Az utolsó és egyben legjobb NB II-es túránkat követöen kocsimmal kivittem a csoport egy részét a bicskei pályaudvarra, majd visszamentem a felcsúti stadionhoz a többiekért. Helyettük azonban csak Stefivel (cserekapusunkkal) találkoztam, majd beszélgettem a sértett játékossal is, akivel abban maradtunk, hogy normális emberek módján oldjuk meg az ügyet, nem erönk fitogtatásával.

Erre mi történt egy héttel késöbb? A Hali-meccs lefújása után az idösebb Matondo-fivér és két másik társa (akik közül az egyik még soha nem volt BKV-meccsen), betámadta az egyik tagunkat és ütlegelni kezdték... Hárman az egy ellen. (Éljen a fair play és a biztosítás!) Ennyit ér az ö szava... Mint késöbb kiderült, a csapat is tudott a készülö balhéról, mégsem tartották fontosnak, hogy szóljanak nekünk vagy hogy lecsillapítsák azt a játékost, aki megverette saját szurkolóját. Ezek után döntöttünk úgy, hogy a jövöben nem kívánjuk ezt a csapatot támogatni!

A cselekmény:

Maradt a BKV ifi-csapata, mely mint utóbb kiderült, az ifi-B-vel közösen rendezi meccseit, méghozzá egymás után. Így mindig az U17 és az U19 meccseit láthatjuk, avagy két meccset is végigszurkolhatunk zsinórban.

Az elsö túránk Tatabányára vezetett, az egykori Bányász-stadion (vagyis a szezon kezdete óta Lakat Károly nevét viselö aréna) szomszédságában levö müfüves pályára. A csoport elsö része még az ifi B meccsének szünete elött leért és kirakta a Viking-drapit, majd a "nagyobbak" meccsére már leértek a többiek is, így öt Viking-pulcsis és egy Ultras Ikarus-os bíztatta a vendégeket. Az U19-es "nagy" meccs kezdési idöpontja péntek este volt, így a villanyfényes meccsre egy könnyed kis pirotechnikai bemutatóval készültünk. "Jolán" a dobot hol az elsö korlátra, hol az ötsoros, müanyagszékes, fémvázas tribün(!) mögötti kerítésre erösítve adta meg a ritmust, mi pedig megpróbáltunk felcsúti "feeling"-et varázsolni.

A hüvös esti meccs elsö félideje átlagos szurkolást eredményezett, hébe-hóba bevetettük a magunkkal hozott egy-és kétrudasokat, majd a szünetben kikerültek kiírásaink a kerítésre. "A BKV-ért tüzön-vizen át!"- és az "Ez hozzon tüzbe Titeket!"-feliratú egyaránt a második félidö kezdetét volt hivatott bekonferálni. Elökerült 10 kézi-vulkán és ez a kis lelátói produkció valóban feltüzelte a csapatot. A szinte esélytelen vendégcsapat a félidö derekán kiegyenlített, mi pedig örömittasan ölelkeztünk, majd a maximumot nyújtva olyan hangzavart produkáltunk, amelyre Tatabányán még nem nagyon lehetett példa. Néhány perccel késöbb pedig egy valóságos csoda szemtanúivá váltunk: egy bombagól révén megszerezte a BKV a vezetést! Minden gátat áttörtve ünnepeltünk, a gólszerzö szószerint mez-telenül nyílegyenesen hozzán rohant, az egész csapat pedig utána, így a Viking-drapinál egy össznépi ölelkezés zárta a gól teljes történetét! A hangulat ekkor már egetverö, majdnem felcsúti volt és érzödött, hogy a csapat értünk játszik. Mi pedig a csapatért adtunk mindent, mert még soha nem fordult elö fennállásunk 125 hónapja alatt, hogy egy csapat és szurkolótábora ennyire együtt és egymásért legyen. Hogy ne legyen teljes az örömünk, a spori a gólszerzöt kiállította, majd a meccs végén befújt egy eléggé vitatható 11-est a mezönyfölényben játszó hazaiaknak, amelyet ök sajnos értékesítettek is, így 2-2 lett a meccs végeredménye és két további játékosunk kiállítása után le is lett fújva a meccs, mielött kitör a balhé.

Epilog:

Meccs után A MI csapatunk kijött pacsizni és megköszönni a bíztatást, mi pedig köszönetünket fejeztük ki ezért a szenzációs élményért, melyet soha nem fogunk elfelejteni! Amikor másnap együtt buliztunk és egyenpulóvereinkben ugyanúgy feltünést keltettünk, mint Tatabányán a Turul lábánál, Kisgyerek azt a kérdést intézte hozzám, hogy álmodtam-e az éjjel valamit. Hogyne, mindig álmodok. De ezúttal a második gólunk és a meccs utáni ölelkezés jutott állandóan eszembe, ill. álmomba. A válaszom nem lepett meg senkit: mindenki maga elött látta álmában azt a jelenetet, amely életünk és a Viking História X örök része volt, lesz és marad.

NB II:

És hogy mi van a profikkal, vagyis az NB II-es csapattal? Nos, a legsúlyosabb vereséget elszenvedve, három góllal maradtak alul Mosonmagyaróváron úgy, hogy egyetlen egyszer sem találtak be a hazai kapuba... A hazai Brigate Nord-nevü ultracsoport nagyon várta, hogy velünk találkozzon, de tájékoztattuk öket, hogy a Hali-meccs eseményei miatt nem fogunk leutazni hozzájuk a Wittmann Antal park-beli arénába... Ök velünk szolidaritást vállalva, de tudtunk nélkül kifeszített egy üzenetet a prologban szereplö játékosnak címezve, majd Stefi (cserekapusunk) elbeszélgetett velük.

Szomorú, hogy ez történt, pedig most kovácsolódott igazi egységgé a csoportunk, most alakult ki egy jó viszony a csoport és a csapat között és a lelátói tevékenységünk most ért el egy olyan szintet, amely méltó a nevünkhöz és bátran kijelenthetjük, hogy valamennyi idei túránkon mutatott produkciónk a világ minden stadionjában megállná a helyét. (Ezt a felcsúti meccsen jelen volt semleges látogatók, köztük pl. egy Stormy Scamps-tag is alátámasztotta!)

De minket nem lehet csak úgy lekezelni és félvállról venni, ahogyan ezt a klub és a játékosok tették. Nem vagyunk ostoba kis tinédzserek, akik elsö lelkesedésükben és divatból fél évig meccsre járnak, majd utána letagadják, hogy valaha is jártak egyetlen stadion közelében. Ettöl vagyunk azok, akik vagyunk! Most pedig a csapaton a sor, hogy az irányunkba lépjen, feltéve hogy jelentünk nekik valamit. Ha viszont jobban érzik magukat nélkülünk, akkor sok sikert kívánunk!