Gerard leültette a testvérpárt az egyik ágy szélére, majd kutakodni kezdett egy táskában, és végül előhalászott két pólót meg két „hátezmeghonnanvantejóisten” kinézetű mackóalsót, meg két boxert is – előtte gyorsan átfutott az agyán a gondolat, hogy ezeket a ruhákat se fogja többet hordani – majd Leslie és Mary kezébe nyomta őket.

- Tessék, éjszakára jók lesznek. Aztán holnap megyünk nektek ruhákat vásárolni, és majd beszélünk a továbbiakról is, hogy mit szeretnétek, és mit tehetünk még.

Mary halványan bólintott, eléggé zavarban volt, de Les még hozzáfűzött valamit.

- Gerard, ööö… t’od, mi az utcán élünk hosszú évek óta… egy orvosi kivizsgálás sem ártana…

Gerard bólintott. – Az is meglesz, nem akarom, hogy esetleg valami fertőzést elkapjunk… szóval… ne értsétek félre, csak…

- Nem kell nyögdécselni, értjük mi a dolgot – szólalt meg kicsit túl határozottan Les. Tudta, hogy teljesen jogos Gerard félelme, de mégis dühítette a dolog.

- Okay, ööö… akkor én most magatokra hagylak, aztán ha felöltöztetek, gyertek ki, és berendezzük nektek a kanapét meg az előtte lévő szabad részt. – Gerard ezzel sarkon is fordult és nagy lendülettel kiment a főszobába a többiekhez.

- Mary – Les húga felé fordult – az a Gerard, meg az a Frank… azok buzik.

- Mik? – Mary nem nagyon találkozott még ezzel a fogalommal az utcán, csak annyit tudott, hogy káromkodásra használják.

- Hát, hogy… sz’al… hogy nem a nőket hanem a férfiakat szeretik.

Mary megvilágosultan kinyögött egy hosszas ó-t, majd vállat vont, és a ruhái felé fordult.

- Ha szeretik egymást, hát egészségükre.

- De Mary! Ez nem normális, hogy…

- Les. – Mary kezébe vette a boxert, és már húzta is fel magára. – Ha ennyire idegesít téged, az csak azt jelentheti, hogy te is buzi vagy.

Les úgy elképedt, mintha Mary épp most vágta volna pofon minden ok nélkül.

- Te hülye vagy?! Nagyon jól tudod, hogy csak nőkkel volt dolgom!

- Persze, hozzászoktál az ingyér kurvázáshoz, de ha pasival lenne dolgod, rögtön más lenne a helyzet – vigyorgott Mary, és már az öreg mackóalsónál tartott. Les is felvette a neki kiosztott boxerét, de továbbra is tiltakozott a dolog ellen.

- De én soha nem gerjedtem egyik közelemben lévő ipsére se!

- Ezen ne csodálkozz, ugyanolyan csövesek voltak, mint mi, és mi se voltunk szívderítő látvány senkinek!

- De bazdmeg…

- Nem baszom meg, most nincs kedvem – röhögött Mary.

- Mary, hidd már el, hogy nem vagyok buzi!

- Na jó… - Mary áthúzta fején a fekete pólót, majd Les felé fordult. – Hiszek neked – egyelőre. Na, öltözz, mert itt téped a szád és nem haladsz semerre, és én már fáradt vagyok.

Les morgolódott egy sort, majd csipkedve magát fel is öltözött, aztán összenézett a két testvér, hogy most mit is tegyenek. Kis tűnődés után Mary nyögte ki:

- Talán ki kéne… menni… gondolom nem mi fogunk az ágyukban aludni…

Les bólintott, majd az ajtó felé fordult, lenyomta a kilincset és Mary kíséretében kilépett a fülkéből.

****

Bob eredeti helyén ült, Mikey és Ray pedig átült mellé, Franktől és Gerardtól megtartva a tisztes távolságot, akik a másik, kisebb kanapén ültek összeszorulva kicsit. Gerard és Frank úgy sütötték le szemüket, mint a tetten ért 5 éves kisgyerekek, akik lebuktak csínytevés közben.

Bob feje még mindig nem jött rendbe, érdekes látványt nyújtott szőke hajával és szakállával még mindig pirosló feje, homlokán izzadtságcseppek gördültek le, úgy nézett ki, mintha a feje szaunában lenne. Mikeyban nem volt sok erő ahhoz hogy Gerard és Frank fejével beszéljen, így a középen ülő Rayre hárul a feladat.

Bongyoli barátunk többször is szólásra nyitotta száját, de nem akart kijönni hang a torkán. Úgy tűnt belőle is hiányzik az erő a beszélgetéshez, neki nem volt kedve hozzá, Mikey pedig Gerard öccseként nem akart beleszólni.

- Nos… - kezdett bele legvégül Bob, érezve magában annyi energiát, hogy kifejtse, ezt nagyon nem kéne a buszban, pláne mostantól, a lakótársak mellett. – Asszem beszélnünk kell.

- Hú, most újat mondtál – jegyezte meg harapósan Frank. Semmi kedve nem volt a beszélgetéshez, az újabb fejmosáshoz, semmihez, fáradt is volt, nyűgös is, utálta is a szidást, pont, mint egy kisgyerek. Nem akart szembenézni a problémákkal. Gerard pedig társa volt ebben a gyerekességben.

Bob meresztett egy csúnya nézést Frankre, hogy azonnal duguljon el, neki most nincs joga így viselkedni, ami Franknek még inkább nem tetszett.

- Szóval… - kezdett bele újult erővel Bob – Először is nagyon megkérnénk arra, hogy ha a magánéleteteket akarjátok élni, azt hotelben, tőlünk messze tegyétek, mert nem akarunk a szemtanúi lenni, amint épp…

- Jólvanna, nem fogom az orrotok előtt megdugni Franket – bukott ki Gerardból, mire Ray, Mikey és Bob egyszerre hűltek és pirultak el.

Franktől csak egy oldalba bökést kapott: - Hé, honnan veszed te azt, hogy te dugsz meg engem és nem én téged?

- Onnan, hogy mindig én duglak és nem pedig te – öltötte ki nyelvét Gerard.

- Oh, na majd ezen változtatunk – mondta egy kacér mosoly kíséretében Frank, mire Mikey nem bírta, véget vetett ennek az… akárminek is.

- Fiúúúk, könyörgök – nyögött fel – nem akarok a bátyám és a legjobb barátom szexuális életéről hallani, oké?

- Bocsi – dünnyögte egyszerre Frank és Gerard, és lehajtották fejüket. Hát, be kellett ismerniük, hogy eléggé kellemetlen lehetett ez a kis flört-szerűség barátaik számára.

- A lényeg a lényeg, – folytatta Bob egy kis arctörlés után – hogy ha ránk nem is, de a másik két emberkére – a hálóajtó felé bökött – legyetek tekintettel, ha már kierőszakoltátok, hogy itt lehessenek, ne üldözzétek el.

Ekkor a két emlegetett szamár kilépett a hálóból, mindannyiukon egy-egy fekete, kopott póló, és Gerard viseltes, kevésbé hordott mackója feszített. Emberi módon néztek ki, de ahhoz még kellett volna egy kis idő, mire tényleg azt lehetett volna rájuk mondani, hogy egészségesen, normálisan néznek ki.