- Mégis honnan kéne ismernem magát? – kérdezte Leslie értetlenül, hisz még hasonló nevet se hallott életében.

- Nem érdekes – mondta Gerard megrázva a fejét. Ismét Mary felé fordította tekintetét, és halkan megkérdezte: - Mióta élnek kint az utcán?

- Khm, miért kérdi? – Leslie zavarba jött a kérdéstől, hisz kiderült volna, hogy még rendesen le sincsenek iskoláztatva.

- Hát csak gondoltam, megkérdezem.

Innentől kezdve némán várakoztak tovább a mentősökre, hisz nem lett volna értelme adatokat cserélni egymással, ugyanis Leslie-nek nem voltak adatai.

Mary, mikor a mentősök végre megérkeztek, nyöszörögni kezdett, hogy nem, nem akar elmenni a kórházba, de egyszerre hallgattatta el őt bátyja és Gerard.

Gerard felhívott valakit a telefonján, hogy hol van a kocsija, és jó lenne, ha hazavinné neki, majd Leslie-vel együtt beszállt a mentőautóba.

Szinte ugyanannyi idő alatt értek be a kórházba, mint amennyi idő alatt megérkezett a helyszínre a mentő.

Rögtön a baleseti sebészetre szállították esetleges belsővérzéssel, mert külső sérülés nem igazán volt látható.

****

Kint a várakozó teremben Leslie a műanyag, fehér székben ücsörögve, némán rázkódva a zokogástól ült, de Gerard nem tudott megnyugodni, fel-alá járkált a folyosó hideg kőpadlóján. Egy kis idő múlva aztán két alak rohant felé nagy sebességgel.

- Bazdmeg Gee, mi a faszomat csináltál megint? – kérdezte igencsak kedvesen az alacsonyabbik férfi, és Leslie nem ki meglepődésére Gerard nyakába ugrott.

- Frank… akadj már… le… rólam! – bökdöste le magáról Franket Gerard, aki miután úgy gondolta, hogy sikeresen megfojtotta Gerardot, lemászott róla.

A magasabbik csak összefonta karjait, és igyekezett nagyon csúnyán nézni. Sikerült. Leslie majdnem összetojta amúgy se tiszta ruháit, pedig nem neki szólt.

Alaposan végignézett most mindenkin, most volt rá ideje, és fény is, hogy mindenkit megvizsgáljon.

Gerard egy fekete, kócos hajú, zöld szemű férfi volt, sápadt bőrrel, amit feltűnően sötét öltözéke még inkább kiemelt. Frank egy fekete, kicsit elnyűtt pulcsiban, egy szakadtas farmerban és egy drágának tűnő edzőcipőben feszített, haja pedig jól láthatóan idő hiányában nőtt hosszúra, és ujjain nem tudta nem észrevenni a betűket. A harmadik férfi, aki továbbra is ismeretlen volt neki, elég vicces alaknak tartotta. Haja nevetségesen göndör volt, ajkai pedig vastagak. De tovább vizsgálta a férfit: egyszerű farmer, szürke póló, és egy dzseki. Frank hozzá képest röhejesen pici volt.

Leslie igyekezett nem feltűnő lenni, bár nem is kellett annak lennie, így se tűnt fel egyik újonnan érkezettnek.

- Mondd, te normális vagy?! Elütsz valakit?! Ugye nem vagy részeg?! Hogy csinálhattál ilyet?! Meg vagy te húzatva?! – záporoztak Frankből a kérdések.

- Állj le Frank, nem csináltam semmit! Ott állt az útközepén, én nyugisan mentem, esőben nem tudtam lefékezni, sajnálom! – mondta dühösen Gerard.

- Nyugodjatok le fiúk! – szólalt meg az eddig némán álló, csúnyán néző férfi, és Leslie majdnem elröhögte magát, ahogy meghallotta beszélni a férfi vékony hangon.

- De Ray! Hogy a faszba kérheted, hogy nyugodjak le?! – Frank teljesen kikelt magából.

- Mély levegő, csoki, cigi, ebben a sorrendben.

- Franknek igaza van – sóhajtotta szomorúan Gerard. – Most nagyon nem kellett volna ez a baleset.

- Én megmondtam…

- Hülye sajtó ránk fog mászni.

Frank és Ray egyszerre néztek rá elképedve Gerardra, aki megérezte, hogy bámulják, így felkapta a fejét.

- Most mi van??

- Mi az, hogy mi van?! Egy faszkalap vagy, az van! – üvöltözte Frank.

Most már Ray és rejtette véka alá ingerültségét:

- Mondd, te normális vagy?!! Itt egy emberi életről van szó, te meg a sajtó és a rajongók miatt aggódsz bazdmeg?!

- De hát nem értem… biztos semmi baja nincs, nekünk viszont a sajtóval elég sok problémánk lenne…

Mi a picsáról beszél? Most ütötte el kőkeményen a húgomat, és azt mondja, biztos semmi baja sincs?!?! És milyen sajtóról beszél ez?!

- Köcsög vagy – mondta nemes egyszerűséggel Frank.

Gerard egy „ezt-most-miért” nézést küldött Frank felé, de barátja nem enyhült, és Ray felé fordulva is ugyanazt tudta leszűrni, hogy ő egy köcsög.

- De nem értem! Hiszen… hiszen a sajtó…

- Gerard. Itt egy emberi életről van szó, és nem pedig arról, hogy most „Gerard Way ismét részeg” című újságok fognak az újságosoknál virítani. – Ray nagyon komolyan, és kioktatóan beszélt. – Ez már nem te vagy Gerard. Régebben soha nem érdekelt téged semmi, egyszerűen éltél, ahogy. Most meg… attól félsz, hogy kiderül, elütöttél egy szegény lányt, és hogy rád fogják kenni, hogy újra iszol és gyógyszerezel. Térj észhez.

Leslie úgy gondolta, hogy ha Gerard ettől nem tér észhez, akkor semmitől, habár azt se tudta miről van szó.

Gerard lesütötte szemét a hideg kőlapra, láthatóan nagyon dolgozott az agya. Rekedtes hangon beszélt.

- De mégis mit tehetnék?

- A minimum, hogy kifizeted neki a gyógyulási költségeket – mondta egyértelmű tényként Ray.

- Szerintem biztosítani is kéne nekik saját életet, ha jól tudom, nekik ni… - itt elharapta mondatát Frank és Leslie-re sandított.

Leslie feltápászkodott helyéről, és kicsit közelebb ment a fiúkhoz, hiszen most Mary és az ő jövőjükről volt szó.

- Én szerintem meg… - kezdett bele Gerard, és egy hatalmas vigyor ült ki a képére – szerintem nyissuk meg az MCR Szeretetszolgálatot!