Sok tény miatt napokon keresztül áhítva vártuk ezt a túrát. Az új szezon első komoly idegenbeli túrája (Héhalom és Budakalász után) kellemesnek mondható kétórás vonatozással kezdődött. Az út a vártnál gyorsabban telt, pedig Veszprémtől Herendig buszoznunk kellett, mert ezen a szakaszon az árvíz által alámosott vasúti pálya használhatatlanná vált.

A rendezett, tiszta benyomást keltő 30.000-lakosú városba érve már korán hangolni kezdtünk, majd egyre jobban rázendítettünk, mert a stadionhoz vezető, fákkal övezett út négyemeletes panelházai közé úgy beszorult a hangunk és öten akkora hangzavart okoztunk, hogy tőlünk visszhangzott az egész környék. Az emberek kijöttek az utcára vagy kiálltak az erkélyekre, hogy megcsodálhassák ezt a különös, kék-sárga sálas hadat, melynek alkotó ”elemei” 4x Viking- és, 1x Ultras Ikarus-tagságival rendelkeznek. Ez volt tehát az a különös és ismeretlen zajforrás, amely felrázta őket vasárnap délutáni sziesztájukból.

Az egykori alumímium-fellegvár nagystadionjába érve végre ismét egy igazi aréna fogadott: egy óriási kolosszus, egy 18 sor betonlépcsőből álló meredek lelátóval, amelynek az egyik kanyarjában egy ósdi elektronikus eredményjelző, az átellenes oldalon a klubház és egyéb épületek találhatók.

A bevonulás a stadionba igen látványosan történt: magunk elé tartott Viking-drapival, hangos énekek közepette vonultunk a lelátó alsó részén a mai napon székhelyünkként szolgáló szélső szektorig. Ott a drapit a kerítésre kifüggesztve, a kis Ultras Ikarus-zászlót is kitéve, félmeztelenül, mindannyian sállal a nyakunkban folytattuk a tombolást. Megállás nélkül nyomtuk végig az első 45 percet úgy, hogy a Viking-tábor „Ajkáról ki sem fogyott a nóta”. A szünetben is csak alig lankadtunk, a második halfot pedig ugyanúgy végignyomtuk, mint az elsőt: hangosan, egységesen, meggyőzően, elszántan és különösebb kihagyás nélkül. A vége előtt begyújtottuk a magunkkal hozott sárga füstöt is, mely igen jól termelt és sajátos színt és illatot vitt a kissé borult, komor ajkai délutánba. A rendezők és a hazaiak nem csináltak belőle ügyet.

A nap két nagy slágere az „Érted élek én, nem érdekel más, CSAK A BKV...”- és az „Ahol Te játszol, én ott vagyok...”-kezdetű nóták voltak, de poénból az ajkaiak tiszteletére egyszer-kétszer elhangzott a „Mint a mókus fen a fán régi úttörő nóta Viking átirata is: Az Előre a pályán a Viking-tábor oi vidám, Ajkáról ki sem fogy a nóta” - dalocska. De tudattuk mindenkivel azt a tényt is, hogy az idén már „Tízéves a Viking-tábor, hej, hej”...

A hazai tábor családapákból álló magja néhány nem igazán ritmikusan odavetett „Ajka, Ajka”- vagy az ennél már 100%-kal változatosabb „Hajrá Ajka” -bíztatásokat leszámítva nem nagyon nyújtott maradandót. De legalább kint voltak és próbálkoztak...

Ja, meccs is volt. Az utolsó perceket kivéve enyhe ajkai fölény jellemzte a 90 percet, a második félidőben egy óriási helyzetet követően volt egy BKV-s kapufa, majd egy oldalhálót eltaláló lövés... Komolyabb helyzetek alig akadtak. Ennyi.

Meccs után ünneplés és pacsizás a játékosokkal, éneklés a városban a pályaudvar felé vonulva, majd további dalolászás és „britnizés” a vonaton este 11-ig, vagyis amíg újra le nem horgonyoztunk a Déliben. Így másfél óra helyett hét és fél (!) órán keresztül szóltak a nemzeti és Viking-dalok ezen az emlékezetes vasárnapon... Produkciónknak hála ezen a meccsen is mi álltunk a középpontban, ennek a meccsnek is a mi kis csoportunk volt a fénypontja. Többen fotóztak, sokan néztek és (ami a legfontosabb) mindannyian hallottak minket.

Összességében elmondható, hogy aki kimaradt ebből a túrából, az nagyon bánhatja! Az ajkai kirándulásunk a nagy várakozásnak megfelelően és lelkes odaadásunknak köszönhetően minden idők egyik legjobb túrájaként vonult be csoportunk tízéves történelmének nagykönyvébe. Csupán a pályaudvari jelenet rontott egy kicsit a pozitív összképen, míg a  meccsről a gól hiányzott, hogy tényleg 101%-os emlék maradjon ez a meccslátogatás. Soha, de tényleg soha rosszabb idegenbeli utazást!