Bánffy Eszter:
KELTEZÉSI MÓDSZEREK
(részlet a Magyar Régész Szövetség: Magyar régészet az ezredfordulón c. összeállításából)
A RADIOKARBON ALAPÚ KORMEGHATÁROZÁS
"Az abszolút kormeghatározás kérdésében sokáig egy helyben topogó régészeti kutatásnak a természettudomány, pontosabban az atomfizika nyújtott segítséget. A módszer alapja a minden szerves anyagban előforduló szénatom egyik ritka formációjának: a 14-es, radioaktív izotópnak (14C) a vizsgálata (innen a „radiokarbon” elnevezés). Ez a szénizotóp egy adott korszak atmoszférájában és az akkor élt szervezetekben, tehát növényben, állatban és emberben azonos és állandó, bár kis mennyiségben fordul elő: lassan bomlik és a szervezet újra felveszi a környezetből. Ez az egyensúly az adott élőlény pusztulásáig áll fenn. Ezután visszafordíthatatlanul csökkenni kezd a 14C mennyisége, hiszen csak bomlik, de már nem kap utánpótlást. Bomlásának egyenletességét és gyorsaságát az atomfizikusok pontosan megfigyelték: kb. 5500 év kell ahhoz, hogy a 14-es szénizotóp mennyisége a felére csökkenjen. A módszer szellemes és egyszerű: egy erre alkalmas laborban csak meg kell számlálni egy faszéndarabka, egy szenült mag vagy csont anyagában megmaradt 14-es szénizotópokat, máris tudjuk az abszolút korát. Bár a fizikusok eredményeiket már a II. világháború után nem sokkal közzétették, idő kellett ahhoz, hogy a módszert a régészeti kormeghatározás céljaira is igénybe vegyék. A vizsgálatok az akkori világ fejlettebb, pénzben és eszközökben gazdagabb, ugyanakkor őskori leletanyagban szegényebb felében terjedtek el először. Ám kezdetben a brit Antiquity hasábjain közölt európai radiokarbon-adatok még a Kárpát-medence és a Délkelet-Európa őskorával foglalkozó régészek körében is döbbenetet, majd hitetlenkedést, végül pedig felháborodást váltottak ki, ami többüknél, főleg a német tipológiai iskola követőinél a módszer sokáig tartó merev elutasításához vezetett. A Kr. előtt 1400-nál korábbi korszakokra vonatkozó adatok ugyanis jóval korábbiaknak bizonyultak, mint azt a történeti kronológia megalkotói feltételezték, sőt, időben visszafelé ez a szakadék egyre nőtt, és a magyarországi élelemtermelés kezdete, a neolitikum például már teljes 1500 évvel kezdődött korábban a radiokarbon-kronológia alapján! Az éles vita az európai őskorkutatás sarkalatos pontjai körül forgott, és nem csak az időrenddel volt összefüggésben. A radiokarbon-adatok ugyanis egyfajta időrendi törésvonalat alkottak, amely éppen a Kárpát-medence déli része mentén húzódott, és amelytől északra már semmilyen korábban elfogadott dátum nem állta meg helyét. Aki viszont elfogadta a meglepően korai európai radiokarbonadatokat, súlyos őstörténeti problémával került szembe. Hiszen ha például a késő neolit és a kora rézkor, azon belül pedig a réz- és az aranyművesség ennyivel régebbi, akkor hogyan lehetséges égei-balkáni eredetük? Hasonlóan nagy vihart kavart egy, az erdélyi Alsótatárlakán napvilágra került és a mezopotámiai ötezer éves írásjelekhez hasonlóan bekarcolt agyagtáblácskák ügye. A hagyományos kronológia hívei bizonyítottnak látták a kapcsolatot, ami ezzel együtt a Kárpát-medencei középső neolitikum hagyományos keltezését támasztaná alá, szemben a másfélezer évvel korábbi radiokarbon-adattal. Mások a táblácskákon lévő jeleket önálló találmánynak, helyi „proto-írás”-nak gondolták, a lelőhely későbbi, kora bronzkori rétegéhez kapcsolták vagy egyszerűen hamisítványnak tartották. Végül az egész „ex oriente lux”- (keletről jön a fényesség) elmélet ingott meg alapjaiban. Lehetséges, hogy olyan fontos, az emberi fejlődést előrevivő találmányokat, mint a fémművességet vagy az írást nem a délkeletről érkezett bevándorlók hozták magukkal, hanem azokat helyben, mindenkitől függetlenül és ráadásul korábban találták fel? A szűnni nem akaró vitát csak tovább korbácsolta az ún. kalibrált, kiigazított radiokarbon-adatok megjelenése. A környezeti viszonyok változásait figyelembe vevő, a radiokarbon-adatok hibahatárait szűkítő kalibrált adatoktól joggal várták, hogy csökken a szakadék a kétféle kronológia között. Valójában a kalibrált adatok még korábbi időpontokat adtak! Ettől kezdve már a „hagyományos” és a kalibrált adatoknak hitelt adó régészek között is ellentét támadt. Kísérlet történt Magyarországon a „mérsékelt kronológia” megalkotására is, amely a kalibrálatlan adatokból kiindulva, azokat kissé még fiatalabbnak tartva igyekezett egységet teremteni a történeti és a radiokarbon-kronológia között. A vitát ismét csak egy kívülről érkezett, egészen más módszer alkalmazása segített lezárni. A legutóbbi évtizedek feltárásai során egyre több helyen került elő ugyanis olyan európai fa-leletegyüttes, ahol az évgyűrűk átfedései az egyes maradványokon már nemcsak Amerikában, hanem olyan Magyarországhoz közeli vidéken, mint például az Alpok déli és keleti lejtőin vagy a Bodeni-tó környékén is pontos sorozatokat adtak. Az úgynevezett dendroadatok hibahatára pedig már nem 80-100 év, hanem legfeljebb néhány naptári év volt. A 14C adatokat a fa-évgyűrű alapú keltezés eredményeivel egybevetve derült fény arra, hogy bizony a radiokarbon-kronológia, és azon belül is a kalibrált, még korábbi adatok a helyesek. Magyarországon a radiokarbon-keltezés legfontosabb előrevivő alakja a debreceni atomfizikus, Hertelendi Ede volt. Önzetlen, a régészet iránti szeretetéből fakadó munkája nyomán, az ásató régészek közreműködésével rajzolódott ki a magyarországi újkőkor és rézkor abszolút ideje. Korai, 1999-ben bekövetkezett halála után tanítványai folytatják a hazai őskor feltöltését radiokarbon-adatokkal. Ki lehet jelenteni, hogy mára a vita eldőlt, mégpedig úgy, hogy lassanként minden korszak, kultúra és abszolút keltezési adat megtalálja helyét egy újfajta időrendi keretben, amely a század első felében élt nagy gondolkodók elméleteit alapjaiban igazolja, mégis sok tekintetben megváltoztatja az európai, számunkra pedig a magyarországi őskorról alkotott képünket..."
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
