, hogy megnövekedett a rajtnál felsorakozó autók száma, de az érdeklődő versenyzőknek is új istálló mutatkozott be. Ken Tyrrell volt az első, aki Matra csapatának fordított hátat. A Forma 1 versenyekben elhunytak száma tovább növekedett. Bruce McLaren a Nagy-Britannia-i Goodwoodban, egy Can Am teszt során, Piers Courage pedig a Holland Nagydíjon, Zandvoortban halt meg. A bajnokságot Jochen Rindt vezette, bár a szezon végére ő is elhunyt, a Monza-i időmérő edzésén. Amikor meghalt, már annyira a pontverseny élén járt, hogy posztumusz világbajnoki címet kapott. Az 1971-es szezon a Tyrrellel versenyző Jackie Stewart volt. A skót pilóta 11-ből 6 versenyt nyert meg mádodik világbajnoki címének elnyeréséhez. A szezon keserű szájízzel ért véget, Jo Siffert a Brands Hatch-i, nem bajnoki versenyben meghalt. Az 1972-es szezon kezdetére a Brabham csapat Bernie Ecclestone kezébe került. Ami pedig a szponzorváltást illette, a Lotus egy másik cigaretta márka a John Players Special feket és arany színeibe öltözött; a McLaren Yardley színeit öltötte magára, míg a BRM összetett benevezéssel jelentkezett a Marlboro segítségével. Egy egész szezonon tartó küzdelem után, Emerson Fittipaldi Lotusával végül győzött a bajnok Stewart felett. A sorrend változott 1973-ban, ekkor Stewart győzött Fittipaldi felett. A tragédia ismét lesújtott, amikor a Holland Nagydíjon a Marchot vezető Roger Williamson meghalt. A szezon utolsó futamán, a Watkins Glen-i Amerikai Nagydíj edzésén Francois Cevert hunyt el. Stewart századik és egyben utolsó versnye előtt, fiatal csapattársa halála miatt elhagyta a Forma 1-et. A Forma 1-ben versenyző csapatok száma 1974-re a rekordnak számítő 18-as számot érte el azáltal, hogy a Parnelli és Penske istállók is feltűntek. A szomorú halálesetek folytatódtak; Peter Revson Kyalamiban, Dél-Afrikában halt meg, míg sorozatban másodszor, a Watkins Glenben rendezett Amerikai Nagydíj ismét tragédiát követelt. Ezúttal a Surteesnak versenyző Helmuth Koiniggon volt a sor. Emerson Fittipaldi nyerte meg a bajnokságot, 3 ponttal ellenfele, Clay Regazzoni előtt. A biztonság ismét aktuális kérdéssé vált. Előbb a baleseteiről elhíresült Spanyol Nagydíjat állították le ideiglenesen, miután egy balesetben több néző is megsérült. A tragédiát követte Mark Donohue halála, aki éppen az Osztrák Nagydíjra készült. Egy új név is feltűnt abban az évben, az osztrák Niki Lauda nyerte meg a világbajnoki címet. Az 1975-ös szezon végében súlyosan megrázta az autóversenyzés világát Graham Hill, Tony Brise és négy további csapattárs Londontól nyugatra bekövetkezett repülőbalesete. 1976-ra Fittipaldi testvére csapatához igazolt, üresen hagyva így a McLaren egyik autóját. A helyet James Hunt foglalta el, amikor a Hesketh csapata visszavonult. A világbajnok Lauda éppen akkor élt túl egy balesetet Nürburgrinen, hogy aztán sietve visszatérjen egy második cím elnyerésének kísérletére. Végül a vészjóslóan esős idő miatt visszavonult az utolsó, Japán Nagydíj előtt...egy ponttal elveszítva így a címet Hunt előtt (aki harmadik lett Japánban).