Ferrari

Scuderia Ferrari

Korábbi versenyzői kapcsolatai ugyanakkor megmaradtak, így 1929-ben Enzo önálló versenyistállót hozott létre. A Scueria Ferrarit a ferrarai Caniano testvérek, Augusto és Alfredo szponzorálták, nagyrészt a családi textil-vagyonból. Az Alfa Romeo 1925-ben ideiglenesen visszavonult a versenypályákról, és ezzel a Scuderia Ferrarira hárult a feladat, hogy a gazdag Alfa Romeo vásárlókat támogassa versenyzői pályafutásuk során. Szállítási, szervezési és szerelői feladatokat kellett ellátniuk. Enzo sz Alfa Romeóval olyan értelmű szerződést kötött, amelynek keretében az autógyár részvényes lett az új istállóban, cserébe segítettek a műszaki háttér biztosításában. Hasonló együttműködési megállapodás született a Bosch, Pirelli és a Shell vállalatokkal is. Az amatőr pilóták mellé sikerült barátját, Giuseppe Camparit is leszerződtetnie. Campari egyszerre volt hivatásos operaénekes és tehetséges autóversenyző is. Enzo másik ásza Tazio Nuvolari, az egyik legismertebb olasz pilóta lett. Végül a Scuderia Ferrari 50 fő- és mellékállású versenyzővel indult neki az 1930-as évadnak. Egyetlen sofőr sem kapott fix fizetést, a győzelemért kapott pénzből részesültek. A csapat átvállalta a nevezés és a szállítás költségeit. Az év legnagyobb eseménye Nuvolari és Campari győzelme volt az Olasz Nagydíjon, amelyet addig három éven keresztül  zsinórban a franciák nyertek. Ezen kívül hét további győzelem és számtalan dobogós helyezés tarkította a Scuderia Ferrari első szezonját.

Alfa Romeo

1933-ban az Alfa Romeo elhatározta, hogy teljes mértékben visszevonul a versenyzéstől. Szerencsére a Pirelli közbelépésére átadták a Scuderia Ferrarinak a már elkészített hat darab P3-as versenygépet. Enzo minden energiáját a csapatnak szentelte, bár időközben összekülönbözött Alfredo Caniatoval. A Scuderia pénzügyi hátterét ezután Carlo Felise Trossi herceg biztosította, aki emellett versenyzőként is megállta a helyét.

 Távozás az Alfától

Az új felállás kiválló kombinációnak ígérkezett. Senki sem számított azonban arra, hogy a nemzeti szocialista Németország államilag támogatott csapatai, az Auto Union és Mercedes átveszi az uralmat a nyagydíjas autóversenyzés világában. Enzo mindent megpróbált. A korszak legjobb versenyzőit szerződtette: egyebek közt Tazio Nuvolari, Giuseppe Campari, Louis Chiron, Achille Varzi és Richard Dreyfus is azon dolgozott, hogy a Ferrari-féle Alfa Romeo versenyautókat győzelemhez segítse, de ez sem bizonyult elegendőnek. Így 1938-ban az Alfa Romeo megalakította saját versenyrészleget Wilfredo Ricart vezetésével. Enzonak a sportigazgatói poszt jutott, azonban e pozícióban kevés babér termett számára, s hamarosan kilépett a vállalattól. Távozásakor ígéretet tett, hogy négy ében át tartózkodik saját versenycsapat létesítésétől.

Ferrari és Agnelli

A hatvanas években a Ferrari a Forma 1 versenyek mellett a különböző túrakocsi-bajnokságokon is részt vett. Közúti típusaik népszerűnek bizonyultak, olyannyira, hogy a gyár nem is tudott lépést tartani a kereslettel. Végül a Ford, amelyet a számos versenyágban kényszerítettek térdre, felajánlotta, hogy átveszi az irányítást a cég fölött, s megfelelő pénzügyi hátteretnyújt a tobábbi fejlődéshez. Enzo az amerikai ajánlatot elutasította. A Ferrari inkább olasz segítséghez folyamodott, s 1969-ben az Agnelli család, azaz a Fiat átvette a részvénytöbbséget. Enzo továbbra is a cég élén maradt. Felesége 1978-ban bekövetkezett halála után nyilvánosan örökbe fogadta Lardit, akinek neve Piero Lardi-Ferrarira változott. A fiatalember a cég igazgatótanácsában is helyet kapott.