Mary elvigyorodott, ami meglepte mindegyik fiút. Körbepillantott az egész társaságon, majd alig hallható, cincogó hangon megszólalt:

- Biztos meghaltam… és most jutok be a mennybe – enyhén sárgás fogait egy pillanatra kivillantotta.

A három férfi felnevetett, és Leslie is még jobban magához ölelte vigyorogva.

- Nem vagy te mennybe, még mindig a Föld pokoli tüzében égsz – mondta kicsit túl depressziósra sikeredett hangon Gerard. Frank és Ray a háta mögött jelentősen összenézett: rég hallották így beszélni Gerardot, aki elméletileg most egy boldog ember volt…

Mary már csak szelíden mosolygott. Tudta, hogy jelenleg nagyon csúnya és ápolatlan, így nagyon nem merte mutogatni semmijét. De ezzel a mosollyal ki akarta fejezni, hogy egyetért Gerarddal. Ha létezik egyáltalán a menny, a pokol már biztos nem, csak a Föld…

****

Mary és Leslie kicsit feszéjezve érezték magukat. Büdösek voltak, mocskosak, ezer éve nem jártak már menhelyen új ruhákért, vagy épp tisztálkodni. Úgy tűnt, a fiúkat egyáltalán nem zavarja, de tudták, hogy az nem létezik, hogy valaki meg ne érezzen 2 hónapnyi bűzt valakin. Mindenesetre nem szóltak semmit.

Gyalog mentek valamerre. A fiúk tudták, hogy merre, de a testvérpár nem. Elől ment Gerard, Frank és Ray, hátuk mögött pedig Leslie és Mary kullogott bátortalanul.

- Mikey elvitte a kocsimat? – kérdezte aggódva Gerard.

- Nem teljesen. Változott a terv: Mikey elhozta Bobot kocsival, Bob átszállt a tiédbe és úgy mentek vissza a buszhoz.

A sötét, nedves utcán lépteik halkan koppantak. Időközben már a zuhogás is elállt, csak lágyan szemerkélt az eső. Mintha a felhők sírattak volna valamit, valamit, ami hamarosan elmúlik…

****

Egy sötét kisbuszhoz érkeztek. Nem sokat láttak belőle a sötétségben, az utcalámpák fényei alig pislákoltak. Viszont azt felfogták, hogy a kisbusz egy nagyon puccos hotel közelében van, és ez nekik jelentett valamit.

Először Ray lépett be, aztán Frankie, majd Gerard, és végül a Howell testvérek.

Mary Ray és Gerard háta mögött kukucskált ki, Leslie pedig Mary háta mögül, így ők láthatták a két bent ülő férfit, de ők őket nem.

Az egyik egy kicsit nyurga alkatú, kicsit hosszú, barna hajú, enyhén szögletes arcú, a másik kékszemű, szintén hosszú, de szőke hajú, szakállas, mackótermetű férfi ücsörgött a kisbuszban. A nyurgább felpattant a kanapéról, és mutatóujját rázva odatrappolt Gerardhoz.

- Gee, a tököm tele van veled! Szívtál? Ittál? Mit csináltál bazdmeg?! Elütsz valakit?! Tuti van valami! Gee, melegen ajánlom, hogy gondoskodj arról a… - itt elharapta a mondat végét, ugyanis odaért Gerard elé, és természetesen meglátta Maryt és Lesliet. Egy ideig makogott, amitől Mary zavarba jött, Leslie pedig idegesen toporgott az ajtó előtt.

- Elhoztátok őket??

- Igen, talán baj? – kérdezte határozottan Gerard, majd Mikey mellett utat törve bevonult, és nekitámaszkodva az egyik falnak és összefonta maga előtt karjait. Frankie levágódott a szőke ipse mellé, Ray pedig kicsit beljebb ment, hogy beengedhesse Maryt és Lesliet, akik nehezen tették meg a lépéseket befelé.

Bob eddig elterpeszkedett a kanapén, de aztán kicsit összekapta magát, és Gerardra nézett.

- Ő az a lány, akit elütöttél?

- Igen.

- És hogy-hogy elhoztad?

- Ne legyél már bunkó, ne beszélj úgy róla, mintha itt se lenne! – szólalt meg Frank és finoman tarkónbaszta a szőkét.

Mary kicsit közelebb bújt Lesliehez és félelmében megszorította bátyja kezét. Leslie bíztatóan visszaszorította, és összenéztek. Szemükkel próbáltak egymásnak üzenni.

Félek Les. Nem hiszem, hogy ebből lesz valami is.

Ne félj Mary! Én itt leszek mindig, és segíteni fogok, akárhol is legyünk.

Mindenki azzal volt elfoglalva, hogy ez most helyes döntés volt-e. Egyedül Gerard vette észre a testvérek közötti mozdulatokat, pillantásokat. Értette a rejtett üzenteket. Irigy volt rájuk, mert habár neki szinte mindene megvolt, nekik olyanjuk volt, ami Gerardnak már régóta hiányzott…

Odament Maryékhez, és kedvesen mosolyogva beszélt velük.

- Gondolom szeretnétek lefürödni… - Gerard az egyik ajtó irányába mutatott – Ott van a fürdő, vannak ott törülközők, minden, ami kell, utána pedig adok ruhákat! Na, menjetek csak! – finoman a fürdő felé terelgette őket, akik engedelmesen elindultak az ajtó irányába, majd mikor becsukódott mögöttük az ajtó, Gerard ismét a falnak támaszkodva figyelte a többieket, akik elhallgattak.

- Nem sül le a pofátok? Mindannyian úgy beszéltek róluk, mintha csak tárgyak lennének, amik nem érnek semmit…

- Jól van, felfogtuk, hogy emberek, hogy nincs otthonuk, és hogy a lányt elütötted…

- Mary a neve!

- Jól van! Szóval elütötted Maryt, és most hűde nagyon megesett rajta a szíved, de igazán gondolkodhatnál néha, mielőtt cselekszel!

- Baszdmeg Mikey, nem érdekeltek! Szálljatok le rólam és róluk! Ráérünk holnap átbeszélni a dolgokat, de most hadd pihenjenek ők is!

- Miért, mit csináltak vajon egész nap? – kérdezte halkan a szőke, nem akarta, hogy ezt meghallják Leslie-ék.

- De egy tapló vagy Bob! De kurvára… na jó, most senki ne szóljon se hozzájuk se hozzám, mert akkor egyel kevesebb tagú lesz a My Chemical Romance! – Gerard ezzel átvágtatott a helyiségen, feltépte az egyik ajtót – ami a konyhába vezetett – és becsapta maga mögött, hátrahagyva a kicsit ledöbbent fiúkat.

Látta, hogy már korábban főzött valaki kávét. Felkapta a kávéfőző csészét, kitöltötte tartalmát egy bögrébe, és szinte egy húzásra ki is itta. Fülében hirtelen az első hozzáintézett szavak csengtek: „Szívtál? Ittál?” Most, hogy volt ideje máson is gondolkodni, mint a Howell testvérek közeljövőjén. Mélyen megsértették a szavak. Tiszta volt, elég régóta méghozzá. És ezt nagyon jól tudták. Mégis minden alkalommal, valahányszor valamit elcseszett, ezt vágták a fejéhez.

Letette a bögrét, és az asztallapnak támaszkodott. Miért történt ez most vele? Miért pont most? Égi jel? Ugyan… nem hisz ilyenekben. De valami oka csak kell, hogy legyen az aznap este történteknek, pont akkor, mikor nagy szüksége van egy hatalmas változásra…